Fehérgyarmaton folytatta szereplését a férfi kézilabda NB II-ben a B. Braun Gyöngyös U23-as csapata. Fiataljaink ezúttal nem tudtak győzni, a hazai csapat mindkét pontot otthon tartotta. A folytatásban a negyedik helyen álló mieinkre igazi rangadó vár, március 17-én ugyanis a Mezőkövesd korosztályos gárdáját fogadják.

01 labda

Fehérgyarmati VSE - B. Braun Gyöngyös U23 28-18 (12-6)
V.: Kovács, Széles.

Gyöngyös: REVICZKI R., Jaros O., Varga B. 1, FAZEKAS 6 (1), Vad Zs. 1, Gráf M., KISS M. 8 (1). Cserék: Juhász K., Mák R., Bernáth B. 2. Edző: Mátyási-Kőrösi Fruzsina.

Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 5/2, ill. 3/2.

Mátyási-Kőrösi Fruzsina: - Sajnos nem tudtuk tartani a lépést a helyi csapattal. A támadójátékunk egyhangú volt, kissé bátortalan, sok technikai hibával, amiből az ellenfél könnyű lerohanás-gólokat lőtt. Ettől függetlenül sok jó dolgot is láttam, jól működött a védekezés, és több kiemelkedő egyéni teljesítmény is volt. Serdülő játékosaink is helytálltak, dicséret illeti őket, hiszen olyan felállásban játszottunk, amire eddig nem volt példa.

Következik: B. Braun Gyöngyös U23 - Mezőkövesdi KC U23
Gyöngyös, 2017. március 17. péntek, 19:00

Kategória: Híreink
2017. március 04. szombat 07:41

Újabb siker az NB II-ben

Újabb győzelmet aratott a férfi kézilabda NB II. északkeleti csoportjában a B. Braun Gyöngyös U23-as csapata, amely ezúttal a közvetlen rivális Kisvárdát múlta felül hazai pályán három góllal.

Az ötödik helyezett Kisvárda ellen lépett pályára a B. Braun Gyöngyös negyedik helyen tanyázó U23-as csapata a NB II-es kézilabda-bajnokságban. A hazai pályán játszó mieink a találkozó kezdetétől koncentráltan játszottak, és háromgólos előnyt dolgoztak ki az első félidő végére. A különbséget a második játékrészben is sikerült tartani, így végül 27-24-es sikerrel szereztek újabb két pontot a junior fiúk. Mátyási-Kőrösi Fruzsina tanítványai március 11-én a nyolcadik helyezett Fehérgyarmat pályáján játszanak.

01 labda3

B. BRAUN GYÖNGYÖS U23 - KISVÁRDAI KC 27-24 (15-12)
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
V.: Ágnecz, Sipos.

GYÖNGYÖS: HOLLÓ M., Bernáth B., URBÁN E. 8 (5), FAZEKAS Á. 4, JÓGA N. 3, VERES B. 6, Kiss M. 2. Cserék: Juhász K, RUTKA B., Jaros O., TÓTH G. 1, Nagy-Hajdú B. 1, KEREKES R. 2, Igó Á., Gráf M., Ivitz B. Edző: Mátyási-Kőrösi Fruzsina.

Kiállítások: 18, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 5/5, ill. 3/1.

Mátyási-Kőrösi Fruzsina: – A mérkőzés első pillanatától kezdve jól működött a védekezésünk, harcosak, okosak és kemények voltak a fiúk. A támadás is nagyon jó ritmusú volt, mindenféle védekezési variációval próbált megzavarni bennünket az ellenfél, de jól reagáltunk és megtaláltuk az ellenszereket ellene. Néhány rövidebb periódust és technikai hibát leszámítva nagyon jó meccset játszottunk. Igazi csapatmunka volt, gratulálok a csapatnak!

Kategória: Híreink

Az utánpótlás-bajnokságokban is javában tart a tavaszi idény, a Gyöngyösi Kézilabda Klub csapatai az elmúlt hetekben szép győzelmeket arattak, és szinte minden sorozatban kiharcolták helyüket a legjobbak között.

01 labda 12

A B. Braun Gyöngyös U23-as csapatának tavaszi rajtjáról a napokban adtunk hírt, juniorjaink a listavezető, addig veretlen Debrecen legyőzésével kezdték az idényt, február 25-én, szombaton pedig Kazincbarcikára látogatnak.

NB I-es ifjúsági csapatunk a felnőtt gárdához hasonlóan nehéz sorozattal kezdte a tavaszt, a Tatabányától hazai pályán 29-25-re, a Szegedtől idegenben 37-25-re, a Veszprémtől pedig szintén hazai környezetben 32-24-re kaptak ki, de az igazán fontos mérkőzések, csakúgy, mint a felnőtt csapat esetében, csak ezután következnek Nigrinyi Tibor együttese számára.

Serdülőink számára január 20-án kezdődött a tavaszi pontvadászat, Rosta István tanítványai azóta öt mérkőzést játszottak a kiemelt bajnokságban, közülük kettőt sikerült megnyerniük. A Nyíregyháza ellen aratott egygólos (20-19), és a Mezőkövesd elleni nagy arányú (31-19) győzelem mellett a Cegléddel, az Egerrel és a Békés-Drénnel szemben maradtak alul a mieink, akik a 9. helyről várják a vasárnap, Vácott esedékes folytatást.

A Gyermekbajnokság U14-es korcsoportjában a GYKK fiataljai a PLER és a Budapest Honvéd mögött harmadikként zárták a csoportkört, így bejutottak a keleti felsőházba, ahol a két fővárosi együttes mellett a Pick-Vegaalga, a Gyömrő, a Kecskemét, a Törökszentmiklós és a Debrecen az ellenfelük. Pápa János tanítványai az első fordulóban a Törökszentmiklóst (20-13) és a Debrecent (28-23) is legyőzték, február 26-án pedig Debrecenben folytatják a sorozatot, ahol ugyanez a két csapat lesz az ellenfelük.

Másik U14-es csapatunk a II. osztályú bajnokságban a második helyen áll, helyezésüket a Balassagyarmaton rendezett, februári fordulóban a Szolnok (32-17) és a Hatvan (42-8) magabiztos legyőzésével gyűjtöttek újabb pontokat. Temesvári Martin csapata legközelebb március 12-én, Pásztón lép pályára, ahol a Füzesabony és a listavezető Palóc Pumák ellen lép pályára.

Az U12-es korcsoportban mindkét gyöngyösi alakulat a felső ágra került a régióban, miután első számú csapatunk megnyerte csoportját, második számú együttesünk pedig a második helyen végzett. A felső ágon már két fordulón is túl vannak a csapatok. A Kismárton Ádám és Danyi Bence vezette GYKK I. a Salgótarjántól elszenvedett vereség (22-17) mellett az Egri VSI (37-7 és 30-3) és a GYKK II. ellen aratott győzelemmel gyarapította pontjainak számát, míg a Köves Péter és Kovács Tibor edzette GYKK II. az első csapatunktól elszenvedett vereség (18-30) mellett az Eger SBS II-től kapott ki (14-23), míg a Tiszaföldvárral szemben egy-egy az összesített mérlegük (15-20 és 25-18). Az U12-esek március 5-én hazai környezetben lépnek pályára, a Kálváriaparti Általános Iskolában egymás ellen, valamint az Egerrel és a Salgótarjánnal szemben küzdenek.

Lány serdülőcsapatunk a C csoportban a hatodik helyen zárta az alapszakaszt, így az 5-9. helyért játszhat a folytatásban a BVSC, a Göd, a Mikolik Sportiskola és a Salgótarjáni Strandépítők társaságában. Bahrim Liliána tanítványai három mérkőzést játszottak idén az alapszakaszban, a KASE, a XVI. kerület és az FTC II. ellen maradtak alul. A mieink a rájátszásban március 4-én játsszák első mérkőzésüket a Göd vendégeként.

Lány U13-as csapatunk a csoportkörben megszerzett második helyének köszönhetően a régióbajnoki címért küzdhet a II. osztályú bajnokságban, ahol a Balassagyarmat, az Eszterházy KFSC, a Jászberény, a Vámosgyörk és a Salgótarján az ellenfelük. Majzik Heni csapata a Salgótarján és a Balassagyarmat ellen kezdi a pontvadászatot. Február 26-án, Jászberényben rendezik az első fordulót, majd március 11-én a Kálváriaparton játszanak a csapatok.

