2018. július 05. csütörtök 09:48

Milan Sajin érkezésével teljes a keret

Az utolsó mozaikkocka is a helyére került, a szerb Milan Sajin érkezésével teljes a B. Braun Gyöngyös 2018/2019-es kerete.

01 Milan Sajin

Hat új játékossal vág neki a következő bajnoki szezonnak a B. Braun Gyöngyös élvonalbeli férfi kézilabda-csapata. A korábbi válogatott beálló, Vilovszki Uros, a Gyöngyösre visszatérő balszélső, Varsandán Milán, az irányító Ubornyák Dávid, a kapus Buzogány Barna és a balátlövő Mirko Herceg érkezéséről már beszámoltunk, most pedig egy újabb jobbkezes átlövővel bővült keretünk a szerbiai születésű Milan Sajin személyében.

A 25 éves játékos a szerb Vrbasnál kezdte pályafutását, majd megfordult Katarban, játszott Székelyudvarhelyen, a Metalurg csapatánál, és egy fél évet töltött Cegléden. A közel két méter magas átlövő tagja volt a katari válogatottnak, Gyöngyösre a Dinamo Bukarest együttesétől érkezik, korábbi klubjával a Bajnokok Ligájában is szerepelt. Támadásban és védekezésben egyaránt bevethető játékos, Mirko Herceggel remekül kiegészíthetik egymást.

A felnőtt kerettel több saját nevelésű, utánpótláskorú játékos is megkezdte csütörtökön a felkészülést az új bajnoki szezonra. A harmadik számú kapus szerepét Feliz Manazya veszi át a távozó Holló Márktól, mellette a fiatal irányító, Gráf Martin és a beálló Igó Ádám is a bő keret tagja lesz.

A B. Braun Gyöngyös 2018/2019-es kerete:

Kapusok: Tóth Mihály, Buzogány Barna, Manazya Felicián

Jobbszélsők: Gábori Máté, Urbán Egon

Jobbátlövők: Krivokapics Milorad, Mitar Markez

Irányítók: Lubomir Duris, Ubornyák Dávid, Sipeki Levente, Gráf Martin

Beállók: Vilovszki Uros, István Péter, Gerdán Tibor (védekező), Igó Ádám

Balátlövők: Mirko Herceg, Milan Sajin, Tóth Márk

Balszélsők: Németh Tamás, Varsandán Milán

Kategória: Híreink

Tabella

  • 01 kh liga

    1. MOL-PICK SZEGED 20
    2. Grundfos Tatabánya KC 15
    3. Csurgói KK 15
    4. Telekom Veszprém 12
    5. Balatonfüredi KSE 12
    6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 11
    7. Ferencvárosi TC 10
    8. Sport36-Komló 9
    9. Dabasi KC VSE 6
    10. Ceglédi KKSE 6
    11. CYEB Budakalász 6
    12. DVTK-Eger 5
    13. Mezőkövesdi KC 3
    14. Vecsési SE 0

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner




banner