2017. január 20. péntek 18:28

Sorsdöntő meccsen nyertünk az Eger ellen

Egri győzelemmel tartotta életben továbbjutási reményeit a Ligakupában a B. Braun Gyöngyös csapata. A mieink a komlói túra során gyűjtött három mellé a hét harmadik mérkőzésén újabb két pontot gyűjtöttek, szerdán pedig a Dabas elleni hazai mérkőzéssel zárják a csoportkört.

01 bbgy eger 0111 07

Heves megyei rangadót rendeztek pénteken a Ligakupa A csoportjában, ahol a B. Braun Gyöngyös csapata az Eger SBS Eszterházy ellen lépett pályára az egri körcsarnokban. A mieink kedden és szerdán Komlón játszottak, ahol két mérkőzésen három pontot gyűjtöttek, a továbbjutásban azonban csak egri győzelem esetén reménykedhettünk. Az előjelek nem voltak biztatók, a lázas Lele Ákos mellett a bokasérüléssel bajlódó Országh Ádám, a Komlón csuklótörést szenvedett Sipeki Levente, a térdsérült Mester Savo és a lábtörésből lábadozó Rodolfo Oliveira sem állt a csapatot Debre Viktor távollétében irányító Bíró Imre és Nigrinyi Tibor rendelkezésére.

A sok sérült ellenére hamar a kezünkbe vettük az irányítást, tíz perc elteltével már két góllal vezettünk (3-5), a huszadik percre pedig négyre növeltük az előnyünket (6-10). A félidő végén 8-11 volt az állás, így megnyugtató előnnyel vonulhattunk pihenőre.
A második játékrészben egészen az utolsó tíz percig őriztük a vezetésünket, akkor azonban a házigazdák egy gólra feljöttek (17-18), és minimális különbséggel kezdtük a véghajrát is (55. perc: 19-20). Az egriek azonban már nem tudtak eredményesek lenni, a mieink pedig még egyet lőttek, így 19-21-es állásnál fújták le a játékvezetők a mérkőzést.

A továbbjutást érő második helyért minden valószínűség szerint a mieinkhez hasonlóan hétpontos, de két meccsel kevesebbet játszott Eger és az ötpontos Komló lesz versenyben csapatunkkal. A mieink már csak egy mérkőzést játszanak a csoportkörben: jövő héten szerdán 18 órától a másodosztályban szereplő Dabas lesz az ellenfelünk a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

A csoport állása: 1. Balmazújvárosi KK 11 pont, 2. Eger SBS Eszterházy 7 p., 3. B. Braun Gyöngyös 7 p., Sport36-Komló 5 p., Dabas KC VSE 0 p.

A további mérkőzések:

2017. január 25. szerda 18:00 B.Braun Gyöngyös - Dabas KC VSE

2017. január 27. péntek 17:00 Sport36-Komló - Eger SBS Eszterházy

2017. január 28. szombat 11:00 Eger SBS Eszterházy - Sport36-Komló

2017. január 30. hétfő 18:00 Balmazújvárosi KK - Dabas KC VSE

2017. február 1. szerda Eger SBS Eszterházy - Balmazújvárosi KK

Tabella

  • 01 kh liga

    1. Telekom Veszprém 20
    2. MOL-Pick Szeged 20
    3. Grundfos Tatabánya KC 16
    4. Balatonfüredi KSE 16
    5. Dabas KC VSE 14
    6. Sport36-Komló 12
    7. Eger SBS Eszterházy 9
    8. CYEB Budakalász 8
    9. Ceglédi KKSE 7
    10. Csurgói KK 6
    11. Orosházi FKSE-LINAMAR 4
    12. B. Braun Gyöngyös 3
    13. Váci KSE 3
    14. FTC 2

banner




További részletek: www.szerencsejatek.hu
Kéz
Játssz Okoslottóval, regisztráld a szelvényed és nyerj! Lottózz bárhol, bármikor Okoslottóval Havi nyeremény: utazás Heti nyeremény: eMag vásárlási utalvány Főnyeremény: 10millió forint!