A Magyar Rákellenes Liga gyöngyösi alapszervezetének ajánlja fel az október 6-án 18 órakor kezdődő meccsének teljes bevételét a HE-DO B. Braun Gyöngyös. A csapat képviselteti magát az október 12-én Gyöngyösön rendezendő mellrák elleni figyelemfelkeltő sétán is.

Konkoly-SzegediOrsolya

– Már tavaly is részt vettem a mellrák elleni figyelemfelkeltő sétán Gyöngyösön. Idén is szeretnék ott lenni. Volt sportolóként, kézilabdaedzőként és testnevelőtanárként is kötelességem jelen lenni egy ilyen közösségerősítő programon – mondta Konkoly-Szegedi Orsolya, a HE-DO B. Braun Gyöngyös U12-es lánycsapatának edzője. Az egykori élvonalbeli kézilabdás jövőre lesz 30 éves. Sok helyen hallani, hogy a nőknek nem érdemes tartaniuk a mellráktól 35 év alatt, és ingyenes vizsgálatra is csak 45 év felett kapnak kétévente behívót. – Minden szűrővizsgálatot fontosnak tartok. Egy évben egyszer mindenkinek kötelessége lenne megnézetnie magát szakemberrel, legyen az egy egyszerű fogászati kontroll vagy átfogó nőgyógyászati vizsgálat. Inkább menjünk el mindenre kétszer feleslegesen, semmint egyszer már túl későn. Sajnálom, hogy a mammográfiás szűrővizsgálat 30 év alatt nem kötelező, hiszen többször olvastam már olyan megrendítő cikkeket, amik arról szóltak, hogy huszonévesek kaptak mellrákot. Ha nem is járunk rendszeresen szűrésre, legalább önvizsgálatot végezzünk. Fontos, hogy ezt szakszerűen tegyük, így ne féljünk tanácsot kérni nőgyógyászunktól vagy háziorvosunktól ezzel kapcsolatban! A mellrák jól kezelhető, ha korai stádiumban fedezzük fel, ám ehhez elengedhetetlen tudnia minden nőnek, hogy milyen esetleges elváltozás kelthet gyanút az emberben – magyarázta Konkoly-Szegedi Orsolya. 

A HE-DO B. Braun Gyöngyös férfi kézilabdacsapata a mellrák elleni küzdelem október 1-jei világnapjához kapcsolódva az október 6-án 18 órakor kezdődő Budakalász elleni meccs teljes bevételét felajánlja a Magyar Rákellenes Liga gyöngyösi szervezetének. Tették ezt tavaly is, amikor 200 ezer forintot tudtak átadni Tóth Lászlóné helyi elnöknek.

Konkoly-Szegedi Orsolya szerint a rendszeres sportolás és kiegyensúlyozott táplálkozás lehet az első lépés az egészséges életmód felé. – Persze ez sem garancia arra, hogy az embert ne támadja meg egy komolyabb betegség, ám az egészséges szervezet jobban fel tudja venni a harcot ellene. Mi már az U12-es kézis lányokat is rendszeresen visszük félévente sportorvoshoz. Azért is jó dolog egy sportcsapathoz tartozni, mert szakemberek figyelnek a gyerekek egészségére, és a legapróbb egészségre káros jeleket is kiszúrják. Fontos a rendszeres és változatos táplálkozás. Én is figyelek arra, hogy naponta többször egyek és minél több folyadékot igyak – mondta.

GeraKatalin

Gera Katalin három éve a HE-DO B. Braun Gyöngyös gyógytornásza, egészségügyi főiskolát végzett Miskolcon, kórházban is dolgozik Parádfürdőn. – Van egy olyan részlegünk, ahova olyan nők járnak, akik a mellrákkal küzdenek. Ez a betegség lelkileg is iszonyúan megviseli őket, így nem kérdés, hogy mindenkinek minél többször el kellene járni szűrővizsgálatra. Legalább a nőgyógyászunkat keressük fel minden évben, ők segítenek a szakszerű önvizsgálat megtanulásában. Az egészség nem lehet pénz kérdése – magyarázta a 28 éves gyógytornász. Ő minden egészségre kicsit is káros tényezőt száműzött életéből vagy szeretne száműzni onnan. Nem cigizik, nem fogyaszt alkoholt és a kávézást is próbálja visszaszorítani. A rendszeres testmozgás is elengedhetetlen, neki a biciklizés a hobbija. – És igyunk minél több vizet, hiszen az emberi test jelentős része vízből áll. Szükségünk van a folyadékra – tanácsolata Gera Katalin.

Tóth Lászlóné, a Magyar Rákellenes Liga gyöngyösi szervezetének elnöke elmondta, hogy szervezetük hat éve alakult, taglétszámuk jelenleg 80 fő, akik többsége – ahogy ők nevezik magukat – „érintett”, míg mások olyanok, akik családjában előfordult már rákos megbetegedés, különösképpen mellrák. – A HE-DO B. Braun Gyöngyös egyik meccsének teljes bevétele hatalmas segítség számunkra. Gyűléseinken rendszeresen hívunk orvoselőadókat, akik nem kérnek pénzt hasznos tanácsaikért, ám az ilyen felajánlásokból azért mindig tudunk összeállítani nekik egy szerény kis ajándékcsomagot hálánk jeléül – magyarázta a helyi szervezet vezetője.


TUDTA?

Magyarországon a nők leggyakoribb rosszindulatú daganata az emlőrák. Évente több mint 5 ezer újonnan felfedezett női emlődaganatot diagnosztizálnak. A mellrák túlnyomó része tünet- és panaszmentesen alakul ki, sokan akkor sem fordulnak orvoshoz, amikor a csomó már egyértelműen tapintható. Pedig az idejében diagnosztizált mellrák a daganatos megbetegedések közül egyike azoknak, amelyet már a legeredményesebben tudnak gyógyítani.