Száz család részesült azokból az ajándékcsomagokból, amelyeket a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtése során a B. Braun gyöngyösi dolgozói és a Gyöngyösi Kézilabda Klub játékosai segítségével összegyűjtött felajánlásokból állítottak össze. Az ünnepélyes átadáson Kovacsics Péter és Pedro Martins a B. Braun Gyöngyös játékosai által dedikált kézilabdákkal ajándékozta meg a gyerekeket.

01 adomanyatadas 2017 47

Öt éve csatlakozott először a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtéséhez a Gyöngyösi Kézilabda Klub, amely azóta minden évben az NB I.-es csapat névadó szponzora, a B. Braun gyöngyösi gyárának dolgozóival közösen segíti a jótékonysági akciót. A gyár munkatársai és klubunk utánpótláskorú valamint felnőtt játékosai az Élelmiszerbank önkénteseinek mellényében biztatták a gyöngyösi TESCO vásárlóit arra, hogy tartós élelmiszerekkel segítsék a rászoruló családokat.

A gyűjtés során évről évre egyre nagyobb mennyiségű élelmiszert sikerül összegyűjtenie az önkéntesek csapatának, amely idén 2419 kilogramm élelmiszerrel tudott hozzájárulni az országszerte 120 településen zajló akció sikerének. Az összegyűjtött felajánlásokból a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ (KHSZK) munkatársai állították össze ajándékcsomagokat, amelyeket a Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálattal kapcsolatban lévő családok között osztottak szét – az adományból összesen száz család karácsonyát tudták szebbé varázsolni.

01 adomanyatadas 2017 67

Az adományok ünnepélyes átadására a KHSZK Lokodi úti központjában került sor, ahol Horn Péter, a B. Braun vállalatcsoport magyarországi vezérigazgatója, Bognár József, a vállalat gyöngyösi gyárának igazgatója, Nagy Attila, a Gyöngyösi Kézilabda Klub elnöke, Maka Piroska, a KHSZK igazgatója és Hiesz György polgármester segédkezett az adományok szétosztásában. A gyerekek örömét Kovacsics Péter és Pedro Martins, a B. Braun Gyöngyös két meghatározó játékosa tette teljessé, akik dedikált kézilabdákat ajándékoztak a gyerekeknek.

Kategória: Híreink

Közel két és fél tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek össze a B. Braun gyöngyösi gyárának munkatársai és a Gyöngyösi Kézilabda Klub sportolói az Élelmiszerbank karácsonyi adománygyűjtése során. Az adományokat a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ juttatja el nélkülöző családokhoz.

01 elelmiszer 2017 09

Ötödik éve csatlakozik a Gyöngyösi Kézilabda Klub és a B. Braun a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtéséhez, melynek során tartós élelmiszereket és édességet gyűjtenek azok részére, akik karácsonykor is nélkülözni kénytelenek. A B. Braun gyöngyösi gyárának dolgozói, valamint a felnőtt és utánpótlás kézilabdázók három napon át várták az adományokat a gyöngyösi TESCO áruház üzletsorán, ahol rengetegen ajánlottak fel tartós élelmiszereket a jó cél érdekében.

01 elelmiszer 2017 06

A gyűjtés során minden évben nagyobb és nagyobb mennyiséget sikerül összegyűjteni az akcióban résztvevőknek, és most is túl tudták szárnyalni a tavalyi mennyiséget: összesen 2419 kilogramm tartós élelmiszert gyűjtöttek össze a dolgozók és a klub játékosai a péntektől vasárnapig tartó adománygyűjtés ideje alatt.

01 elelmiszer 2017 04

Az összegyűlt adományokból a Magyar Élelmiszerbank Egyesület állít össze egységes ajándékcsomagokat, amiket a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ juttat el rászoruló családok részére.

Kategória: Híreink
2017. november 13. hétfő 08:24

Idén is gyűjtjük az adományokat

Névadó szponzorunk, a B. Braun gyöngyösi gyárának dolgozóival közösen a Gyöngyösi Kézilabda Klub idén is csatlakozik a Magyar Élelmiszerbank karácsonyi adománygyűjtéséhez. Öt évvel ezelőtt vettünk részt először az akcióban, tavaly pedig már közel két és fél tonna élelmiszert sikerült összegyűjtenünk – idén ezt a mennyiséget is szeretnénk túlszárnyalni. Az akcióra november 24. és 26. között kerül sor.

01 elelmiszerbank 2016 08

A B. Braun Gyöngyös kézilabdázói öt évvel ezelőtt csatlakoztak először az Élelmiszerbank karácsonyi adománygyűjtéséhez, azóta utánpótláskorú és felnőtt játékosaink minden év novemberében magukra öltik az élelmiszerfelesleg rászorulókhoz való eljuttatásán fáradozó szervezet önkénteseinek mellényét. Játékosaink a B. Braun gyöngyösi gyárának dolgozóival együttműködve idén is adakozásra szeretnék biztatni a TESCO gyöngyösi áruházának vásárlóit, november 24. és 26. között hívják fel a figyelmet az akcióra. Az elmúlt évben összesen 2350 kg tartós élelmiszert sikerült összegyűjteni a csapatnak, ami országos összehasonlításban is jelenős eredmény, idén pedig szeretnénk túlszárnyalni ezt a mennyiséget, hogy még több családnak tudjunk segíteni.

01 elelmiszerbank 2016 34

Az adományokat minden évben a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ segítségével osztják szét a rászoruló családok között. Azok a családok kapják a tartós élelmiszerekből és édességekből összeállított, személyre szóló csomagokat, amelyek gyöngyösiek, illetve a gyerekjóléti szolgálattal valamilyen kapcsolatban állnak élethelyzetük, nehézségeik miatt.

A Gyöngyösi Kézilabda Klub idén is arra kéri szurkolóit, szimpatizánsait, hogy lehetőségükhöz mérten segítsék az akciót, szebbé téve ezzel a karácsonyt sok rászoruló családnak.

elelmiszerbank 2017 plakat

Kategória: Híreink
2016. december 14. szerda 11:02

Sok családnak tehettük szebbé a karácsonyt

A héten gazdára találnak azok az élelmiszercsomagok, amelyeket azokból az adományokból állítottak össze, amit a B. Braun gyöngyösi gyárának dolgozói és a Gyöngyösi Kézilabda Klub játékosai gyűjtöttek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtése során.

01 adomany

Hudák Henrik, a B. Braun Gyöngyös csapatkapitánya ajándékcsomagot ad át. Fotó: Gyöngyösi TV

A B. Braun Gyöngyös kézilabdázói négy évvel ezelőtt csatlakoztak először az Élelmiszerbank karácsonyi adománygyűjtéséhez, tavaly pedig már az utánpótlás-játékosok is magukra öltötték az élelmiszerfelesleg rászorulókhoz való eljuttatásán fáradozó szervezet önkénteseinek mellényét. Játékosaink a B. Braun gyöngyösi gyárának dolgozóival együttműködve idén is adakozásra biztatták a Tesco gyöngyösi áruházának dolgozóit, és maguk is segítették adományokkal a célok elérését. Az akció óriási sikerrel zárult, minden eddiginél több, összesen 2350 kg tartós élelmiszert sikerült összegyűjteni a csapatnak, ami országos összehasonlításban is jelenős eredmény – mondta az adományok ünnepélyes átadása alkalmával a Gyöngyösi TV-nek nyilatkozva Horn Péter, a B. Braun magyarországi vezérigazgatója.

– Ebben az évben 225 tonnát sikerült országosan összegyűjteni, ez gyakorlatilag 100 millió forint értékű élelmiszert jelent, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ebből a B. Braun gyöngyösi munkatársai és a kézilabdacsapat közösen 2,3 tonnát gyűjtött, ami országos viszonylatban is kiemelkedő eredménynek számít.

Az orvosi eszközöket gyártó vállalat gyöngyösi üzemében is folyt a gyűjtés, ott is egyre többen állnak önkéntesként vagy támogatóként az adománygyűjtés mellé.

Az adományokat idén is a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ (KHSZK) segítségével osztják szét rászoruló családok között. Mint Maka Piroska, a KHSZK igazgatója elmondta, azok a családok kapják a tartós élelmiszerekből és édességekből összeállított, személyre szóló csomagokat, amelyek gyöngyösiek, illetve a gyerekjóléti szolgálattal valamilyen kapcsolatban állnak élethelyzetük, nehézségeik miatt. A csomagokat a héten osztják szét a családok között, az első három család pedig egy-egy dedikált kézilabdát is átvehetett Debre Viktortól, Hudák Henriktől és Juhász Károlytól.

01 adomany labda

A legszerencsésebbek egy dedikált lapták is kaptak ajándékba. Fotó: Gyöngyösi TV

Kategória: Híreink

A tavalyi rekordmennyiséget is túlszárnyalva, minden eddiginél több tartós élelmiszert sikerült összegyűjtenie a Gyöngyösi Kézilabda Klub és a B. Braun önkénteseinek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtése keretében. Az egyesület és névadószponzorunk önkéntesei összesen 2350 kg adományt gyűjtöttek össze a nélkülözőknek.

01 elelmiszerbank 2016 08

Az akcióban az utánpótlás is részt vett. Fotó: Cseh Balázs

Idén negyedik alkalommal csatlakozott a Gyöngyösi Kézilabda Klub a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtéséhez. Klubunk és a B. Braun gyöngyösi gyárának munkatársai november 25-e és 27-e között ismét magukra öltötték az Élelmiszerbank önkénteseinek mellényét, és közösen biztatták arra a gyöngyösi TESCO vásárlóit, hogy ne csak magukra, hanem azokra is gondoljanak, akik az ünnepek alatt nélkülözni kénytelenek. Az élelmiszerfelesleg rászorulókhoz való eljuttatásán fáradozó Élelmiszerbank a felajánlásokat idén is a Kistérségi Humán Szolgáltató Központon keresztül juttatja el a családokhoz. Az akcióhoz a B. Braun Gyöngyös élvonalbeli kézilabdázói mellett a klub utánpótláskorú kézilabdázói is csatlakoztak, akik amellett, hogy adakozásra biztatták a vásárlókat, adományaikkal maguk is segítették a célok elérését. Összesen több mint kétszáz kézilabdázó vett részt az akcióban.

01 elelmiszerbank

NB I-es játékosaink is örömmel álltak a kezdeményezés mellé.

A B. Braun és a GYKK közös csapatának az elmúlt években kivétel nélkül közel 2000 kg adományt sikerült összegyűjtenie. Idén három nap alatt minden eddiginél több, 2350 kg gyűlt össze, és 107 doboz lett tele tartós élelmiszerekkel. A Gyöngyösi Kézilabda Klub ezúton is köszöni mindenkinek, aki segített a gyűjtésben, és felajánlásaival segítette a nélkülöző családokat.

01 elelmiszerbank 2016 15

Rekordmennyiséget gyűjtöttünk a közös akcióban. Fotó: Cseh Balázs

Kategória: Híreink

A Gyöngyösi Kézilabda Klub negyedik alkalommal csatlakozik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtéséhez. A B. Braun Gyöngyös játékosai idén is ott lesznek a gyűjtés gyöngyösi helyszínén, a TESCO Hipermarketben, és segítik az egyesület önkénteseinek munkáját.

elelmiszerbank 2016

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület egy non-profit szervezet, amelynek célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és az arra rászorulók között, ezzel elősegítse a szegénység, az éhezés és az alultápláltság csökkenését. A Magyar Élelmiszerbank a karácsony előtti időszakban lakossági élelmiszergyűjtést szervez, melyhez évről évre csatlakoznak a B. Braun Gyöngyös kézilabdázói. Az Élelmiszerbank önkéntesei az áruházba érkező vásárlók figyelmét szórólap átadásával hívják fel az akcióra. Akik szívesen csatlakoznak a kezdeményezéshez, a pénztártól való távozás után adhatják le adományukat a kihelyezett gyűjtőpontokon. Az összegyűjtött adományokat – amelynek zöme tartós élelmiszer, illetve az ünnepek közeledtével édesség, szaloncukor, csokoládé – szétosztó partnerek közreműködésével a gyűjtés helyének közelében élő családoknak juttatják el még az ünnepek előtt.

November utolsó hétvégéjén, 25-e és 27-e között az NB I-es felnőtt csapat kézilabdázói mellett számos utánpótláskorú játékosunk ott lesz a TESCO-ban, ahol a névadószponzor, a B. Braun gyöngyösi gyárának dolgozóival együtt várják majd az adományokat. Az akció évről évre egyre nagyobb sikerrel zajlik a városban, tavaly játékosaink közreműködésével közel két tonna tartós élelmiszert és csokoládét sikerült összegyűjtenünk.
Idén is arra kérjük szurkolóinkat, hogy aki teheti, az alábbi időpontokban vásároljon az áruházban, és gondoljon a nélkülözőkre is, akiknek elsősorban tartós élelmiszerre van szükségük.

Kategória: Híreink

Közel két tonna, pontosan 1900 kg élelmiszeradomány gyűlt össze a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtése során a gyöngyösi TESCO áruházban. A gyűjtésbe idén is besegítettek a B. Braun gyöngyösi gyárának dolgozói, és a B. Braun Gyöngyös kézilabdacsapatának játékosai is magukra öltötték az önkéntesek mellényét. A gyűjtés november 27. és 29. között folyt az áruházban, ahol az önkéntesek felhívták a figyelmet a lehetőségre, a vásárlók pedig a kasszától való távozást követően adhatták le adományaikat. Az áruházi gyűjtéssel párhuzamosan a gyárban is leadhatták a B. Braun dolgozói adományaikat november 23. és november 29. között.

01 elelmiszerbank 2015

Debreczeni Dávid és Bali Richárd mint az Élelmiszerbank önkéntesei.

A gyöngyösi gyárból 20 fő vett részt a gyűjtésben, míg a Gyöngyösi Kézilabda Klubtól negyvenen érkeztek segíteni, az U10-es korosztálytól egészen a B. Braun Gyöngyös NB I-es játékosaiig. Az adományok nélkülöző családokhoz kerülnek, a szétosztásban a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ (KHSZK) nyújt segítséget. A gyermekjóléti központ kliensköréből a 18 éven aluli gyermeket nevelő családok között osztják szét az adományt. Összesen száz család karácsonyát teszi szebbé az adomány, a csomagokat december 8. és 13. között juttatják el a részükre – mondta Maka Piroska, a KHSZK igazgatója.

01 elelmiszerbank 2015 2

A GYKK U10-es csapata is segített a gyűjtésben.

Három család azonban már korábban átvehette az adományt, december 7-én, a KHSZK Lokodi úti intézmény-együttesében Horn Péter, a B. Braun magyarországi vezérigazgatója, Bognár József, a cég gyöngyösi gyárának vezetője, valamint Nagy Attila GYKK-elnök, Dere Viktor, a B. Braun Gyöngyös vezetőedzője és Sándor Ákos csapatkapitány adta át a csomagokat számukra Hiesz György polgármester jelenlétében.

Kategória: Híreink

Tabella

  • 01 kh liga

    1. Telekom Veszprém 36
    2. MOL-Pick Szeged 34
    3. Grundfos Tatabánya KC 30
    4. Balatonfüredi KSE 28
    5. Sport36-Komló 18
    6. CYEB Budakalász 17
    7. Eger SBS Eszterházy 17
    8. Dabas KC VSE 17
    9. Csurgói KK 15
    10. FTC KN KFT 11
    11. Ceglédi KKSE 10
    12. B. Braun Gyöngyös 9
    13. Váci KSE 8
    14. Orosházi FKSE-LINAMAR 6

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner