2017. március 04. szombat 17:56

Újabb egygólos vereség, ezúttal az Orosházától

Újabb kemény csatát vívott meg a K&H férfi kézilabda ligában a B. Braun Gyöngyös csapata, amely ezúttal az Orosházát fogadta a Dr. Fejes András Sportcsarnokban. Csapatunkat érzékeny veszteség érte a Budakalászon sérülést szenvedett Lele Ákos kiválásával, balátlövőnk ebben a szezonban már biztosan nem léphet pályára. A maródiak sorát bővítette Kovacsics Péter is, Rodolfo Oliveirát azonban nevezte a meccsre Debre Viktor vezetőedző. A gólszegény mérkőzésen a mieink mindössze hét találatig jutottak az első félidőben, és kétgólos hátrányban kezdték a második játékrészt. A gólszerzés a második harminc percben sem igazán ment, és bár többet lőttünk, mint az első félidőben, ahhoz keveset, hogy megfordítsuk a találkozót, és végül egy góllal alulmaradtunk. Március 11-én Vácott folytatjuk. 

01 bbgy oros 0304 02

A mieink kezdték a találkozót, balátlövőben Mikita szerepelt kezdőcsapatunkban, ő szerezte a mérkőzés első gólját. A kapuban Hudák Henrik, jobblövőben Tomas Reznicek, irányítóban Lubomir Duris, a két szélen Országh Ádám és Németh Tamás, beállóban pedig Hegedűs Márk alkotta támadó sorunkat. A vendégek válasza után a 3. percben Duris talált be, ezzel 2-1 volt ide. Védekezésben Juhász Károly és Miralem Becirovic állt be a hatosfalba, ám hiába védekeztünk keményen, az első öt perc szoros játékot hozott, és 2-2-es döntetlennel zárult. Ezt követően hosszú gólcsend következett, egészen a 11. percig kellett várni az újabb találatra, amit a vendégek szereztek, ezzel átvéve a vezetést. Sokáig azonban nem volt ott az előny, Mikita gyorsan válaszolt, és egalizált (3-3). Két vendégtalálat után, a 16. perc végén Duris második góljával módosult 4-5-re az állás, majd röviddel később emberelőnybe kerültünk, amit Országh váltott gólra (5-5). A vendégek újabb találata után hosszú percek teltek el ismét gól nélkül, majd a 22. percben a vendégek időkérése állította meg a játékot. A következő három percben két vendéggól esett, majd a 26. percben, 5-7-es állásnál Debre Viktor kért időt. A 28. percben tudtunk újra eredményesek lenni, de a vendégek addig kétszer is betaláltak, így Mikita góljával 6-9 volt az állás. Egy perccel a félidő vége előtt Hegedűs labdaszerzése után támadhattunk, amikor a játékvezetők kiállították Antal Szabolcsot, emberelőnyben pedig ismét Országh talált be (7-9). Ez maradt a vége is, 9-7-es vendégvezetésnél vonultak pihenőre a csapatok.

01 bbgy oros 0304 07

A kapuban Hudákot váltó Holló Márk védése volt a második félidő első mozzanata, majd a megszerzett labdával gólt lövő Országh találata a második, gyorsan sikerült egy gólra zárkóznunk (8-9). A vendégek két találattal válaszoltak a gólunkra, a másodikat Knezevic büntetőből szerezte, és a játékvezetők kiállítást is ítéltek, így két percre emberhátrányba kerültünk. Duris így is eredményes tudott lenni, harmadik góljával 9-11 volt az állás. A 35. perc végére négygólos hátrányba kerültünk (9-13), amit Németh Tamás csökkentett eggyel. Holló és Hudák után Knezevic Rózsavölgyi Gergőnek is bevágta a hétméterest, amivel az Orosháza 14-10-re húzott el. Debre Viktor kért időt a 39. percben, de hazai találatra egészen a 44. percig kellett várni, amikor Reznicek büntetőből vette be a vendégkaput. A mi oldalunkon visszaállt a kapuba Hudák, de sajnos nem tudta megakadályozni az újabb orosházi gólszerzést, amivel 11-15-re módosult az állás. Juhász Károly válaszolt, majd 11 perccel a vége előtt Mikita lőtte az újabb gólunkat, de sajnos ezzel sem sikerült közelebb zárkóznunk, még mindig négy gólt volt a csapatok között (13-17). Egy kimaradt büntetőnk után az orosháziak szereztek újabb gólt, majd Duris tarotta mínusz négyen csapatunkat (14-18). Duris ötödik góljával csökkent háromra a különbség, majd Becirovicot küldték ki két percre a játékvezetők. Négy perc volt hátra, amikor a vendégek ismét betaláltak, majd Duris lőtt egészpályás gólt üres kapura, a vendégek ugyanis emberhátrányban, kapus nélkül támadtak (16-19). Alig két perc volt hátra, amikor Hegedűs gólja tartotta bennünk a reményeket, azonban mikor a vendégek időt kértek, már csak egy perc maradt a meccsből, a hátrányunk pedig kétgólos volt (17-19). Fél perccel a vége előtt Duris találatával egy gólra zárkóztunk, majd kijöttünk félpályára védekezni. Gólt szerezni már egyik csapat sem tudott, maradt a 19-18-as vendégvezetés és -győzelem.


B. Braun Gyöngyös - Orosházi FKSE LINAMAR 18-19 (7-9)

01 bbgy oros 0304 01

Gyöngyös, 650 néző
V.: Dobrovits Csaba, Tájok Péter.

Gyöngyös: Hudák (kapus), Országh 3, Duris 7, Hegedűs 1, Mikita M. 4, Németh T. 1 Cserék: Holló M., Rózsavölgyi (kapusok), Urbán, Loncar, Oliveira, Juhász K. 1, Reznicek 1 (1), Becirovic. Edző: Debre Viktor.

Orosháza: Herjeczki (kapus), Komporály, Ferenczi 4, Srsen, Milas, Markoski, Tárkányi. Cserék: Szabó L. (kapus), Morva 3, Knezevic 6 (3), Antal 1, Németh G., Pásztor M., Maroski 1, Radojevic 4. Edző: Buday Dániel.

Kiállítások: 4, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 2/1, ill. 3/3.

01 bbgy oros 0304 st 02

Értékelések:

Buday Dániel: - Küzdelmes mérkőzést játszottunk egy jó csapat otthonában. A védekezésünk jól működött, kapusaink jól védtek, de támadásban sok hibát vétettünk, ezért nem tudtuk hamarabb eldönteni a mérkőzést.

Szabó Levente: - A védekezés dominált a mérkőzésen, a végén a szerencse is a mi oldalunkra állt.

Debre Viktor: - Az Orosháza jól felkészült belőlünk, kőkeményen megfogta a támadásunkat, így a védekezésünk hiába működött, nem tudtunk eredményesek lenni. Egy-egy játékosomat agyon nyomta a tét, és most nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt pótolni tudjuk. Sajnálom, hogy így alakult.

Rózsavölgyi Gergő: - Mind a két oldalon a védekezés dominált. Ha szeretnénk meccseket nyerni, eredményesebben kell támadnunk, és jobban kell kihasználni a helyzeteinket.

Tabella

  • K&H liga

    1. MOL-Pick Szeged 50
    2. Telekom Veszprém 50
    3. Grundfos Tatabánya KC 40
    4. CYEB Budakalász 31
    5. Csurgói KK 30
    6. Balatonfüredi KSE 27
    7. Orosházi FKSE-LINAMAR 24
    8. Sport36-Komló 21
    9. Eger SBS Eszterházy 19
    10. Váci KSE 18
    11. Ceglédi KKSE 17
    12. B. Braun Gyöngyös 15
    13. Balmazújvárosi KK 11
    14. Mezőkövesdi KC 9

    NB II. Északkelet

    1. DEAC 38
    2. Juhász '99 Füzesabonyi SC 33
    3. Mezőkövesdi KC U23 29
    4. B. Braun Gyöngyös U23 28
    5. Fehérgyarmati VSE 26
    6. Kazincbarcikai KSE 23
    7. Kisvárdai KC 23
    8. Berettyó MSE 20
    9. Nádudvari ASK 15
    10. Hajdúböszörményi TE 14
    11. Balmazújvárosi KK U23 11
    12. Eger SBS Eszterházy U23 4

banner





banner