2017. január 09. hétfő 12:09

Becirovic visszatért

Erősíteni szeretné keretét a B. Braun Gyöngyös csapata, ezért Milan Rasic helyére a Gyöngyösi Kézilabda Klub visszahívta az együttesbe Miralem Becirovicot. Ugyancsak távozik a csapattól Ivanisevics Tibor, aki Dániából kapott visszautasíthatatlan ajánlatot. Helyét Holló Márk veszi át a kapuban. A közeljövőben egy jobbkezes átlövő is érkezhet Gyöngyösre, a tárgyalások napokon belül lezárulhatnak.

01 becirovic

Megváltozott kerettel kezdi hétfőn a téli felkészülést a B. Braun Gyöngyös csapata. A munkákba már az első napon bekapcsolódik Miralem Becirovic, akit Milan Rasic helyére igazolt le a klub.

– Szeretnénk erősíteni a keretünket, ezért közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy szerződést bontunk Milan Rasiccsal, akinek a helyét a szurkolók által tavalyról már ismert Miralem Becirovic veszi át. Elsősorban védekezésben számítunk rá, tavaly láthattuk, milyen jó szellemű kézilabdázóról van szó, aki képes megszervezni a csapat védekezését. Egy másik poszton is szeretnénk erősíteni, egy jobbkezes átlövővel folytatunk tárgyalásokat, amik napokon belül lezárulhatnak – osztotta meg a klub hivatalos oldalával Nagy Attila, a GYKK elnöke, aki hozzátette: kapusposzton is változásra kell számítani. – Ivanisevics Tibor visszautasíthatatlan ajánlatot kapott Dániából, ezért a kérésére úgy döntöttünk, nem állunk az igazolása útjába. Mindkét játékosnak köszönjük, amit a gyöngyösi kézilabdáért tett, és további sok sikert kívánunk további pályafutásukhoz.

A szerb kapus helyét hazai nevelésű játékossal kívánja pótolni a klub, amely lehetőséget ad Holló Márk számára, hogy az NB I-es csapat állandó kapusaként bizonyítson. A mindössze huszonkét éves hálóőr az utánpótlásban többször megmutatta már tehetségét, jó párja lehet Hudák Henriknek.

01 hollomark

A B. Braun Gyöngyös kerete hétfőn találkozott először a téli szünet után, szerdán pedig már Ligakupa-mérkőzésen lép pályára az Eger SBS Eszterházy együttese ellen. Az első edzésre a játékosok jó fizikai állapotban érkeztek, tudtuk meg Nigrinyi Tibortól, aki Bíró Imrével közösen vezeti a csapat munkáját, amíg Debre Viktor vezetőedző a válogatottal a franciaországi világbajnokságon vesz részt.

 Mindenki jó állapotban érkezett az edzésre, játékosaink hadra foghatók, és az erőnlétfejlesztési feladatokkal már meg is kezdtük a munkát. Rodolfo Oliveira lába egyelőre még gipszben van, ő gyógytornával, speciális rehabilitációs feladatokkal kezdte a felkészülést, de bízunk benne, hogy két hét múlva már a pályán is számíthatunk rá.

Nigrinyi Tibor szerint Becirovic beépítése a keretbe nem okoz különösebb nehézséget, hiszen a szerb védekezőspecialista jól ismeri a csapat játékát, ezért hamar összeszokik majd a társakkal. A felkészülés során nagy hangsúlyt kap a fizikai munka, de a Ligakupa-meccsek miatt a taktikai gyakorlás is beépül az edzéstervbe.

– A legfontosabb, hogy a bajnokságban a lehető legjobbat tudja nyújtani a csapat, ehhez elengedhetetlen az erőnlét fejlesztése. Ugyanakkor a Ligakupa-meccseket is meg akarjuk nyerni, ezért a fizikai és a taktikai gyakorlás párhuzamosan fut majd. Ezek a mérkőzések jól szolgálják a felkészülésünket, az pedig, hogy az edzőmeccseket tétre játszhatjuk, külön jól jön, hiszen így játékosaink hamarabb felvehetik a versenyszezon ritmusát, hiszen végig maximális koncentrációra lesz szükségük.

Az új évben először szerdán lép pályára a B. Braun Gyöngyös csapata, amely 18 órától hazai pályán, a Dr. Fejes András Sportcsarnokban fogadja az Eger SBS Eszterházy együttesét. A február 11-én esedékes bajnoki rajtig a B. Braun Gyöngyös a következő Ligakupa-mérkőzéseket játssza:

2017. 01. 11. szerda 18:00 B. Braun Gyöngyös - Eger SBS Eszterházy

2017. 01. 13. péntek 16:00 Balmazújvárosi KK - B. Braun Gyöngyös

2017. 01. 17. kedd 18:00 Sport36-Komló - B. Braun Gyöngyös

2017. 01. 18. szerda 11:00 B. Braun Gyöngyös - Sport36-Komló

2017. 01. 20. péntek 17:00 Eger SBS Eszterházy - B. Braun Gyöngyös

2017. 01. 25. szerda 18:00 B. Braun Gyöngyös - Dabas KC VSE

Tabella

  • K&H liga

    1. MOL-Pick Szeged 14
    2. Telekom Veszprém 12
    3. Balatonfüredi KSE 12
    4. Grundfos Tatabánya KC 8
    5. Sport36-Komló 8
    6. Dabas KC VSE 8
    7. Eger SBS Eszterházy 8
    8. Csurgói KK 4
    9. CYEB Budakalász 3
    10. Ceglédi KKSE 3
    11. B. Braun Gyöngyös 2
    12. Orosházi FKSE-LINAMAR 2
    13. FTC 2
    14. Váci KSE 0

banner




banner