2017. március 18. szombat 18:03

Ismét egygólos különbséggel buktunk meccset

Sárgában pompázott a nézőtér a Komló elleni mérkőzésen a Dr. Fejes András Sportcsarnokban, a Gyöngyösi Kézilabda Klub ugyanis szurkolói pólóval lepte meg a találkozóra kilátogató drukkereket, akik egy újabb kiélezett, szoros találkozót izgulhattak végig. Az első félidőben a vendégek többször is elléptek két góllal, de rendre sikerült egyenlítenünk. A vezetést nem sikerült megszereznünk, így a szünet 14-14-es állásnál kezdődhetett. A második játékrészben is kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, a mérkőzés csak a végjátékban dőlt el a Komló javára. Egy hét múlva a Mezőkövesdet fogadjuk. 

01 bbgy komlo 0318 07

Fotó: Cseh Balázs

Vendégtalálattal indult a mérkőzés, majd 1-0-ás hátrányban Oliveira lőtt szép gólt talpról, amivel még a második percben egyenlített csapatunknak. Az első öt perc adok-kapok ritmusban telt, és bár egy megszerzett labdával magunkhoz vehettük volna a kezdeményezést, a ziccer kimaradt, így Kovacsics és Reznicek találatával öt perc után 3-3 volt az állás. A kilencedik percben nőtt először kétgólosra a különbség a csapatok között, de sajnos nem mi vezettünk (3-5). Mikita és Hegedűs góljaival még a mérkőzés első tíz percében sikerült egyenlítenünk, majd a vendégek ismét magukhoz ragadták a vezetést, így Országh gólja a tizenkettedik perc végén ismét csak egyenlítést ért (6-6). A komlóiak a 14. percben ismét kettővel húztak el, hiába talált be Hegedűs, majd Mikita is, az első negyedóra végén még mindig kettő volt oda (8-10). A 19. percben újra egyenlő volt az állás, Országh Ádám két góljával jöttünk fel 10-10-re, ráadásul emberelőnybe is kerültünk. Nem sikerült kihasználnunk a lehetőséget, és a félidő utolsó tíz percére 10-11-es állásnál fordultak a csapatok, a 22. percben pedig visszaállt a kétgólos vendégelőny. Öt perccel a félidő vége előtt Országh Ádám sorozatban másodszor volt eredményes, és összességében ötödik góljával kiegyenlítettünk (12-12). Most Loncar lőtt egymás után kettőt, mindkét találata egyenlítést ért, a félidő utolsó két perce 14-14-es állásnál kezdődött.

01 bbgy komlo 0318 11

Fotó: Cseh Balázs

Reznicek büntetőjével a második félidő első percében magunkhoz ragadtuk a vezetést, majd a vendégek egyenlítése után Hegedűs révén sikerült megőriznünk (16-15). A 35. perc végén, 16-16-os állásnál a meccs elejétől jól védő Hudák akadályozta meg, hogy a vendégek ismét vezetéshez jussanak, de csak elodázni tudta a dolgokat, nem sokkal később 16-17-re módosult az állás. Hegedűs után Katzirzot is kiállították a játékvezetők, Reznicek pedig büntetőt értékesített, amivel ismét egyenlő volt az állás (17-17). A 40. perc végén Kovacsics Péter találatával lett 18-18, majd Reznicek góljával újra mi vezettünk. Juhász Károly talált a kapuba, de továbbra sem dőlt el a mérkőzés, amelynek utolsó negyedórája 20-20-as döntetlennél kezdődött. Hegedűs Márk révén ismét nálunk volt az előny, de Juhász Károly kiállítása nem jött jókor. Tizenegy perc volt hátra, amikor a vendégek ismét egyenlítettek, majd a vezetést is visszavették (21-22). Kilenc perccel a vége előtt újra kettő volt oda, majd egy újabb perccel később már hárommal vezetett a Komló (21-24). Reznicek szépített hétméteresből, majd a Hudákot váltó Holló akadályozta meg az újabb vendéggólt. Reznicek hatodik góljával csökkentette egy gólra a hátrányunkat, amikor már csak öt perc volt hátra a mérkőzésből. Egy megszerzett labdával Kovacsics egyenlített, Holló pedig ismét nagyot védett, ezzel lehetőséget kaptunk rá, hogy átvegyük a vezetést négy perccel a vége előtt. Loncar góljával ezt meg is tettük, a végig remekül szurkoló közönség pedig óriási ovációban tört ki. Sajnos azonban a vendégek hamar elrontották a kedvüket, előbb egyenlítettek, majd ismét magukhoz vették a vezetést. Emberelőnybe kerültünk, és hétméteresből egyenlíthettünk volna, de a büntető kimaradt. Tizenöt másodpercünk maradt az egyenlítésre, de a ziccer kimaradt, így sorozatban negyedik mérkőzésünket veszítettük el egyetlen góllal.


B. BRAUN GYÖNGYÖS - SPORT36-KOMLÓ 25-26 (14-14)

01 bbgy komlo 0318 01

Gyöngyös, 500 néző
V.: Bonifert F., Oláh V.

Gyöngyös: Hudák, Holló M., Rózsavölgyi – Országh 5, Urbán, Kovacsics 3, Keresztes, Reznicek 6 (4), Duris, Hegedűs 4, Loncar 3, Oliveira 1, Juhász K. 1, Jóga, Mikita M. 2, Becirovic. Edző: Debre Viktor.

Komló: Granic, Selmyes - Katzirz, Hoffmann 4 (1), Szögi, Marcsek, Kékesi, Szöllősi 4, Sunajko, Jerkovic 10, Szkokán, Kovács M., Obradovic 6, Pribanic 2, Laufer, Pethő. Edző: Kilvinger Bálint.

Kiállítások: 8, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 1/1.

01 bbgy komlo 0318 st

Értékelések:

Kilvinger Bálint: - Azt gondolom, aki kijött erre a meccsre, egy kiélezett, jó mérkőzést láthatott. A találkozó nagy részében meg tudtuk megvalósítani az elképzeléseinket, amikor azonban elhúztunk hárommal, és megnyerhettük volna a meccset, elbizonytalanodtunk, amit a Gyöngyös kihasznált, így a végjátékban szerencsére is szükségünk volt.

Szöllősi Bence: - Izgalmas, szoros mérkőzést játszottunk, amelynek a végjátékában szerencsénk volt, kevesebbet hibáztunk, így nagyon fontos két pontot szereztünk.

Debre Viktor: - Felemás érzéseim vannak, mert nem játszottunk rosszul, de a végjátékban megint nem sikerült megfelelően koncentrálnunk. Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert bár a csapat hajt, küzd, ez a teher kezd mindenkit agyonnyomni. Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy jobban kell koncentrálnunk.

Holló Márk: - Végig fej-fej mellett haladt a két csapat, de a végén nem koncentráltunk eléggé, kimaradt két fontos helyzetünk, így nem sikerült nyernünk.

Tabella

  • K&H liga

    1. MOL-Pick Szeged 50
    2. Telekom Veszprém 50
    3. Grundfos Tatabánya KC 40
    4. CYEB Budakalász 31
    5. Csurgói KK 30
    6. Balatonfüredi KSE 27
    7. Orosházi FKSE-LINAMAR 24
    8. Sport36-Komló 21
    9. Eger SBS Eszterházy 19
    10. Váci KSE 18
    11. Ceglédi KKSE 17
    12. B. Braun Gyöngyös 15
    13. Balmazújvárosi KK 11
    14. Mezőkövesdi KC 9

    NB II. Északkelet

    1. DEAC 38
    2. Juhász '99 Füzesabonyi SC 33
    3. Mezőkövesdi KC U23 29
    4. B. Braun Gyöngyös U23 28
    5. Fehérgyarmati VSE 26
    6. Kazincbarcikai KSE 23
    7. Kisvárdai KC 23
    8. Berettyó MSE 20
    9. Nádudvari ASK 15
    10. Hajdúböszörményi TE 14
    11. Balmazújvárosi KK U23 11
    12. Eger SBS Eszterházy U23 4

banner





banner