Megkezdte szereplését a Gyermekbajnokság országos elődöntőjében a Gyöngyösi Kézilabda Klub U12-es fiú és U11-es lánycsapata. U14-eseink az ország legjobb nyolc csapata között versenyeznek, és a többiek is kiválóan szerepelnek.

01 bbgy cegled 0422 25

Egy forduló után a harmadik helyen állnak a Gyöngyösi Kézilabda Klub országos elődöntőben szereplő utánpótláscsapatai. Az U12-es fiúgárda Kismárton Ádám és Danyi Bence vezetésével Fehérgyarmaton kezdte elődöntős szereplését, ahol a Balmazújváros elleni győzelemmel és a listavezető Debrecen elleni vereséggel zártak a fiúk, így a hajdúságiak és a Salgótarján mögött a 3. helyről várják a folytatást. Vasárnap Füzesabonyban a Fehérgyarmat és a Balmazújváros ellen lép pályára csapatunk. A Majzik Heni által edzett U11-es lánycsapat Debrecenben játszotta az országos elődöntő első fordulóját, a Miskolccal és a Debrecennel szemben is alulmaradtak a lányok, akik a tabella harmadik helyét foglalják el a Tiszavasvári és a Miskolc mögött. Legközelebb szombaton játszik a gyöngyösi alakulat, Törökszentmiklóson a Tiszavasvári és a Debrecen lesz az ellenfelünk.

Második számú U12-es alakulatunk a régióbajnoki címért van versenyben, s az egy évvel idősebbek között a harmadik helyen áll a tabellán mindössze két ponttal lemaradva az éllovas Törökszentmiklóstól és a második Tiszaföldvártól. Köves Péter és Kovács Tibor csapata Hatvan és Egerben játszik egy-egy fordulót a hátralévő időszakban.

U14-es fiúcsapatunk már a kelet-nyugati döntőben szerepel az ország legjobb csapatai között, ahol nyolccsapatos mezőnyben megy a verseny a pontokért. Pápa János tanítványainak a döntő eddig három fordulójában nem termett babér, így a hozott négy pontjukkal a tabella nyolcadik helyén állnak, május 20-án Veszprémben azonban még javíthatnak pozíciójukon, ha a Győr vagy az Éles ellen sikerül pontokat szerezniük. Bármi is lesz azonban a vége, a gyöngyösi fiatalok elmondhatják magukról, hogy az ország legjobb nyolc csapata közé tartoznak.

01 bbgy cegled 0422 26

Második számú U14-es fiúcsapatunk a Palóc Pumákkal volt nagy versenyben a Sterbinszky Amália régió első helyéért, a két együttes tegnap találkozott egymással, s a Balassagyarmaton rendezett találkozón a Palóc Pumák diadalmaskodtak, ezzel megszerezve a bajnoki címet, a mieink pedig a második helyen zárják a küzdelmeket. Temesvári martin csapata egy évvel fiatalabb a mezőnynél, így óriási eredmény az ezüstérem is.

A Kiemelt Serdülő Bajnokságban a B. Braun Gyöngyös csapata az összesített hetedik helyért van versenyben, együttesünk két ponttal vezeti a tabellát a második helyezett Dabas előtt. Rosta István tanítványai a rájátszás öt mérkőzése közül hármat megnyertek, legutóbb Budakalászon könyvelhettek el hatgólos sikert. A fiúk csütörtökön hazai pályán játszanak, 16 órától a Csurgó együttesét fogadják. Azt követően még két mérkőzés serdülőinkre, a Komló elleni hazai találkozó és a Dabas elleni idegenbeli meccs, a végső helyezések szempontjából mindhárom megméretésnek komoly tétje lesz.

Az Országos Serdülő Bajnokságban szereplő gyöngyösi lánycsapat a C csoport alsóházi küzdelmeiben érdekelt, ahol az összesített ötödik helyért futnak versenyt a csapatok. A mieink a Salgótarjánnal vannak versenyben a z első helyért, Bahrim Liliána csapata szombaton 16 órától a Kálváriaparton biztosíthatja be első helyét a nógrádiak legyőzésével.

U13-as lánycsapatunk számára véget ért a bajnokság, a Majzik Heni vezetésével készülő alakulat a Sterbinszky Amália régió régióbajnoki címéért volt versenyben az U13-as bajnokság II. osztályában, ahol a mieink a második helyet szerezték meg, egyetlen ponttal lemaradva a bajnoki címet elhódító Salgótarján mögött.

Kategória: Híreink

Győzelemmel zárta a bajnokságot a B. Braun Gyöngyös U23-as csapata a férfi kézilabda NB II. északkeleti csoportjában. Mátyási-Kőrösi Fruzsina legénysége Hajdúböszörményben lépett pályára a szezon utolsó mérkőzésén, s 24-20-as győzelmet aratott. Ez volt a mieink 22. mérkőzése, a mérlegünk 14 győzelem és 8 vereség, amivel 28 pontot sikerült gyűjtenünk. Juniorjaink a 3. helyen állnak a tabellán, végső helyezésünk azonban csak május 13-án, a Mezőkövesd – Eger mérkőzés után dől majd el. Ha a mezőkövesdiek a papírformát igazolva legyőzik a sereghajtó egrieket, a mieink a 4. helyen zárják majd a pontvadászatot. A helyezésektől függetlenül azonban elmondható, hogy a fiúk egész évben kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtottak, amiért gratuláció illeti őket.

Hajduböszörményi TE – B. Braun Gyöngyös U23 20-24 (9-10)
Játékvezetők: Móré, Pásztor.

Gyöngyös: REVICZKI R., BERNÁTH B. 1, FAZEKAS Á. 3, MÁK R. 1, VERES B. 8, KEREKES R. 3, GRÁF M. Cserék: KOMÉTH M., TÓTH G. 2, JAROS O. NAGY-HAJDU B. 3, APATÓCZKI M. 1, IGÓ Á. 2, RUTKA B. Edző: Mátyási-Kőrösi Fruzsina.

Kiállítások: 4, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 2/1, ill. 0/0

Mátyási-Kőrösi Fruzsina: - Méltó befejezése volt a bajnokságnak. Mindenki erőn felül teljesített, szívét, lelkét beletette a meccsbe és kiemelkedőt nyújtott. Gratulálok a csapatnak!

Kategória: Híreink

Győzelemmel búcsúzott közönségétől a B. Braun Gyöngyös U23-as csapata, amely utolsó hazai mérkőzésén a rivális Füzesabonyt győzte le nagy csatában, s ezzel visszavágott az őszi vereségért. A mieink a két ponttal megszilárdították helyüket a tabellán, s jó eséllyel a negyedik helyen zárják majd a pontvadászatot. Ehhez azonban az utolsó mérkőzésen, Hajdúböszörményben is nyerni kell. A találkozót április 29-én, szombaton 18 órától játsszák a csapatok.

B. Braun Gyöngyös U23 - Juhász ’99 Füzesabonyi SC 23-21 (12-9)

Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
V.: Fibecz, Herbák

Gyöngyös: Holló M. - Urbán E. 4 (2), KERESZTES P. 7 (3), Fazekas Á. 1, Vad Zs. 1, VERES B. 4, NAGY-HAJDU B. 3. Cserék: Reviczki R., Rutka B., Mák R., Kiss M., Kerekes R., Apatóczky M. 1, Tóth G. 1, Jóga N. 1. Edző: Mátyási-Kőrösi Fruzsina.

Kiállítások: 6, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 7/5, ill. 2/0.

Mátyási-Kőrösi Fruzsina: - Az utolsó hazai meccsen az volt a célunk, hogy győzelemmel búcsúzzunk, mindenki tegye oda magát, adja bele szívét, lelkét, és vágjunk vissza az őszi vereségért. Büszke vagyok a csapatra, mert ezeket mind véghez vitték annak ellenére is, hogy nagyon hullámzó volt a támadójátékunk, a védekezésünk és a kapusteljesítményünk. A meccs nagyon kiegyenlítetten kezdődött, sok technikai hibát vétettünk, de a 20. perctől a kezünkben tartottuk a mérkőzést.

Kategória: Híreink

A győri Balázs-kupán aratott győzelemmel hangolt a Gyermekbajnokság országos elődöntőjének küzdelmeire a Gyöngyösi Kézilabda Klub U12-es csapata. Nem csak ők, U11-es lányaink is kiharcolták az elődöntőben való szereplést, U14-eseink pedig megkezdték a szereplést a Kelet-Nyugati döntőben.

u12 gyor 2

A Gyöngyösi Kézilabda Klub U12-es csapata számára április 30-án kezdődik a Gyermekbajnokság országos elődöntője, amelyben a Debrecen, a Salgótarján, a Balmazújváros, az Eger és a Fehérgyarmat lesz a mieink ellenfele. A döntőbe jutásért rendezett küzdelemre Kismárton Ádám és Danyi Bence csapata a XXXII. Audi ETO Balázs Kupán való szerepléssel hangolt, nem is akárhogyan. A Győrben rendezett rangos, nemzetközi utánpótlástornán a mieink kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, veretlenül nyerték meg a 2004-es korcsoport versenyét. A mieink összesen nyolc mérkőzést játszottak a viadalon, a döntőben pedig a Budapest Honvéd alakulatával mérkőztek meg. A fiúk végül magabiztosan, 22-16 arányban diadalmaskodtak, ezzel elhódították a serleget, és felállhattak a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára.

U11-es lánycsapatunk az U12-es fiúkhoz hasonlóan bejutott az országos elődöntőbe, ahol április 30-án kezdik a küzdelmet Majzik Heni tanítványai. Ellenfeleink között a Tiszavasvári, az Egri VSI, a Miskolc, a Debrecen, és a Törökszentmiklós szerepel.

Második számú U12-es fiúcsapatunk a régióbajnoki címért versenyez, s a kilenccsapatos mezőnyben jelenleg a harmadik helyen áll. A Köves Péter vezette alakulat a Pásztó és a Tiszaföldvár legyőzésével kezdte a küzdelmeket, legközelebb pedig április 30-án, Tiszaföldváron szerepel.

A Gyermekbajnokságban a Gyöngyösi Kézilabda Klub első számú U14-es csapata túl van az első fordulón a rájátszásban, a Kelet-nyugati döntőben az FTC és a Budaörs csapatától elszenvedett vereséggel kezdett Pápa János legénysége, amely április 23-án, Budapesten lép pályára legközelebb, és a Győr, valamint az Éles Kézilabda Iskola ellen folytatja.

Második számú U14-es csapatunk magabiztosan vezeti a régiós tabellát, legutóbb a Szolnok és a Túrkeve ellen aratott győzelemmel gyűjtött pontokat Temesvári Martin fiatal együttese, amelyre még három forduló vár a bajnoki évben. Legközelebb április 23-án, Balassagyarmaton lépnek pályára a fiúk az Eger és a palóc Pumák ellen.

U13-as lánycsapatunk Majzik Heni vezérletével a második helyen áll a régióbajnoki küzdelemben, a legutóbbi fordulóban az Egert és a BSSÉ-t győzték le, s készülnek a május 6-i, utolsó fordulóra, amelyet Balassagyarmaton rendeznek.

Ami az idősebbeket illeti, a B. Braun Gyöngyös U23-as csapata stabilan őrzi negyedik helyét az NB II. északkeleti csoportjában, ahol legutóbb a Nádudvari ASK legyőzésével gyarapította pontjainak számát. A 35-33-as győzelem a tizenkettedik sikere volt Mátyási-Kőrösi Fruzsina csapatának, amelyre még két mérkőzés vár az idei szezonban. Csütörtökön 19 órától a nagy rivális Füzesabony csapatát fogadják a mieink, majd április 29-én Hajdúböszörményben zárják a pontvadászatot.

Ifjúsági csapatunk sorozatban negyedik győzelmét könyvelhette el az élvonalbeli bajnokságban, a Vác, a Komló és a Mezőkövesd után az Eger együttesét is legyőzték Temesvári Martin tanítványai, akik szombaton 16 órától, a felnőtt meccs előtt játszanak a Cegléddel hazai pályán. A mieink a tabella 9. helyéről várják a folytatást.

Serdülőink március 30-án kezdték a rájátszást a kiemelt bajnokságban, Rosta István csapata a 17-24. helyért van versenyben, s vezeti a tabellát. A playoffot a Budakalász legyőzésével kezdő serdülőink a Csurgóval és a Komlóval szemben alulmaradtak ugyan, de így is őrzik első helyüket. Együttesünknek ugyanúgy 18 pontja van, mint csütörtöki ellenfelünknek, a Dabasnak, amellyel 16 órától mérkőznek meg a mieink hazai környezetben.

Serdülő lánycsapatunk az alsóházi rájátszásban az ötödik helyért van versenyben, jelenleg a második helyen áll a tabellán a Salgótarján mögött. A playoffban öt mérkőzésen négy győzelem a gyöngyösi mérleg, Bahrim Liliána növendékei eddig csak az éllovas Salgótarjántól szenvedtek vereséget, legutóbb a Göd együttesét múlták felül magabiztosan. Április 27-én a Mikolik Sportiskola vendégeként lépnek pályára a mieink.

Kategória: Híreink
2017. április 01. szombat 12:17

Balmazújváros elleni győzelem az NB II-ben

Az utolsó tíz percben fordítva, óriási küzdelemben győzte le a Balmazújváros hasonló korosztályú csapatát a B. Braun Gyöngyös U23-as alakulata a férfi kézilabda NB II. északkeleti csoportjában. A pénteki, hazai mérkőzésen aratott sikerrel Mátyási-Kőrösi Fruzsina legénysége őrzi negyedik helyét a tabellán. Juniorjaink legközelebb a tabellán közvetlenül mögöttük tanyázó Berettyó ellen játszanak a bajnokságban.

B. Braun Gyöngyös U23 - Balmazújvárosi KK U23 23-19 (10-12)

Játékvezetők: Réti, Szedmák

Gyöngyös: Holló M. - Urbán E. 4 (1), Keresztes P. 4, Fazekas Á., Vad Zs. 3, VERES B. 4, Kiss M. 1. Cserék: REVICZKI R., Rutka B., Jóga N. 2, Mák R., Gráf M., Apatóczky M. 3, Tóth G. 1, Jaros O. 1. Edző: Mátyási-Kőrösi Fruzsina.

Kiállítások: 2, ill 10 perc.
Hétméteresek: 2/1, ill. 3/1.

Értékelés:
Mátyási-Kőrösi Fruzsina: - Nem játszottunk jól, védekezésben és támadásban is sokat hibáztunk, de annak ellenére, hogy az ellenfél az 52. percig vezetett, egy pillanatig sem adtuk fel, és a végén óriási szívvel és bravúros kapusteljesítménnyel megfordítottuk a mérkőzést. Hatalmas gratuláció a csapatnak!

Kategória: Híreink

Bejutott az ország legjobb nyolc csapata közé a Gyöngyösi Kézilabda Klub U14-es alakulata, amely a Szeged oda-vissza legyőzésével négy pontot visz magával a kelet-nyugati döntőbe.

U14 20170327 1

Kiválóan sikerült felkészülés után sérülések és betegségek is sújtották a Gyöngyösi Kézilabda Klub U14-es csapatát, amely azonban így is bejutott a keleti csoport felsőházi rájátszásába, onnan pedig az ország legjobb nyolc csapata közé verekedte magát. Pápa János edző csapata a felsőházi küzdelmek nyolc mérkőzése alatt mindössze egyszer szenvedett vereséget, a Szeged csapatát pedig oda-vissza legyőzve harcolta ki a negyedik, még továbbjutást érő helyet a csoportban. Mindezt úgy vitték véghez a fiúk, hogy a 16 játékos az utolsó, szegedi fordulóban tudott először együtt pályára lépni, addig sérülés vagy betegség miatt mindig hiányzott valaki az alakulatból, amely igazi csapatmunkában harcolta ki a továbbjutást. A Gyöngyösön egy góllal, Szegeden néggyel legyőzött csongrádiak mellett a Budapest Honvéd és a PLER Budapest jutott tovább a keleti főcsoportból a nyolccsapatos döntőbe, ahol Nyugatról az FTC, az Éles, a Győr és a Budaörs lesz az ellenfél. A gyöngyösi fiatalok küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak, és a döntőbe kerüléssel elérték céljaikat, a végső helyezésekért felszabadultan küzdhetnek.

A II. osztályban szereplő U14-es csapatunk őrzi első helyét a régiós tabellán, miután az elmúlt hétvégén Egerben magabiztosan legyőzte a Palóc Pumák II. és a Pásztó csapatát. Temesvári Martin együttesének mérlege 17 győzelem és 1 vereség, a csapatra még három forduló vár a csoportban.

Továbbjutásnak örülhet első számú U12-es csapatunk is, amely a régió felső ágán a második helyen zárta a küzdelmeket a Salgótarján csapata mögött. Kismárton Ádám és Danyi Bence együttese az országos elődöntőben folytathatja, a pontos csoportbeosztás azonban csak a jövő héten, az utolsó fordulók lejátszása után válik véglegessé.

Második számú U12-es csapatunk Köves Péter és Kovács Tibor irányítása mellett a régióbajnoki küzdelmekre készül, az első fordulót április 2-án rendezik Gyöngyösön, a Berze Nagy János Gimnázium sportcsarnokában.

Ugyancsak a régióbajnoki címért van versenyben U13-as lány csapatunk, amely március 26-án Egerben lépett pályára, és két vereséget kellett elkönyvelnie. A tabella első két helyén álló Jászberény és Salgótarján diadalmaskodott a Majzik Heni vezette mieink felett, akik így is őrzik harmadik helyüket a csoportban.

U11-es lány csapatunk a régió felsőházi küzdelmeiben érdekelt, a mieink 8 mérkőzésükön mindössze három pontot veszítettek, és az első helyen állnak a hatcsapatos mezőnyben. Majzik Heni együttese legközelebb április 1-jén lép pályára, amikor hazai környezetben mérkőzik meg a Jászberénnyel és a Törökszentmiklóssal.

Szépen szerepelnek idősebb utánpótláscsapataink is. Ifjúsági együttesünk legutóbbi három mérkőzését kivétel nélkül megnyerte, a hétvégi, Mezőkövesd elleni találkozón pedig már Temesvári Martin irányítása mellett arattak magabiztos győzelmet. Temesvári Martin azt követően vette át az ifjúsági együttes irányítását, hogy a korábbi edző, Nigrínyi Tibor a felnőtt csapat vezetőedzőjeként dolgozik tovább. Temesvári Martin munkáját Rosta István utánpótlás-igazgató mentorálja.

A Kiemelt Serdülő Bajnokságban szereplő csapatunk Rosta István vezetésével az első helyről várja a rájátszás március 30-án kezdődő küzdelmeit. Együtetsünk a 17-24. helyek megszerzéséért lesz versenyben az Orosházával, a Dabassal, a Komlóval, a Csurgóval, a Budakalásszal, a Mezőkövesddel és a Cegléddel együtt.

Az Országos Serdülő Bajnokságban érdekelt gyöngyösi lánycsapat az 5-9. helyért versenyez az alsóházban, ahol eddigi három mérkőzését megnyerve az első helyen áll. Az elmúlt hétvégén a BVSC-Zugló alaulatát múlták felül Bahrim Liliánáék, akik április 2-án Salgótarjánba utaznak.

Kategória: Híreink

A B. Braun Gyöngyös U23-as csapata csütörtökön magabiztosan legyőzte a szomszédvári rivális Eger SBS Eszterházy azonos korosztályú csapatát a férfi kézilabda NB II-ben. Az egriek sereghajtók az északkeleti csoportban, így a negyedik helyen álló mieink esélyesként várták a szomszédvári rangadót, és a pályán is sikerült érvényesíteniük a papírformát, végig vezetve, hétgólos győzelmet arattak. U23-as csapatunk március 31-én, 19 órától a Balmazújváros együttesét fogadja hazai környezetben.

Eger SBS ESZTERHÁZY U23 – B. Braun Gyöngyös U23 26-33 (12-19)
V.: Major, Szűcs

Gyöngyös: Holló M., BERNÁTH B. 3, Kerekes R., Vad Zs. 1, Jóga N. 2, VERES B. 5, KISS M. 5. Cserék: Kométh M., Fazekas Á. 4, Mák R. 1, Jaros O. 2, Rutka B. 1, Unger B., GRÁF M. 2 (2), TÓTH G. 6 (2), Nagy-Hajdú B. 1. Edző: Mátyási-Kőrösi Fruzsina.

Kiállítások: 8, ill. 4perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/4.

Értékelés:
Mátyási-Kőrösi Fruzsina: – Az első perctől kezdve kezünkbe tartottuk a mérkőzést. Nagy iramú játékot és kemény védekezést kértem, amit jól oldottak meg a fiúk. Örülök, hogy mind a 16 játékos pályára tudott kerülni és hozzátenni ehhez a győzelemhez. Gratulálok a csapatnak!

Kategória: Híreink
2017. március 18. szombat 12:16

A Mezőkövesd volt a juniorok ellenfele

A Mezőkövesd azonos korosztályú együttesét fogadta a B. Braun Gyöngyös U23-as csapata a férfi kézilabda NB II. északkeleti csoportjában. A mieink végig küzdöttek, de az első félidőben összeszedett hátrányukat nem tudták ledolgozni a rutinos játékosokkal érkező kövesdiekkel szemben. Mátyási-Kőrösi Fruzsina negyedik helyen álló legénysége újabb szomszédvári rangadóval folytatja szereplését a bajnokságban, március 23-án ugyanis Egerbe utaznak a fiatalok.

B. Braun Gyöngyös U23 - Mezőkövesdi KC U23 29-32 (12-17)

Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
V.: Rontó, Szanyi

Gyöngyös: HOLLÓ M., Jaros O., Urbán E. 4 (1), FAZEKAS Á. 6, VAD ZS. 2, Veres B. 3 (1), KISS M. 6. Cserék: Reviczki R., Rutka B., BERNÁTH B. 2, KEREKES R. 3, Nagy-Hajdú B, IGÓ Á. 3, Mák R., Gráf M., Apatóczky M. Edző: Mátyási-Kőrösi Fruzsina.

Kiállítások: 8. ill. 8 perc.
Hétméteresek: 5/2, ill. 2/1.

Értékelés:
Mátyási-Kőrösi Fruzsina: - Jól kezdtük a mérkőzést, de az első félidőben volt egy gyengébb periódusunk, amikor hat gólt kaptunk úgy, hogy mi nem lőttünk, és ezt a hátrányt nem tudtuk már ledolgozni sajnos. Egy vereség mindig fáj, főleg hazai pályán, de a srácok nagyon nagyot küzdöttek, végig harcoltak az ellenféllel, amely nyolc felnőtt kerettagú játékossal játszott. Csak ők 29 találattal járultak hozzá a győzelmükhöz. A vereség mellett nagy öröm, hogy több játékosunk kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Kategória: Híreink

Felejthetetlen hétvégén van túl a Gyöngyösi Kézilabda Klub utánpótlása. A fiú- és lánycsapatok összesen egytucatnyi mérkőzést játszottak az elmúlt három napban, és mind a tizenkét találkozójukat megnyerték. Ráadásként egy tornagyőzelmet is magunkénak tudhatunk.

01 ifi 2016 01

A győzelmi sorozatot a Kiemelt Serdülő Bajnokságban szereplő fiúcsapatunk kezdte, amely pénteken a Békéscsaba vendégeként diadalmaskodott 23-19-re. Rosta István alakulatának egy mérkőzése van hátra az alapszakaszból, a kilencedik helyen álló fiatalok március 16-án, csütörtökön 16 órától a Debrecent fogadják.

Szombaton ifjúsági csapatunk gólzáporos mérkőzésen aratott feledhetetlen győzelmet a Vác ellen. Az idegenbeli találkozón egy híján nyolcvan gól esett, és a mieink lőttek többet, Nigrinyi Tibor tanítványai 40-39 arányban nyerték meg a mérkőzést. Ifistáink március 18-án, 16 órától a Komló ellen játszanak hazai pályán.

U10-es fiú csapatunk Egerben lépett pályára az elmúlt hétvégén, és mindkét mérkőzését megnyerte: a Törökszentmiklóst 21-12, a Karcagot 18-13 arányban múlták felül Mátyási-Kőrösi Fruzsina tanítványai.

Lány U13-asaink Gyöngyösön a Vámosgyörk felett 16-14-re, az Eger felett 24-17-re diadalmaskodtak. Majzik Heni régióbajnoki címért versenyben lévő csapata az első helyen várja a március 26-i folytatást. A következő, egri fordulóban a mieink a Salgótarjánnal és a Jászberénnyel játszanak majd.

Vasárnapra is maradtak győzelmek, a hét utolsó napjának első sikereit az U10-es lányok szállították: Majzik Heni tanítványai Hatvanban 15-7-re nyertek az Eger, és 15-11-re a Vámosgyörk ellen.

Az U13-as fiúk Pásztón léptek pályára az U14-es bajnokság II. osztályában, ahol a Füzesabonyt 41-25-re, a Balassagyarmatot pedig 29-22-re győzték le. Temesvári Martin együttese az élen áll csoportjában, legközelebb pedig március 26-án, Túrkevén lépnek pályára a Palóc Pumák II. és a Pásztó ellen.

Az I. osztályú bajnokság felsőházában szereplő U14-es fiúcsapatunk hazai pályán 28-19-re nyert a Kecskemét ellen, a hab a tortán pedig a Pick Szeged elleni bravúros 19-18-es győzelmük volt. Pápa János legénysége március 25-én Szegeden is megmérkőzik ezzel a két csapattal.

A hétvége ezzel azonban még nem ért véget, a ráadást az U11-es fiúcsapat szolgáltatta, amely százszázalékos teljesítményt nyújtva, tornagyőztesként
tért haza Szentesről.

Valamennyi csapatunknak hatalmas gratuláció és köszönet jár ezért az emlékezetes hétvégéért!

Kategória: Híreink

Fehérgyarmaton folytatta szereplését a férfi kézilabda NB II-ben a B. Braun Gyöngyös U23-as csapata. Fiataljaink ezúttal nem tudtak győzni, a hazai csapat mindkét pontot otthon tartotta. A folytatásban a negyedik helyen álló mieinkre igazi rangadó vár, március 17-én ugyanis a Mezőkövesd korosztályos gárdáját fogadják.

01 labda

Fehérgyarmati VSE - B. Braun Gyöngyös U23 28-18 (12-6)
V.: Kovács, Széles.

Gyöngyös: REVICZKI R., Jaros O., Varga B. 1, FAZEKAS 6 (1), Vad Zs. 1, Gráf M., KISS M. 8 (1). Cserék: Juhász K., Mák R., Bernáth B. 2. Edző: Mátyási-Kőrösi Fruzsina.

Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 5/2, ill. 3/2.

Mátyási-Kőrösi Fruzsina: - Sajnos nem tudtuk tartani a lépést a helyi csapattal. A támadójátékunk egyhangú volt, kissé bátortalan, sok technikai hibával, amiből az ellenfél könnyű lerohanás-gólokat lőtt. Ettől függetlenül sok jó dolgot is láttam, jól működött a védekezés, és több kiemelkedő egyéni teljesítmény is volt. Serdülő játékosaink is helytálltak, dicséret illeti őket, hiszen olyan felállásban játszottunk, amire eddig nem volt példa.

Következik: B. Braun Gyöngyös U23 - Mezőkövesdi KC U23
Gyöngyös, 2017. március 17. péntek, 19:00

Kategória: Híreink

Tabella

  • 01 kh liga

    1. MOL-PICK SZEGED 20
    2. Grundfos Tatabánya KC 15
    3. Csurgói KK 15
    4. Telekom Veszprém 12
    5. Balatonfüredi KSE 12
    6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 11
    7. Ferencvárosi TC 10
    8. Sport36-Komló 9
    9. Dabasi KC VSE 6
    10. Ceglédi KKSE 6
    11. CYEB Budakalász 6
    12. DVTK-Eger 5
    13. Mezőkövesdi KC 3
    14. Vecsési SE 0

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner




banner