A Gyöngyösi Kézilabda Klub Erima Gyermekbajnokság kiemelt csoportjában szereplő csapatai kivétel nélkül bejutottak a rájátszásba. Utolsóként az U12-es csapat számára ért véget az alapszakasz, a mieink a tét nélküli utolsó fordulóban egygólos vereséget szenvedtek, azonban ezzel együtt is a második helyen zártak, így a felsőházi rájátszásban vehetnek részt.

A tét nélküli utolsó fordulóra is határozott győzelmi szándékkal érkezett a Gyöngyösi Kézilabda Klub U12-es csapata, amely egyedül a Békéssel kellett, hogy megmérkőzzön, miután a másik két ellenfél nem utazott el a fordulóra. A mi csapatunk nagyobb része azonban két mérkőzésen is helytállt aznap, hiszen délelőtt a Kálváriaparti Általános Iskola és Sportiskola együttesével az Országos Diákolimpia elődöntőjében léptek pályára. A Frey Tamás és Frey Petronella által edzett csapat végül 34-14-es győzelmet aratott, és bejutott az országos döntőbe. Ezt követően közel háromórás utazás várt a fiúkra, akik a Békéssel szemben végül egy góllal alulmaradtak, azonban ez sem veszélyeztette rájátszásbeli szereplésüket, hiszen a második helyet már korábban biztosította magának Köves Péter együttese.

– Győzelmi szándékkal utaztunk, és annak ellenére, hogy tétje már nem volt a mérkőzésnek, meg is tettünk mindent a sikerért. Örülök, hogy részt vehetünk a felsőházi rájátszásban, és minden megteszünk majd azért, hogy megőrizzük második helyünket, vagy előrébb lépjünk – értékelt a csapat edzője, Köves Péter.

U12

Az U12-esek az egyik korábbi, gyöngyösi fordulóban.

A rájátszásban a mieink egyik ellenfele már biztos, hogy a Ferencváros lesz, amely az első helyen végzett. A másik két kiadó helyért még versenyben van egymással a Debrecen, az Éles Kézilabda Iskola és a Szeged Vörösmarty alakulata. A legnagyobb csatát várhatóan a Fradival vívják majd a mieink, a négyes döntőben ez a párosítás lesz majd az utolsó, és ha minden a mieink elképzelése szerint alakul, ez a találkozó dönt majd az elsőségről. Csapatunk egy héttel ezelőtt egy szegedi felkészülési tornán már összemérte erejét az FTC-vel, akkor egy vereség és két győzelem mellett a gyöngyösiek a második helyen zártak a Fradi mögött, és maguk mögé utasították a Pick Szeged és a Vörösmarty együttesét. Ami az alapszakaszbeli eredményeket illeti, az FTC-től két vereséget szenvedtünk, így lesz miért visszavágni a fővárosiaknak az Elek Gyula Arénában a május 31-én és június 1-én rendezendő rájátszásban.

Miután a kiemelt bajnokság alapszakasza valamennyi korosztályban lezárult, leírhatjuk, hogy a Gyöngyösi Kézilabda Klub valamennyi csapatának sikerült kiharcolnia a rájátszásban való szereplést, korábban ugyanis U9-es, U10-es és U14-es csapatunk is bejutott a playoffba.

 Elégedett vagyok csapataink teljesítményével, azt a helyet, amit korábban kiharcolt magának a gyöngyösi utánpótlás, sikerült megtartanunk  értékelt Gúnya Péter, a klub utánpótlás-igazgatója.  Külön örülök, hogy van olyan csapatunk, amely a legjobb négy között végzett, de a nyolc közé jutás is nagyon szép eredmény. Örömteli, hogy egyre több gyerek kezd el kézilabdázni a városban, ezért azt a programot, amit Mán Géza irányítása alatt elkezdtünk a szivacskézilabdásokkal, folytatni akarjuk, és ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor biztos vagyok benne, hogy még előbbre tudunk lépni.

Egy csapatunknak még mindig nem zárult le az alapszakasz, a régiós bajnokságban érdekelt U10-esek ugyanis május 24-én még pályára lépnek Egerben az Egri Városi Sportiskola, a Lóci DSE és a Miskolc Városi Sportiskola csapataival szemben.

Kategória: Híreink

A végéhez közelednek az utánpótlás-bajnokságok, az elmúlt hétvégén két újabb csapatunk számára zárult le az alapszakasz, a következő hétvégén pedig az U14-esek és az U10-esek számára már a rájátszást rendezik.

Az elmúlt hétvégén U10-es és U9-es csapatunk is lejátszotta utolsó meccseit az Erima Gyermekbajnokság alapszakaszában. A nagyobb tét az idősebbek vállára nehezedett, Kismárton Ádám csapatának ugyanis két pontra még szüksége volt ahhoz, hogy biztosítsa helyét a legjobb nyolc között, és így részt vehessen a rájátszásban. A fiatalok magabiztosan teljesítették a célokat, hiszen az FTC Faházában rendezett forduló valamennyi mérkőzését megnyerték. Ez összesen négy meccset jelentett, hiszen a mieink mellett az FTC és a Várpalota részvétel rendezett hétvégi tornán egy korábbi fordulót is bepótoltak, így a csapatok kétszer-kétszer mérkőztek meg egymással. A mieink tehát valamennyi találkozójukat megnyerték, így pedig az alapszakasz hetedik helyén végeztek, vagyis az 5-8. helyért zajló rájátszásban lesznek majd érdekeltek. Kismárton Ádám ott is jó szereplést vár tanítványaitól.

 Nagyon boldog vagyok, hogy idén összejött a rájátszás, hiszen ez tavaly nem sikerült. Azoknak a csapatoknak, amelyek tavaly elütöttek minket a playofftól, az alapszakaszban egyszer már sikerült visszavágnunk, és a sors úgy hozta, hogy a rájátszásban is velük mérkőzünk majd meg. Bízom benne, hogy ismét mi kerülünk ki győztesen a csatákból, és így megszerezhetjük az ötödik helyet a végelszámolásban – fogalmazott U10-es csapatunk edzője.

A rájátszást már a következő hétvégén lebonyolítják ebben a korcsoportban, az U10-esek és a Pápa János vezette U14-esek – akiknek egy héttel ezelőtt zárult az alapszakasz – együtt utaznak majd a fővárosba, és mindkét együttesünk az ötödik helyért küzd majd. Az U10-eseknek a Szentes, az Orosháza és a Debrecen, az U14-eseknek pedig a Nemzeti Kézilabda Akadémia, az Éles Kézilabda Iskola valamint a Debrecen lesz az ellenfele a rájátszásban.

labda3

Ugyancsak az 5-8. helyért verseng majd U9-es csapatunk, amelynek egy héttel később rendezik a rájátszást szintén Budapesten. Temesvári Martin együttese a legutóbbi hétvégén tét nélkül lépett pályára az alapszakasz utolsó fordulójában, hiszen az már korábban eldőlt, hogy bármi történik is az utolsó hétvégén, mindenképpen az ötödik helyen zárja az alapszakaszt. A mieink végül az Óbuda felett aratott győzelem mellett az Élestől és a Veszprémtől elszenvedett vereséggel zárták a hétvégét, de már a playoffra koncentrálnak.

 Vegyes érzésekkel zártuk ezt a fordulót, sikerülhetett volna jobban is, főleg a tabellán mögöttünk végzett Veszprém elleni vereséget sajnálom. A legfontosabb feladatunk most, hogy felkészüljünk a rájátszásra, és a végelszámolásban is meg tudjuk őrizni ötödik helyünket.

Még egy utánpótlás-esemény zajlott az elmúlt hétvégén a Gyöngyösi Kézilabda Klub háza táján, Nagyrédén ugyanis immár második alkalommal rendeztünk regionális bajnokságot 2004-es születésű szivacskézilabda-csapatainknak. Mivel ebben a korosztályban a legfontosabb, hogy a gyerekek hozzászokjanak a versenyrendszerhez, és minél jobban elsajátítsák a kézilabda szabályait, az eredményeket nem számolják. A legfontosabb tehát, hogy jó hangulatban zajlott a torna, amelyen még több fiatalt tudtunk elkötelezni a kézilabdázás és a sportos életmód mellett.

Erima Gyermekbajnokság, U10, Budapest
FTC - Gyöngyösi KK 8‑18 (7‑14)
Várpalotai Bányász SK - Gyöngyösi KK 10‑20 (6‑15)
Gyöngyösi KK - Várpalotai Bányász SK 19‑15 (12‑7)
Gyöngyösi KK - FTC 15‑11 (9‑8)

Erima Gyermekbajnokság, U9, Veszprém
Gyöngyösi KK - Diákok Egészségéért Veszprém Megye Kézilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvány 19‑21 (13‑13)
Gyöngyösi KK - Éles Kézilabda Iskola SE 15‑20 (12‑13)
Gyöngyösi KK - Óbudai Kézilabda Sportiskola 20‑12 (11‑7)

Kategória: Híreink
2014. május 15. csütörtök 17:38

Serdülőink a legjobb hat között

A Gyöngyösi Kézilabda Klub serdülőcsapata öt góllal legyőzte a Budapest Honvédot az Országos Serdülő Bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, ezzel bejutott a hatos döntőbe, vagyis a tavalyi év után ismét az ország legjobbjai között van.

Hosszú menetelésen van túl serdülőcsapatunk, amely még szeptemberben kezdte a bajnoki küzdelmeket az Országos Serdülő Bajnokság „C” csoportjában. A mieink rajtja a lehető legjobban sikerült, hiszen a bajnokság első alapszakaszában még csak pontot sem veszítettek, és valamennyi mérkőzését megnyerve végeztek az első helyen. A rájátszásban sem vallottak szégyent a mieink, hiszen ebben a sorozatban csak Balmazújvárosban szenvedtek vereséget, ám hazai pályán visszavágtak, így a Balmazújvárossal azonos pontszámmal jutottak a középdöntőbe. Itt is ez a két együttes bizonyult a legjobbnak, noha a mezőnyben mások mellett az FTC és a PLER csapata is szerepelt. A bajnokság ezen szakaszában ez a két együttes állította a legnehezebb feladat elé a mienket, akik derekasan helyálltak, a Ferencváros ellen pontot szereztek idegenben, a PLER-t pedig legyőzték hazai pályán. Az FTC elleni hazai mérkőzésen akár a továbbjutást is kiharcolhatták volna a fiúk, azon a meccsen azonban eggyel alulmaradtunk, amit aztán a PLER otthonában elszenvedett vereség követett, így a középdöntő utolsó mérkőzése döntött a továbbjutásunkról.

serd honv 1

Nem nyomta agyon a tét a mieinket.

A Budapest Honvéd volt az ellenfél, a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban a mieink célja az volt, hogy győzelmükkel behozhatatlan előnyre tegyenek szert a tabella második helyén, és így ott legyenek a legjobb hat között. Ennek megfelelően csapatunk már az első félidő végére négygólos előnyt dolgozott ki, majd ezt végig megőrizve végül ötgólos győzelmet aratott. Az edző, Nigrinyi Tibor így értékelt:

 A mérkőzés elején lehetett látni a srácokon, hogy nagy a tét, az első tíz percben voltak hibáink, de ahogy telt az idő, fokozatosan belelendültünk a játékba, és a gyerekek le tudták dobni a terhet, így egyre felszabadultabban játszottak. Nem volt veszélyben a győzelmünk, így a végén mindenki pályára léphetett. Ezt is terveztem, hogy az utolsó mérkőzésen, hazai pályán mindenki lehetőséget kapjon. Éltek is vele a fiúk, gratulálok nekik.

A Gyöngyösi Kézilabda Klub csapata a Balmazújvárossal együtt jutott tovább csoportjából a hatos döntőbe, ahol nagy valószínűség szerint a Veszprém, a Csurgó, Szeged és a Békéscsaba lesz majd az ellenfele. A mezőny rendkívül erős, az ország legjobb hat csapata küzd majd az elsőségért, amely egyetlen hétvége alatt dől el. A hatos döntőt várhatóan a tavalyi helyszínen, Szigetszentmiklóson rendezik majd május 30. és június 1. között. A mieink a döntőbe jutással céljaikat teljesítették, de most újabbakat fogalmaztak meg: szeretnék tavalyi eredményüket felülmúlni, egy évvel ezelőtt ugyanis a hatodik helyet sikerült megszerezniük.

Országos Serdülő Bajnokság II.
Gyöngyösi KK – Budapest Honvéd 27-22 (14-11)

Kategória: Híreink

Nem zárta sikeresen az elmúlt hétvégét a Gyöngyösi Kézilabda Klub U14-es csapata, amely mindhárom mérkőzését elveszítette az Erima Gyermekbajnokság utolsó, veszprémi fordulójában. Pápa János tanítványainak azonban nincs okuk csüggedni: egész éves, kiváló teljesítményüknek köszönhetően már korábban kiharcolták helyüket a legjobb nyolc között, így részt vehetnek a rájátszásban.

Az utolsó fordulót rendezték az elmúlt hétvégén az U14-13-as csapatok számára az Erima Országos Gyermekbajnokság kiemelt csoportjában. A Gyöngyösi Kézilabda Klub csapata Veszprémben lépett pályára, ahol a házigazda mellett a PLER és az Éles Kézilabda Iskola volt az ellenfele. A mieink úgy várhatták a fordulót, hogy legrosszabb esetben is nyolcadikként végeznek, így biztos résztvevői a rájátszásnak. Csapatunk nehéz helyzetben volt, ugyanis alig tudott készülni a fordulóra, hiszen a megelőző héten az alakulat mintegy fele különböző, kötelező iskolai programok miatt hiányzott az edzésekről. Csapatunknak nem is ment úgy a játék, mint ahogy azt korábban megszokhattuk tőlük, a remélt győzelmek ezúttal elmaradtak, és a GYKK csapata a második helyezett PLER-től és negyedik Élestől elszenvedett vereség mellett az utolsó helyen zárt Veszprémmel szemben is alulmaradt egy góllal.

– Sajnos a nehézkes felkészülés meglátszott a játékunkon, gyakorlatilag nem tudtunk edzeni, így várható volt, hogy nem úgy sikerül majd a hétvége ahogy elterveztük. Leginkább a Veszprémtől elszenvedett vereséget sajnáljuk, de szerencsére lesz alkalmunk javítani – értékelt az edző, Pápa János.

Ez már a forduló előtt is biztos volt, hiszen a csapat egy hete biztosította helyét a legjobb nyolc között, így ott lesz a rájátszásban, amelynek sorsolását később készítik majd el.

U14 14

Ugyanez elmondható U12-11-es csapatunkról is, amely jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán, azonban három mérkőzés még hátra van a bajnoki programjából. A mieink május 21-én, Békésen lépnek pályára, és a házigazda mellett a Kecskemét és a Veszprém együttesével mérkőznek majd meg, és ha sikeresek lesznek, előre is léphetnek egyet a tabellán. Szintén a rájátszásba vágyik U10-es alakulatunk, amely jelenleg a kilencedik a tabellán, és négy mérkőzése van még hátra az alapszakaszból. A mieink a Várpalotával és az FTC-vel játszanak május 17-én két-két mérkőzést, és elég két pontot gyűjteniük, hogy bejussanak a legjobb nyolcba. U9-es csapatunkra is vár még egy forduló: a mieink jelenleg a nyolccsapatos mezőny ötödik helyén állnak, de van még három elmaradt mérkőzésük, amelyet május 18-án játszanak le az Éles, az Óbuda és a Veszprém ellen.

A következő nagy feladat pedig serdülőinkre vár, akik hazai pályán harcolhatják ki a döntőbe jutást az Országos Serdülő Bajnokságban. Ehhez a Budapest Honvéd alakulatát kell legyőzniük a mieinknek, akik nagyon számítanak arra, hogy sokan biztatják majd őket a lelátóról. A találkozó csütörtökön 16:30-kor kezdődik a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban.

Erima Országos Gyermekbajnokság
2014. május 11., fiú, U14-13
Veszprém, Március 15. utcai Sportcsarnok

PLER-Budapest I. - Gyöngyösi KK 32-22 (21-11)
Gyöngyösi KK - Diákok Egészségéért Veszprém Megye Kézilabda Sportjáért KA 27-28 (14-18)
ÉLES KÉZILABDA ISKOLA SE B - Gyöngyösi KK 27‑24

Az alapszakasz végeredménye:
1. Pick Szeged "A" 56 p.
2. PLER-Budapest I. 54
3. Honvéd 1. 53
4. ÉLES KÉZILABDA ISKOLA SE A 51
5. Debreceni SC-SI 35
6. ÉLES KÉZILABDA ISKOLA SE B 33
7. AK.Nemzeti Kézilabda Akadémia Alsóörs U-14 31
8. Gyöngyösi KK U14 -13 28
9. Dabas VSE KC 1999 25
10. Kodály ISK U14 21
11. Békési FKC 20
12. Kecskeméti Sportiskola Fiú U14 AE 19
13. Nyírsuli U14 Szűcs B 18
14. FTC99 fiú 13
15. PLER-Budapest II. 2000 13
16. Diákok Egészségéért Veszprém Megye Kézilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvány 8

Kategória: Híreink

Egy sikeres szivacskézi-torna valamint az U14-esek békési és az U10-esek ózdi szereplése alkotta az elmúlt hétvége utánpótlás-programját a Gyöngyösi Kézilabda Klub kézilabdázói számára. A győzelmek és a vereségek aránya ezúttal vegyes képet mutat, de az összesített mérleg egyértelműen pozitív.

A serdülők PLER elleni, bravúros győzelme nyitotta az elmúlt hétvége utánpótlás-sorozatát, majd szombaton több csapatunk is pályára lépett, köztük a Pápa János vezette U14-es alakulat, amely a kiemelt bajnokságban ezúttal Békésre utazott.

A mieink több sérült és beteg játékosukat is nélkülözni voltak kénytelenek, így a csapat tizenhárom fővel utazott el Békésre, ebből a tizenhárom játékosból pedig négy kapus volt. Pápa Jánosnak tehát nem volt könnyű dolga, alig tudott cserélni, ennek ellenére első mérkőzésükön pontot tudtak szerezni a házigazdától (23-23), majd magabiztosan verték a PLER II. csapatát (32-23), végül pedig vereséget szenvedtek a Nemzeti Kézilabda Alsőörs együttesétől (27-29). Pápa János nagyon elégedett volt a játékosaival.

– Kevesen voltunk, ezért vagyok rendkívül büszke játékosaimra, hogy képesek voltak ezekre az eredményekre, és nagybetűs csapatként, remek hozzáállással játszottak. Le a kalappal a fiúk előtt. Bár a NEKA elleni harmadik meccsre a sok sérült miatt elfogytunk, egymás elleni összevetésben jobbak vagyunk, így ez sem keseríti el a szánk ízét – mondta az edző.

A regionális bajnokságban érdekelt U10-es csapatunk Kismárton Ádám vezérletével Ózdon volt érdekelt az elmúlt hétvégén, és ugyancsak három mérkőzés szerepelt a programjában. A program azonban változott, miután a Miskolc nem jött el a fordulóra, így az ellenük kiírt meccset minden csapat győzelemnek könyvelhette el. A mieinknek az Eger ellen rendkívül szoros, kiélezett meccsen kellett helytállniuk, amely sikerült ugyan, a győzelemnek végül mégis az egriek örülhettek, akik egyetlen góllal felülmúlták a GYKK csapatát. A mieink a házigazda Ózddal szemben is alulmaradtak, így egy győzelem és két vereség az elmúlt hétvége mérlege a számukra.

A legkisebbek is pályára léptek az elmúlt hétvégén, április 5-én regionális szivacskézilabda-tornát rendezett a Gyöngyösi Kézilabda Klub Nagyrédén. Az ötcsapatos tornán a GYKK Markaz, a GYKK Nagyréde, a GYKK Arany, a GYKK Halász és a GYKK U8 mérte össze az erejét. A csapatok kötelékében hetven gyerek lépett pályára, köztük több reménykeltő fiatallal. Az együttesek jól szerepeltek, és bár ebben a korosztályban még nincs eredménykényszer, hiszen az eredményt nem számolják, a gyerek szokhatták a versenyhelyzetet, és kiváló körülmények között ismerkedhettek a kézilabdázás alapjaival.

labda

Kategória: Híreink
2014. április 03. csütörtök 19:28

Újabb bravúr a serdülőktől

A Gyöngyösi Kézilabda Klub serdülő csapata fontos győzelmet aratott az Országos Serdülő Bajnokság középdöntőjében, és nagy lépést tett a döntő felé vezető úton a PLER legyőzésével. A mieink hazai pályán diadalmaskodtak egyetlen góllal.

Serdülőink az Országos Serdülő Bajnokság első két szakaszát egyetlen vereséggel teljesítették, és így magabiztos teljesítménnyel jutottak a középdöntőbe, ahová győzelmeiknek köszönhetően szép számú pontot is hoztak magukkal, így a PLER elleni találkozó előtt Nigrinyi Tibor csapata három ponttal vezetett a fővárosi rivális előtt. Az eddigi középdöntős szereplés bizakodásra adott okot, a mieink ugyanis első meccsükön pontot szereztek az FTC vendégeként, majd hazai pályán négy góllal legyőzték az Eger gárdáját. A PLER azonban az eddigi legerősebb ellenfélnek ígérkezett a mérkőzés előtt, és ezt a találkozó igazolta is. A két csapat hatalmasat küzdött egymással a pályán, az első félidő még döntetlen volt, aztán a második játékrészben négygólos hátrányba kerültünk. A fiúk azonban óriásit küzdöttek, és 21-25-ről 26-25-re fordították meg a mérkőzést, innentől pedig az egygólos vezetést már nem adták ki a kezükből, és 31-30-as győzelmet arattak.

Nagyon küzdelmes mérkőzés volt, amelyen a csapatom ismét jól vizsgázott küzdeni tudásból. Harcos, néhol a durvaság határát súroló mérkőzésen sikerült fontos győzelmet aratnunk, amely nagyon sokat érhet még nekünk a jövőben – értékelt a mérkőzés után Nigrinyi Tibor, a mieink edzője.
A mieink győzelmükkel immár 15 pontosak, és 5 ponttal előzik meg a PLER csapatát, sőt a vezetést is átvették a tabellán a Balmazújváros előtt, amely szombaton játssza harmadik mérkőzését a középdöntőben. A mieink április 12-én lépnek legközelebb pályára, akkor a Budapest Honvéd csapatához utaznak.

serdulo

A Gyöngyösi Kézilabda Klub serdülő csapatának bajnoki programja:
2014. április 12. 11:00 Bp. Honvéd SE - Gyöngyösi KK
2014. április 24. 16:30 Gyöngyösi KK - FTC III Magyar Terv
2014. április 30. 19:00 Eger Eszterházy SE EVSI - Gyöngyösi KK
2014. május 07. 15:30 PLER Budapest - Gyöngyösi KK
2014. május 15. 16:30 Gyöngyösi KK - Bp. Honvéd SE

Kategória: Híreink

A rájátszásra készül junior- és ifjúsági csapatunk. A juniorok Üllőn, míg az ifjúságiak Balatonfüreden lépnek pályára az egy hétvége alatt lezajló, négycsapatos rájátszásban. A felkészülés fontos állomásaként fiataljaink ma a magyar serdülő válogatottal mérik össze erejüket a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban.

A B. Braun Gyöngyös junior csapata az alapszakasz kilencedik helyén zárta a bajnokságot, és a maximális pontszámmal várja a rájátszást, amelyben a Győr, a Vác és a Cegléd lesz az ellenfele. Mostanra pedig az is eldőlt, hogy semleges helyszínen, Üllőn rendezik az egy hétvége alatt, április 24-25-én lezajló rájátszást. Doros Ákos legénysége kedvező helyzetből várja a playoff-ot, hiszen ha egy mérkőzést megnyer a háromból, már megszerezte a kilencedik helyet. Legidősebb utánpótláscsapatunk az alapszakaszban mindhárom ellenfelét legyőzte, így bízhatunk benne, hogy sikerül első helyen zárnia a rájátszást, és így megszerezni a bajnokság kilencedik helyét.

junior 0215

A juniorok a kilencedik helyért lesznek versenyben a rájátszásban. Fotó: Magyari Máté

Nehezebb helyzetben van ifjúsági csapatunk, amely az ötödik helyért van versenyben a PLER, a Balatonfüred és a Győr csapatával. Az ifi öt ponttal várja a rájátszást, amelyet a következő hétvégén rendeznek Balatonfüreden. Gúnya Péter, a mieink edzője szerint egy vagy két helyet léphet előre együttesünk, amelynek egyik célja az is, hogy visszavágjon a Győrnek az idegenben egyetlen góllal elveszített mérkőzésért.

A feladatok tehát adottak, a juniorok szeretnék megtartani kilencedik helyüket, az ifjúságiak pedig szeretnének előrelépni. A felkészülés egyik fontos állomására ma kerül sor, az ifjúsági és junior csapatunkból álló gárda az éppen Gyöngyösön edzőtáborozó serdülő válogatott ellen játszik ma 18:00 órától a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban.

Holnap a gyöngyösi serdülőknek szoríthatunk a csarnokban, Nigrinyi Tibor csapata eddigi legnehezebb mérkőzésére készül az Országos Serdülő Bajnokság középdöntőjében. A mieink 16:30-tól a PLER Budapest ellen lépnek pályára 16:30-tól.

Kategória: Híreink

A Gyöngyösi Kézilabda Klub valamennyi utánpótláscsapata pozitív mérleggel zárta az elmúlt hétvégét. Három korcsoportban összesen négy csapatunk volt érdekelt a bajnokság soron következő fordulójában. Valamennyi együttesünk idegenben kellett, hogy helytálljon, így még szebben csillognak a győzelmek. Közben menetel serdülő csapatunk is, amely az Eger legyőzése után csütörtökön a PLER gárdáját fogadja.

Serdülőink döntetlennel kezdték középdöntős szereplésüket, a fővárosból hozták haza első pontjukat a bajnokság e szakaszában, miután 24-24-es döntetlent értek el az FTC III Magyar Terv csapatával szemben. A következő megméretés hazai pályán várt Nigrinyi Tibor legénységére, amely múlt csütörtökön az Eger Eszterházy SE csapatát fogadta, és múlta felül 30-27-re. Nigrinyi Tibor azt mondta: második félidei teljesítményüknek köszönhetik a sikert.

– Az első félidőben nem játszottunk igazán jól, de a második játékrészben magunkra találtunk, sokkal lendületesebben játszottunk, és tíz perc alatt ötgólos előnyre tettünk szert, amit hellyel-közzel sikerült is megőriznünk a végéig. Ez kötelező győzelem volt a számunkra, a következő mérkőzésünk azonban igazán nagy feladat lesz – tekintett előre a csapat edzője.

Serdülőink következő ellenfele a PLER Budapest gárdája lesz, csütörtökön ismét hazai pályán játszhatnak a fiúk. A PLER jelenleg három ponttal van lemaradva a GYKK mögött a tabella harmadik helyén, Nigrinyi Tibor szerint a mérkőzés fontos erőpróba lesz a mieink számára. A találkozó csütörtökön 16:30-kor kezdődik a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban.

serdulo balmaz

A serdülőkre nehéz mérkőzés vár csütörtökön.

Az elmúlt hétvégén összesen négy utánpótláscsapatunk számára rendeztek fordulót az Erima Gyerekbajnokságban. A kiemelt csoportban küzdő U12-es alakulatunk hibátlanul vette az akadályokat Veszprémben, ahol három mérkőzésükből hármat győzelemmel zártak. Először a Békéssel kerültek szembe a mieink, akik nagy csatában háromgólos győzelmet arattak, csakúgy, mint következő ellenfelük, a Kecskemét ellen. Köves Péter csapata a házigazda Veszprém magabiztos legyőzésével tette fel a koronát hétvégi teljesítményére.

Az U10-es korosztály két csapattal is érintett volt a hétvégén: a kiemelt bajnokságban játszó együttes Kismárton Ádám vezetésével Szentesen vendégszerepelt, ahol a házigazda és az Orosháza legyőzése mellett mindössze egy góllal maradtak alul a Kecskeméttel szemben. Régiós bajnokságban játszó csapatunk két vereséggel zárta a hétvégét: a mieink a Mezőkövesd és az Eger csapatával szemben is alulmaradtak.

A Temesvári Martin vezényelte U9-es legénység Kecskeméten játszott a kiemelt bajnokságban, és a házigazdák mellett a Veszprém csapatát is legyőzte, majd vereséget kellett elkönyvelnie a PLER-rel szemben.

A következő hétvége is tartogat kihívásokat utánpótláscsapataink számára. U14-es együttesünk Pápa János vezetésével Békésre utazik, ahol a házigazdák mellett a PLER és a Nemzeti Kézilabda Akadémia Alsőörs csapatával játszik. A régiós bajnokságban az U10-es csapat lesz érdekelt április 5-én, a mieink Ózdon lépnek pályára az Egri Városi Sportiskola, a Lóci DSE és a Miskolci Sportiskola ellen.

Április 5-én a Gyöngyösi Kézilabda Klub kötelékében működő szivacskézilabda-csapatok számára külön tornát rendezünk. Az ötcsapatos tornán a GYKK Markaz, a GYKK Nagyréde, a GYKK Arany, a GYKK Halász és a GYKK U8 méri majd össze az erejét Nagyrédén.

Kategória: Híreink
2014. március 24. hétfő 12:47

Hazai pályán játszott az U14

Három mérkőzésen két győzelmet aratott a Gyöngyösi Kézilabda Klub U14-es csapata az Erima Gyerekbajnokság legutóbbi fordulójában. A mieink hazai pályán küzdöttek, ellenfeleik között a Nyíregyháza, a Kecskemét és a Budapest Honvéd csapata szerepelt. A következő hétvégén valamennyi utánpótláscsapatunk idegenben játszik, a serdülők pedig csütörtökön hazai pályán fogadják az Eger együttesét.

U14 61

Jól játszottak a gyöngyösi fiatalok, edzőjük elégedett volt.

Egyedüliként Pápa János U14-es csapata volt érdekelt a legutóbbi hétvégén a Gyöngyösi Kézilabda Klub utánpótláscsapatai közül. A mieink a kiemelt bajnokság soron következő fordulójában hazai környezetben léptek pályára a Kecskemét, a Nyíregyháza és a Budapest Honvéd ellen. A gyöngyösi fiatalok sorait a legutóbbi fordulóban még a calici vírus tizedelte, mostanra azonban mindenki felépült és játékra készen várta a hétvégét. A mieink a háromból két mérkőzésüket megnyerték, a Nyíregyháza ellen három-, míg a Kecskemét ellen tizennégy góllal nyertek. Egyedül a vasárnap valamennyi mérkőzését megnyert Honvéddal szemben maradtak alul a mieink, akik egy végig szoros mérkőzésen végül négygólos vereséget szenvedtek a fővárosi csapattól. Pápa János edző elégedett volt tanítványai teljesítményével.

– Végre utolértük magunkat, teljes kerettel tudtunk kiállni, és mindhárom mérkőzésen jól játszottunk. Gratulálok a srácoknak, akik hozzáállásból és győzni akarásból jelesre vizsgáztak. Ebben a csapatban benne van a bravúr lehetősége is, ami ezen a hétvégén még nem jött össze, de biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb meglepetésre is képesek leszünk – mondta az edző.

Erima Gyerekbajnokság, U14, 2014. 03. 23.
Gyöngyösi KK – Nyíregyháza 33-30
Gyöngyösi KK – Kecskemét 31-17
Gyöngyösi KK – Budapest Honvéd 28-24

U14-es csapatunknak legközelebb április 5-én lesz erre alkalma, a gyöngyösi fiatalok akkor Békésen lépnek pályára a házigazdák mellett a Nemzeti Kézilabda Akadémia Alsőörs és a PLER II. ellen. A következő hétvégén valamennyi csapatunk idegenben lesz érdekelt: az U9-esek Kecskemétre utaznak, és a házigazdák mellett a Veszprém és a PLER csapata ellen játszanak. Az U12-es együttes Veszprémben lép pályára a Veszprém, a Békés és a Kecskemét ellen. Az U10-esek kiemelt bajnokságban szereplő kerete Szentesen játszik az Orosháza és a Kecskemét, valamint a Szentes ellen, míg a régiós bajnokságban játszó csapat Mezőkövesden lép pályára a házigazdák mellett a Lóci DSE és az Eger csapata ellen.

Serdülő csapatunk közben a középdöntő második mérkőzésére készül, az FTC elleni pontszerzés után az Eger-Eszterházy csapata a következő ellenfelünk. A mérkőzést március 27-én, csütörtökön 16:30-tól játsszuk a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban.

Országos Serdülő Bajnokság II. Felső ház, 2. forduló
2014. 03. 27. 16:30 Gyöngyösi KK - Eger Eszterházy SE EVSI

Kategória: Híreink
2014. március 18. kedd 09:50

Duplán hatpontos hétvége

Két utánpótláscsoportban is hatpontos hétvégét tudhatnak maguk mögött a Gyöngyösi Kézilabda Klub csapatai: U12-es és U10-es együttesünk is megnyerte valamennyi mérkőzését az Erima Gyerekbajnokság legutóbbi fordulójában. Közben serdülőink megkezdték a középszakasz küzdelmeit, és rögtön az FTC elleni fővárosi pontszerzéssel indítottak.

Serdülőink magabiztos teljesítménnyel jutottak az Országos Serdülő Bajnokság C csoportjából a középdöntőbe. A mieink csak Balmazújvárosban szenvedtek vereséget, amiért azonban hazai pályán sikerült visszavágniuk, így a második helyen jutottak a középdöntőbe, ahová a Balmazújvároshoz hasonlóan tíz pontot vittek magukkal. Nigrinyi Tibor csapata hétfőn játszotta első mérkőzését a középszakaszban az ellen az FTC III. ellen, amely hét ponttal érkezett a középdöntőbe. A fővárosi találkozó első félidejében a vendég gyöngyösi gárda végig vezetett, a második játékrészben azonban a Fradi megfordította az állást, és három góllal is elhúzott. A mieink hatalmas akarattal játszva ismét egyenlítettek, sőt egy perccel a vége előtt emberhátrányban a vezetést is visszavették. Utolsó támadásukból a házigazdák egyenlítettek, a mieinknek pedig nem maradt idejük egy újabb támadásra, így végül megosztoztak a pontokon a csapatok, amelyet az edző jó eredménynek tart.

– Az erőviszonyok ismeretében komoly sikerként éljük meg az idegenben szerzett pontot, amely nagyon sokat érhet még nekünk a folytatásban. A fiúk nagy akarattal játszottak, és a végén akár a győzelmet is megszerezhették volna, így maximálisan elégedett vagyok a teljesítményükkel – értékelt Nigrinyi Tibor.

gykk balmaz 1

A Gyöngyösi Kézilabda Klub serdülő csapata jövő csütörtökön hazai pályán játszik majd, akkor a hatodik helyezett Eger lesz a mieink ellenfele.

A GYKK serdülőcsapatának bajnoki programja:

2014. március 27. 16:30 Gyöngyösi KK - Eger Eszterházy SE EVSI
2014. április 3. 16:30 Gyöngyösi KK - PLER Budapest
2014. április 12. 11:00 Bp. Honvéd SE - Gyöngyösi KK
2014. április 24. 16:30 Gyöngyösi KK - FTC III Magyar Terv
2014. április 30. 19:00 Eger Eszterházy SE EVSI - Gyöngyösi KK
2014. május 7. 15:30 PLER Budapest - Gyöngyösi KK
2014. május 15. 16:30 Gyöngyösi KK - Bp. Honvéd SE

Komoly sikereket aratott a hétvégén U12-es csapatunk is, amely mindhárom mérkőzését megnyerte az Erima Gyerekbajnokság legutóbbi fordulójában. A kiemelt csoportban érdekelt, Köves Péter vezette mieink a Nemzeti Kézilabda Akadémia Alsőörs, a Pick Szeged A és az Elektromos 2001 csapataival szemben léptek pályára a fővárosi Elektromos Sportcsarnokban, és hatalmas bravúrt végrehajtva mindhárom mérkőzésüket megnyerték.

Csakúgy, mint U10-es együttesünk, amely a hazai pálya előnyeit is élvezhette az elmúlt hétvégén az Éles Kézilabda Iskola, a Pick Szeged és az Óbuda csapataival szemben. A Kismárton Ádám által edzett mieink a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban az Óbuda és az Éles gárdáit magabiztosan győzték le, míg a Szegedet szoros mérkőzésen verték egy góllal. A következő hétvégén az U14-eseknek szoríthatunk majd, legközelebb Pápa János együttese lép majd pályára hazai környezetben.

Kategória: Híreink

Tabella

  • 01 kh liga

    1. MOL-PICK SZEGED 20
    2. Grundfos Tatabánya KC 15
    3. Csurgói KK 15
    4. Telekom Veszprém 12
    5. Balatonfüredi KSE 12
    6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 11
    7. Ferencvárosi TC 10
    8. Sport36-Komló 9
    9. Dabasi KC VSE 6
    10. Ceglédi KKSE 6
    11. CYEB Budakalász 6
    12. DVTK-Eger 5
    13. Mezőkövesdi KC 3
    14. Vecsési SE 0

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner




banner