2017. május 03. szerda 09:05

Válogatottak nélkül a juniorválogatott ellen

Kétgólos győzelmet aratott a B. Braun Gyöngyös ellen a magyar férfi juniorválogatott Balatonbogláron. Válogatottak nélkül utazó csapatunk hasznos felkészülési mérkőzést játszott, amelyen két ifjúsági korú játékosunk is lehetőséghez jutott.

rozsav junior

Rózsavölgyi Gergő ezúttal a nemzeti csapat kapuját védte. Fotó: MKSZ

A magyar férfi juniorválogatott vendégeként lépett pályára a B. Braun Gyöngyös csapata Balatonbogláron. A találkozóra a válogatott játékosok nélküli kerettel utaztunk, Mikita Matej és Lubomir Duris ugyanis a szlovák válogatottal, Vladan Loncar pedig a bosnyák válogatottal készül. Országh Ádám a magyar válogatott Dánia elleni EB-selejtezőre való felkészülését segíti, míg Kovacsics Péter a magyar B-válogatottal dolgozik, Rózsavölgyi Gergő pedig a juniorok kapuját védte a keddi mérkőzésen. Bíró Imre és Nigrínyi Tibor a felforgatott keretben két ifjúsági korú játékosnak is lehetőséget tudott adni, így Veres Balázs és Tóth Gergő is elutazhatott a csapattal.

– Hasznosnak vélem a találkozót, bár meglehetősen felforgatott kerettel álltunk ki a juniorok ellen. A felkészülésnek rendeletük alá a meccset, amelyen mindenki játéklehetőséghez jutott, és külön öröm, hogy két ifistával is kiegészülhettünk. Örülök, hogy segíthettük a juniorválogatott munkáját, további sok sikert kívánok nekik – mondta Nigrínyi Tibor.

A B. Braun Gyöngyös csapata már biztos bennmaradóként készülhet a szezon utolsó mérkőzésére, a Csurgó elleni hazai találkozóra, amelyet május 13-án rendeznek a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

MAGYARORSZÁG U21  B. BRAUN GYÖNGYÖS 26-24 (14-11)

Balatonboglár
V.: Kiu G., Kiu T. 

MAGYARORSZÁG U21: Pásztor, Rózsavölgyi (kapusok), Borzas 3, Déber 1, Fekete, Füzi 4, Gábor 5, Horváth L. 1, Kovács M., Nemes R. 4, Máthé D. 3, Mikita B., Schmid 2, Szilágyi, Ubornyák 2, Varjú 1. Szövetségi edző: Gyurka János.

GYÖNGYÖS: Holló M., Hudák (kapusok), Becirovic 1, Hegedűs 3, Jóga, Juhász K. 7, Keresztes, Németh T. 4, Reznicek 2, Rodolfo 3, Sipeki, Tóth G. 1, Urbán 2, Veres 1. Edző: Bíró Imre.

Kiállítások: 6, ill. 4 perc.

Következik: B. BRAUN GYÖNGYÖS – CSURGÓI KK

Gyöngyös, 2017. május 13. szombat, 18:00
V.: Dobrovits Cs., Tájok P.

Tabella

  • 01 kh liga

    1. Telekom Veszprém 36
    2. MOL-Pick Szeged 34
    3. Grundfos Tatabánya KC 30
    4. Balatonfüredi KSE 28
    5. Sport36-Komló 18
    6. CYEB Budakalász 17
    7. Eger SBS Eszterházy 17
    8. Dabas KC VSE 17
    9. Csurgói KK 15
    10. FTC KN KFT 11
    11. Ceglédi KKSE 10
    12. B. Braun Gyöngyös 9
    13. Váci KSE 8
    14. Orosházi FKSE-LINAMAR 6

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner