2017. január 13. péntek 20:37

Egygólos vereség Balmazújvárosban

Egygólos vereséget szenvedett Balmazújvárosban a B. Braun Gyöngyös csapata a Ligakupa legutóbbi fordulójában. A házigazdák néggyel is vezettek, azonban sikerült felállnunk, és ismét nyílttá tennünk a mérkőzést, de a végjátékban nem sikerült az egyenlítés. A Ligakupában a Komló a következő ellenfelünk.

01 bbgy balmaz 1213 1

A találkozó első öt percében mindössze három gól esett, amiből a házigazdák lőttek többet, akik így 2-1-re vezettek. Kiegyenlített játékot hozott a félidő első fele, 10 perc után 4-4 volt az állás, az első negyedóra végén azonban már mi vezettünk (5-6). A 20. percre fordítottak a balmazújvárosiak (9-8), a 25. percben pedig már kettővel vezettek (11-9). A félidő végéig még egyet közé raktak a hajdúságiak, és 15-12-es hazai vezetésnél vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidő első öt percében még nem sikerült csökkentenünk a különbséget (19-15), a 38. percben azonban már csak egy volt közte (19-18). A csata ismét kiegyenlítetté vált, és a következő percekben fej-fej mellett haladtak a csapatok: a 45. percben 22-21, az 50. percben 24-22 volt az állás. Öt perccel a vége előtt eggyel vezettek a hazaiak (26-25), és még az utolsó másodpercekben is maradt esélyünk az egyenlítésre. Tizenegy másodperccel a vége előtt 27-26-os állásnál támadhattunk, de sajnos nem tudtunk élni a lehetőséggel, így a Balmazújváros megnyerte a mérkőzést, ezzel megszilárdította első helyét a csoportban. A mieink jövő hét kedden Komlóra utaznak, majd másnap délelőtt ugyanott játszanak a baranyaiakkal.

A B. Braun Gyöngyös januári Ligakupa-programja:

2017. 01. 13. péntek 16:00 Balmazújvárosi KK - B. Braun Gyöngyös

2017. 01. 17. kedd 18:00 Sport36-Komló - B. Braun Gyöngyös

2017. 01. 18. szerda 11:00 B. Braun Gyöngyös - Sport36-Komló

2017. 01. 20. péntek 17:00 Eger SBS Eszterházy - B. Braun Gyöngyös

2017. 01. 25. szerda 18:00 B. Braun Gyöngyös - Dabas KC VSE

Tabella

  • K&H liga

    1. MOL-Pick Szeged 50
    2. Telekom Veszprém 50
    3. Grundfos Tatabánya KC 40
    4. CYEB Budakalász 31
    5. Csurgói KK 30
    6. Balatonfüredi KSE 27
    7. Orosházi FKSE-LINAMAR 24
    8. Sport36-Komló 21
    9. Eger SBS Eszterházy 19
    10. Váci KSE 18
    11. Ceglédi KKSE 17
    12. B. Braun Gyöngyös 15
    13. Balmazújvárosi KK 11
    14. Mezőkövesdi KC 9

    NB II. Északkelet

    1. DEAC 38
    2. Juhász '99 Füzesabonyi SC 33
    3. Mezőkövesdi KC U23 29
    4. B. Braun Gyöngyös U23 28
    5. Fehérgyarmati VSE 26
    6. Kazincbarcikai KSE 23
    7. Kisvárdai KC 23
    8. Berettyó MSE 20
    9. Nádudvari ASK 15
    10. Hajdúböszörményi TE 14
    11. Balmazújvárosi KK U23 11
    12. Eger SBS Eszterházy U23 4

banner





banner