2018. április 13. péntek 17:28

Meg kell őrizni a lendületet

Az elmúlt három mérkőzés lendületével készül a bajnoki folytatásra a B. Braun Gyöngyös csapata, amely ezen a héten a taktikai munkára helyezte a hangsúlyt, hétfőtől pedig már célzottan a Csurgó elleni találkozóra koncentrál.

01 idokeres

Az élvonalbeli férfi kézilabdabajnokság háromhetes szünetében sem pihentek a B. Braun Gyöngyös játékosai, akik a válogatott-szünet első hetében egyénileg készültek, a második héten pedig a taktikai munkára helyezték a hangsúlyt.

– Nagyon jó formában ért bennünket a szünet, most azon dolgozunk, hogy azt a lendületet, amit az elmúlt három mérkőzésen szereztünk, átmentsük a folytatásra – mondta Konkoly Csaba, aki szerint a csapat jó úton jár, ráadásul Krivokapics Milorad is felépült sérüléséből, így a keresztszalagszakadással küzdő Rodolfót leszámítva teljes kerettel dolgozhat a vezetőedző.

A következő héten már célzott felkészülést folytat az alakulat, amely április 21-én a Csurgót fogadja, majd Orosházára utazik, és az FTC elleni hazai bajnokival zárja a szezont. A célunk egyértelmű: hátralévő három mérkőzésünkön hat pontot szeretnénk gyűjteni, ami a legutóbbi három mérkőzésen nyújtott teljesítményt figyelembe véve nem lehetetlen feladat.

Miközben a csapat a bajnoki folytatásra koncentrál, az elnökség és a szakvezetés már a következő szezon keretének összeállításán dolgozik. A szlovák kézilabda szövetség a napokban hozta nyilvánosságra, hogy Mikita Matej elhagyja együttesünket, és Franciaországban folytatja karrierjét. A hírt Nagy Attila klubelnök is megerősítette.

– Mikita döntését természetesen elfogadjuk, és már dolgozunk a pótlásán. Más posztokon is tervezünk erősítést, amiről természetesen időben tájékoztatjuk szurkolóinkat is – fogalmazott a GYKK elnöke.

A hátralévő három meccs rendkívül fontos lesz csapatunk számára, az pedig előnyünkre válhat, hogy a három meccsből kettőt hazai környezetben játszhatunk. Azért, hogy az egyetlen idegenbeli, orosházi találkozón is szurkolóink előtt játszhassanak a fiúk, a Gyöngyösi Kézilabda Klub szurkolói buszt indít az április 28-i találkozóra. Jelentkezni Vernyik Lászlónál lehet a 30/205 27 18-as telefonszámon.

A B. Braun Gyöngyös hátralévő bajnoki mérkőzései:

2018. 04. 21. szombat, 18:00 B. Braun Gyöngyös - Csurgói KK

2018. 04. 28. szombat, 18:00 Orosházi FKSE LINAMAR - B. Braun Gyöngyös

2018. 05. 05. szombat, 18:00 B. Braun Gyöngyös - FTC

Tabella

  • 01 kh liga

    1. Telekom Veszprém 46
    2. MOL-Pick Szeged 42
    3. Grundfos Tatabánya KC 40
    4. Balatonfüredi KSE 36
    5. CYEB Budakalász 24
    6. Csurgói KK 23
    7. Sport36-Komló 22
    8. Dabas KC VSE 20
    9. Eger SBS Eszterházy 19
    10. Ceglédi KKSE 17
    11. FTC KN KFT 15
    12. B. Braun Gyöngyös 14
    13. Váci KSE 12
    14. Orosházi FKSE-LINAMAR 6

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner