Kétgólos győzelmet aratott a B. Braun Gyöngyös ellen a magyar férfi juniorválogatott Balatonbogláron. Válogatottak nélkül utazó csapatunk hasznos felkészülési mérkőzést játszott, amelyen két ifjúsági korú játékosunk is lehetőséghez jutott.

rozsav junior

Rózsavölgyi Gergő ezúttal a nemzeti csapat kapuját védte. Fotó: MKSZ

A magyar férfi juniorválogatott vendégeként lépett pályára a B. Braun Gyöngyös csapata Balatonbogláron. A találkozóra a válogatott játékosok nélküli kerettel utaztunk, Mikita Matej és Lubomir Duris ugyanis a szlovák válogatottal, Vladan Loncar pedig a bosnyák válogatottal készül. Országh Ádám a magyar válogatott Dánia elleni EB-selejtezőre való felkészülését segíti, míg Kovacsics Péter a magyar B-válogatottal dolgozik, Rózsavölgyi Gergő pedig a juniorok kapuját védte a keddi mérkőzésen. Bíró Imre és Nigrínyi Tibor a felforgatott keretben két ifjúsági korú játékosnak is lehetőséget tudott adni, így Veres Balázs és Tóth Gergő is elutazhatott a csapattal.

– Hasznosnak vélem a találkozót, bár meglehetősen felforgatott kerettel álltunk ki a juniorok ellen. A felkészülésnek rendeletük alá a meccset, amelyen mindenki játéklehetőséghez jutott, és külön öröm, hogy két ifistával is kiegészülhettünk. Örülök, hogy segíthettük a juniorválogatott munkáját, további sok sikert kívánok nekik – mondta Nigrínyi Tibor.

A B. Braun Gyöngyös csapata már biztos bennmaradóként készülhet a szezon utolsó mérkőzésére, a Csurgó elleni hazai találkozóra, amelyet május 13-án rendeznek a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

MAGYARORSZÁG U21  B. BRAUN GYÖNGYÖS 26-24 (14-11)

Balatonboglár
V.: Kiu G., Kiu T. 

MAGYARORSZÁG U21: Pásztor, Rózsavölgyi (kapusok), Borzas 3, Déber 1, Fekete, Füzi 4, Gábor 5, Horváth L. 1, Kovács M., Nemes R. 4, Máthé D. 3, Mikita B., Schmid 2, Szilágyi, Ubornyák 2, Varjú 1. Szövetségi edző: Gyurka János.

GYÖNGYÖS: Holló M., Hudák (kapusok), Becirovic 1, Hegedűs 3, Jóga, Juhász K. 7, Keresztes, Németh T. 4, Reznicek 2, Rodolfo 3, Sipeki, Tóth G. 1, Urbán 2, Veres 1. Edző: Bíró Imre.

Kiállítások: 6, ill. 4 perc.

Következik: B. BRAUN GYÖNGYÖS – CSURGÓI KK

Gyöngyös, 2017. május 13. szombat, 18:00
V.: Dobrovits Cs., Tájok P.

Kategória: Híreink
2014. június 12. csütörtök 14:53

Nagy Bence a juniorválogatott keretében

A B. Braun Gyöngyös frissen igazolt játékosa, Nagy Bence is meghívót kapott a juniorválogatottba, amely Csoknyai István vezetésével a hónap végén kezdi meg a felkészülést a júliusi, ausztriai Európa-bajnokságra.

A július 5-én tizenkilencedik születésnapját ünneplő Nagy Bence a B. Braun Gyöngyös egyik friss igazolása. Az irányító a PLER-Budapest csapatától érkezett Gyöngyösre, ahol a felnőtt csapatban is számítanak a tehetséges fiatalra. Nagy Bence korábbi klubjában az NB I/B-ben szereplő második csapat legjobb góllövője volt, és az élvonalbeli együttesben is szerephez jutott, teljesítménye pedig felkeltette a juniorválogatott szövetségi kapitányának, Csoknyai Istvánnak a figyelmét is, aki válogatott meghívót küldött friss igazolású játékosunknak.

nagy-bence

Nagy Bence a következő bajnoki évtől kézilabdázik Gyöngyösön. Fotó: plerkc.hu

A juniorválogatott az áprilisban, Svájcban rendezett selejtezőn Horvátország és Litvánia legyőzésével vívta ki a szereplés jogát a júliusi U20-as Európa-bajnokságra. A kontinensviadalt Ausztriában rendezik július 24. és augusztus 3. között. A mieink június 28-án kezdik a felkészülést.

Tavaly nyáron is szoríthattunk gyöngyösi játékosoknak korosztályos világeseményen, akkor a B. Braun Gyöngyös három játékosa, Debreczeni Dávid, Koller Tamás és Oláh Tamás volt tagja az U21-es keretnek. A válogatott akkor a 12. helyen végzett.

A magyar férfi junior válogatott bő kerete:
Bánhidi Bence, Borbély Ádám, Bujdosó Bendegúz, Faluvégi Rudolf, Fekete Bálint, Fekete Dávid, Gidai Máté, Gyene Norbert, Hornyák Péter, Horvácki Márió, Horváth Dániel, Kovacsics Péter, Leimeter Csaba, Ligetvári Patrik, Mátó István, Miklós Gergő, Nagy Bence, Nagy Szabolcs, Pásztor Imre, Pordán Gábor, Rózsavölgyi Gergely, Stranigg János, Szeitl László, Tóth Balázs, Törteli Koppány, Vasvári Ádám, Vizes Patrik, Zakics Bence.
Szövetségi edző: Csoknyai István
Kapusedző: Szathmári János

Kategória: Híreink

Tabella

  • K&H liga

    1. B. Braun Gyöngyös 0
    2. Balatonfüredi KSE 0
    3. Ceglédi KKSE 0
    4. CYEB Budakalász 0
    5. Csurgói KK 0
    6. Dabas KC VSE 0
    7. Eger SBS Eszterházy 0
    8. FTC 0
    9. Grundfos Tatabánya KC 0
    10. MOL-Pick Szeged 0
    11. Orosházi FKSE-LINAMAR 0
    12. Sport36-Komló 0
    13. Telekom Veszprém 0
    14. Váci KSE 0

banner





banner