Mezőkövesden aratta első idegenbeli győzelmét a férfi kézilabda NB I. idei kiírásában a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata. Együttesünk csütörtökön még a listavezető Szegeddel vívott szoros párharcot, szombaton pedig úgy kezdett, hogy rögtön világossá tette: ezen a napon csak gyöngyösi győzelem születhet Matyóföld szívében. A mieink a mérkőzés első percétől vezetve, jó védekezéssel és magabiztos támadójátékkal fektették két vállra a hazai csapatot. Egy hét múlva a Vecsés ellen, hazai környezetben zárjuk a bajnokságot, addig Balatonfüreden kupameccs vár a mieinkre.

Kiválóan kezdtük a mérkőzést, kemény védekezésünknek és Tóth Mihály védéseinek köszönhetően az első hat percben – amiből kettőt emberhátrányban töltöttünk – mindössze egy gólt engedtünk a hazaiaknak, miközben Markez háromszor, Gábori pedig kétszer tudott eredményes lenni (1-5). Buday Dániel időkérését követően a matyóföldiekhez a napokban visszatért Radnic kozmetikázott az eredményen, de Varsandán és Herceg a 10. percre ötgólosra növelte a vendégelőnyt (2-7). A 10. perc végén másodszor küldték ki Gerdán Tibort a játékvezetők, akik hétméterest is ítéltek. Ezt Tóth Mihály hárította, a hazaiak azonban így is két gólra zárkóztak (5-7). Varsandán hatperces gyöngyösi gólcsendet tört meg, majd Krivokapics büntetőjével ismét négy volt közte (5-9). Vilovszki szerezte a tizedik gyöngyösi találatot, Konkoly Csaba pedig a 18. percben, 10-5-ös vendégvezetésnél időt kért. Kilenc perccel a félidő vége előtt Markez az addigi legnagyobb, hatgólos különbséget állította be a csapatok között, majd egy gyors akció végén Varsandán még egyet közétett (6-13). Sipekit, majd egy perccel később a vendégek hármasát, Kovács Bencét állították ki a játékvezetők, akik két és fél perccel a vége előtt kettős kiállítást ítéltek – a mieink soraiból Urbán Egont küldték ki. Fölényünk azonban nem volt kérdés, Ubornyák Dávid kétszer is remek ütemben szerzett labdát, majd dobta be az üresen álló mezőkövesdi kapuba, és a végéig Herceg is kétszer volt eredményes, így nyolcgólos, megnyugtató előnnyel vonulhattunk az öltözőbe (9-17).

A második félidő elején két megszerzett labdával sikerült beállítanunk a tízgólos különbséget (9-19), majd két percre ismét emberhátrányba kerültünk. A vendéglátók emberfogásra váltottak védekezésben, azonban így sem tudták megállítani a mieinket, akik a 37. percben már 23-12-re vezettek, a félidőben másodszor is időkérésre késztetve a hazaiakat. Tóth Mihály és Ubornyák Dávid percei következtek, kapusunk remek védéseket mutatott be, irányítónk pedig távoli lövésekkel növelte a különbséget a csapatok között: a 40. percre még tovább nyílt az olló, 25-13-ra vezettünk. Markez és István Péter szaporították a gyöngyösi találatok számát, a 46. percre 27-ig jutottunk, ekkor épp tízgólos volt a különbség a csapatok között. Tíz perccel a találkozó vége előtt tíz gólon belülre kapaszkodtak a hazaiak, akik ekkor már csak nyolcgólos hátrányban voltak (21-29). Buzogány Barna kapott lehetőséget a kapuban, támadásban pedig a hosszú lábadozás után felépült Milan Sajin szerzett gólt. Ezzel együtt is csökkent azonban a különbség, a hazaiak kapusa több alkalommal is hárította a mieink próbálkozásait, így három és fél perccel a végső sípszó előtt csak hat gól volt az előnyünk (25-31). Konkoly Csaba időt kért, majd  a kövesdiek félpályára jöttek ki védekezni. Sikerült azonban összekapni magunkat, Varsandán és Duris egy kínait is bemutattak, és a végére néhány jól sikerült indításnak köszönhetően visszaállítottuk a tízgólos különbséget: 25-35.


K&H férfi kézilabda liga, 12. forduló

Mezőkövesdi KC – HE-DO B. Braun Gyöngyös 25-35 (9-17)

Mezőkövesd, 800 néző
V.: Hargitai, Markó

MEZŐKÖVESD: Pásztor, Győri (kapusok) – Jancsó 5 (3), Kovács B. 1, Jóga 4, Krivokapic F., Rodic 1, Radnic 3, Kovács P. 1, Horváth L. 2 (1), Stankovic 3, Szabó D., Zelei 1, Martins, Menyhárt 4, Dávid. Edző: Buday Dániel.

GYÖNGYÖS: Tóth M., Buzogány (kapusok) – Urbán, Németh T. 1, Sipeki, Varsandán 4 (1), Ubornyák 4, Gábori 5, Duris 2, Vilovszki 2, Gerdán, Krivokapics 1 (1), Herceg 2, Markez 9, István 3, Sajin 2. Edző: Konkoly Csaba.

Kiállítások: 4, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/1.

Értékelések:

Konkoly Csaba: – Nagyot játszottak a fiúk, a védekezésünk az első félidőben szinte tökéletes volt. A második félidőben sokat könnyelműsködtünk, de így is jár a gratuláció a nagy betűs csapatként küzdő srácoknak. Örülök, hogy megtört a jég, és végre idegenben is győztesen hagytuk el a pályát.

Tóth Mihály: – Nagy lendülettel kezdtük a meccset, ez meg is látszott az eredményen. A második félidőben egy kicsit kiengedtünk, de szerencsére így is tudtuk tartani az előnyünket.

Buday Dániel: – Bármihez nyúltunk ma, semmi sem sikerült, a Gyöngyös pedig igazolta helyezését a tabellán. Sajnálom, hogy épp a szurkolóink számára legfontosabb meccsen nyújtottuk a leggyengébb teljesítményt. Fel kell állnunk ebből a sokkból, és küzdeni tovább célunkért, a bennmaradásért.

Jóga Norbert: – A Gyöngyös ma a játék minden elemében felülmúlt bennünket, és már az első félidben jelentős különbség alakult ki a javukra. Próbálkoztunk, de semmit nem tudtunk megvalósítani a pályán abból, amit a héten gyakoroltunk.