2016. november 29. kedd 08:05

Ceglédi KKSE - B. Braun Gyöngyös 36-24

01 cegled bbgy felido

2016. 11. 27.

Gál József Sportcsarnok

Fotó: Cseh Balázs

Kategória: Fényképek

Cegléden lépett pályára a K&H férfi kézilabda liga 11. fordulójában a B. Braun Gyöngyös csapata. A két együttes először találkozott az idei évben, a pontokért előzetesen is nagy csatára lehetett számítani. A mérkőzés igazolta a várakozásokat, az első félidőben szoros küzdelem zahlott, melyben a hazaiak két góllal jobbnak bizonyultak, így előnnyel vonulhattak pihenőre. A második játékrészben a ceglédiek fokozatosan növelték az előnyüket, és az utolsó tíz percben már tízzel is vezettek, így ezúttal elmaradt az idegenbeli pontszerzés. Jövő héten Ligakupa-meccs következik, majd a Balmazújváros ellen, hazai pályán javíthatunk. 

01 cegled bbgy felido

 

Fotó: Cseh Balázs

Juhász Károly góljával indult a mérkőzés, majd Perisic egyenlített a hazaiaknak. Az első öt percben felváltva estek a találatok, a mi részünkről Reznicek és Hegedűs volt eredményes, így ötpercnyi játék után 3-3-as állást mutatott az eredményjelző. Mindez a második tízperces periódusban is így történt, csupán a gólok számában volt változás. Reznicek és Hegedűs találataival 5-5 volt az állás a tizedik perc végén. Lepsényi kiállításával emberelőnybe kerültünk, a megítélt büntetőt pedig Lele Ákos értékesítette (5-6). Két ceglédi találat következett, de Reznicek révén tudtuk tartani a lépést, az első negyedóra végén is döntetlen volt állás (7-7). Ismét emberelőnybe kerültünk, a büntető azonban ezúttal kimaradt, így az állás nem változott. 8-7 állt az eredményjelzőn a 16. perc végén, amikor Sipekit küldték ki a játékvezetők. Németh Tamás egyenlített, majd Andelic két találatával a Cegléd 10-8-as előnyt dolgozott ki. Reznicek góljával visszajöttünk mínusz egyre, mikor tíz perc volt hátra az első félidőből. Ismét Andelic volt eredményes, amivel a hazaiak tartani tudták kétgólos előnyüket, ráadásul Rasicot két percre kiállították a játékvezetők. Hat és fél perccel a félidő vége előtt a Cegléd három góllal vezetett (12-9), majd Perisic hétméteresből négyre növelte a hazai előnyt. Országh Ádám törte meg ötperces gólcsendünket, és 13-10-re zárkóztatta csapatunkat. Perisic újabb büntetőt értékesített, majd Tóth kiállításával emberelőnybe kerültünk. Három perccel a játékrész vége előtt Rasic lőtte a tizenegyedik gólunkat (14-11), majd egy újabb hazai találat után emberelőnybe kerültünk, amikor másfél perc volt hátra az első félidőből. Urbán Egon talált be, majd néhány másodperccel a sípszó előtt beállította a félidei eredményt: 15-13.

01 cegled bbgy 2

Fotó: Cseh Balázs

Ceglédi találattal indult a második félidő, majd Juhász Károly kiállításával kerültünk emberhátrányba. Reznicek és Lele révén így is tapadtunk a hazaiakra, akik így csak eggyel tudták növelni az előnyüket (18-15). Andelic talált be, majd ő lőtte a vendéglátók 20. gólját, amivel az addigi legnagyobb különbség alakult ki a 36. percben (20-15). Perisic góljával hat volt oda, majd Hegedűs talált be, Tóth Norbertet pedig másodszor állították ki a játékvezetők. Juhász Károly váltotta gólra az emberelőnyt (21-17), majd Lele talált be, góljára azonban két hazai találat esett, így tíz perccel a félidő kezdete után 23-18-ra vezetett a Cegléd. Hegedűs kiállításával emberhátrányba kerültünk, a 43 percre pedig Reznicek gólja ellenére visszaállt a hatgólos különbség (25-19). Sipeki talált be, de esett hazai gól is, így a különbség a 45. percre is megmaradt. A hazaiak piilanatai következtek, két gyors találattal a 48. percben 28-20-ra módosították az állást, így mindössze tizenkét percünk maradt a tetemes hátrány ledolgozására. Kettős emberelőnybe kerültünk, amit Sipeki váltott gólra, majd tíz perccel a vége előtt Juhász Károly is betalált, hétgólosra csökkentve a hátrányunkat (29-22). Kovacsics gólja uitán 30-23 volt az állás, Perisic büntetője után pedig újra nyolcra nőtt távolság a csapatok között (31-23), és már csak nyolc perc volt hátra a meccsből. Két perc elteltével tízre nőtt a hazai előny (33-23), Juhász Károly kiállításával pedig emberhátrányba kerültünk öt perccel a vége előtt. Sajnos a végére csak az volt már a kérdés, hogy hány gól lesz a különbség, végül 12 lett, a mérkőzés utolsó találatát Juhász Károly szsrezte. Kedden Ligakupa-meccsre utazunk Dabasra, majd egy hét múlva a Balmazújváros ellen, hazai pályán folytatjuk a bajnokságban.

01 cegled bbgy 3

CEGLÉDI KKSE – B. BRAUN GYÖNGYÖS 36–24 (15–13)
Cegléd, 850 néző.
V: Bacs, Bóna

CEGLÉD: Pallag – Gidai 2, Grbovic 7, Tóth N., Borsos, Lepsényi 1, Lászlai 1. Csere: Bősz (kapus), Bíró 5, Perisic 8 (3), Szabó B., Andelic 7, Müller 1, Hódi 2, Megyeri, Tóth K. Edző: Nagy Károly.

GYÖNGYÖS: Ivanisevic – Németh 1, Lele 3 (1), Hegedűs 3, Juhász 4, Reznicek 6, Országh 1. Csere: Hudák (kapus), Mikita, Sipeki 2, Kovacsics 1, Duris, Rasic 1, Urbán 2, Mester. Edző: Debre Viktor

Kiállítások: 16, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/1

Értékelések:

Nagy Károly: – A második félidő közepén megtáltosodtunk, nekünk minden bejött, az ellenfelünknek semmi. Irreális nagy különbséggel nyertünk, nagyon örülök neki, de ez ilyen szerencsés nap volt.

Debre Viktor: – A Cegléd ma mindenben felülmúlt minket, azért lett ilyen az eredmény. Nem tudok mást mondani...

Kategória: Híreink

A Gyöngyösi Kézilabda Klub negyedik alkalommal csatlakozik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtéséhez. A B. Braun Gyöngyös játékosai idén is ott lesznek a gyűjtés gyöngyösi helyszínén, a TESCO Hipermarketben, és segítik az egyesület önkénteseinek munkáját.

elelmiszerbank 2016

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület egy non-profit szervezet, amelynek célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és az arra rászorulók között, ezzel elősegítse a szegénység, az éhezés és az alultápláltság csökkenését. A Magyar Élelmiszerbank a karácsony előtti időszakban lakossági élelmiszergyűjtést szervez, melyhez évről évre csatlakoznak a B. Braun Gyöngyös kézilabdázói. Az Élelmiszerbank önkéntesei az áruházba érkező vásárlók figyelmét szórólap átadásával hívják fel az akcióra. Akik szívesen csatlakoznak a kezdeményezéshez, a pénztártól való távozás után adhatják le adományukat a kihelyezett gyűjtőpontokon. Az összegyűjtött adományokat – amelynek zöme tartós élelmiszer, illetve az ünnepek közeledtével édesség, szaloncukor, csokoládé – szétosztó partnerek közreműködésével a gyűjtés helyének közelében élő családoknak juttatják el még az ünnepek előtt.

November utolsó hétvégéjén, 25-e és 27-e között az NB I-es felnőtt csapat kézilabdázói mellett számos utánpótláskorú játékosunk ott lesz a TESCO-ban, ahol a névadószponzor, a B. Braun gyöngyösi gyárának dolgozóival együtt várják majd az adományokat. Az akció évről évre egyre nagyobb sikerrel zajlik a városban, tavaly játékosaink közreműködésével közel két tonna tartós élelmiszert és csokoládét sikerült összegyűjtenünk.
Idén is arra kérjük szurkolóinkat, hogy aki teheti, az alábbi időpontokban vásároljon az áruházban, és gondoljon a nélkülözőkre is, akiknek elsősorban tartós élelmiszerre van szükségük.

Kategória: Híreink

01 bbgy eger 1

2016. 11. 18.

Dr. Fejes András Sportcsarnok

Fotó: Magyari Máté

Kategória: Fényképek
2016. november 18. péntek 16:57

Döntetlen született a megyei rangadón

Háromhetes szünet után lépett újra pályára a B. Braun Gyöngyös csapata a K&H férfi kézilabda ligában. Október végén a Mezőkövesd elleni idegenbeli győzelemmel hagytuk abba, most a másik szomszédvári rivális, az Eger elleni hazai találkozóval folytattuk. A mérkőzést a mieink kezdték jobban, de az első félidő végére az egriek mínusz hatról mínusz kettőre zárkóztak, a második félidő elején pedig fordítani tudtak. Innentől kiélezetté vált a küzdelem, és végül egy utolsó pillanatban esett góllal döntetlen született.

01 bbgy eger 1

 

Fotó: Cseh Balázs

Zsúfolásig telt a gyöngyösi sportcsarnok a megyei derbire, a velőtrázó hangorkánban a mieink kezdtek jobban: Juhász Károly, Lele Ákos és Hegedűs Márk góljaival az első öt perben 3-0-ra elhúztunk. A vendégek szépítettek ugyan, de Rodolfo Oliveira góljával még a hetedik perc végén is tartottuk a háromgólos különbséget (4-1). Hudák Henrik remek védésének köszönhetően Hegedűs indulhatott, és 5-1-re módosította az állást, majd a 10. perc derekán Lele büntetőből talált be. Egri időkérés után vendégtalálattal folytatódott a játék, majd Hudák ziccert hárított, Lele pedig Stochl után Repóthnak is bevágott egy hetest (7-2). Szabó Péter szépített, majd Radojevic talált be, így alakult ki a 8-4-es gyöngyösi vezetés az első negyedóra végére. Lele gólját Antl két találata követte, majd Reznicek volt eredményes, a 24. perc elején 10-6-ra vezettünk. Rasicot állították ki a játékvezetők a 25. percben, Antl pedig büntetőt lőhetett, 10-7-re módosítva az állást. Radojevic góljával mínusz kettőre zárkóztak a megyeszékhelyiek (10-8), Debre Viktor pedig időt kért. Bajorhegyit is kiküldték a bírók, így mi kerültünk emberelőnybe, de nem tudtunk élni a lehetőséggel, Vancsics gólja után pedig már csak egy gól volt a távolság a csapatok között (10-9). Reznicek második találatával visszaállt a kétgólos különbség, de ekkor meg Hegedűsnek kellett elhagynia a pályát két percre, így a vendégek újabb gólt lőhettek (11-10). Milan Rasic lőtte a 12. gólunkat, ezzel be is állította a félidő végeredményét: 12-10.

01 bbgy eger 3

Fotó: Cseh Balázs

Oliveira góljával indult a második félidő, de jött az egri válasz, így maradt a különbség (13-11). A 35. perc derekán Mikitát állították ki a játékvezetők, emberhátrányban kapus nélkül támadtunk, egy elveszített labdát pedig Petro az üres kapuba juttatott, ezzel egyenlítettek az egriek (13-13). A 39. perc elején Antl lopott labdát, amivel végiment, és be is lőtte, az Eger pedig először vezetett (13-14). Debre Viktor időkérését követően Németh Tamás büntetőből volt eredményes, majd Lele pörgette el a labdát Stochl lába mellett, de a csata továbbra is kiélezett volt, az állás pedig egyenlő (15-15). Most mi voltunk lépéshátrányban, Hegedűs harmadik gólja is csak egyenlítést ért (16-16), és Oliveira is csak ikszre tudta hozni az állást (17-17). Országh kiállítása miatt fogyatkoztunk meg, de Hegedűsnek így is sikerült kiharcolnia egy büntetőt, amit Németh Tamás értékesített, ezzel visszavettük a vezetést (18-17). Tizenegy perccel a vége előtt Lele talpról szerzett gólt, ezzel kettőre nőtt a különbség a javunkra. A kapuban Ivanisevic váltotta Hudákot, a túloldalon pedig Repóth állt be Stochl helyére. Reznicek szerezte a huszadik gólunkat (20-18), majd az egriek időt kértek kilenc perccel a meccs vége előtt. Ivanisevic védése után Duris hizlalta háromra az előnyünket (21-18), de még mindig nem nyugodhattunk meg, mert hátra volt hét perc a találkozóból. Antl büntetőből szépített, majd hosszú gólcsend következett, amit másfél perccel a vége előtt Vancsics tört meg, 21-20-ra módosítva az állást. Egy perc volt hátra, amikor Debre Viktor időt kért. Sajnos elveszítettük a labdát, de meg tudtuk akadályozni, hogy a vendégek gyorsan induljanak. Fél perc volt hátra, ők támadhattak, és újabb időkérés következett. Az egriek hét emberrel támadtak, a játékvezetők pedig úgy ítélték meg, hogy Sipeki szándékosan nem engedett elvégezni egy szabaddobást, ezért egyből piros lappal és hetessel büntettek, amit Antl belőtt, ezzel döntetlenre mentette a meccset a vendégeknek. Sipekinek a kék lapot is felmutatták a játékvezetők, így a szituációt kivizsgálják majd a szövetségben.

B. BRAUN GYÖNGYÖS - EGER SBS ESZTERHÁZY 21-21 (12-10)

01 tiszta eger 1

Gyöngyös, 1100 néző
V.: Dobrovits Cs., Tájok P.

Gyöngyös: Hudák, Ivanisevic - Országh 1, Urbán, Németh T. 2 (2), Kovacsics P. 1, Sipeki, Reznicek 3, Duris 1, Rasic 1, Hegedűs 3, Mester, Lele 5 (2), Oliveira 3, Juhász K. 1, Mikita M. Edző: Debre Viktor

Eger: Repóth, Stochl - Szűcs B., Kiss G., Szabó P. 1, Dutra 2, Lezák, Bajorhegyi, Vancsics 2, Padla, Radojevic 3, Dobó 2, Menyhárt, Mátrai, Antl 8 (4), Petro 3. Edző: Tóth Edmond.

Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 4/4.

01 eger st 2

Értékelések:

Tóth Edmond: - Az történt, amire készültünk, csúcsrangadót játszottunk, amiből mi más jöhetett volna ki, mint egy nagyon szoros, küzdelmes végjáték? Volt egy kis problémánk az elején, a túlzott akarásnak görcsösség lett a vége. Nagy nehezen vissza tudtunk jönni, és egy kiegyenlített második félidőt játszottunk. Úgy érzem, a végén egy kicsit szerencsénk is volt, két nagyon fontos labdát szereztünk, amiből gólt lőttünk, és hétméterest kaptunk. Igazságosnak érzem a döntetlent, de gratulálok az ellenfélnek is, ez egy nagyon értékes pont a számunkra, mert úgy gondolom, nem sokan fognak itt nyerni.

Repóth Dániel: - Az elején sajnos belealudtunk, de utána óriási küzdelem árán visszajöttünk a meccsbe, és egy erős csapattól sikerült pontot rabolnunk. Számunkra ez győzelemmel ér fel.

Debre Viktor: - Azt kaptam, amire számítottam, igazi rangadót játszottunk. Az elején hiába léptünk el, cserélnünk kellett, belefáradtunk, az ellenfelünk pedig ezt kihasználva visszajött a meccsbe. Nagyon küzdelmes, ki-ki mérkőzés volt, amin úgy érzem, egy kicsit túlzottan tiszteltük az ellenfél kapusát, keveset lőttünk kapura, pedig ezúttal nem nyújtott olyan kimasgaló teljesítményt, ami miatt tartanunk kellett volna tőle. A végén megvolt az esélyünk a győzelemre, de két egyéni, buta hibával visszahoztunk az ellenfelet a mérkőzésbe. Ilyen hibákat nem szabadna elkövetni, de mindenki ember, erre is számítani kell sajnos. Gratulálok az ellenfélnek, mindent megtettek a győzelemért.

Kovacsics Péter: - Jól kezdtük a mérkőzést, mindenki koncentrált, odafigyelt a helyzeteire, és védekezésben is jól teljesítettünk. A második félidőben ezt szerettük volna folytatni, küzdöttünk, hajtottunk, de sajnos egy pontot elveszítettünk. Köszönöm a szurkolóinknak, hogy ilyen sokan kilátogattak, és buzdítottak minket.

Kategória: Híreink

Mindössze három ponttal van lemaradva az első helyezettől a B. Braun Gyöngyös U23-as csapata a férfi kézilabda NB II. felnőtt mezőnyében, miután a hétvégén legyőzte a Balmazújváros hasonló korosztályú alakulatát. Újabb sikeres hétvégén van túl a gyöngyösi utánpótlás, győztek serdülőink, U14-eseink és lánycsapataink is.

01 labda 12

Balmazújvárosban lépett pályára ez elmúlt hétvégén a B. Braun Gyöngyös U23-as csapata, amely ötödik győzelmét szerezte meg az NB II-es felnőtt bajnokság északkeleti csoportjában. A mieink már a félidőben öt góllal vezettek, végül pedig tizenegy gólos különbséggel nyerték meg a találkozót.

Balmazújvárosi KK U23 – B. Braun Gyöngyös U23 16-27 (6-11)

Gyöngyös: REVICZKI R. 1 (1), Molnár M. 4, Tóth G. 2, Fazekas 4 (1), Veres B. 5 (3) ,Vad Zs. 2, Kiss M. 2. Cserék: Kométh M., UNGER B., Mák R., Rutka B. 6 (1), Apatóczky M. 1. Edző: Mátyási-Kőrösi Fruzsina.

Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 9/6

Mátyási-Kőrösi Fruzsina: - Az első perctől fogva kezünkbe tartottuk a mérkőzést, a mi akaratunk érvényesült. Végig keményen, okosan védekeztünk, és a támadásunk is kiegyensúlyozott, hatékony volt. Gratulálok a nagybetűs csapatnak!

U23-as alakulatunk nyolc mérkőzésen aratott öt győzelmével eddig tíz pontot gyűjtött a bajnokságban, amelyből ebben az évben még három mérkőzést játszanak a mieink. Sűrű a mezőny az NB II-ben, ötödik helyen álló alakulatunk mindössze három ponttal van lemaradva az első helyezettől. A mieink legközelebb a második helyen álló Berettyó MSE ellen játszanak, amely kemény ellenfélnek tűnik, de a hazai közönség támogatása győzelemhez segítheti Mátyási-Kőrösi Fruzsina fiait. A találkozót november 20-án, 17 órától játsszuk a városi sportcsarnokban.

A Kiemelt Serdülő Bajnokságban a B. Braun Gyöngyös legutóbb a Vác alakulatát fogadta, és győzte le 20-15 arányban. Rosta István csapata negyedik győzelmét aratta a bajnoki sorozatban, nyolc pontjával a tabella hetedik helyéről várja a november 19-én esedékes, balmazújvárosi folytatást.

A serdülő lányok alaposan helyben hagyták a legutóbbi fordulóban a BVSC-Zugló csapatát, amelyet 33-5 arányban győztek le idegenben. Bahrim Liliána lányai negyedik sikerüket könyvelhették el a bajnokságban, nyolc pontjukkal jelenleg a tabella ötödik helyén állnak. A következő fordulóban hazai pályán, a Kálváriaparti Általános Iskola csarnokában játszanak, ahol november 19-én, 16 órától a Göd együttesét fogadják.

A Gyermekbajnokság I. osztályában szereplő U14-es gyöngyösi fiúcsapat két mérkőzést játszott a legutóbbi fordulóban. Pápa János tanítványai rendkívül szoros találkozón, félidei döntetlent követően, mindössze egy góllal maradtak alul a PLER csapatával szemben (21-20), majd magabiztosan, 22-13 arányban győzték le a Dabas alakulatát. U14-eseink nyolc mérkőzésen öt győzelmet arattak a bajnokságban, és a negyedik helyről várják a november 27-i folytatást. Akkor hazai pályán, a városi sportcsarnokban lépnek pályára az Eger és a Gyömrő ellen.

A regionális küzdelmekben érdekelt U14-es fiú csapatunk hazai pályán harcolt a pontokért az elmúlt hétvégén, ráadásul sikerrel. Temesvári Martin legénysége a Kálváriaparton 22-11-re győzte le a Szolnok csapatát, majd 35-13-ra diadalmaskodott a Hatvan ellen. A fiatalok eddigi hat mérkőzésükön öt győzelmet arattak, így a második helyet foglalják el a táblázaton.

U13-as lány csapatunk is kemény csatákon van túl: szoros meccsen, 15-15-ös döntetlennel sikerült egy pontot szereznie az Eszterházy KFSC ellen, majd 19-15-re legyőzte a Jászberény csapatát. Majzik Heni együttese eddigi nyolc mérkőzésén egyetlen vereséget kellett, hogy elkönyveljen, tizenhárom pontjával a tabella második helyén áll. A következő fordulót november 26-án, a Kálváriaparton rendezik, ahol a Székács KE és a Mezőtúr lesz a mieink ellenfele.

A Kisiskolás Bajnokságban megkezdték szereplésüket U10-es csapatink. A Mátyási-Kőrösi Fruzsina által edzett fiúk az első fordulóban Balassagyarmaton léptek pályára, ahol 20-13 arányban legyőzték a Palóc Pumák csapatát, és 17-13-ra nyertek a Beszterce DSE ellen. A Majzik Heni irányítása mellett készülő lányok Tiszaföldváron 12-12-es döntetlent értek el a Törökszentmiklós ellen, és 19-4 arányban múlták felül a Mezőtúr együttesét. A következő hétvégén U9-es csapatink is bekapcsolódnak a küzdelemkbe.

Kategória: Híreink
2016. október 31. hétfő 16:59

Mezőkövesd - B. Braun Gyöngyös 33-35

01 mkc bbgy 1030 29

2016. 10. 30.

Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok

Fotó: Magyari Máté

Kategória: Fényképek

Az első szomszédvári rangadót játszotta a férfi kézilabda NB I. 2016/2017-es szezonjában a B. Braun Gyöngyös csapata, amely vasárnap Mezőkövesden lépett pályára. Remekül kezdtük a találkozót, és a folytatásban is összeszedett játékot mutattunk be, s remek kapusteljesítményünknek, valamint pontos támadójátékunknak köszönhetően az első negyedóra végére már hatgólos előnyt dolgoztunk ki, amit kilenc gólig sikerült növelnünk. A játékrész végére a hazaiak visszajöttek mínusz hatra, de így is nyugodtan vonulhattunk pihenőre. A második félidő derekára kiegyenlítetté vált a találkozó, a hazaiak pedig ledolgozták hátrányukat, és nyílttá tették a mérkőzést. A végén óriási izgalmak között sikerült kétgólos sikert aratnunk, ezzel megszereztük első idegenbeli győzelmünket.

01 mkc bbgy 1030 29

K&H férfi kézilabda liga, 8. forduló

Mezőkövesdi KC - B. Braun Gyöngyös 33-35 (14-20)

V.: Kékes Cs., Kékes P.

Mezőkövesd: Holló B., Kovács J. - Gulás, Kovács B. 1, Pordán, Szepesi 10 (5), Vaskó 6, Kiss R. 3, Nagy N., Lókodi 5, Grünfelder, Radnic 4, Vukic 1, Trivkovic, Grigoriev, Selviasiuk 3. Edző: Molnár Ferenc.

Gyöngyös: Hudák, Ivanisevic - Országh 3, Urbán 1, Németh T. 1, Kovacsics P. 1, Reznicek 3, Duris 2, Rasic, Hegedűs 7, Mester, Lele 10 (3), Oliveira 6, Juhász K. 1, Mikita, Sipeki. Edző: Debre Viktor.

Kiállítások: 8, ill 12 perc.
Hétméteresek: 5/5, ill. 4/3.

Értékelések:

Debre Viktor: - Két ellentétes félidőt láttunk, az elsőben mi voltunk a jobbak, a másodikban a Mezőkövesd. Az első félidőben kihasználtuk ellenfelünk védekezésbeli hiányosságait, és majdnem minden támadásunkat góllal tudtuk befejezni. A második félidőben aztán feljavult a Mezőkövesd védekezése és kapusteljesítménye, a végére pedig nagyon élessé tették a mérkőzést. Nagyon értékes két pontot szereztünk egy jó csapat otthonában.

Hudák Henrik: - Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben kilencgólos előnyt sikerült kiharcolnunk, és ez szerencsére kitartott a meccs végéig. Nagy csata volt, és nagyon örülünk az idegenbeli győzelemnek.


A házigazdák kezdték a találkozót, ám az első támadásukat kivédekeztük, az ellentámadásból pedig Országh megszerezte a vezetést, majd röviddel később belőtte második találatát is (0-2). Emberelőnybe kerültünk, amit Oliveira váltott gólra, majd az első öt perc leteltekor megszületett az első hazai találat is (1-3). A 8. perc elején is Oliveira volt eredményes, majd ugyanő harcolt ki büntetőt, amit Lele értékesített (1-5). A négygólos különbséget emberhátrányban is meg tudtuk őrizni, második kétpercesünk elején azonban a házigazdák három gólra zárkóztak (3-6). Lele második büntetőjével állt vissza a négygólos vendégvezetés, emberhátrányunk véget ért, a meccsből pedig eltelt a tizedik perc is. Oliveira, majd Kovacsics szerzett gólt - utóbbi kínai figura végén esett -, így hiába volt eredményes a Mezőkövesd is, eggyel tudtuk növelni előnyünket (4-9). Lele átlövésből szerezte tizedik gólunkat, majd Hudák Henrik egymás után két védést is bemutatott, így megakadályozta a kövesdi gólszerzést. Ismét Lele következett, a 17. perc elején már 7 góllal vezettünk (4-11). Hegedűs gólja után emberelőnybe kerültünk, Szepesi azonban büntetőből zárkóztatni tudta a hazaiakat (5-12). A huszadik perc derekán újabb hetest lőhetett a kövesdi gárda, majd Hegedűs harcolt ki büntetőt, amit Lele értékesített (6-13). Újabb Hudák-védés után kövesdi kiállítás következett, emberelőnyben pedig Reznicek lőtt hatalmas átlövésgólt, nyolcgólosra hizlalva az előnyünket (6-14). A hazaiak is betaláltak, azonban Hudák védései révén tovább tudtuk növelni a vezetést, hat perccel a félidő vége előtt már kilenccel mentünk (8-17). A házigazdák harmadik hetesgólja után mezőkövesdi akcógól következett, amivel 10-17-re módosult az állás, a vendégszurkolók hiába készültek már a számolásra. Az utolsó három percben felváltva potyogtak a gólok, Országh kiállítása miatt pedig a második félidőt emberhátrányban voltunk kénytelenek kezdeni 14-20-as állásról.

01 mkc bbgy 1030 42

Gyöngyösi góllal indult a második játékrész, a kapuban Hudákot Ivanisevic váltotta, aki ugyanott folytatta, ahol Hudi abbahagyta. Támadásban azonban nem tudtunk élni minden lehetőséggel, így az első öt percben csak őrizni tudtuk a különbséget (17-23). Hegedűs gólja után a 38. percben Holló Balázs védte Lele hetesét, a kövesdiek pedig feljöttek előbb mínusz ötre, majd mínusz négyre (20-24). A következő percek a kapusokról szóltak, csak Országh 40. percben esett találata törte meg a hosszú gólcsendet, amelyben Ivanisevic és Holló egymás után mutatta be a bravúrokat. A 43. percben aztán egy újabb hazai találattal állt vissza a négygólos különbség, majd három gólra tudtak zárkózni a házigazdák (22-25). Két percig ráadásul emberhátrányban kellett játszanunk, de Olivira így is helyzetig tudta játszani magát. Holló azonban védett, a kövesdiek pedig kettőre zárkóztak (23-25). Már csak egy volt a különbség, amikor Lele kilenc perccel a kimaradt hetese után megtörte hétperces gólcsendünket (24-26). Juhász Károly indításból lőtte a 27. gyöngyösi gólt, majd Reznicek talált be a 49. perc derekán, de a hazaiak továbbra is tapadtak a mieinkre (26-28). Éppen tíz perc volt hátra a meccsből, amikor Oliveira szerzett gólt, de a kövesdiek büntetőből eredményesek voltak, így maradt a kétgólos különbség (27-29). Lele már a harmincadik gólunkat lőtte, mikor még kilenc perc hátra volt a mérkőzésből. Hét perccel a vége előtt Oliveira talpról talált be, ezzel négyre nőtt az előnyünk (27-31). Két hazai találat után öt perccel a vége előtt, ismét csak kettővel vezettünk, amikor a játékvezetők kettős kiállítást ítéltek. Országh Ádámnak ez volt a harmadik, így ő már nem jöhetett vissza. Hegedűs az öt az öt elleni játékban gólt szerzett, amivel három és fél perccel a vége előtt visszaállította a háromgólos vezetést (29-32). Egy perc múlva azonban már csak egy gól volt közte, óriási izgalmak következtek (31-32). Duris talált be, majd egy perccel a vége előtt Oliveira hatalmas bombát akasztott a sarokba, de továbbra is csak eggyel vezettünk (33-34). Húsz másodperccel a vége előtt Debre Viktor időt kért, majd Duris egy szemtelen ejtéssel megnyerte a hatalmas a csatát, ezzel megszereztük első idegenbeli sikerünket. Legközelebb november 18-án, az Eger ellen lépünk pályára hazai környezetben.

01 mkc bbgy 1030 50

Kategória: Híreink

A hétközi Magyar Kupa-találkozó után vasárnap bajnoki mérkőzés vár a B. Braun Gyöngyös csapatára, amely a 2016/2017-es szezon első szomszédvári rangadójára készül a Mezőkövesd ellen.

01 komlo bbgy 1022 07

Komlón csak olvadt a jég, aminek Mezőkövesden kell megtörnie. Fotó: Cseh Balázs

A szerdán Vácott elszenvedett 25-20-as vereség a búcsút jelentette a B. Braun Gyöngyös számára a Magyar Kupától. Vasárnap azonban már a K&H ligában vár feladat együttesünkre, amely a szurkolók által egyik legjobban várt mérkőzésre készül: Mezőkövesden lép pályára. Ellenfelünk ugyancsak kupameccset játszott szerdán: az Eger legyőzésével továbbjutott a negyedik fordulóba. A bajnokságban azonban eddigi kilenc mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni a matyó gárda, így a tabella utolsó helyén várja a rangadót. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a közvetlen riválisokkal rendre szoros mérkőzést tudtak játszani a kövesdiek, így ismét nehéz mérkőzésre számíthat csapatunk, amit a felkészülési szezonban játszott két szoros találkozó is megerősít.

A Mezőkövesd vezetőedzői feladatait a nyáron Molnár Ferenc vette át Skaliczki Lászlótól, és a csapat összetételében is történtek változások: mások mellett Hajdu Gábor és Mekaru Atsushi is otthagyta az együttest, a távozók pótlására pedig fiatal játékosokat igazoltak a mezőkövesdiek.

A B. Braun Gyöngyös eddigi hét mérkőzéséből hármat nyert meg, de – bár múlt héten Komlón nagyon közel járt hozzá – idegenben még nem tudott pontot szerezni. Vasárnap 18 órától tehát első idegenbeli győzelméért lép a mezőkövesdi parkettre csapatunk, amely számít a szurkolók támogatására is. A felnőtt találkozót megelőző ifjúsági mérkőzés 15:30-kor kezdődik.

K&H férfi kézilabda liga, 8. forduló

Mezőkövesdi KC – B. Braun Gyöngyös

Mezőkövesd, 2016. október 30. 18:00
Vezeti: Kékes Cs., Kékes P,

Ifjúsági: 15:30

Kategória: Híreink
2016. október 28. péntek 09:00

Utánpótlás: junior győzelem az Eger ellen

Megyei rangadót nyert a B. Braun Gyöngyös U23-as csapata a férfi kézilabda NB II-ben. A mieink az Eger együttesét győzték le magabiztosan. Ifi csapatunkra vasárnap vár szomszédvári rangadó, a Komló elleni győzelem után Mezőkövesden bizonyíthat az együttes.

01 komlo ifi

A komlói győzlem után Mezőkövesden kell helytállnia ifjúsági csapatunknak. Fotó: Cseh Balázs

Újabb skalpot gyűjtött be a férfi kézilabda NB II. Északkeleti csoportjában a B. Braun Gyöngyös U23-as csapata. Mátyási-Kőrösi Fruzsina együttese az Eger SBS Eszterházy hasonló korosztályú csapatát győzte le magabiztosan a hatodik forduló hazai mérkőzésén. A keddi találkozón a mieink a félidőre négygólos előnyt dolgoztak ki (16-12), a második játékrészben pedig még négyet közé tettek, és 34-26-ra megnyerték a megyei rangadót.

– Kicsit döcögősen indult a meccs, de szerencsére hamar észbe kaptunk, és ezután végig a mi akaratunk érvényesült. Örülök, hogy a több kiemelkedő egyéni teljesítmény mellett mindenki hozzá tudott tenni a győzelemhez – értékelt a mérkőzés után a csapat edzője, Mátyási-Kőrösi Fruzsina.

U23-as csapatunk 50 %-os mutatóval bír a bajnokságban, eddigi hat mérkőzésükből hármat megnyertek, az így szerzett hat ponttal pedig a hatodik helyen állnak a tabellán. Juniorjaink november 2-án az egy győzelmével az utolsó előtti helyen álló Nádudvari ASK vendégeként lépnek pályára.

NB I-es ifjúsági csapatunkra vasárnap vár szomszédvári rangadó, Nigrinyi Tibor legénysége a felnőtt meccs előtt játszik a Mezőkövesd hasonló korosztályú csapatával. A legutóbbi fordulóban, Komlón aratott sikerével (19-22) negyedik győzelmét szerző alakulat a tabella nyolcadik helyéről várja a mérkőzést.

A B. Braun Gyöngyös Kiemelt Serdülő Bajnokságban szereplő csapata csütörtökön a Békés-Drén vendégeként lépett pályára. Rosta István alakulata a félidőben nyolcgólos hátrányba került (19-11), végül pedig kilenc góllal maradt alul ellenfelével szemben (33-24). Serdülőink hat pontjukkal a tabella hetedik helyén állnak, legközelebb november 10-én, 16:00 órától hazai pályán játszanak a 10. helyezett Váci KSE ellen.

Kategória: Híreink

Tabella

  • 01 kh liga

    1. Telekom Veszprém 30
    2. MOL-Pick Szeged 26
    3. Grundfos Tatabánya KC 24
    4. Balatonfüredi KSE 24
    5. Eger SBS Eszterházy 17
    6. CYEB Budakalász 15
    7. Sport36-Komló 14
    8. Dabas KC VSE 14
    9. Csurgói KK 12
    10. Ceglédi KKSE 9
    11. B. Braun Gyöngyös 8
    12. FTC 7
    13. Váci KSE 6
    14. Orosházi FKSE-LINAMAR 6

banner