2017. május 15. hétfő 12:54

B. Braun Gyöngyös - Csurgói KK 23-29

01 bbgy cskk 0513 1

2017. 05. 13.

Dr. Fejes András Sportcsarnok

Fotó: Cseh Balázs

Kategória: Fényképek

Nem sikerült győzelemmel búcsúznia a B. Braun Gyöngyös csapatának az élvonalbeli férfi kézilabda bajnokság 2016/2017-es idényétől. A szezonzáró találkozón a Csurgót fogadták a mieink, és bár az első negyedórában szorosan tudták tartani a mérkőzést, a második tizenöt percben kialakított 3-4 gólos vendégelőnyt a végéig meg tudták őrizni a Somogy megyeiek, akik 13-10-es félidei vezetés után 23-29 arányban megnyerték a találkozót. A mieink a 12. helyen zárják a bajnokságot, és jövőre is az NB I-es mezőnyben versenyeznek.

01 bbgy cskk 0513 1

Rendhagyó volt a szezon utolsó mérkőzésének elején a csapat bemutatása, Nagy Attila klubelnök ugyanis ajándékcsomaggal köszönte meg a szezon végén távozó játékosaink eddigi munkáját. Rózsavölgyi Gergő, Tomas Reznicek, Rodolfo Oliveira, Juhász Károly, Miralem Becirovic, Országh Ádám és Bíró Imre kapusedző fogott kezet az elnökkel, ők jövőre máshol folytatják pályájukat. Pótlásukról már folynak a tárgyalásuk.

Matej Mikita góljával az első támadásunkból megszereztük a vezetést, de a vendégek egyenlítettek, és az első percekben szorosan alakult az eredmény. Juhász Károly és Hegedűs Márk góljai után a 8. percben döntetlen volt az állás, majd Oliveira találatával ismét magunkhoz ragadtuk az előnyt (4-3). Matej Mikita révén a 14. percben szereztük a következő találatunkat, 5-4-re módosítva az állást. A 19. percben először nőtt kétgólosra a különbség a csapatok között, a 20. percben pedig már hárommal vezettek a vendégek (5-8). Hiába kértünk időt, nem sikerült közelebb férkőzni a csurgóiakhoz, Reznicel góljával is csak a háromgólos különbséget tudtuk tartani a 24. percben (6-9). Juhász Károly, majd Becirovic is betalált, de a távolság nem csökkent a csapatok között (8-11). Németh Tamás lőtte a kilencedik gyöngyösi gólt, Hegedűs Márk kiállításával pedig emberhátrányba kerültünk két perccel a félidő vége előtt. Németh Tamás góljával zárult a játékrész, a különbség azonban nem változott, 13-10-es vendégvezetésnél vonultak pihenőre a csapatok.

01 bbgy cskk 0513 2

A második félidő első tíz percében Hegedűs Márk kétszer, Juhász Károly és Vladan Loncar pedig egyszer-egyszer talált be, de a vendégek így is növelni tudták az előnyüket (14-18). Loncar lőtte a 15. gyöngyösi gólt, de a Csurgó egy értékesített büntetővel vissza tudta állítani a négygólos vendégelőnyt (15-19). A találkozó harmadik negyedórájának végén 19-22 volt az állás, Becirovic kettő, valamint Loncar újabb egy góljával tartottuk magunkat. Emberelőnyben játszhattunk két percig, de nem tudtunk faragni a hátrányunkból, a vendégek négygólos előnye konzerválódni látszott (20-24). A 23. percben Vladan Loncar ötödik góljával 22-25-re zárkóztunk, majd Holló Márk büntetőt hárított, Loncar pedig ismét eredményes tudott lenni, aminek köszönhetően még egy góllal közelebb férkőztünk a vendégekhez. A lendületünk sajnos megtört, három perccel a vége előtt már öttel ment a Csurgó (23-28), és a végéig még egyet közé tudtak tenni, kialakítva a 23-29-es végeredményt. Szurkolóink a hazai csapat legjobbjának Vladan Loncart választották.


B. BRAUN GYÖNGYÖS – CSURGÓI KK 23-29 (10-13)

01 bbgy cskk 0513 eleje

Gyöngyös, 400 néző
V.: Dobrovits Cs., Tájok P.

GYÖNGYÖS: Hudák, Rózsavölgyi, Holló M. – Urbán 1, Németh T., 3 (1) , Kovacsics, Sipeki, Reznicek 1, Duris, Hegedűs 3, Loncar 5, Oliveira 1, Juhász K. 4, Jóga, Mikita M. 2, Becirovic 3. Edző: Bíró Imre.

CSURGÓ: Balogh T., Bartucz – Varjú 4, Faluvégi 9, Halász, Pordán 5, Oslak 1, Radjenovic 2 (1), Hanusz 1, Géczi, Hadziomerovic 1, Rodrigues, Mikita J. 3, Astrashapkin 3 (1). Edző: Sótonyi László.

Kiállítások: 6, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/2.

01 bbgy cskk 0513 st

Értékelések:

Sótonyi László: - Annak ellenére, hogy gyakorlatilag tét nélküli volt a mérkőzés, mind a két csapat nagyon jól küzdött. Azt gondolom, ma nekünk működött jobban a támadójátékunk, ennek köszönhetjük a győzelmet. Ennek a társaságnak nagy része már nem lesz velünk jövőre, ezért örülök, hogy győzelemmel sikerült zárnunk ezt a szezont, amiben sokszor kellett a csapatnak talpra állnia, és mindannyiszor sikerült, ehhez gratulálok a fiúknak.

Pordán Bálint: - Nagyon motiváltan, agresszívan kezdtük a mérkőzést, és bár a második félidőben volt egy kis megingásunk, jól zártuk az évet.

Nigrínyi Tibor: - Jobban örültem volna, ha a mérkőzés csak 54 percig tart, mert akkor csak két gólos különbség született volna. Az utolsó öt percben a nagy akarásba sajnos sokszor belehibáztunk, így alakult ki a nagyobb különbség, az ellenfél ugyanis kihasználta a hibáinkat. Motiváltan léptünk pályára, szerettünk volna jó játékkal búcsúzni, ami helyenként sikerült. Viszontagságos szezonon vagyunk túl, bízom benne, hogy a következő jobban alakul majd.

Kovacsics Péter: - Jó mérkőzést játszottunk, főleg az őszi találkozóhoz képest, amikor nagyon elvert bennünket a Csurgó. Örülök, hogy az utolsó mérkőzésen mindenki pályára lépett, és hozzá tudott tenni a játékunkhoz.

Kategória: Híreink

A szezon utolsó mérkőzésére készül a B. Braun Gyöngyös csapata, amely hazai közönsége előtt zárja a K&H férfi kézilabda liga 2016/2017-es bajnoki évét. Együttesünk látványos, közönségszórakoztató játékkal szeretne búcsúzni szurkolóitól.

01 bbgy cegled 0422 02

A tabella ötödik helyén álló Csurgóval csap össze a szezon utolsó mérkőzésén a B. Braun Gyöngyös csapata, amely hazai pályán zárja a bajnoki évet. Bíró Imre és Nigrínyi Tibor vezetésével az együttes komolyan készül az összecsapásra.

– Hétfőn valamennyi válogatottunk visszatért, ezen a héten már csak a Csurgó elleni meccsre készülünk – mondta Nigrínyi Tibor. – Nagyon örülünk neki, hogy hazai pályán tudjuk búcsúztatni a szezont, és minden meg fogunk tenni azért, hogy kiszolgáljuk a közönségünket. A csütörtöki Balatonfüred-Tatabánya mérkőzésen fog eldőlni, hogy ellenfelünknek mennyire lesz fontos a mérkőzés, de úgy készülünk, hogy mindkét csapat teljes erőbedobással fog küzdeni. Persze elég a tabellára pillantani, hogy tudjuk, melyik csapat az esélyes, de megpróbálunk borsot törni a csurgóiak orra alá. A legfontosabb célunk, hogy jó meccset játsszunk, és ha lehet, nyerjük meg a találkozót – fogalmazott az edző.

A Csurgó számára akkor lesz tétje a szombati mérkőzésnek, ha a Balatonfüred legyőzi a Tatabányát, és ezzel megelőzi a Csurgót a tabellán. Ha így történik, a Somogy megyeieknek két pontot kell szerezniük, hogy visszaszerezzék az ötödik helyet. A mieink győzelem esetén csak akkor léphetnek előre a táblázaton, ha a Vác nem tud nyerni hazai pályán a Cegléd ellen a miénkkel azonos időben kezdődő találkozón.

Egy azonban biztos: csapatunk azért fog dolgozni, hogy látványos mérkőzéssel búcsúzzon a szezontól, érdemes lesz tehát kilátogatni az utolsó mérkőzésre.

K&H férfi kézilabda liga, 26. forduló

B. BRAUN GYÖNGYÖS – CSURGÓI KK

Gyöngyös, 2017. május 13. szombat, 18:00

V.: Dobrovits Cs., Tájok P.

Kategória: Híreink

A Csurgó vendégeként lépett pályára a B. Braun Gyöngyös a K&H férfi kézilabda liga 13. fordulójában. A találkozó elején a hazaiak gyorsan négygólos előnyre tettek szert, amit a félidő végéig eggyel tudtak növelni, így ötgólos hazai előnnyel indult a második félidő. A játékrész elején háromra zárkóztunk, de a folytatásban a Csurgó visszaállította az ötgólos különbséget, majd egészen kilenc gólig növelték a távolságot a csapatok között. Kedden Ligakupa-meccs vár csapatunkra a Balmazújváros ellen, egy hét múlva pedig Balatonfüreden játsszuk az év utolsó mérkőzését.

01 cskk bbgy net

CSURGÓI KK - B. BRAUN GYÖNGYÖS 28-20 (12-7)
Csurgó, 700 néző.
V.: Felhő, Öcsi.

CSURGÓ: Bartucz, Balogh T. (kapusok), Halász, Varjú 1, Pordán 1, Astrashapkin 4 (1), Gazdag 1, Mátó, Hornyák 2, J. Mikita 3, Jerebie, Oslak 7, Radjenovic 3 (1), Pazin, Hadziomerovic 1, Faluvégi 5. Vezetőedző: Sótonyi László

GYÖNGYÖS: Hudák, Ivanisevic (kapusok), Lele, Kovacsics, Rasic 1, Reznicek 5, Németh T. 3 (1), Mester, Sipeki, Hegedűs, Juhász 4, Urbán, M. Mikita 4, Országh 1, Jóga, Duris 2. Vezetőedző: Debre Viktor

Kiállítások: 6 ill. 6 perc
Büntetők: 2/2 ill. 1/1

Értékelés:

Debre Viktor: – Nagyon rosszul, kishitűen kezdtünk. A védekezésünk és a támadójátékunk sem volt olyan, ahogy terveztük, így átrohant rajtunk a Csurgó. Sajnos már az első félidőben eldőlt a mérkőzés.


A házigazdák kezdték jobban a mérkőzést, két gyors góllal a második perc közepére kétgólos előnyt dolgoztak ki. Az ötödik percben már 3-0-ra vezettek a vendéglátók, a nyolcadik percben pedig a mieink emberlőnyben szépítettek Országh Ádám találatával (4-1). Két gyors hazai találat után Reznicek lőtt a kapuba, a Csurgó előnye azonban már négygólos volt (6-2). A tizenkettedik percben ötre nőtt a különbség a két csapat között (7-2), majd Juhász Károly szépített, de a hazaiak szinte azonnal válaszoltak. Az első negyedóra végére Reznicek góljával alakult a 8-4-es állás, a következő találatra pedig egészen a 19. percig kellett várni. A somogyiak akkor kétszer is betaláltak, majd a huszadik percben Reznicek lőtte az ötödik gólunkat (10-5). A házigazdák találata után a hatodik gyöngyösi gól is Reznicek nevéhez fűződött, ezzel sikerült tartanunk az ötgólos különbséget, sőt a 25. percben szintén Reznicek találatával egy gólt sikerült is lefaragnunk a hátrányból (11-7). Jakub Mikita góljával alakult ki a félidő végeredménye, így ötgólos hátránnyal vonultunk pihenőre (12-7).

Duris találatával indult a második félidő, majd Juhász Károly faragott még egyet a hátrányunkból (12-9). Egy csurgói gól után Németh Tamás is feliratkozott a góllövők közé, majd Reznicek kiállítása miatt emberhátrányba kerültünk a 35. perc elején. Egy gólt kaptunk a hátrány alatt, majd miután kiegészültünk, még egyszer betaláltak a vendéglátók, amivel visszaállt az ötgólos különbség (15-10). Németh Tamás második gólját szerezte, majd Hegedűs Márkot állították ki a játékvezetők. Ezt a hátrányt syem úsztuk meg kapott gól nélkül, két csurgói találat is esett, majd Juhász Károlyt is kiküldték a játékvezetők. Duris kettős emberhátrányban is eredményes volt, majd Rasic talált be, de közben a hazaiak sem maradtak adósak a gólokkal, így őrizték hatgólos előnyüket (19-13) a 44. percben is. Egy perccel később mi kerültünk emberelőnybe, amit sajnos nem tudtunk gólra váltani. Már kiegészültek a csurgóiak, mikor Mikita betalált, azonban gólunkat rögtön követte egy hazai találat (20-14). Tíz perc volt hátra a mérkőzésből, amikor a vendéglátók egy perc alatt háromszor is betaláltak, ezzel kialakítva az addigi legnagyobb, kilencgólos különbséget (23-14). Juhász Károly szépített, majd egy csurgói találat után a 16. gólunkat is megszerezte. Négy perccel a vége előtt Mikita szerezte a 17. gyöngyösi találatot, ekkor azonban ismét kilenc gól volt a távolság a csapatok között (26-17). Mikita szépített, majd Németh büntetőből szerzett gólt, és emberelőnybe kerültünk, de ekkor már csak a szépítésre maradt esélyünk. Az utolsó szó a miénk volt, Mikita állította be a 28-20-as végeredményt. Kedden Ligakupa-meccs vár csapatunkra a Balmazújváros ellen, egy hét múlva pedig Balatonfüreden játsszuk az év utolsó mérkőzését.

Kategória: Híreink
2016. december 08. csütörtök 09:57

Csurgóra utazik a B. Braun Gyöngyös

Csurgói vendégjáték jelenti a következő állomást a B. Braun Gyöngyös számára a K&H férfi kézilabda ligában.

bbgy balmaz 1203 05

Elszántan készül a csapat az újabb csatára. Fotó: Magyari Máté

Még két bajnoki mérkőzést játszik a 2016-os esztendőben a B. Braun Gyöngyös csapata, amely előbb Csurgóra, majd Balatonfüredre utazik. Egyik csapat ellen sem lesz könnyű dolga Debre Viktor legénységének.

A Balmazújváros ellen elért meggyőző fölényű, hazai győzelemmel sikerült feledtetnie a ceglédi vereséget a B. Braun Gyöngyös csapatának, amely hazai pályán továbbra is magabiztosan szerepel, eddig mindössze az Eger ellen elveszített egy pont miatt bánkódhatunk. Most azonban idegenben kell helytállnia a csapatnak, ráadásul a bajnokság egyik legerősebb csapata, a Csurgó ellen.

A Csurgó az elmúlt évekhez hasonlóan megbízhatóan jó teljesítményt nyújt a bajnokságban, és bár a nyáron több meghatározó játékos is távozott a somogyiaktól, az új keret várhatóan a 3-5. helyért lesz versenyben. Azonban a középmezőny több csapata is nagy csatára tudta kényszeríteni Sótonyi László tanítványait, akik a Váccal, a Komlóval és a Cegléddel is szoros meccset vívtak. A feladat tehát nem lehetetlen, de ahhoz, hogy Csurgóról ponttal vagy pontokkal térjünk haza, fegyelmezett játékra van szükségünk, és a legjobb formánkat kell nyújtanunk – mondta Debre Viktor vezetőedző, aki azonban nem számíthat a teljes keretre a csurgói vendégjáték alkalmával, a lábtöréssel bajlódó Rodolfo Oliveira ugyanis biztosan nem állhat rendelkezésére. Brazil átlövőnk túl van a műtéten, ami jól sikerült, felépülésére várhatóan 4-5 hetet kell még várni.

K&H férfi kézilabda liga, 13. forduló

Csurgói KK – B. Braun Gyöngyös

Csurgó, 2016. december 10. 18:00

V.: Felhő F., Öcsi T.

Élőben: http://bit.ly/2h8IPgc

Kategória: Híreink
2013. április 27. szombat 09:29

B. Braun Gyöngyös - Csurgói KK 27-30

bbgy cskk 042432

2013. 04. 24., Gyöngyösi Sport- és Rendezvénycsarnok

Fotó: Suha Péter

Kategória: Fényképek
2013. április 17. szerda 14:46

Kezdődik a rájátszás

Hosszú szünet után lép pályára ismét tétmeccsen a B. Braun Gyöngyös csapata. A mieink a Veszprém ellen játszottak utoljára bajnoki meccset még az alapszakaszban, aztán több mint egy hónap szünet következett, hogy a pénteken kezdődő rájátszásban összemérjük erőnket a Csurgóval.

A célokat már az alapszakasz hatodik helyének megszerezésével sikerült teljesíteni, így emiatt teher nem nyomja a játékosok vállát. Ha sikeresen vesszük a Csurgó képezte akadályt, az elődöntőben játszhatunk a Pick Szegeddel, ellenkező esetben pedig az FTC-PLER Budapest – Tatbánya párharc vesztese lesz az ellenfelünk az ötödik helyért. A felsőházi rájátszásban minden párharc két nyert mérkőzésig tart, és pénteken idegenben kezdjük a sorozatot a Csurgó ellen. A mieinknek tehát több mint egy hónapot kellett hasznosan eltölteniük, hogy ne essenek ki a formából. Mindezt egyéni edzésprogrammal és felkészülési mérkőzésekkel igyekezett megoldani Nagy Károly vezetőedző. A felkészülési időszakban derült ki az is, hogy Nagy Károllyal a klub nem hosszabbít szerződést, a kispadon jövőre Gulyás István ül majd. A jelenlegi vezetőedző szerint azonban mára a csapat feldolgozta a változásokat, és jó formában várja a felsőházi rájátszást.

8197(640x386)

Nagy Károly szerint jó formában vannak a fiatalok. (Fotó: Lénárt Márton)

— Meglehetősen hosszúra nyúlt a bajnoki szünet az alapszakasz és a rájátszás között, március 9-én játszott utoljára tétmeccset a csapat. Mivel telt az elmúlt több mint egy hónap?

— Próbáltuk minél jobban kihasználni ezt az időszakot. Igaz, hogy történt egy-két olyan dolog, ami egy kicsit összezavarta a fejeket, de ezen szerintem már túlvagyunk mindnyájan. A felkészülési időszak elején ugyan látszott, hogy fonalat vesztett a társaság, aztán fokozatosan nyertük vissza a formánkat, és a végén már fontos győzelmeket arattunk, például a Ferencváros ellen. Úgy érzem, hogy a srácok újra motiváltak, de nagy kérdés, hogy mire lesz elég ez a felkészülés a jobb erőkből álló Csurgó ellen. Ellenfelünk ráadásul a Magyar Kupa négyes döntőjében való szerepléssel a tétmeccsek hangulatába is visszarázódott. Mi ilyen hőfokú meccseket nem tudtunk játszani, ennek ellenére azonban bízom benne, hogy helyt fogunk állni. Taktikailag jól felkészültünk, a győzelem azonban elképzelhetetlen lesz a fiatal kapusaink jó teljesítménye nélkül. A fiatalok jól teljesítettek, a rutinos játékosok formában vannak, szóval minden adott ahhoz, hogy eredményesen képviseljük a gyöngyösi színeket.

— Mint azt már korábban jelezted, a rájátszásban a fiatalokra hárul majd nagyobb feladat. Kik lesznek azok, akikre most több feladat vár, mint korábban?

— Ilyen lesz például Oláh Tamás, akit már hosszú ideje kezdőként játszatunk. Ő még az út elején tart, de a fejlődése szempontjából fontos, hogy tétmeccseken edződjön. Debreczeni Dávid már jó ideje kiemelkedőt nyújt, lassan a csapat első számú beállósává válik. Balátlövő poszton Koller markánsan védekezik, a felkészülési meccseinken már támadásban is több lehetőséget kapott, és kifejezetten jó megmozdulásai voltak. A fiatal jobbszélső, Szöllősi, aki a bajnokságban kevesebbet játszott, meglepően ügyes dolgokat produkált az edzőmérkőzéseken. Ki kell, hogy emeljem két fiatal kapusunkat, akik – bár még gyakran hullámzó teljesítményt nyújtanak – egyre gyakrabban hívják fel magukra a figyelmet. Gazdag Tibor a balszélen egyértelműen meghatározó játékosunk, az ő szereplése évek óta meghatározza a teljesítményünket, de kora miatt még mindig a fiatalok közé sorolom. Szalafainak sok önbizalmat adott, hogy a válogatottban jól sikerült a visszatérése, és úgy érzem, hogy Varsandán is bebizonyította, hogy nagyon hasznos tagja a keretnek.

Debreczeni Dávid szerint nem volt könnyű alkalmazkodni az új lebonyolítási rendhez, de a csapat jó formában van, és akár meglepetést is okozhat a Csurgó ellen.

6676 (640x388)

Debreczeni Dávid bízik a Csurgó elleni sikerben. (Fotó: Lénárt Márton)

— Hogyan tudtátok hasznosan felhasználni ezt a viszonylag hosszú időszakot?

— Az elején erőnléti edzésekkel kezdettünk, aztán egyéni képzéseken vettünk részt, majd felkészülési meccsekkel zártuk ezt az időszakot. Ez az első év, hogy ilyen rend szerint bonyolítják le a bajnokságot, egy kicsit szokatlan és szerintem nehéz is így készülni, hiszen ehhez nem vagyunk hozzászokva. De ezt is meg kell oldani, szerintem mostanra formába lendültünk, és sikeresen fogjuk zárni a rájátszást.

— Hogyan látod az esélyeket a Csurgó ellen? Mennyiben nehezíti a dolgotokat, hogy az első meccset idegenben kell játszani, és ha lesz harmadik meccs, annak is Csurgó ad majd otthont. Ki lehet-e kerülni szerinted győztesen ebből a párharcból?

— Nagyon remélem, hogy igen. Bár a papírforma őket igazolja, én bizakodó vagyok, és biztos vagyok benne, hogy a csapat mindent megtesz majd a sikerért.

Kategória: Híreink
2013. február 28. csütörtök 12:40

Bravúrra lesz szükségünk

Nagy küzdelem és kifejezetten nehéz mérkőzés vár a B. Braun Gyöngyös csapatára a kézilabda NB I. 21. fordulójában. A pontszerzés súlya nyomja majd a játékosok vállát a Csurgó elleni pénteki hazai találkozón.

Az egy héttel ezelőtt elszenvedett balatonfüredi vereség után ezúttal nem hibázhatunk, ha a saját kezünkbe szeretnénk venni a sorsunkat. A tét nem kicsi: amelyik csapat a hatodik helyen végez, a felsőházi rájátszásban küzdhet majd, míg a hetedik a kiesés elkerüléséért fog harcolni az alsóházban. A pillanatnyi állás szerint három ponttal vezetünk a balaton-partiak előtt, akik ha hátralévő két hazai mérkőzésükön legalább három pontot szereznek, mi pedig pont nélkül maradunk, elénk kerülnek, és megszerzik a hatodik helyet. Ehhez a Balatonfürednek a Szeged illetve a Cegléd ellen kell sikerrel szerepelnie, míg mi a Csurgó után a Veszprémet fogadjuk majd. A számolgatásnak tehát egy módon tudjuk elejét venni: pénteken le kell győzni a Csurgót, így bebiztosíthatjuk hatodik helyünket.
A nagy tét tudatában zajlott a felkészülésünk — mondja Kotormán Attila szakosztály-igazgató, aki arra is emlékeztet: a Csurgó magasabb célokért küzd, ennek megfelelően jóval nagyobb költségvetéssel rendelkezik, és papíron a párharc esélyesének számít. — Ennek ellenére ősszel idegenben nagyon kevésen múlt, hogy meglepetést szerezzünk. Akkor egyetlen góllal maradtunk alul, úgy, hogy a győzelem is a kezünkben volt. Most szeretnénk revansot venni az őszi vereségért, ráadásul ezzel a győzelemmel bebiztosíthatnánk helyünket a felsőházban, és nem kellene a Szeged balatonfüredi győzelméért szorítanunk — mondja Kotormán Attila. — Az esélyek ugyan a Csurgó felé billenek, de a közönségünk segítségével, hazai pályán lesz esélyünk a bravúrra. Jól felkészültünk az ellenfél taktikájából, sokat videóztunk, és bár kisebb betegségek, sérülések hátráltatnak bennünket, pénteken mindenki bevethető lesz.
Ami a sérülteket illeti: Bakos Dávidnak vannak kisebb problémái a térdével, Szalafai még nyögi lázas betegségének tüneteit és Holló Balázsnak sem száz százalékos a térde, ezek azonban nem okoznak majd gondot a játékukban. A motiváció és a felkészültség tehát megvan, és ha a közönség is támogatja majd a csapatot, el lehet érni a bravúrt, és a B. Braun Gyöngyös neve szerepel majd a tabella hatodik pozícójában. A mérkőzést a Sport Klub élőben közvetíti, de percről percre követhető lesz a találkozó Facebook-oldalunkon, és a Diórádióban is tudósítanak majd a csarnokból.


Férfi kézilabda NB I., 21. forduló
B. Braun Gyöngyös - Csurgói KK

2013. 03. 01. 18:45

Gyöngyös, Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
V.: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor
TV: Sport Klub

Kategória: Híreink

Tabella

  • K&H liga

    1. B. Braun Gyöngyös 0
    2. Balatonfüredi KSE 0
    3. Ceglédi KKSE 0
    4. CYEB Budakalász 0
    5. Csurgói KK 0
    6. Dabas KC VSE 0
    7. Eger SBS Eszterházy 0
    8. FTC 0
    9. Grundfos Tatabánya KC 0
    10. MOL-Pick Szeged 0
    11. Orosházi FKSE-LINAMAR 0
    12. Sport36-Komló 0
    13. Telekom Veszprém 0
    14. Váci KSE 0

banner





banner