2016. október 19. szerda 19:57

A Komló következik

Komlóra utazik szombaton a B. Braun Gyöngyös csapata. A mieink hetedik bajnoki mérkőzésükre készülnek, és negyedik győzelmüket szeretnék megszerezni, ami azonban nem lesz könnyű feladat.

01 vac orom

Örömtánc a Vác elleni győzelem után. Fotó: Cseh Balázs

A Vác elleni sikerével harmadik győzelmét szerezte a férfi kézilabda NB I-ben a B. Braun Gyöngyös csapata, amely a tabella hatodik helyén várja a folytatást. Csapatunk mindhárom nyertes mérkőzését hazai pályán játszotta, most pedig arra készül, hogy első idegenbeli győzelmét is megszerezze.

Ellenfelünk, a Sport36-Komló csapata jelenleg a táblázat utolsó helyén áll, két döntetlennel eddig két pontot szerzett. Sokat elárul azonban a nyáron három távozó mellett négy új játékost igazolt komlóiak új csapatának erősségéről, hogy ezt a két döntetlent a Balatonfüred és a Csurgó ellen szerezték, miközben a Szegeden kívül valamennyi ellenfelükkel szoros csatát vívtak.

Csapatunknak tehát ezúttal sem lesz könnyű dolga, de ehhez már kezd hozzászokni Debre Viktor és legénysége. A szombati, komlói találkozó után a B. Braun Gyöngyös október 26-án, kupameccsen lép pályára Vácott, majd az első szomszédvári rangadó következik a Mezőkövesd ellen. A Matyók elleni találkozót az eredeti, október 29-i időpont helyett egy nappal később, vasárnap rendezik majd a borsodi településen.

Férfi kézilabda NB I. 7. forduló

Sport36-Komló - B. Braun Gyöngyös

Komló, 2016. október 22. 18:00

V.: Herczeg P., Südi P.

Tabella

  • K&H liga

    1. MOL-Pick Szeged 50
    2. Telekom Veszprém 50
    3. Grundfos Tatabánya KC 40
    4. CYEB Budakalász 31
    5. Csurgói KK 30
    6. Balatonfüredi KSE 27
    7. Orosházi FKSE-LINAMAR 24
    8. Sport36-Komló 21
    9. Eger SBS Eszterházy 19
    10. Váci KSE 18
    11. Ceglédi KKSE 17
    12. B. Braun Gyöngyös 15
    13. Balmazújvárosi KK 11
    14. Mezőkövesdi KC 9

    NB II. Északkelet

    1. DEAC 38
    2. Juhász '99 Füzesabonyi SC 33
    3. Mezőkövesdi KC U23 29
    4. B. Braun Gyöngyös U23 28
    5. Fehérgyarmati VSE 26
    6. Kazincbarcikai KSE 23
    7. Kisvárdai KC 23
    8. Berettyó MSE 20
    9. Nádudvari ASK 15
    10. Hajdúböszörményi TE 14
    11. Balmazújvárosi KK U23 11
    12. Eger SBS Eszterházy U23 4

banner





banner