2017. április 26. szerda 14:29

Még éhes a győzelemre a csapat

Bár a Cegléd elleni győzelemmel minden valószínűség szerint sikerült biztosítania helyét a B. Braun Gyöngyösnek a férfi kézilabda hazai élmezőnyében, a csapat még éhes a sikerre, és Balmazújvárosban is győzni szeretne, ezzel pedig végleg eldönteni a bennmaradás kérdését. A Gyöngyösi Kézilabda Klub ingyenes szurkolói buszt indít a szombati mérkőzésre, hogy minél több szurkoló segíthesse a csapatot.

bbgy balmaz 1210 04

Balmazújvárosban lép pályára szombaton a B. Braun Gyöngyös csapata, amely az elmúlt hétvégén a Cegléd ellen aratott győzelmével szinte biztosra veheti, hogy jövőre is tagja lesz az NB I-nek. A kiesés ellen a Balmazújvárossal vagyunk versenyben, így a következő mérkőzésen minden kétséget kizáróan bizonyíthatjuk, hogy nekünk van helyünk az élvonalban. Nigrínyi Tibor és Bíró Imre ennek megfelelően győzelmet vár a csapattól.

– Nagy lendülettel készülünk – mondta Nigrínyi Tibor –, az elmúlt hétvégén komoly terhet tettünk le a vállunkról, ugyanis 99 %-os biztossággal kivívtuk a bennmaradást. A bajnoki év elején azonban nem ezt a célt tűztük ki a csapat elé, így most már azért küzdünk, hogy előre léphessünk a tabellán. Ehhez persze a többi mérkőzésnek is számunkra kedvezően kell alakulnia, de ami rajtunk múlik, azt meg akarjuk tenni ennek érdekében, és mindenképpen győzni szeretnénk a Balmazújváros ellen. Nem laktunk jól, még győzelemre éhes a csapat.

A Balmazújváros sereghajtóként, csapatunk mögött hat ponttal lemaradva várja a soron következő mérkőzést, amin kívül még kétszer lép pályára az alakulat: Szegeden és Orosházán. A mieink a szombati találkozó után már csak a Csurgót fogadják az idei szezonban.

A Gyöngyösi Kézilabda Klub ingyenes szurkolói buszt indít a találkozóra április 29-én, 14 óra 30 perckor, melyre jelentkezni a 30/205 27 18-as telefonszámon vagy a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail-címen lehet.

BALMAZÚJVÁROSI KK – B. BRAUN GYÖNGYÖS

Balmazújváros, 2017. április 29. szombat, 18:00
V.: Medve R., Tarnavölgyi G.

Kategória: Híreink

A 2017/2018-as bajnoki szezontól Konkoly Csaba látja el a B. Braun Gyöngyös élvonalbeli férfi kézilabdacsapatának vezetőedzői feladatait. A Bajnokok Ligája és EHF-kupa döntős, többszörös magyar bajnok és kupagyőztes szakember első ízben vezet férfi csapatot. A Németországból hazatérő Konkoly Csabával kétéves szerződést kötött a Gyöngyösi Kézilabda Klub.

01 konkoly ct 1

A Cegléd hétvégi legyőzésével szinte biztossá vált a B. Braun Gyöngyös bennmaradása a hazai élvonalban, így felgyorsulhat a jövő évi keret kialakításának folyamata. Elsőként az új vezetőedzővel, Konkoly Csabával kötött szerződést a Gyöngyösi Kézilabda Klub, amelytől évközben távozott a korábbi vezetőedző, Debre Viktor. A két évre szóló megállapodást hétfőn sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen írta alá a 46 éves szakember és Nagy Attila, a Gyöngyösi Kézilabda Klub elnöke Hiesz György polgármester jelenlétében. A klubelnök azt mondta: Konkoly Csabától azt várják, hogy szilárdítsa meg a csapat helyét a középmezőnyben.

01 konkoly ct 4

– Alapvető céljaink nem változtak, stabil középcsapatot szeretnénk működtetni, erre a feladatra kértük fel Konkoly Csabát, akinek komoly szakmai múltja és nemzetközi tapasztalata van. Bízunk benne, hogy érkezésével vonzóvá tehetjük klubunkat a tehetséges fiatal játékosok, így például a NEKÁ-nál végző, gyöngyösi kötődésű kézilabdázók számára is. Konkoly Csaba szakértelmét és tapasztalatát ismerve biztos vagyok benne, hogy vezetésével eredményes lehet csapatunk.

Konkoly Csaba 1995 óta dolgozik kézilabdaedzőként, kezdetben az utánpótlásban ért el sikereket, vezette a női serdülőválogatottat és a Győr különböző korosztályú utánpótláscsapatait. Legnagyobb sikereit a Győr felnőtt csapatával érte el, amelyet 2007 és 2011 között irányított. A négy év alatt a csapat négyszer nyerte meg az NB I-es bajnokságot és a Magyar Kupát, háromszor szerepelt a Bajnokok Ligája elődöntőjében, egyszer pedig a legrangosabb nemzetközi kupasorozat fináléjába is bekerült. Konkoly Csaba 2008-ban pályaedzőként segítette Hajdú János szövetségi kapitány munkáját a magyar női válogatott mellett a 2008-as pekingi olimpián, majd 2011 után ismét a győri utánpótlásban vállalt szerepet, az Audi ETO juniorcsapatával megnyerte az országos bajnokságot. Ezt követően Székesfehérváron és Vácott vezette az NB I-es női csapatot, 2015-től pedig a német Bundesligában szereplő Metzingen csapatához szerződött. A bajnokságban ezüstérmesként zárt együttest 2016-ban az EHF-kupa döntőjébe vezette, 2017-ben pedig az elődöntőig jutott a csapattal. A Metzingen jelenleg a harmadik helyen áll a Bundesligában. Konkoly Csaba Gyöngyösön vezet először férfi csapatot, ami újfajta kihívást jelent számára.

01 konkoly ct 3

– Huszonkét év után szeretném kipróbálni magam a férfi mezőnyben is, és amikor Gyöngyösön felvázolták a céljaikat, azok egyből megfogtak. Szeretnének előre lépni, ami komoly szakmai kihívás, a megvalósításában szívesen vállalnék szerepet. Az elmúlt két évben rengeteg tapasztalatot szereztem Németországban, amit itthon is szeretnék kamatoztatni – mondta a gyöngyösiek új vezetőedzője.

A B. Braun Gyöngyös jelenleg a 12. helyen áll a K&H férfi kézilabda ligában, ahol a 2016/2017-es szezonban még két mérkőzés vár az együttesre. A csapat jövőre 6-8. helyek valamelyikének megszerzését tűzte ki célul, a jövő évi keret kialakítása az új vezetőedző irányítása mellett zajlik.

Kategória: Híreink
2017. április 22. szombat 17:02

Fontos két pontot szereztünk a Cegléd ellen

A Cegléd elleni hazai győzelemmel nagy lépést tett a biztos bennmaradás felé a B. Braun Gyöngyös csapata a K&H férfi kézilabda ligában. A kiegyenlített első félidőt követően a második játékrész elején a magunk javára tudtuk fordítani a mérkőzést, és a 40. percre kidolgozott hétgólos vezetés a végéig kitartott a sérültek miatt tartalékosan érkező, és a második félidőre elfáradó vendégekkel szemben. Egy hét múlva Balmazújvárosban játszunk, ahol ezzel az eredménnyel sokkal nyugodtabban léphetünk pályára.

01 bbgy cegled 0422 2

Vendégtalálattal indult a mérkőzés, a kapuban kezdő Hudák Henrik hiába hárított, a kipattanót Hódi egy kis szerencsével belőtte a szélről. Hegedűs gyorsan válaszolt, majd a vezetést is megszerezhettük volna, de két lehetőséget is elszalasztottunk, így Andelic két góljával a ceglédiek vezettek 3-1-re az 5. perc derekán. Oliveira szépített egy betörés után, majd Perisic góljával tartották kétgólos előnyüket a vendégek (2-4). Hegedűs gólja után Országh Ádám egyenlített, a 10. perc végére azonban a Cegléd visszaállította kétgólos vezetését (4-6). Emberelőnybe kerültünk, amit Juhász Károly váltott gólra, majd jó védekezésünknek köszönhetően Sipeki szerezhetett gyors gólt, amivel ismét egyenlő volt az állás (6-6). A forgatókönyv megismétlődött, a 15. perc végére ismét kétgólos előnyt dolgozott ki a vendégcsapat, majd Juhász szépített, Hudák nagy védése után pedig Hegedűs egyenlített (8-8). Perisic negyedik góljával megint a Pest megyeieknél volt az előny, de ezúttal nem léptek el kettővel, mert Juhász harmadik góljával egalizált (9-9). Becirovic találatával a 20. percben végre magunkhoz ragadtuk a vezetést, Nagy Károly pedig időt kért. Németh Tamás kínai figurából szerzett gólt, amivel kettő volt ide (11-9), majd a ceglédiek zárkóztak a mieinkre. Loncar szerzett gólt, majd jött a vendégek válasza, öt perccel a félidő vége előtt egy góllal vezettünk (12-11). Ismét Loncar talált be, de Perisic és Hódi góljaival a Cegléd egyenlíteni tudott (13-13). Reznicek révén szereztük vissza a vezetést három perccel a félidő vége előtt, majd egy kivédekezett ceglédi támadás után Nigrínyi Tibor időkérése állította meg a játékot. Loncar harmadik gólja után Perisic talált be, de Németh Tamás találata megakadályozta, hogy a vendégek megint egyenlítsenek (16-14). A hátralévő egy percben nem esett több gól, így ezzel az eredménnyel zárult az első félidő.

