A vártánál simább hazai győzelem született a HE-DO B. Braun Gyöngyös ferencvárosi vendégjátéka alkalmával. A házigazda fővárosiak az első perctől uralták a mérkőzést, a mélyen tudásuk alatt kézilabdázó mieink pedig sem védekezésben, sem támadásban nem találták az ellenszert a Fradi játékára. Rossz napot kifogó csapatunkat egy szektornyi szurkoló biztatta a lelátóról, rajtuk semmi sem múlott, hazai pályán érezhettük magunkat az Elek Gyula Arénában.

ftc hbbgy 20181103 5

Mi kezdtük a találkozót, az Urbánnal, Markezzel, Vilovszkival, Herceggel és Némethtel felálló kezdő sorunkat Sipeki irányította, aki védekezésben kintebb lépett, 5-1-essel felállásban védtük a kaput Tóth Mihály előtt, aki az első öt percben több védést is bemutatott. Markez két góljával alakult 2-2-re az első öt perc, majd a 8. perc elejére kétgólos vezetést dolgoztak ki a hazaiak. Duris vette át az irányító szerepét, majd kettős emberelőnyben kaptunk gólt lerohanásból, amivel 5-2-re módosult az állás. Urbán Egon labdát szerzett, szépített, az egy teljes szektort megtöltő gyöngyösi szurkolótábor pedig űzte-hajtotta a fiúkat. Ennek ellenére valami nagyon hiányzott ma a játékunkból, mert nem találtuk a rést a Fradi védelmén, a 14. percre négygólos (7-3) hazai előny alakult ki, Konkoly Csaba pedig időt kért. Az első negyedóra végén már öt találat volt a különbség, amikor Krivokapics ötperces gyöngyösi gólcsendet tört meg (8-4). Gerdánt állították ki, emberhátrányban két gólt kaptunk, amivel hatra növekedett a hazaiak előnye (10-4). A következő percekben sem találtunk magunkra, Sipeki góljával 12-5 volt a 23. percben, Vilovszkit pedig szövegelésért állították ki a játékvezetők. Markeznek köszönhettük, hogy nem nőtt tízgólosra a különbség már az első félidőben, egy perccel a játékrész vége előtt szerzett találatával 14-6 volt az állás. A dudaszóig még Duris is betalált, 15-7-es állásnál jött a szünet.

ftc hbbgy 20181103 3

A második játékrészt is a fővárosiak kezdték jobban, Markez hiába volt eredményes, a 34. percre tízgólosra nőtt a különbség (18-8). Egészen a tizedik percig kellett várni a következő gyöngyösi találatra, amikor az egyszerre pályán lévő Ubornyák és Duris együtt hozták helyzetbe a Vilovszkit váltó István Pétert (22-9). Duris lőtte a tizedik vendéggólt, de már csak húsz perc volt hátra a mérkőzésből, és bár szurkolóink lendülete jottányit sem csökkent, a pályán továbbra is a hazaiak domináltak. Markez két büntetőt értékesített, Urbán és Duris pedig akcióból volt eredményes, és bár a védekezésünk a mérkőzésnek ebben a szakaszában sokat javult, a különbség nem csökkent, a 46. percben még mindig 25-14-re vezettek a ferencvárosiak. Buzogány Barna érkezett a kapunkba, támadásban pedig kezdtünk magunkra találni, és István, valamint Ubornyák góljaival lépegetnei előre (27-16). Konkoly Csaba időkérése után Markez hetesből volt eredményes, de a következőt kihagyta, így a 24. percben már 31-17 volt az állás. Ubornyák, majd Varsandán talált be, a lerohanó Oláh Tamást megállító Sipekit pedig annyira szabálytalannak látták a játékvezetők, hogy egyből piros lappal kiállították (32-19). Durisé volt a 20. gyöngyösi találat, majd Gábori állította be a végeredményt: 34-21.


K&H férfi kézilabda liga, 8. forduló

Ferencvárosi TC – HE-DO B. Braun Gyöngyös 34-21 (15-7)
Elek Gyula Aréna, 500 néző
V.: Andorka, Hucker

FERENCVÁROS: Mijatovic, Merkovszki, Zernovic (kapusok) – Szakály, Oláh T. 1, Schuch, Pálos 3, Orjonikidze 3, Pordán 5, Debreczeni 2, Ancsin 2, Andelic 8, Prainer, Lukács P., Bujdosó 5 (2), Kovacsics 4, Dósa 1. Edző: Horváth Attila.

GYÖNGYÖS: Tóth M., Buzogány (kapusok) – Urbán 2, Németh T., Sipeki 1, Varsandán 1, Ubornyák 2, Gábori 1, Duris 4, Vilovszki, Gerdán, Krivokapics 1, Herceg, Gráf, Markez 7 (3), István P. 2. Edző: Konkoly Csaba.

Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/3.

Értékelések:

Konkoly Csaba: - Nagyon csalódott vagyok, nem sikerült úgy felkészülnünk, mint azt én gondoltam. A Ferencváros a játék minden elemében felülmúlta a mi csapatunkat. Abban bízom, hogy a következő fordulókban ismét azt az arcunkat mutatjuk majd, ami eddig jellemzett minket.

Horváth Attila: - Nagyon felkészültünk a Gyöngyösből, amit nagyon jó csapatnak tartok. Amit kértem, azt a csapat maximálisan végrehajtotta. Nagy csapatmunka volt, mindenki hozzátette a magáét.

Varsandán Milán: - Sajnos egy olyan spirálba kerültünk bele a meccs elején, ami bármit tettünk, csak tovább rántott minket lefelé. Vissza kell térnünk a földre, és hinni magunkban, hogy újra visszataláljunk a formánkhoz.

Zernovic Marián: - Nem volt olyan könnyű ez a mérkőzés, mint az eredmény alapján tűnhet. Sokat kellett harcolnunk, de jó védekezésünknek köszönhetően a kapusteljesítményben is ellenfelünk fölé tudtunk nőni.

Kategória: Híreink
2018. augusztus 24. péntek 19:37

Jókor jött a hidegzuhany

Nem termett babér a HE-DO B. Braun Gyöngyös számára a felkészülési időszak utolsó edzőmérkőzésén a Ferencváros otthonában, ahol kilencgólos vereséget szenvedtek Konkoly Csaba tanítványai. A vezetőedző szerint jókor jött a hidegzuhany, mert első bajnoki ellenfelünk, a Komló is a fővárosiakhoz hasonló játékerőt képvisel.

bbgy vecses 180803 09

A budapesti Elek Gyula Arénában játszotta a jövő pénteken esedékes bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely 31-22-es vereséggel zárta a péntek esti találkozót.

– Tudtuk, hogy erős ellenfélhez érkezünk, amit a játékvezetők főleg az első félidőben némi hazai pályával is megtoldottak, vagy csak sok volt véletlennek voltunk elszenvedői – kezdte értékelését Konkoly Csaba vezetőedző. – Mindegy is, az tény, hogy az első játékrész második felében legázolt bennünket a Ferencváros, ami morálisan megtörte a csapatot. A második félidőben aztán a játékvezetők és mi is feljavultunk, többször is közel kerülhettünk volna ellenfelünkhöz, ha nem hibázunk olyan sok ziccert és hétméterest. Ilyen csapattal szemben az apró hibák is végzetesek lehetnek, mi pedig ma sokat hibáztunk.

A szakember a hibák mellett több pozitívumra is felhívta a figyelmet.

– A második félidőben egészen más játékot láttam a pályán, és több olyan taktikai variáció is visszaköszönt, amit az elmúlt két hétben gyakoroltunk, ez mindenképpen biztató, mint ahogy az is, hogy a csapat ismét bebizonyította: nagyon keményen tud küzdeni, és egy pillanatra sem adja fel a harcot. Elégedett voltam a kapusteljesítménnyel is, és nagyon jó, hogy testközelből láthattuk a Fradit, így a bajnokságban nem érhet majd bennünket meglepetésként a játéka. Ráadásul a Komlótól is hasonló játékerőre számítok, úgyhogy jókor jött a hidegzuhany, a jövő héten sok tapasztalattal felvértezve, százhúsz százalékkal készülünk az első bajnokira – mondta Konkoly Csaba, aki a korábbi edzőmérkőzésekhez hasonlóan most is több utánpótláskorú fiatalnak adott lehetőséget.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös csapatának egy hete maradt felkészülni a bajnoki nyitányra, augusztus 31-én, 18 órától, a Komló ellen játsszuk a 2018/2019-es bajnoki szezon nyitómeccsét a Dr. Fejes András Sportcsarnokban. Mondanunk sem kell, hogy szurkolóink biztatására milyen nagy szükség lesz az első mérkőzésen.

Kategória: Híreink

Tabella

  • 01 kh liga

    1. MOL-PICK SZEGED 18
    2. Grundfos Tatabánya KC 15
    3. Csurgói KK 15
    4. Balatonfüredi KSE 12
    5. HE-DO B. Braun Gyöngyös 11
    6. Telekom Veszprém 10
    7. Ferencvárosi TC 10
    8. Sport36-Komló 9
    9. Dabasi KC VSE 6
    10. Ceglédi KKSE 6
    11. CYEB Budakalász 6
    12. DVTK-Eger 5
    13. Mezőkövesdi KC 3
    14. Vecsési SE 0

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner