2018. május 14. hétfő 14:44

Vilovszki Uros a B. Braun Gyöngyös keretében

Válogatott játékossal erősíti meg keretét a B. Braun Gyöngyös csapata, amely jövőre is a hazai élvonalban játszik majd. A klub vezetése több játékossal is előrehaladott tárgyalásokat folytat, többekkel pedig már meg is állapodott a 2018/2019-es szezont illetően, így Vilovszki Urossal is, aki beálló poszton lesz erőssége csapatunknak.

01 vilovski 1

Vilovszki Uros a januári Eb-n. Fotó: MKSZ/keziszovetseg.hu

A 34 éves, zentai születésű Vilovszki Uros 2006-ban igazolt Veszprémbe, a bakonyi gárdával hatszor nyert magyar bajnokságot, négyszer pedig Magyar Kupát. Később játszott Balatonfüreden, valamint a francia Montpellier és a román Baia Mare színeiben, erősítette a német Bergischer HC együttesét, legutóbb pedig Krivokapics Milorad csapattársa volt Székelyudvarhelyen. A magyar állampolgárságot 2014 tavaszán vette fel, legutóbb a 2018. januári Európa-bajnokságon volt a magyar válogatott tagja. A közel két méter magas, százkilós beállóra Pedro Martins távozása után támadásban és védekezésben is számít Konkoly Csaba vezetőedző.

– Komplex játékosról van szó, akire védekezésben és támadásban is számítok. Ugyanakkor – ami talán fontosabb – olyan személyiség, akire fiatal játékosaink példaként tekinthetnek, rutinjával pedig egyértelműen pozitív irányba formálja majd csapatunkat – fogalmazott Konkoly Csaba.

Vilovszki Uros is várakozással tekint gyöngyösi szereplése elé.

– Mindenképpen szerettem volna visszajönni Magyarországra, a Gyöngyös pedig mindig jó csapat volt, ahol kiváló körülmények között dolgozhatunk – mondta választásának okairól a válogatott beálló, aki külön örül neki, hogy újra egy csapatban játszhat Milorad Krivokapiccsal. – Miloraddal ugyanabban a kórházban születtünk, szinte a testvéremnek tartom, ráadásul nagyon nagy játékos, úgyhogy örülök, hogy ismét egy csapatban szerepelhetünk. Ahogy véget ér a román bajnokság, költözöm Gyöngyösre, alig várom, hogy jobban megismerjem a várost és a csapatot – fogalmazott a jelenleg a Baia Marénál kézilabdázó Vilovszki Uros.

A válogatott Vilovszki mellett több poszton is új játékosokkal erősíti jövő évi keretét a B. Braun Gyöngyös csapata. Rövidesen a további érkezőkről is hírt adunk.

Tabella

  • 01 kh liga

    1. MOL-PICK SZEGED 14
    2. Csurgói KK 10
    3. Grundfos Tatabánya KC 9
    4. Telekom Veszprém 8
    5. Balatonfüredi KSE 8
    6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 7
    7. Dabasi KC VSE 6
    8. Sport36-Komló 6
    9. Ferencvárosi TC 4
    10. Ceglédi KKSE 4
    11. CYEB Budakalász 4
    12. Mezőkövesdi KC 3
    13. DVTK-Eger 3
    14. Vecsési SE 0

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner




banner