Hajdu Gábor bízik a jó szereplésben
| Kategória: Híreink

A B. Braun Gyöngyös csapata megkezdte a felkészülési mérkőzések sorozatát. Első edzőmeccsünkön, Kassán az MHK Kosice gárdáját múltuk felül 15-15-ös félidő után 32-27 arányban. Pénteken a Cegléd, majd a PLER-Budapest együttese következik, aztán augusztus 9-én, hazai pályán mérjük össze erőnket a Balatonfüred csapatával. A hazai találkozó után 16:30 körül szurkolói ankétra kerül sor, ahol a szurkolók is kérdezhetnek a B. Braun Gyöngyös játékosaitól. Addig pedig sorozat keretében mutatjuk be új játékosainkat. A sort a Pécsről érkezett Hajdu Gáborral folytatjuk.

– Miért döntöttél úgy, hogy a B. Braun Gyöngyös csapatában folytatod a pályafutásod?

 Kotormán Attila és a korábbi edző, Nagy Károly keresett meg még tavasszal, és egy nagyon jó klubmodellt vázoltak fel, amit rendkívül vonzónak találtam. Emellett az is sokat nyomott a latban, hogy itt biztosítottnak érzem a szakmai fejlődésemet.

 Milyenek az első tapasztalataid a B. Braun Gyöngyösnél?

 Nagyon jól érzem magam, hiszen ismerős közegbe kerültem. Öt jelenlegi csapattársammal is játszottam együtt korábban a Dunaferrben illetve a Pécsben, és a többiekkel is hamar megtaláltuk a közös hangot. A felkészülés eddig jól megy, mindenki bírja a terhelést, remélem, ez kitart az egész szezonra.

 Hogyan vélekedsz az eddigi munkáról és a csapat összetételéről?

 Úgy érzem, hogy ütőképes és egységes csapat formálódik Gyöngyösön, remélem, a tavalyi hatodik helyet felül tudjuk múlni. Az biztos, hogy mindent megteszünk majd ennek érdekében.

felkeszules02

Hajdu Gábor jó ismerősök közé került Gyöngyösön.

 Mennyire fárasztó a felkészülés?

 A napi három edzés  különösen ebben a melegben  nagyon megterhelő, de szerencsére minden héten kapunk egy pihenődélutánt, ami alkalmat ad a regenerálódásra. A munka kemény, de mindnyájan tudjuk, hogy meglesz az eredménye.

 Hogyan sikerült a beilleszkedésed?

 Ez még mindig zajlik, de szerintem zökkenőmentes lesz, hiszen mindenki nagyon segítőkész, és bármit kérek, azonnal segítenek.

Hogy véled, mennyire lesz kemény a bajnokság? Sokak szerint nagyon egyben lesz a középmezőny…

 Ahogy látom, minden csapat megpróbált erősíteni, beleértve az alsóház csapatait is. Véleményem szerint pár kulcsmeccsen fog eldőlni, hogy az ötödik helyen leszünk-e, vagy a nyolcadikon.


Névjegy
Hajdu Gábor
Születési idő: 1989. október 20.
Magasság/súly: 197 cm/95 kg
Posztja: balátlövő
Korábbi klubjai: Komlói Bányász SK, Dunaferr SE, FTC-PLER Budapest, Pécsi VSE