2016. október 26. szerda 16:56

Vácott ért véget a Magyar Kupa a B. Braun Gyöngyös számára

Másfél héttel a hazai pályán aratott bajnoki győzelem után a Magyar Kupában került szembe a B. Braun Gyöngyös csapata a Vác együttesével. Már a bajnoki meccs alapján is sejteni lehetett, hogy nem lesz könnyű dolgunk, a továbbjutásért ráadásul idegenben kellett pályára lépnie Debre Viktor legénységének. A találkozó első negyedórájában szorosan alakult az eredmény, ám a félidő második felében a Vác ellépett a mieinktől, és ötgólos előnyt dolgozott ki. A második játékrészben végig őrizték előnyüket a hazaiak, így a harmadik fordulóban búcsúztunk a Magyar Kupától. A bajnokság mellett egy új sorozatban, a Liga Kupában vigasztalódhatunk, ahol november végén játszuk első mérkőzésünket a Dabas ellen.

2060910 bbgy bfured cs

Gyöngyösi szempontból jól indult a találkozó, a mieink az első öt percben kétgólos előnyre tettek szert (2-4), azonban a tizedik percre a hazaiak kiegyenlítettek (5-5), az első negyedóra leteltével pedig már a vezetés is náluk volt (6-5). A következő öt percben tovább nőtt a különbség, tíz perccel az első félidő vége előtt már három találattal vezetett a házigazda váci alakulat (10-7). Hiába küzdöttünk, a különbséget nem tudtuk csökkenteni a sípszóig, sőt a Vác még kettőt közé tudott tenni, és 14-9-es állásnál kezdődött a szünet.

A második félidő első öt percében felválta estek gólok mindkét kapuba, így a különbséget nem sikerült csökkentenünk (16-11), ráadásul a váci előny állandósulni látszott, a 40. percben 18-13-ra vezettek a hazaiak. A következő ötperces időszakban sikerült ugyan közelebb férkőznünk ellenfelünkhöz (19-16), ám az 50. percre a különbség visszaállt öt gólra (22-17). Az 55. percben a Vác 23-18-ra vezetett, és a hajrában sem sikerült fordítanunk a mérkőzés képén, így 25-20-as vereségünkkel a harmadik fordulóban búcsúztunk a Magyar Kupától. Maradt a bajnokság és a Liga Kupa, az újonnan indított sorozatban november 29-én lépünk először pályára, ellenfelünk a másodosztályú Dabas csapata lesz. 

Tabella

  • 01 kh liga

    1. Telekom Veszprém 26
    2. MOL-Pick Szeged 24
    3. Balatonfüredi KSE 22
    4. Grundfos Tatabánya KC 20
    5. Sport36-Komló 14
    6. Dabas KC VSE 14
    7. CYEB Budakalász 13
    8. Eger SBS Eszterházy 13
    9. Csurgói KK 12
    10. Ceglédi KKSE 9
    11. B. Braun Gyöngyös 8
    12. Orosházi FKSE-LINAMAR 6
    13. Váci KSE 6
    14. FTC 5

banner




banner