01 bbgy cegled 0422 1

Hegedűs góljával kezdődött a második játékrész, majd a ceglédi válasz után Országh Ádám találata is belefért az első percbe. Újabb vendégtalálat következett, amit követően Kovacsics Péter büntetőből állította vissza a háromgólos gyöngyösi vezetést (19-16). Emberelőnyben játszhattunk, a ceglédiek azonban így is büntetőt harcoltak ki. Gólt nem szereztek belőle, Hudák hárított, majd Országh az addigi legnagyobb különbséget állította be a csapatok között (20-16). Hegedűs ötödik góljával 21-16 volt ide a 35. perc elején, de Sipeki kiállításával most mi kerültünk emberhátrányba. Újabb kiállítás következett, a vendégek játékosa, Dávid Máté második kétpercesét kapta. Kovacsics hétméterest értékesített, amivel már hat gól volt az előnyünk (22-16). Hudák jó formában védett, így Oliveira góljával tovább nőtt a különbség, majd Országh is hozzá tudott tenni (24-16). Kovacsics gólja ellenére a 45. percre a vendégek öt gólra zárkóztak (25-20), majd fiatal szélsőnk harmadik büntetőjét lőtte be, ezzel hatra hizlalva a hazai előnyt. Kovacsics belelndült a gólgyártábsa, a 48. perc elején 27-21-re módosította az állást, majd a vendégek válasza után időt kértünk. A vendégek mínusz négyre zárkóztak, de Duris egy megszerzett labdával ismét ötgólos különbséget állított be (28-23). Kovacsics Péter hatodik gólját szerezte az 52. percben, amivel továbbra is őriztük az ötgólos előnyünket (29-24). Országh Ádámot állították ki a játékvezetők, az ötgólos előnyt azonban Kovacsics újabb büntetőgóljának köszönhetően őrizni tudtuk (31-26). Három perccel a vége előtt is ugyanez volt az állás, amikor Rózsavölgyi Gergő állt be Hudák helyére a kapuban. Oliveira indításgóljával eldőlni látszott a meccs, két perccel a vége előtt 32-26-ra vezettünk. Mikita is feliratkozott a gólszerzők közé, és belefért még egy vendégtalálat is. Urbán Egon gólja után a végeredményt Sipeki Levente állította be, 35-27-es győzelmünkkel nagyon fontos két pontot szereztünk. A szurkolók a hét gólt szerző Kovacsics Pétert választották a mérkőzés legjobbjának.


B. BRAUN GYÖNGYÖS – CEGLÉDI KKSE 35-27 (16-14)

01 bbgy cegled 0422 bev

Gyöngyös, 600 néző
V.: Andorka M., Hucker R.

GYÖNGYÖS: Hudák, Holló M., Rózsavölgyi – Országh 4, Urbán 1, Németh T. 2, Kovacsics 7 (4), Sipeki 2, Reznicek 1, Duris 2, Hegedűs 5, Loncar 3, Oliveira 3, Juhász K. 3, Mikita M. 1, Becirovic 1. Edző: Nigrínyi Tibor.

CEGLÉD: Bősz, Mojsilov, Pallag – Lászlai 3, Hódi 4, Szabó B. 2, Müller 2, Andelic 6, Imregi, Fiar, Perisic 8 (1), Bíró 1, Dávid M. 1. Edző: Nagy Károly.

Kiállítások: 4, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/1.

01 bbgy cegled st 0422

Értékelések:

Nagy Károly: - Tisztességesen felkészültünk a Gyöngyös játékából, de sok meghatározó játékosunkat nélkülöznünk kellett, ezért hiányos kerettel, sok fiatal játékossal érkeztünk. Sokáig így is jól tartottuk magunkat, de sok hibát követtünk el, amit a tapasztalatlanság rovására írok. A második félidőben erőnlétileg is kezdtünk elfogyni, amit a Gyöngyös jól kihasznált, és meglépett tőlünk. Egy taktikai váltással feljebb tudtunk kapaszkodni, de a végét jobban bírta a Gyöngyös. Az utolsó perceket sajnálom leginkább, lehetett volna ez egy szoros meccs is, ekkora különbség szerintem nem volt a csapatok között.

Lászlai Szabolcs: - Jól küzdöttünk, de a második félidőben megérződött, hogy kevesen vagyunk, így vereség lett a vége.

Nigrínyi Tibor: - Tartottunk a mérkőzéstől, mert az őszi szezonban Cegléden súlyos vereségbe szaladtunk bele. Akkor nyugodtunk meg, amikor megláttuk, milyen kerettel érkezett az ellenfelünk. Számítottunk rá, hogy a végére elfáradnak majd, és ez így is lett, bár a végeredmény szerintem sem tükrözi a reális különbséget. Nagyon boldogok vagyunk, fontos győzelmet szereztünk.

Kovacsics Péter: - Nagyon keményen készültünk a mérkőzésre, nem akartunk kellemetlen meglepetésbe beleszaladni, ha felépülne valaki a ceglédieknél. Próbáltunk koncentráltan játszani, és odafigyelni a befejezésekre, ami szerencsére sikerült is. Most nagyon boldogok vagyunk.

Kategória: Híreink
2017. április 21. péntek 11:26

Győzni szeretnénk a Cegléd ellen

A Cegléd lesz a B. Braun Gyöngyös következő ellenfele a K&H férfi kézilabda ligában. Együttesünk mindkét pontot szeretné itthon tartani a szombati mérkőzésen, ami nem csak helyzetünk stabilizálása miatt lenne fontos, de a novemberi, idegenbeli vereségért is visszavágást jelentene.

01 cegled 0421

A bajnoki pontvadászat a végéhez közeledik, a B. Braun Gyöngyösnek mindössze három mérkőzése van hátra a 2016/2017-es szezonból, köztük a kiesés elkerüléséért vívott rangadóval, a balmazújvárosi vendégjátékkal. A kérdést azonban már egy héttel korábban, a Cegléd elleni pontszerzéssel eldönthetnénk. Bíró Imre és Nigrínyi Tibor csapata egyértelmű győzelmi szándékkal várja a következő megméretést, a két pont megszerzésével ugyanis stabilizálhatnánk helyünket az élvonalban.

A fiúkat a visszavágás lehetősége is hajtja, tavaly novemberben ugyanis nagy arányú vereségbe szaladtunk bele a pest megyeieknél. A csata keménynek ígérkezik, a Cegléd a Balatonfüred legyőzésével a tavaszi szezonban is bizonyította, hogy ütőképes csapata van, amely bárhol képes a győzelemre.

A mieink győzelemre éhesen, harapós kedvvel fogadják majd a ceglédieket, hazai közönségünk támogatása mellett megszerezhetjük a győzelmet.

B. BRAUN GYÖNGYÖS – CEGLÉDI KKSE
2017. április 22. 18:00
Dr. Fejes András Sportcsarnok
V.: Andorka M., Hucker R.

Kategória: Híreink
2017. április 18. kedd 07:02

Eger - B. Braun Gyöngyös 25-22

01 eger bbgy 041526

2017. 04. 15.

Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok

Fotó: Magyari Máté

Kategória: Fényképek
2017. április 15. szombat 17:02

Küzdöttünk, de ma nem bírtunk az Egerrel

Rangadóhoz méltó hangulat fogadta a csapatokat az egri körcsarnokban, ahol a B. Braun Gyöngyös és az Eger SBS Eszterházy csapata játszott megyei rangadót az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban. A találkozót a helyi vízilabdacsapat szurkolói által is támogatott hazai gárda kezdte jobban, amely hét perc alatt négygólos előnyre tudott szert tenni. A támadásban és védekezésben is jobb teljesítményt nyújtó egriek a remekül védő Stochl bravúrjainak is köszönhetően már nyolccal is vezettek, a félidő végére azonban sikerült mínusz négyre zárkóznunk, így 13-9-es állásnál ért véget az első játékrész. A második félidőre sokat javult a játékunk, de nem tudtunk fordítani a mérkőzés képén. A hajrában így is sikerülhetett volna nyílttá tennünk a mérkőzést, de nem tudtuk a javunkra billenteni a mérleg nyelvét, a szép számú és lelkes gyöngyösi szurkolótábor háromgólos vereséget kellett, hogy elkönyveljen (25-22).

01 eger bbgy 041526

Mi kezdhettük a mérkőzést, de nem sikerült élnünk az első támadás adta lehetőséggel, így Dobó Zsolt lőtte a találkozó első gólját, ezzel 1-0-s vezetéshez juttatva a hazai alakulatot. Lezák növelte ez egri előnyt, majd Antl indításgóljával lett 3-0 az 5. perc derekán. Hegedűs Márk szerezte az első vendégtalálatot, majd Dobó válaszolt, Hegedűst pedig két percre kiküldték a játékvezetők. A 7. percben Dobó harmadik gólja után 5-1 volt az állás, amikor Nigrínyi Tibor időkérése állította meg a játékot. Duris lőtte a második gólunkat, majd Hudák védése után Mikita zárkóztatta csapatunkat a 9. perc végén (5-3). Antl büntetőjével lett 6-3, amivel beindult az egri henger. A hazai gólgyárt 9-3-nál állította meg Nigrínyi Tibor időkérése, de ez sem adott új lendületet a játékunknak. A kapuban Hudákot váltó Holló Márk Radojevictől kapta első gólját, amire Országhnak sikerült válaszolnia, ráadásul emberelőnybe is kerültünk (10-4). Sajnos a gólokkal továbbra is adósok maradtunk, Stochl szinte minden lövésünket védte, ellenfelünk azonban talpról többször is eredményes volt, így a 25. percre nyolc góllal húzott el, amikor Kovacsicsnak sikerült szépítenie (12-5). Loncar indításból talált a hazai kapuba, majd Holló védett, aztán Bajorhegyi szabálytalankodott, amiért két percre kiállították. Az emberelőnyt másfél perccel a félidő vége előtt Hegedűs váltotta gólra (12-7), majd Juhász Károly talált be, az utolsó másodpercben pedig Németh Tamás is hozzá tudott tenni egyet, így 13-9-es állásnál, négygólos hátrányban vonulhattunk pihenőre.

01 eger bbgy 041518

Országh Ádám góljával indult a második játékrész, majd a szabálytalankodó Németh Tamást állították ki a játékvezetők a 34. percben. A büntetőt Antl értékesítette, ezzel megszerezte a hazaiak első találatát a második félidőben (14-10). Loncar góljával nőtt a vendégtalálatok száma, de a házigazdák válaszolni tudtak. Ismét Loncar volt eredményes, majd Holló védése után kiállítást és büntetőt harcolt ki. A hétméterest Kovacsics Péter értékesítette, 15-13-ra zárkóztatva csapatunkat. Emberelőnyben játszhattunk, de hetesből, majd akcióból is betaláltak a hazaiak (17-13). A 39. percben egy újabb emberelőny juttatta lehetőséghez a mieinket, és Németh Tamás egy fantasztikus góllal élni is tudott vele (17-14). Bár érezhetően sokat javult csapatunk játéka az első félidőhöz képpest, az áttörés elmaradt, a 45. percben néggyel vezettek az egriek, és Országh emberelőnyben lőtt góljával is csak mínusz háromra sikerült zárkóznunk (18-15). Antl hetedik góljával lett 19-15, s már csak 11 perc volt hátra a találkozóból. Hegedűs góljával jöttünk fel ismét három gólra, majd Kovacsics büntetőjével sikerült tartani a különbséget (20-17). Nyolc perccel a vége előtt 21-17-re módosult az állás, majd Loncar szerezte meg 18. találatunkat. Négy perccel a mérkőzés vége előtt Kovacsics góljával lett 22-19, majd Kovacsics büntetőből szerzett találatával végre kettőre tudtunk zárkózni (22-20). Országh Ádám lőtt gólt, majd egy perccel a vége előtt egy gólra zárkózhattunk volna, ehelyett egy megszerzett labdával az egriek húztak el ismét hárommal, ami végleg megpecsételte a sorsunkat. A végig vezéregyéniségként játszó Antl gólja volt a pont az i-n, a hazaiak 25-22-re megnyerték a mérkőzést.


Eger SBS Eszterházy – B. Braun Gyöngyös 25–22 (13–9)
Eger, 850 néző.
V.: Tomecskó-Hunyadi T., Unyatinszki T.

Eger: Stochl – Lezák 2, Radojevics 2, Bajorhegyi, Kiss G., Petro, Antl 8 (2). Csere: Repóth (kapus), Aflitulin 5 (1), Dobó Zs. 4, Takács 3, Vancsics, Szadovij 1, Füzi. Edző: Tóth Edmond.

Gyöngyös: Hudák – Országh 5, Oliveira, Duris 1, Hegedüs M. 3, M. Mikita M. 1, Kovacsics 5 (3). Csere: Holló M. (kapus), Becirovic, Juhász K. 1, Loncar 4, Reznicek, Németh T. 2. Edző: Nigrínyi Tibor.

Kiállítások: 10, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/3.

Értékelések:

Nigrínyi Tibor: - Adtunk 25 perc előnyt a hazai csapatnak, akik ezt kihasználva hétgólos előnyt tudtak kidolgozni. A félidő végén tudtunk faragni belőle, és a meccs utolsó periódusában is sikerült visszajönnünk. Láttam a játékosokon, hogy nagyon akarják a győzelmet, de a túlzott rohanásba rengeteg hiba csúszott, és nem tudtuk olyan mértékben megközelíteni az ellenfelet, hogy a hazai győzelem veszélybe kerüljön.
reális

Holló Márk: Nem úgy indult a meccs, ahogy elterveztünk, így az ellenfelünk jelentős előnyt dolgozott ki. Amikor lehetőségünk lett volna felzárkózni, támadásban többször hibáztunk, így nem tudtunk felzárkózni.

Tóth Edmond: Az első 15-20 perc jól sikerült, látványos védekezéssel és jó kapusteljesítménnyel tarkított védelmet tudtunk mozgósítani, amiből gyors gólokat lőttünk. Ilyenkor a játékosok könnyen kiengednek, aminek köszönhetően magunkra hoztuk az ellenfelet. A második félidőben megint sokat hibáztunk, lassan támadtunk, visszafogtuk a játékot, ami a fáradtságunknak is betudható. Gratulálok az ellenfelünknek is, végigküzdötték a meccset, de ma mi voltunk a szerencsésebbek.

Radoslav Antl: Köszönöm a közönségnek, akik nagyon jó hangulatot teremtettek, jó mérkőzést tudtunk játszani.

Kategória: Híreink
2017. április 13. csütörtök 09:05

Rangadóra készül a B. Braun Gyöngyös

Megyei rangadóra készül a B. Braun Gyöngyös élvonalbeli férfi kézilabdacsapata, amely szombaton Egerben lép pályára, és legalább egy ponttal szeretne hazatérni a megyeszékhelyről. A találkozóra ingyenes szurkolói buszt indít a Gyöngyösi Kézilabda Klub.

eger unnep1

Egy évvel ezelőtt győzelmet ünnepelhettünk Egerben. Fotó: Cseh Balázs

Április 3-án játszott utoljára tétmérkőzést a K&H férfi kézilabda ligában a B. Braun Gyöngyös csapata, amely a legutóbbi hétvégén szabadnapos volt a bajnokságban. Nigrínyi Tibor tanítványai a Mezőkövesd elleni, 39-30-ra megnyert edzőmérkőzéssel hangoltak a következő feladatra, amely az Eger elleni, idegenbeli összecsapás lesz április 15-én, szombaton.

– Mindenki nagyon várja már a találkozót, a csapat jó hangulatban, kemény munkával hangol a derbire – mondta a csapatot Bíró Imrével együtt irányító edző, Nigrínyi Tibor. – Az Eger ellen mindig rangadót játszunk, ez azonban nem befolyásolja a munkánkat, ugyanúgy készülünk, mint bármelyik bajnokira. Háromesélyesnek gondolom a találkozót, ez a két csapat mindig kiélezett csatákat vív egymással, így most is bármi megtörténhet. Természetesen szeretnénk legalább egy pontot szerezni, és igazán boldogok lennénk, ha kettővel térhetnénk haza.

Csapatunk szeretné minél hamarabb bebiztosítani helyét az élvonalban, ezt pedig akár már a hétvégén megteheti. Ahhoz, hogy matematikailag is biztosnak tekinthessük jövő évi NB I-es tagságunkat, még legalább három pontot kell szereznünk, de a hátralévő mérkőzéseket és az erőviszonyokat tekintve már egy ponttal is bent maradhatunk, így komoly tétje lesz az egri mérkőzésnek, amelyre a megyeszékhelyi gárda is nagy erőkkel készül.

A Gyöngyösi Kézilabda Klub annak érdekében, hogy minél több szurkoló buzdíthassa csapatunkat Egerben, ingyenes szurkolói buszt indít szombaton. A járat 16 órakor indul a Dr. Fejes András Sportcsarnoktól, jelentkezni még lehet a 30/205 27 18-as telefonszámon vagy a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail-címen.

EGER SBS ESZTERHÁZY - B. BRAUN GYÖNGYÖS

2017. április 15. szombat, 18:00
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok

V.: Tomecskó-Hunyadi T., Unyatinszki T.

Kategória: Híreink

A hétvégén BL-negyeddöntőbe jutott Telekom Veszprém ellen játszotta soron következő bajnoki mérkőzését a B. Braun Gyöngyös csapata, amely a tisztes helytállás reményében utazott jóval esélyesebb riválisához. A hétfő esti mérkőzésen ennél jóval többet tett Nigrínyi Tibor legénysége, amely egészen a 26. percig nem engedte vezetéshez ellenfelét, és a szünetre is minimális, kétgólos hátránnyal vonulhatott (12-10). A második félidőben sem játszott alárendelt szerepett a jól küzdő, de támadásban egyre többet hibázó gyöngyösi alakulat, s annak ellenére, hogy a hazaiak folyamatosan növelni tudták az előnyüket, emelt fővel utazhattunk haza a Bakonyból (28-23).

01 bbgy veszprem 0217 06

A találkozó második percében, Mikita révén esett az első gól a meccsen, majd Kovacsics Péter vette be a Mikler kapuját, ezzel 2-0-ás vendégvezetést kiharcolva. Egészen a kilencedik percig sikerült kivédekeznünk a veszprémi támadásokat, akkor azonban Blagotinsek, majd egy perccel később Ancsin is betalált, ezzel egyenlővé vált az állás (2-2). Loncar révén vettük vissza a vezetést a 13. percben, majd egy perccel később érkezett a hazai válasz (3-3). Országh Ádám talált be, majd Szakály egyenlített (4-4), az első 15 percben minödssze négy gólt kaptunk a Veszprémtől. Ismét Országh volt eredményes, majd Kovacsics révén nőtt újra kétgólosra a vendégelőny (4-6) a 17. percben. Egy hazai gól után Duris talált be, majd Javier Sabaté, a veszprémiek edzője időt kért. A taktikai szünet után a Veszprém szerzett gólt, de Hegedűs gondoskodott róla, hogy maradjon a kétgólos gyöngyösi vezetés (6-8). Ligetvári gólja után Iváncsik Gergő talált be, és egyenlített, majd a 26. percben a mérkőzésen először átvették a vezetést a vendéglátók (9-8). Nigrínyi Tibor is időt kért, Kovacsics Péter büntetőből egyenlített. Zsinórban három találatot szereztek a veszprémiek, majd Loncar szépített a félidő végén, így kétgólos hátrányban vonulhattunk pihenőre (12-10).

Kapust cseréltünk a második félidőre, az addig védő Rózsavölgyi Gergő helyére Holló Márk állt be a kapuba. Bár az első támadást a hazai gárda vezethette, mégis Reznicek szerezte a játékrész első találatát, amellyel egy gólra zárkóztunk. Ligetvári negyedik gólját szerezte, de Hegedűs válaszolni tudott. Utána sajnos két percre kiküldték a játékvezetők, az emberelőnyt pedig a hazaiak fiatal játékosa, Ubornyák Dávid váltotta gólra (14-12). Hat perccel a félidő kezdete után négygólosra hízott a hazaiak előnye, majd Kovacsics Pétert is kiállították. Holló Márk védéseinek is köszönhetően kihúztuk kapott gól nélkül, Mikitának pedig szépítenie is sikerült (16-13). Blagotinsek gólja után Kopljart állították ki a játékvezetők, így mi kerültünk emberelőnybe. Országh Ádám talált be, majd bő fél perccel később ismét eredményes volt, ezzel két gólra zárkóztatva a mieinket (17-15). Támadásban több hibát is elkövettünk, így a hazaiak egymás után háromszor is betaláltak, s a mérkőzés addigi legnagyobb különbségét alakították ki (20-15). Juhász Károly büntetőből volt eredményes a 47. percben, majd egy hazai találat után Urbán Egon lőtt gólt (21-17). Két veszprémi találatra jutott most egy gyöngyösi, Oliveira talált be, ezzel 23-18-ra módosítva az állást, majd időt kértünk, hogy rendezzük a sorainkat. Oliveira szerzett újabb gólt, majd a vendéglátók kétszer is büntetőből találtak be (25-20). Keresztes Péter zárkóztatta csapatunkat, majd Becirovic is betalált. Egy perccel a vége előtt már eldőlt a találkozó, de Loncar még növelni tudta a gyöngyösi gólok számát, és bár a végéig még kétszer eredményes volt a hazai gárda, a 28-23-as vereség miatt nem kell szégyenkeznünk.


TELEKOM VESZPRÉM - B. BRAUN GYÖNGYÖS 28-23 (12-10)

V.: Sándor L., Szikszay Cs.

Veszprém: Borbély, Mikler - Iváncsik G. 2, Kopljar 1, Ancsin 1, Terzic, Blagotinsek 6, Milasevic 2 (2), Molnár B. 1, Szakály 4, Szeitlerik, Szita 2, Ubornyák 3, Lékai, Ligetvári 5, Tóth A. B. 1. Edző: Javier Sabaté.

Gyöngyös: Rózsavölgyi, Holló M. - Országh 4, Urbán 2, Kovacsics 3 (1), Keresztes 1, Reznicek 1, Duris 1, Hegedűs M. 2, Loncar 3, Oliveira 2, Juhász K. 1 (1), Jóga, Tóth G., Mikita M. 2, Becirovic 1. Edző: Nigrínyi Tibor.

Kiállítások: 4, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2.

Értékelések:

Nigrínyi Tibor: - Teljesen elégedettek lehetünk ezzel a mérkőzéssel, egy jó csapat otthonában gyakorolhattuk azokat a taktikai elemeket, amelyekre szükségünk van. Nagyon kellett küzdenünk, hogy megszorítsuk őket. Gratulálok a Zágráb elleni Bajnokok Ligája győzelmükhöz és továbbjutásukhoz. Ez a kemény meccs talán kicsit érezhető is volt rajtuk. Ráadásul a mai találkozón nem játszottak azok, akik általában húzóembereik a BL-ben. Gratulálok a játékosaimnak, ha így folytatjuk, akkor a hátralévő mérkőzéseinken is lesz keresni valónk.

Rózsavölgyi Gergő: - Gratulálok a Veszprémnek a győzelemhez, és hogy bejutottak a BL legjobb nyolc csapata közé. Hatalmas élmény itt játszani, különösen nekem, aki itt nevelkedtem. A játékunkkal elégedettek lehetünk, megtettük, amit a mester kért tőlünk, valamint formációkat is gyakoroltunk. A továbbiakban a következő, Eger elleni mérkőzésre koncentrálunk.

Xavi Sabaté: - Gratulálok a csapatomnak és az ellenfélnek is, jó mérkőzést játszottunk. Egyik célunk ma az volt, hogy minél több játékosunk pihenőt kapjon, így a benevezett Terzic és Lékai is. A másik pedig az volt, hogy a fiatalok sokat játszanak, és nyerjünk. Sokat kell tanulniuk, de ha nem játszanak, akkor ez nem megy. Ma szerintem Ubornyák játszott a legjobban, aki nagyon jól dolgozik. Örülök, hogy folyamatosan négy-öt fiatal játékosunk is egyszerre a pályán tudott lenni. Holnaptól már készülünk a SEHA Liga négyes döntőjére. Sok sikert kívánok a Gyöngyösnek a továbbiakban, remélem, hogy sikerül bennmaradniuk az első osztályban.

Ubornyák Dávid: - Gratulálok a Gyöngyös csapatának, kemény védekezéssel találtuk szemben magunkat. Én személy szerint próbáltam megvalósítani, amit a mester kért, hogy megtörjük az ellenfél védelmét. Örülök, hogy hazai pályán is szerephez jutottam. Mi, fiatalok a továbbiakban is arra koncentrálunk, hogy minél jobbak legyünk és ezáltal a lehető legtöbb játéklehetőséghez jussunk.

Kategória: Híreink

A Mezőkövesd legyőzésével nagy lépést tett a biztos bennmaradás felé a B. Braun Gyöngyös csapata, azonban vár még néhány fontos erőpróba Nigrínyi Tiborra és legénységére, amely a Veszprém mellett az Egerrel, a Balmazújvárossal, a Cegléddel és a Csurgóval is megmérkőzik. A programban két edzőmérkőzés is szerepel, most pénteken a Veszprém, egy hét múlva pedig a Mezőkövesd látogat Gyöngyösre.

01 bbgy mkc 0325 23

Felszabadultan, jó hangulatban, de kemény munkával készül a bajnokság hátralévő mérkőzéseire a B. Braun Gyöngyös csapata, amely a Mezőkövesd legyőzésével kilenc mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozatot tört meg, és ez rendkívül pozitívan hatott a csapatmorálra. Nigrínyi Tibor vezetőedző a győztes debütálás után nem dőlt hátra, már a következő erőpróbákra koncentrál a csapattal.

– Minden hátralévő mérkőzésen azzal a céllal lépünk pályára, hogy nyerjünk, és azt gondolom, a Veszprémen kívül erre minden csapattal szemben meg lehet az esélyünk. Az egri vendégjáték alkalmával szoros mérkőzésre számítok, de ponttal vagy pontokkal szeretnénk hazatérni, hogy már akkor kizárjuk a kiesés minden maradék esélyét is. A Cegléd ellen hazai pályán játszhatunk, így nem lehet más célunk, csak a győzelem, és a kiesés ellen küzdő Balmazújvárostól is pontokkal szeretnénk hazatérni. A Csurgó ellen már jóval nehezebb dolgunk lesz, de szeretnénk minél szorosabb meccset játszani velük, és ha tudunk pontot vagy pontokat szerezni, azzal feltehetnénk a pontot az i-re. De ennyire még nem tekintünk előre, mindig a következő mérkőzésre koncentrálunk.

Csapatunk legközelebb április 3-án, Veszprémben lép pályára a bajnokságban, előtte azonban felkészülési mérkőzésen találkozik a bakonyiak második csapatával. Egy héttel később a Mezőkövesddel játszunk edzőmeccset, majd Egerben folytatjuk a bajnoki sorozatot.

A B. Braun Gyöngyös következő mérkőzései:

2017. 03. 31. péntek, 16:00 B. Braun Gyöngyös – Telekom Veszprém

2017. 04. 03. hétfő, 18:00 Telekom Veszprém – B. Braun Gyöngyös

2017. 04. 07. péntek, 16:00 B. Braun Gyöngyös – Mezőkövesdi KC

2017. 04. 15. szombat, 18:00 Eger SBS Eszterházy - B. Braun Gyöngyös

2017. 04. 22. szombat, 18:00 B. Braun Gyöngyös – Ceglédi KKSE

2017. 04. 29. szombat, 18:00 König-Trade Balmazújváros – B. Braun Gyöngyös

2017. 05. 02. kedd, 16:00 Férfi Junior Válogatott – B. Braun Gyöngyös

2017. 05. 13. szombat, 18:00 B. Braun Gyöngyös – Csurgói KK

Kategória: Híreink
2017. március 26. vasárnap 12:38

B. Braun Gyöngyös - Mezőkövesd 30-23

01 bbgy mkc 0325 1

2017. 03. 25.

Dr. Fejes András Sportcsarnok

Fotó: Cseh Balázs

Kategória: Fényképek

Tabella

  • 01 kh liga

    1. Telekom Veszprém 50
    2. MOL-Pick Szeged 46
    3. Grundfos Tatabánya KC 42
    4. Balatonfüredi KSE 40
    5. Sport36-Komló 26
    6. Csurgói KK 25
    7. CYEB Budakalász 24
    8. Dabas KC VSE 20
    9. Eger SBS Eszterházy 19
    10. Ceglédi KKSE 17
    11. B. Braun Gyöngyös 17
    12. FTC KN KFT 16
    13. Váci KSE 16
    14. Orosházi FKSE-LINAMAR 6

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner