Immár teljes kerettel és Debre Viktor vezetőedző vezérletével készül az új bajnoki szezonra a B. Braun Gyöngyös élvonalbeli férfi kézilabdacsapata. Az együtteshez csatlakozott a legújabb igazolás, Rédai Krisztián is, aki a PLER csapatától szerződött Gyöngyösre.

01 redaiÚjabb balátlövővel bővült a B. Braun Gyöngyös 2015/2016-os keretének névsora: Rédai Krisztián ugyanis szerződést kötött klubunkkal, így szeptembertől a volt PLER-játékos is gyöngyösi színekben játszik. A mindössze húsz esztendős Rédai a legtehetségesebb fiatalok közé tartozik, aki előtt Debre Viktor vezetőedző szerint szép jövő állhat.

– Szép jövőt jósolok neki, nagyon fiatal, kimondottan tehetséges és ügyes játékos. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy igazán jó átlövő váljon belőle, magas, erős, akire egyelőre elsősorban védekezésben számítok – fogalmazott Debre Viktor.

Rédai Krisztián mellett egy másik tehetséges fiatalra is számít a vezetőedző, a B. Braun Gyöngyös saját nevelésű játékosa, Ménfői Attila is bemutatkozhat a felnőtt keretben. Ezzel teljessé vált a B. Braun Gyöngyös jövő évi kerete, amely a következőképpen alakul:

Kapusok: Hudák Henrik, Tamási Zsolt, Holló Márk

Jobbszélsők: Szalafai Gábor, Manuel Catalina Falcon, Ménfői Attila

Jobbátlövők: Marczinkó Máté, Alexandr Semikov

Irányítók: Mester Savo, Juhász Károly

Beállók: Sándor Ákos, Debreczeni Dávid

Balátlövők: Bali Richárd, Koller Tamás, Nagy Bence, Rédai Krisztián

Balszélsők: Varsandán Milán, Kovacsics Péter

01 felkeszules 2A keret másfél hete együtt készül az augusztus végén induló új bajnoki szezonra, egyelőre főleg fizikai munkával, ám hamarosan a labda is egyre többet kerül majd a játékosok kezébe. Olyannyira, hogy pénteken első felkészülési mérkőzését játssza a B. Braun Gyöngyös, méghozzá az NB I-be frissen felkerült SBS Eger-Eszterházy csapata ellen a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban. A találkozó 16:30-kor kezdődik.