2018. március 24. szombat 15:58

B. Braun Gyöngyös - Dabas KC VSE 30-24

Fegyelmezett, taktikus játékkal és kiváló kapusteljesítménnyel rukkolt elő a Dabas elleni hazai mérkőzésen a B. Braun Gyöngyös csapata, amely előnyét végig növelve, magabiztos győzelmet aratott a K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában, ezzel hatalmas lépést téve a bennmaradás és céljaink elérése felé. Folytatás szerdán a Tatabánya ellen, szintén hazai pályán. 

01 bbgy dabas 0324 1

A vádlisérüléssel bajlódó Krivokapics Milorad nélkül állt fel a B. Braun Gyöngyös csapata a Dabas ellen a K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában. Az M4 Sport által közvetített találkozóra komolyan készült együttesünk, amelynek minden pontra óriási szüksége van. Pedro Martins góljával indult a találkozó, de a második perc derekán szerzett találatot csak a hetedik percben követte a következő gyöngyösi gól, miközben ellenfelünk négyszer is betalált (2-4). Markez a második után harmadik gólunkat is megszerezte, ezzel egy gólra zárkóztatva csapatunkat, majd Tóth Mihály védése után újra eredményes volt, ezzel pedig egyenlővé vált az állás (4-4). A dabasiak ismét előnyhöz jutottak, de István Péter révén egyenlítettünk, majd az ő góljával vettük át a vezetést (6-5). Markez negyedik találatával 7-6-ra vezettünk a 19. percben, amikor harmadik alkalommal sújtottak kétperces kiállítással bennünket a játékvezetők. Azonban emberhátrányban is eredményesek tudtunk lenni, a félidő hátralévő részében pedig Urbán, Németh, Lele és István is eredményes tudott lenni, Kovacsics pedig büntetővel iratkozott fel a góllövők közé. Öt perccel a félidő vége előtt már két góllal vezettünk (12-10), amiből a sípszóig egyet tudtunk megőrizni, így 14-13-as hazai vezetésnél vonultak pihenőre a csapatok.

01 bbgy dabas 0324 2

Vendégtalálattal indult a második félidő, de Kovacsics Péter hétméteresével meg tudtuk tartani az előnyünket (15-14). Tóth Mihály pillanatai következtek, Loncar pedig kétgólosra növelte a vezetésünket, amit a vendégek gólja után Duris találatával sikerült őrizni (17-15). Tíz perccel a második játékrész kezdete után Urbán Egon robogott végig egy megszerzett labdával, és lőtt gólt, amivel először a meccsen háromra nőtt a különbség a csapatok között (19-16). Kovacsics gólja után már négy volt az előnyünk, és ezt őrizni is tudtuk, a 44. percben Markez góljával volt 21-17 az állás. A vendégek felzárkóztak mínusz kettőre, de Mikita mezőnygóljával és Kovacsics harmadik büntetőjével visszaállítottuk a négygólos különbséget a harmadik negyedóra végére (23-19). Tíz perccel a találkozó vége előtt hét emberrel kezdtek támadni a dabasiak, de így is mi tudtuk növelni az előnyünket, Mikita találatával 24-19-re léptünk meg. Duris és Kovacsics is üres kapus gólt szerzett, amivel 27-21-re módosítottuk az állást, az addigi legnagyobb különbséget kidolgozva. Markez még ezt is tudta növelni (28-21), három perccel a vége előtt azonban Duris harmadik kétperces büntetését kapta, emiatt el kellett hagynia a játékteret. Két perccel a vége előtt 28-23 volt az állás, amikor Konkoly Csaba időt kért, Markez pedig fontos gólt szerzett, amivel végleg eldöntötte a találkozó sorsát. A vége 30-24 lett, megérdemelten nyertünk.

01 bbgy dabas 0324 tiszta

B. BRAUN GYÖNGYÖS - DABAS KC VSE 30-24 (14-13)
Gyöngyös, 700 néző
Vezette: Bonifert, Oláh.

GYÖNGYÖS: TÓTH M. 1, Urbán 3, MARKEZ 9, Sipeki, Martins 1, Loncar 1, Németh T 1. Csere: KOVACSICS 6 (4), Gábori, DURIS 2, Gerdán, Lele 1, Mikita M. 2, István P. 4. Edző: Konkoly Csaba

DABAS: Holló B., Perisic 2, ORSZÁGH 4, Szőllősi O., Slachta 2, HALÁSZ L. 5, ZAKICS 6 (1). Csere: Duleba (kapus), Shinnosuke 2, Kiss A. 1, Lepsényi, Pocsai 1 (1), Bíró 1, Tanaka. Edző: Tomori Győző

Kiállítások: 16, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 4/4 ill. 3/1.

01 bbgy dabas 0324 st

Értékelések:

Tomori Győző: - Gratulálok a Gyöngyösnek, olyan második félidőt produkáltak, amivel nem tudtuk felvenni a versenyt, főleg a beállójátékuk ellenszerét nem találtuk, és így az átlövőik is helyhez jutottak. Várom, hogy a csapatom megmutassa, melyik az igazi arca: az, amelyik ikszel a Tatabányával, vagy az, amelyiket ma is láthattuk.

Holló Balázs: - Gratulálok a Gyöngyösnek. Az első félidőt jól kezdtük, inkább a második félidőben keresendők a hibáink, amit el lehetett követni, azt el is követtük. Ezeket kell kijavítanunk a szerdai, Vác elleni meccsig.

Konkoly Csaba: - Gratulálok a Dabasnak, nagyon jó szezont futnak, komoly taktikai erősségű csapatuk van. Életbevágóan fontos volt számunkra ez a két pont, ami azt is mondhatom, hogy négyet ér. A Dabas minden taktikai váltására tudtunk válaszolni, nagy akarattal játszottak a fiúk, remélem, hogy tudjuk tartani ezt a lendületet. Büszke vagyok a csapatra.

Tóth Mihály: - Gratulálok a Dabasnak, nagyon készültünk ellenük. A védekezésünk dominált, harminc gól alatt tudtuk tartani az ellenfelet. Az első félidőben küzdöttünk a kétpercekkel. A második félidőre ellenfelünk fölé kerekedtünk.

Tabella

  • 01 kh liga

    1. MOL-PICK SZEGED 6
    2. HE-DO B. Braun Gyöngyös 5
    3. Grundfos Tatabánya KC 5
    4. Telekom Veszprém 4
    5. Csurgói KK 4
    6. Ceglédi KKSE 4
    7. Sport36-Komló 4
    8. Dabasi KC VSE 3
    9. Ferencvárosi TC 2
    10. Mezőkövesdi KC 1
    11. CYEB Budakalász 1
    12. DVTK-Eger 1
    13. Balatonfüredi KSE 0
    14. Vecsési SE 0

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner