2018. május 17. csütörtök 20:39

Utánpótlás: ötödik hely a serdülőktől

Folytatjuk a gyöngyösi utánpótláscsapatok idei teljesítményét bemutató sorozatunkat, amelyben most az ötödik helyet megszerző serdülőcsapat eredményeit értékeljük az edzők segítségével.

01 matrakupa 2017 121

A serdülőcsapat nagy változáson ment keresztül. Új edzőpáros állt a teljesen megújult csapat élére, a játékosok többsége pedig dupla terhelést kapott. Többen az ifjúsági csapatban, míg mások az U14-ben is szerepeltek. Az ötödik hely egy nagyon szép eredmény, jó alap a feljebb lépéshez – értékelt Rosta István utánpótlásigazgató, aki két játékost külön kiemelt: - Gráf Martin gólkirály lett, és már a felnőtteknél is volt edzésen. Bodócs Marcell személyében pedig serdülő válogatott játékosunk is van – mondta a szakvezető. A csapat edzői így értékeltek:

Danyi Bence: - Az augusztusi felkészülés mindenképp máshogy indult, mint az eddigiek. Új csapat, új edzőtárs, új remények. Edzőtársammal, Temesvári Martinnal olyan csapat kialakítására törekedtünk, amely minden tekintetben profi. Célunk mindenképp az volt, hogy bárhol, bárki ellen játszik csapatunk, ne játsszon alárendelt szerepet, és szívét lelkét kitegye a pályára. Sajnos három játékosunk is úgy döntött, hogy abbahagyja ezt a remek sportágat. Így, a szezon elején létszámgondokkal küzdöttünk, amit azonban sikerült tehetséges fiatalokkal pótolnunk. A bajnokságban elért ötödik hellyel elégedett vagyok. Külön kiemelném Gráf Martint, aki nem csak csapatunk, hanem az I. osztályú serdülő bajnokság keleti csoportjának góllövőlistáját is megnyerte. Összeségében egy nagyon kemény és hosszú szezonon vagyunk túl. Köszönöm a fiúknak az egész éves kitartó munkát, és a megfelelő hozzáállást!

Temesvári Martin: - A serdülők augusztusban kezdték a felkészülést a bajnokságra, napi 2-3 edzéssel és egy kisvárdai edzőtáborral. A csapat új edzőpárost kapott, kollégámmal, Bencével nem voltunk ismeretlenek egymásnak, hiszen játékosként sok éven át csapattársak voltunk Gyöngyösön. A tavalyi csapat nagy része megmaradt, és hozzájuk csatlakoztak még az U14-ből páran, a bajnokságnak 17 fővel vágtunk neki. Az idősebb játékosok lehetőséget kaptak az ifjúsági csapatban, míg a fiatalok saját korosztályukban is bizonyíthattak. Az előbb említettek nagy kihívás elé állítottak minket, kicsit úgy éreztem, hogy három részre szakadt a csapat, majd egy kis változtatás után realizálódott a munka. Az idény elején megfogalmazott célok között a bajnokság első felében való szereplés és a fiatalkorú játékosok beépítése volt a legfontosabb, a srácok mindkettőnek eleget tettek. A teljesítményünkkel elégedett vagyok, 12 győzelmünk mellé 2 döntetlent és 8 vereséget szereztünk, amik nagyrészt pár gólon és kis szerencsén múltak. A csapat szekerét az idősebb játékosok húzták inkább, külön kiemelném a csapat két vezéregyéniségét Gráf Martint és Jaros Olivért, akik nagyban hozzájárultak a csapat sikereihez. Összességében egy nehéz és hosszú szezonon vagyunk túl, ami ugyan sikerülhetett volna kicsit jobban is, mert sokáig harcban voltunk a dobó legalsó fokáért vívott csatában, de elégedettek lehetünk az 5. helyezéssel. Köszönöm a srácoknak az egész éves munkát, a “kiöregedőknek” pedig sok sikert kívánok az ifjúsági csapatban.

Tabella

  • 01 kh liga

    1. MOL-PICK SZEGED 30
    2. Telekom Veszprém 20
    3. Grundfos Tatabánya KC 19
    4. Csurgói KK 18
    5. Balatonfüredi KSE 16
    6. Ferencvárosi TC 14
    7. HE-DO B. Braun Gyöngyös 13
    8. Sport36-Komló 13
    9. DVTK-Eger 8
    10. CYEB Budakalász 6
    11. Dabasi KC VSE 6
    12. Ceglédi KKSE 6
    13. Mezőkövesdi KC 5
    14. Vecsési SE 0

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner