Gúnya Pétert, a Gyöngyösi Kézilabda Klub utánpótlás-igazgatóját nevezte ki a fiú serdülő válogatott másodedzőjévé a Magyar Kézilabda Szövetség. Gúnya Péter feladatai közé tartozik majd az is, hogy az ország keleti régiójában felkutassa és kiválassza azokat a tehetségeket, akik később meghatározó játékosai lehetnek a magyar kézilabdának.

– A Magyar Kézilabda Szövetség szeretne minél több fiatal, tehetséges szakembert tudni az edzői gárdájában, ezért tudatosan bízzuk meg a fiatalabb korosztály tagjait ezekkel a feladatokkal – mondja Juhász István, a szövetség szakmai igazgatója.
 Gúnya Péter is ilyen tehetséges, fiatal edző, ezért bíztuk rá a serdülő válogatott másodedzői feladatait. Biztosak vagyunk benne, hogy a vezetőedző Vágó Attilával együtt olyan párost alkotnak majd, amely képes sikerre vezetni válogatottunkat. Gúnya Pétert személyesen is jól ismerem, figyelemmel követem előmenetelét a Magyar Kézilabda Szövetség szakedzői iskolájában, és nagyon örülök neki, hogy az edzői hivatást választotta. Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő embert választottuk a feladatra.

gunya peter web

Gúnya Péter

Az új másodedzőtől a szövetség azt is várja, hogy felkutassa és kiválogassa azokat a tehetségeket, akik a serdülő válogatottban, majd az idősebb korosztályokban, végül pedig a felnőttek között is meghatározó játékosai lehetnek a magyar kézilabdának. Gúnya Péter a keleti-, míg Vágó Attila a nyugati országrészben figyeli a fiatal játékosokat.

Gúnya Péter másodedzői kinevezését támogatta a Gyöngyösi Kézilabda Klub is, amely büszke arra, hogy a kötelékéből kerülhetett ki a serdülő válogatott egyik vezető szakembere. A kinevezés pedig tovább erősítheti a Magyar Kézilabda Szövetség és a Gyöngyösi Kézilabda Klub egyébként is élénk kapcsolatát.

 Nagyon örülök ennek a felkérésnek, és minden erőmmel próbálok megfelelni a feladatnak. Remélem, hogy a serdülő válogatott sikeresen szerepel majd, én ennek érdekében fogok dolgozni – mondja Gúnya Péter, aki a hétvégén Gyöngyösön találkozik a serdülő válogatott új keretével. A nemzeti csapat ugyanis a mátraaljai várost választotta felkészülésének helyszínéül, a fiatalok két napon át edzenek a gyöngyösi csarnokban.

orv2 09

A serdülő válogatott az Olimpiai Reménységek Versenyén, Gyöngyösön.

A serdülők, azaz 1998-99-es születésűek számára világversenyt nem rendeznek, a legnagyobb nemzetközi erőpróba, amelyen a korosztály megméreti magát az Olimpiai Reménységek Versenye. A visegrádi országok, vagyis Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország csapatainak részvételével zajló tornának idén a gyöngyösi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok adott otthont. A mieink hibátlan teljesítménnyel, valamennyi ellenfelüket legyőzve szerezték meg az első helyet a viadalon. Bízunk benne, hogy az új gárda egy év múlva, immár Gúnya Péterrel a kispadon meg tudja ismételni ezt a sikert.