2017. május 29. hétfő 14:29

Szerb és horvát érkezők az új keretben

Már a következő szezonra készül a B. Braun Gyöngyös élvonalbeli férfi kézilabdacsapata, amely a 2017/2018-as bajnoki idényben Konkoly Csaba vezetésével vág neki az NB I-es küzdelmeknek. A keret is átalakul a következő szezonra, hat játékos hagyja el a csapatot, pótlásukról már folynak a tárgyalások, két horvát és egy szerb játékossal pedig már meg is egyezett a klubvezetés.

A B. Braun Gyöngyös csapata huszonhat bajnoki mérkőzéséből hetet megnyerve, egy döntetlennel és tizennyolc vereséggel, tizenöt pontot gyűjtve a tizenkettedik helyen zárta a K&H férfi kézilabda liga 2016/2017-es bajnoki szezonját. Együttesünk a Magyar Kupa harmadik fordulójában búcsúzott, a Ligakupában pedig a csoport harmadik helyén zárt. A Debre Viktor vezetőedző távozása után Nigrínyi Tibor és Bíró Imre által irányított csapat kiharcolta ugyan a bennmaradást az élvonalban, ám a szezon elején kitűzött célokat nem sikerült teljesítenie.

A következő szezonban a B. Braun Gyöngyös szeretné stabilizálni helyét az NB I-ben, ahol hosszú távon is biztos középcsapatként kíván szerepelni, ezért az új vezetőedző, Konkoly Csaba irányításával a klub a keret megerősítésén dolgozik. A csapattól az évközben érkezett Rózsavölgyi Gergő, Tomas Reznicek, Rodolfo Oliveira, Juhász Károly, Miralem Becirovic és Országh Ádám távozik, a klubvezetésnek az ő pótlásukról kell gondoskodnia. Három játékossal már megszületett a megállapodás, a következő szezonban két horvát és egy szerb játékos is erősíti majd keretünket: Mitar Markez, Ante Maric és Ivan Dumencic biztosan Gyöngyösön folytatja pályafutását.

erkezok 2017 1

Mitar Markez, Ante Maric és Ivan Dumencic. Fotó: eurohandball.com

– Fontos szempont volt, hogy olyan játékosokat igazoljunk, akik védekezésben is a pályán tarthatók, ezért esett a választásunk a három légiósra – mondta Konkoly Csaba. – Az érkezők nemzetközi mércével mérve is magas, erős, jó fizikumú játosok, akikre akár a teljes belső védelmünket rá lehet bízni, nemzetközi rutinjuk pedig biztos vagyok benne, hogy csapatunk előnyére fog válni – tette hozzá a vezetőedző.

A 26 esztendős Mitar Markez szerb nemzetiségű, jelenleg a Székelyudvarhely játékosa, korábban az osztrák Alpha Hard, a német Göppingen és a francia Montpellier színeiben játszott. A 26 éves játékos komoly nemzetközi rutinra tett szert, játszott a Bajnokok Ligájában és az EHF-kupában is. A 190 cm magas és 90 kg-os jobbátlövő jól cselez, és összjátékban is erős, így hasznos tagja lesz új keretünknek. A román bajnokságban 70 gólt szerzett az elmúlt szezonban.

A horvát Ante Maric szintén 26 éves, beálló poszton fogja erősíteni jövőre a gyöngyösi keretet. A 195 cm magas és 106 kg súlyú játékos a horvát ifjúsági válogatottban is játszott, majd a horvát Porec és Metkovic játékosa volt, és a nemzetközi kupaporondon is bemutatkozott. Gyöngyösre a luxemburgi Red Boys Differdange csapatától érkezik, fizikai adottságai miatt a belső védelem oszlopos tagja lehet, jól ki fogja egészíteni Hegedűs Márk játékát, akivel akár egyszerre is a pályán lehet védekezésben és támadásban egyaránt.

Ivan Dumencic szintén horvát nemzetiségű, a 27 éves irányító 190 cm magas és 91 kg. A török Superligában második helyen végzett Beykoz csapatától érkezik, a bajnokság góllövőlistáján 170 szerzett találattal a második helyen zárt. Dubravában, a Zagreb fiókcsapatában nevelkedett. Törökországi szereplését megelőzően a Borac Banja Lukával a SEHA Ligában is játszott, a horvát strandkézilabda-válogatott meghatározó játékosa. Sokoldalú kézilabdázó, aki akár balátlövő poszton is bevethető.

A Gyöngyösi Kézilabda Klub több játékossal is előrehaladott tárgyalásokat folytat, és rövidesen a többi érkező játékos nevét is nyilvánosságra hozza.

Tabella

  • 01 kh liga

    1. Telekom Veszprém 30
    2. MOL-Pick Szeged 26
    3. Grundfos Tatabánya KC 24
    4. Balatonfüredi KSE 24
    5. Eger SBS Eszterházy 17
    6. CYEB Budakalász 15
    7. Sport36-Komló 14
    8. Dabas KC VSE 14
    9. Csurgói KK 12
    10. Ceglédi KKSE 9
    11. B. Braun Gyöngyös 8
    12. FTC 7
    13. Váci KSE 6
    14. Orosházi FKSE-LINAMAR 6

banner