Lány U11-es csapatunk az alapszakasz megnyerése után a felsőházban folytatja szereplését, ellenfelük a Törökszentmiklós, az Egri VSI, a Beszterce, a Jászberény és a Mezőtúr. Az első fordulóban Majzik Heni csapata a Mezőtúr (22-5) és a Jászberény ellen is begyűjtötte a két pontot, március 18-án pedig Egerben játszik ugyanezen két csapat ellen.

Kategória: Híreink

A listavezető, addig veretlen DEAC ellen aratott győzelemmel kezdte a tavaszi szezont a B. Braun Gyöngyös U23-as csapata a férfi kézilabda NB II. északkeleti csoportjában.

01 hollo

Holló Márk az NB I-es csapat mellett az NB II-ben is jól teljesít.

A gyöngyösi fiatalok elsősorban jó kapusteljesítményüknek és védekezésüknek köszönhették a győzelmet, ami nagyon értékes lehet a folytatás szempontjából. A fiatalok továbbra is őrzik hazai veretlenségüket. Juniorjaink legközelebb február 25-én, Kazincbarcikán lépnek pályára.

Férfi kézilabda NB II. Északkelet

B. BRAUN GYÖNGYÖS U23 - DEAC NK KFT 20-15 (8-7)

Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
V.: Acsai, Kolarovszki

GYÖNGYÖS: HOLLÓ M. - Bernáth B., URBÁN E. 4 (2), Fazekas Á. 3 (1), VAD ZS. 1, Veres B. 1, KISS M. 3. Cserék: Reviczki R. (1), JÓGA N. 3, UNGER B., JAROS O. 3, Tóth G. (1), Mák R., Apatóczky M., Kerekes R. Edző: Mátyási-Kőrösi Fruzsina.

Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 3/0

Értékelés:
Mátyási-Kőrösi Fruzsina: - Kiváló kezdés a tavaszi fordulóban a listavezető ellen. Remek kapusteljesítmény és védekezés jellemezte csapatunkat az egész mérkőzésen. Támadójátékunk még ugyan sokszor akadozott, de nagy öröm, hogy serdülő és ifista játékosaink is nagyszerűen szálltak be a mérkőzés több szakaszában. Külön öröm, hogy még mindig tarjuk a hazai veretlenségünket. Gratulálok a nagybetűs csapatnak!

Következik:

Kazincbarcikai KSE - B. Braun Gyöngyös U23
Kazincbarcika, 2017. február 25. szombat, 16:00

Kategória: Híreink
2017. február 09. csütörtök 13:25

Két érmet szereztek fiataljaink a Főnix Kupán

Egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza a gyöngyösi különítmény a Debrecenben rendezett X. Főnix kupáról. Az U14-es fiúk a döntőben a torna legjobb mérkőzését játszották a Budapest Honvéd ellen.

01 fonix 3

Négy-négy leány és fiú korosztály csapatai mérték össze tudásukat az elmúlt hétvégén Debrecen nyolc létesítményében, a jubileumi X. Főnix Kupán. A Gyöngyösi Kézilabda Klub három – két fiú és egy leány – csapattal vett részt az egyik legnagyobb hazai utánpótlástornán.

A leány 10 éves csapatunk igen erős mezőnyben egy győzelem és egy döntetlen mellett háromszor maradt alul riválisaival szemben.

01 fonix 2

A 2006-ban született fiúk öt győzelem ellenében csak a későbbi győztestől kaptak ki, így egy nagyon szépen csillogó bronzéremmel tértek haza.
Az U14-es fiúk négy meccsből négyet megnyerve jutottak döntőbe. A 8500 néző befogadására alkalmas Főnix csarnokban megrendezett finálé a torna legjobb meccsét hozta. A korosztály országosan egyik legjobb csapata, a Budapest Honvéd csak egy góllal volt jobb nálunk. Az ezüstérem óriási eredmény. Az MVP címet Kinyó Gergő szerezte meg.

01 fonix 1

A Gyöngyösi Kézilabda Klub ezúton szeretne köszönetet mondani a csapatokat elkísérő szülőknek, nagyra értékeljük a biztatásukat, amivel az egyik legszimpatikusabb csapat lehettünk a mezőnyben.

Kategória: Híreink

A Gyöngyösi Kézilabda Klub utánpótláscsapatai kiválóan szerepeltek a 2016/2017-es idény őszi szezonjában. A tavaszi rajt előtt Rosta István utánpótlás-igazgatót és az edzőket kértük értékelésre.

01 labda

Rosta István

2016. július elsejétől kezdtem a munkát a gyöngyösi utánpótlásban. Buday Ferenc kollégámtól már egy felfelé ívelő pályára állított modellt „örököltem”. A klubtól kapott lehetőségink nagyon jók, meg kell becsülnünk őket. Edzőtáborban voltak a csapataink, tornákon vettünk részt - Belgrád, Tata, Budapest -, megszerveztük a Mátra Kupát, sportfelszerelést kaptak a gyerekek - táska, melegítő, cipő -, és még egy kis karácsonyi meglepetést is összehoztunk.

Az edzőink becsületesen, jól felkészülve dolgoznak. Látom az összes edzéstervüket. Mindig a korosztálynak és a képességeknek megfelelő munkát végeznek. De ma már nem elég egy edző, hanem csapatmunkában kell gondolkodnunk. Nagyon fontos siker, hogy már az utánpótlásban is „specialisták” foglalkoznak a gyerekekkel. Bíró Imre volt világválogatott kapusedző, Reviczki Tamás atlétikaedző, Kőrösi Fruzsi crossfit tréner munkája teljesen integrálódott az utánpótlás-képzésbe. Kis Pali „bá” mind a háromszáz gyerekünket felügyeli, ha egészségügyi probléma adódik.

Számszerű eredményről, győzelmekről továbbra sem beszélek, mert meggyőződésem, hogy az utánpótlás-nevelésnek nem a mérkőzéseken való győzelem vagy vereség a legfontosabb értékmérője. Sokkal értékesebb az a munka, amelynek eredményeképp látjuk a gyerekek fejlődését, és, hogy a játékosok örömmel jönnek edzésre. Az egyik legnagyobb sikernek könyvelem el, hogy év közben folyamatosan csatlakoztak gyerekek a különböző csapatainkhoz.

Említést kell tenni a „végvárakon” zajló kitűnő, lelkes munkáról is. Domoszló, Markaz, Visonta, Atkár, Nagyréde, Gyöngyössolymos iskoláiban nagyon komoly kézilabdás élet folyik, köszönet az ott dolgozó kollégáknak is.
2017-re elkészül egy általános gyöngyösi utánpótlás-koncepció, aminek elkészítésében nagy segítséget kapok a német szaktekintélytől, Florian Fenzeltől is. Nagy lehetőségnek tekintem ezt az együttműködést, mert az egész gyöngyösi kézilabdázás profitálhat belőle.

Reményeink szerint átadásra kerül az új sportcsarnok, ami további lehetőséget nyújt a minőségi munka javítására.

Szeretnénk az edzőinket tovább képezni. Minden olyan projektet támogatni fogunk, ami a tudásuk, felkészültségük fejlődését elősegíti, hiszen ez majd a még magasabb szintű képzés alapját fogja megteremteni.

Majzik Heni (Lány U10-U11)

16 játékossal kezdtük meg a Sástói-edzőtábort. A belgrádi torna nagy élmény volt a gyerekeknek. Szeptemberben még 5, novemberben pedig 11 kislány csatlakozott hozzánk. Jelenleg 32-en járnak edzésre, ezért jövőre ketté kell majd szedni a csoportot. Nagy hangsúlyt kap az ügyességfejlesztés, a kézilabda alapmozgásainak megtanítása. A versenyszellem mellett kialakul egy nagy kohéziós erő is. Kimagasló az edzéslátogatottság. 2017-ben továbbra is az egyszerű gyakorlatokon lesz a hangsúly. Részt veszünk a debreceni Főnix kupán.

Majzik Heni (Lány U13)

Sástón kezdtük a nyári felkészülést. A csapat képességbeli összetétele nagyon változó. A később kezdők felzárkóztatása mellett a folyamatos fejlődést is biztosítani kellett. Jó a csapatmorál, amit a mérkőzéseken és minden edzésen jó látni. Hárman az országos serdülő bajnokságban is szerepeltek. Úgy ítélem meg, hogy a megfelelő biztonságú labdatechnikai képességek megszerzése után, már a páros és hármas kapcsolatok tanulása is lehetővé válik. A budapesti Ferenczy Kupán az ország legjobb csapatai ellen szerepeltünk és nem vallottunk szégyent. Az atlétikai edzések új színt vittek a munkába. Tavasszal szeretnénk részt venni a Prágai nemzetközi tornán.

Bahrim Liliána (Lány serdülő)

A tavalyi csapatból Egerbe és a NEKA csapatához is igazolt játékosunk. A sástói edzőtábor után Belgrádban vettünk részt egy tornán. Az Országos Serdülő Bajnokságban szerepelünk. Bár mi 1-2 évvel fiatalabbak vagyunk a korosztálynál, jól megálljuk a helyünket. Hétfőnként Reviczki Tomi tart edzéseket. A taktikai, technikai tanuláson túl már posztedzéseket is tartunk. Molnár Anna bekerült az országos serdülő válogató legszűkebb elitjébe, nagyon büszkék vagyunk rá. Mivel a csapat nagy része nyolcadikos, iskolaválasztás előtt áll. A munkánk elismerését jelzi, hogy az FTC, Vác, Dunaújváros első osztályú csapatai is szívesen látnák játékosaimat.

Körősi Fruzsina (Fiú U10)

8 iskolából járnak a gyerekek edzésre, ami nem kis logisztikai feladat mind a szülőknek, mind az egyesületnek. De megoldottuk, nagyon jó az edzéslátogatottság. Vad Zsiga edzőtársammal nagy hangsúlyt fektetünk a jó közösség kialakítására, amiben remek partnerek a szülők. A kézilabdázás alapjainak tanítása mellett, már a Mátra Kupán és a Kisiskolás Bajnokságban mérkőzéseket is játszottunk. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk. Év közben több játékos csatlakozott hozzánk. Kapusainkkal Bíró Imre foglalkozik, hihetetlen lelkesedéssel és türelemmel. 2017-ben részt veszünk a Főnix kupán, illetve ha lesz lehetőség, jó lenne elmenni egy nemzetközi tornára is.

Köves Péter (Fiú U11)

2016-ban második közös szezonunkat egy siroki edzőtáborral kezdtük. 17 gyerek dolgozik, heti négy alkalommal a Berze Gimnázium csarnokában. Hétfőnként a crossfit teremben vagyunk, ahol speciális képességfejlesztést kapnak a gyerekek. Egy nagyon jó összetételű, jól motivált, terhelhető társaság jött össze. Kovács Tibor és Nagy László segítségével reményeim szerint komoly pályafutás előtt állhatnak. Példás a szülői háttér, ami az edzésekre való eljutás, a mérkőzéseken való szurkolás és egyéb közös programok szervezésében is megmutatkozik. Az előrelépés feltétele a minél több mérkőzés és tornákon való részvétel lenne, ami azért nehéz, mert a fiúknál U12-es a bajnoki kiírás.

Kismárton Ádám (Fiú U12)

A csapat életében az első edzőtábor Kisvárdán volt. Ez jó alapot teremtett a belgrádi és a gyöngyösi tornagyőzelmekhez. A fiúk fejlődése töretlen, köszönhető az edzésmunkájuknak. A klubtól kapott lehetőségek és a szülők áldozatos munkájának köszönhetően bátran jelentjük ki, hogy megcélozzuk az országos döntőt. Danyi Bence edzőtársammal együtt azon dolgozunk, hogy a csapat a játék összes fázisában előre lépjen. Bíró Imre mellett Reviczki Tamás is edzéseket tart. Tavasszal szeretnénk elmenni egy tornára.

Temesvári Martin (Fiú U13)

A kisvárdai edzések után Gyöngyösön folytattuk a munkát. Tatán vettünk részt egy nemzetközi tornán, majd a Mátra Kupa következett. Sajnos elég gyenge a bajnokságunk, pedig egy évvel idősebbek ellen szerepelünk. A játékosok szorgalmasan járnak edzésre. Nagy öröm, hogy két játékosom, Borosi Levi és Bodócs Marci a 2002-es országos serdülő kiválasztón szépen helytállt. A Főnix Kupán tervezünk részt venni, és a szlovákiai Terebesre megyünk az U14-es csapattal közösen.

Pápa János (Fiú U14)

Jól sikerült felkészülésen voltunk túl. Tatán és a Mátra Kupán vettünk részt. A serdülőkkel együtt edzünk, illetve így játékosaim két bajnokságban szerepelnek. Ez okoz egy kis gondot, hiszen a szabályok és a labdaméret is más. Sajnos betegség miatt alapembereinket veszettük el a bajnokság elején. A játékosok minden gond ellenére is magabiztos, továbbjutó helyen állnak a nagyon erős kiemelt bajnokságban. Debrecenben és Szlovákiában fogunk játszani a Martinékkal közös csapattal, már így is készülünk a jövő évi serdülő bajnokságra.

Kategória: Híreink
2016. december 07. szerda 11:13

Kiemelkedő utánpótlás-sikerek

A serdülők debreceni győzelme, illetve az ificsapat Balmazújváros elleni diadala jelentette a két legnagyobb bravúrt az elmúlt hétvége utánpótlás-programjában. A juniorok a Hajdúböszörmény legyőzésével zárták az évet.

01 labda 12

A B. Braun Gyöngyös U23-as csapata győzelemmel zárta az évet, miután a felnőtt NB II-es mezőnyben 32-26-ra legyőzte a Hajdúböszörmény csapatát. Juniorjaink korábban Füzesabonyban szenvedtek vereséget, a múlt heti találkozón nem csak ezt sikerül kijavítaniuk, hanem hazai veretlenségüket is sikerült megőrizni. Az edző, Mátyási-Kőrösi Fruzsina így értékelte a találkozót: - Nagyon jó iramban játszottunk, amivel ellenfelünk nem igazán tudta tartani a lépést. Sok egyéni jó teljesítmény láttam védekezésben és támadásban is. Nagyon örülünk, hogy győzelemmel zártuk az őszi szezont, és a hazai veretlenségünk is megmaradt.

Ifjúsági csapatunk mindkét legutóbbi mérkőzését megnyerte az NB I-ben, Cegléden 28-25-re, a Balmazújváros elleni hazai találkozón pedig 28-22-re diadalmaskodtak Nigrinyi Tibor tanítványai, akik tizennégy pontjukkal a hetedik helyről várják a Csurgó elleni folytatást.
A kiemelt bajnokságban szereplő serdülő fiúk egy vereséget és egy győzelmet tudhatnak magukénak a legutóbbi beszámoló óta: a Békéscsabán elszenvedett 23-20-as vereség után a Debrecen bravúros, 22-21-es legyőzésével javítottak. Rosta István fiai a kilencedik helyen állnak, eddigi tizenegy mérkőzésükön tíz pontot gyűjtöttek, csütörtökön pedig az Orosházát fogadják 16 órától a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

A GYKK serdülő lányai az FTC-től elszenvedett, fővárosi vereség után a Mikolik Sportiskola ellen elért döntetlennel folytatták szereplésüket, Bahrim Liliána tanítványai így tizenegy pontjukkal a hatodik helyen állnak.

A Gyermekbajnokságban az U14-es fiúk között az első osztályban szereplő csapatunk Gyöngyösön játszotta a legutóbbi forduló mérkőzéseit, s az Eger SBS (18-9), valamint a Gyömrő (19-16) legyőzésével gyarapította pontjainak számát. Pápa János csapata tizennégy pontjával a harmadik helyen áll a bajnokságban, amelyből ebben az évben még egy fordulót rendeznek: a mieink december 11-én, Egerben lépnek pályára.

Második számú U14-es csapatunk is kettős győzelemnek örülhetett Hatvanban, ahol 39-9-re győzte le a Pásztó csapatát, és 27-11-re diadalmaskodott a Palóc Pumák II. ellen. Temesvári Martin csapata tizennyolc pontjával a második a tabellán, lemaradásuk mindössze két pont a Palóc Pumák első csapata mögött, idén pedig már nem játszanak.

Az első számú gyöngyösi U12-es csapat Tiszaföldváron lépett pályára, ahol a házigazdák első csapatától egyetlen góllal kikapott (18-17), ezzel elszenvedte első vereségét, a második Tiszaföldvári alakulatot azonban roppant magabiztosan, 33-3-ra legyőzte. Kismárton Ádám és Danyi Bence tanítványai az első helyen töltik a téli szünetet, miután tíz mérkőzésükből kilencet megnyertek.

Második számú U12-es együttesünk a legutóbbi fordulóban élvezhette a hazai pálya előnyét, Köves Péter és Kovács Tibor csapata azonban így sem bírt a listavezető Salgótarjánnal, amelytől 25-15-ös vereséget kellett elkönyvelnie. A Pásztót azonban magabiztosan, 27-10-re győzték le a gyöngyösi fiatalok, így megőrizték második helyüket a tabellán.

Ugyancsak a második helyen áll U13-as lánycsapatunk, amely a Székács KE II. (35-3) és a Mezőtúr (23-18) legyőzésével erősítette pozícióit a legutóbbi fordulóban. Majzik Heni tanítványai egyetlen ponttal vannak lemaradva a Jászberény mögött, ahol december 11-én lépnek pályára.

Az U11-es lányok a legutóbbi fordulóban első vereségüket szenvedték el a Besztercétől egy rendkívül szoros mérkőzésen, ahol mindössze egy gól döntött a pontok sorsáról. A Majzik Heni irányítása mellett készülő lányok 8-7 arányban maradtak alul, azonban az Egri VSI-t 15-13-ra verték, ezzel pedig megőrizték első helyüket.

Jól teljesítettek az U9-es lánycsapatok is, amelyek egymás között játszottak az elmúlt fordulóban. A Solymos, a Rákóczi és az Arany csapatai küzdöttek egymással. Ebben a korosztályban nem az eredményeken van a hangsúly, sokkal fontosabb, hogy a fiatalok megtanulják a kézilabda alapjait, és a tudásukat mérkőzéskörülmények között is próbára is tegyék. Ezt a feladatot valamennyi csapatunk kiválóan teljesítette.

Kategória: Híreink

A tavalyi rekordmennyiséget is túlszárnyalva, minden eddiginél több tartós élelmiszert sikerült összegyűjtenie a Gyöngyösi Kézilabda Klub és a B. Braun önkénteseinek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtése keretében. Az egyesület és névadószponzorunk önkéntesei összesen 2350 kg adományt gyűjtöttek össze a nélkülözőknek.

01 elelmiszerbank 2016 08

Az akcióban az utánpótlás is részt vett. Fotó: Cseh Balázs

Idén negyedik alkalommal csatlakozott a Gyöngyösi Kézilabda Klub a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtéséhez. Klubunk és a B. Braun gyöngyösi gyárának munkatársai november 25-e és 27-e között ismét magukra öltötték az Élelmiszerbank önkénteseinek mellényét, és közösen biztatták arra a gyöngyösi TESCO vásárlóit, hogy ne csak magukra, hanem azokra is gondoljanak, akik az ünnepek alatt nélkülözni kénytelenek. Az élelmiszerfelesleg rászorulókhoz való eljuttatásán fáradozó Élelmiszerbank a felajánlásokat idén is a Kistérségi Humán Szolgáltató Központon keresztül juttatja el a családokhoz. Az akcióhoz a B. Braun Gyöngyös élvonalbeli kézilabdázói mellett a klub utánpótláskorú kézilabdázói is csatlakoztak, akik amellett, hogy adakozásra biztatták a vásárlókat, adományaikkal maguk is segítették a célok elérését. Összesen több mint kétszáz kézilabdázó vett részt az akcióban.

01 elelmiszerbank

NB I-es játékosaink is örömmel álltak a kezdeményezés mellé.

A B. Braun és a GYKK közös csapatának az elmúlt években kivétel nélkül közel 2000 kg adományt sikerült összegyűjtenie. Idén három nap alatt minden eddiginél több, 2350 kg gyűlt össze, és 107 doboz lett tele tartós élelmiszerekkel. A Gyöngyösi Kézilabda Klub ezúton is köszöni mindenkinek, aki segített a gyűjtésben, és felajánlásaival segítette a nélkülöző családokat.

01 elelmiszerbank 2016 15

Rekordmennyiséget gyűjtöttünk a közös akcióban. Fotó: Cseh Balázs

Kategória: Híreink
2016. november 26. szombat 15:49

Elnyertük a TAO-támogatást

A Gyöngyösi Kézilabda Klub (GYKK) 100 %-ban elnyerte a TAO útján pályázott összeget. Az erről szóló értesítést a napokban kapta meg a klub – tájékoztatott Nagy Attila, a GYKK elnöke.

01 csarnokbejaras

Nagy Attila klubelnök (jobbra) a tervezett új kézilabdacsarnok építési területén.

A Gyöngyösi Kézilabda Klub a régió egyik legjelentősebb utánpótlás-központja, amely közel háromszáz utánpótláskorú lány és fiú kézilabdázó képzését, versenyeztetését biztosítja. A klub munkáját nem csak szakmai körökben ismerik el, hanem a vállalkozások is szívesen támogatják, akár közvetlen támogatás, akár a társasági adó látvány-csapatsportok támogatására felajánlható részével. A GYKK évek óta él a TAO adta lehetőségekkel, így a 2016/2017-es sportévre is fejlesztési programot állított össze, és megkereste a környéken működő vállalkozásokat az elképzeléseivel. A cégek idén is örömmel támogatták munkánkat, a napokban pedig az is kiderült, hogy a pályázott támogatás 100 %-ban rendelkezésére áll a klubnak. A pozitív hírről Nagy Attila, a GYKK elnöke számolt be.

– Terveink megvalósítása szempontjából nagyon fontos, hogy a pályázott összegeket valóban el is nyerjük, ezért nagy örömmel fogadtam a hírt. Sok vállalkozással tárgyaltunk az elmúlt hónapokban, és még sokakat tervezünk megkeresni. Azoknak a jelentkezését pedig folyamatosan várjuk, akik a jövőben szeretnék támogatni munkánkat – mondta a klubelnök.

A TAO elnyerése azt is jelenti, hogy teljes egészében rendelkezésre áll az új sportcsarnok építéséhez szükséges anyagi fedezet. A több mint kétszázmillió forintos beruházás a klub és az önkormányzat együttes szerepvállalásával valósul meg, a bemelegítőcsarnok nem csak a kézilabda, hanem az egyéb sportágak és az iskolai testnevelés-oktatás igényeinek kielégítésében is fontos szerepet játszik majd. A Dr. Fejes András Sportcsarnok szomszédságába tervezett csarnok területelőkészítési munkái már megkezdődtek, a közbeszerzési pályázat kiírását követően pedig jövőre az építkezés is elindulhat. A tervezett átadás időpontja 2017. június vége.

Kategória: Híreink

A Gyöngyösi Kézilabda Klub negyedik alkalommal csatlakozik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtéséhez. A B. Braun Gyöngyös játékosai idén is ott lesznek a gyűjtés gyöngyösi helyszínén, a TESCO Hipermarketben, és segítik az egyesület önkénteseinek munkáját.

elelmiszerbank 2016

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület egy non-profit szervezet, amelynek célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és az arra rászorulók között, ezzel elősegítse a szegénység, az éhezés és az alultápláltság csökkenését. A Magyar Élelmiszerbank a karácsony előtti időszakban lakossági élelmiszergyűjtést szervez, melyhez évről évre csatlakoznak a B. Braun Gyöngyös kézilabdázói. Az Élelmiszerbank önkéntesei az áruházba érkező vásárlók figyelmét szórólap átadásával hívják fel az akcióra. Akik szívesen csatlakoznak a kezdeményezéshez, a pénztártól való távozás után adhatják le adományukat a kihelyezett gyűjtőpontokon. Az összegyűjtött adományokat – amelynek zöme tartós élelmiszer, illetve az ünnepek közeledtével édesség, szaloncukor, csokoládé – szétosztó partnerek közreműködésével a gyűjtés helyének közelében élő családoknak juttatják el még az ünnepek előtt.

November utolsó hétvégéjén, 25-e és 27-e között az NB I-es felnőtt csapat kézilabdázói mellett számos utánpótláskorú játékosunk ott lesz a TESCO-ban, ahol a névadószponzor, a B. Braun gyöngyösi gyárának dolgozóival együtt várják majd az adományokat. Az akció évről évre egyre nagyobb sikerrel zajlik a városban, tavaly játékosaink közreműködésével közel két tonna tartós élelmiszert és csokoládét sikerült összegyűjtenünk.
Idén is arra kérjük szurkolóinkat, hogy aki teheti, az alábbi időpontokban vásároljon az áruházban, és gondoljon a nélkülözőkre is, akiknek elsősorban tartós élelmiszerre van szükségük.

Kategória: Híreink

Tabella

  • 01 kh liga

    1. MOL-PICK SZEGED 20
    2. Grundfos Tatabánya KC 15
    3. Csurgói KK 15
    4. Telekom Veszprém 12
    5. Balatonfüredi KSE 12
    6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 11
    7. Ferencvárosi TC 10
    8. Sport36-Komló 9
    9. Dabasi KC VSE 6
    10. Ceglédi KKSE 6
    11. CYEB Budakalász 6
    12. DVTK-Eger 5
    13. Mezőkövesdi KC 3
    14. Vecsési SE 0

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner




banner