2018. március 10. szombat 18:03

B. Braun Gyöngyös - Ceglédi KKSE 24-27

Nem bírt a Cegléddel a B. Braun Gyöngyös a K&H férfi kézilabda liga 20. fordulójának mérkőzésén. Hiába játszhattunk hazai pályán, a vendégek végig domináltak a találkozón, és a kiváló formában védő Pallagnak - no meg hibáinknak köszönhetően - magabiztosan vitték el a két pontot Gyöngyösről. A hajrában fel tudtunk zárkózni mínusz kilencről mínusz háromra, de közelebb nem kerültünk ellenfelünkhöz. Ezzel tovább élesedett a bentmaradásért vívott harc, aminek következő csatáját egy hét múlva Budakalászon vívjuk.

01 bbgy cegled 0310 1

A két kapus, Tóth Mihály és a ceglédi hálóőr, Pallag Péter egy-egy védésével indult a találkozó, majd Borsos Tamás révén megszületett a találkozó első gólja is, ezzel pedig a vendégek megszerezték a vezetést, majd a negyedik percben kettővel megléptek. Kiválóan védekeztünk, de Mikita szabálytalankodott, így két percre emberhátrányba kerültünk, de így sikerült kivédekeznünk a ceglédiek támadását, de a mi támadásvezetéseink továbbra sem vezettek eredményre, így kilenc percnyi játék után is 2-0-s vendégvezetést mutatott az eredményjelző. A ceglédiek harmadik gólja Németh Tamás a 11. percben szerezte az első gyöngyösi találatot (1-3), de a következő próbálkozásainkat Pallag hárította, s Juhász Károly második góljával a vendégek 4-1-re elléptek. Tizennégy percnyi játék után 1-5 állt az eredményjelzőn, Konkoly Csaba pedig magához hívta játékosait. Urbán Egon szerezte második gólunkat, majd egy ceglédi büntető után Mikita volt eredményes (3-6). Kezdtünk magunkra találni, Mikita második góljával 4-6-ra zárkóztunk, a kapunkban pedig Hudák váltotta Tóth Mihályt. Németh Tamás helyett Kovacsics Péter érkezett, a vendégek pedig egy eladott labdával meglépve 4-8-ra módosították az állást. A 22. percben már 9-4-re vezettek a ceglédiek, nekünk pedig továbbra sem ment a gólszerzés. Radnic harmadik büntetőjét is belőtte, Konkoly Csaba pedig forgatta csapatát, István Péter és Sipeki Levente is pálára lépett. Mikita harmadik góljával szépítettünk, de a Cegléd válaszolni tudott, így a különbség nem csökkent a csapatok között (5-11). Radovic szabálytalankodott Sipekivel szemben, Levente azonban nem állta meg szól nélkül a dolgot, így őt is kiállították a játékvezetők, és öt az öt ellen folytatták a csapatok. Urbán Egon második találatával 6-12-re zárkóztunk, majd Hudák védett fontos pillanatban. Ha helyzetbe kerültünk, Lövéseink rendre elakadtak Pallagban, így nem sikerült közelebb férkőznünk ellenfelünkhöz, amely a 28. percben időkéréssel állította meg a játékot. A végéig csak a vendégoldalon született találat, így 6-13-as állásnál, hétgólos hátrányban kezdtük a második félidőt.

01 bbgy cegled 0310 2

Mikita lőtte a második játékrész első gólját, majd egy vendégtalálat után Lele állhatott oda első hetesünkhöz a büntetővonalra, és 8-14-re szépített. Markez talált be, a kapunkat pedig Holló Márk őrizte. Újabb Markez-góllal lett 10-16 az állás a 37. percben, majd Gerdán másodszor kapott kétperces büntetést. Hétméterest értékesítettek a vendégek, majd mi kerültünk emberelőnybe. Sajnos nem tudtunk élni a lehetőséggel, a különbség pedig csak nőtt a csapatok között, a 42. percben már 19-10-re vezettek a vendégek. Markez, majd kétszer egymás után Duris növelte a hazai gólok számét, de a vendégtalálatok is gyarapodtak, 12 perccel a mérkőzés vége előtt 22-14-re vezettek a ceglédiek. Krivokapics lőtte első gólját büntetőből a találkozón, majd Duris negyedszer is eredményes volt, és feljöttünk egészen 17-23-ra, amikor Konkoly Csaba másodszor is időt kért. Kilenc perc volt hátra a találkozóból, Mikita gólja tartotta életben a halvány reménysugarat, majd a vendégek kértek időt, majd szereztek újabb gólt, amire Németh Tamás révén tudtunk válaszolni. Krivokapics szerezte a 20. gyöngyösi gólt, aztán Hudák mutatott be két védést ötgólos hátrányban. Németh Tamás négy gólra csökkentette a különbséget, és ekkor még lehetett volna esélyünk a szoros végjáték kiharcolására, de fontos pillanatokban hibáztunk, így a Cegléd higgadt játékával a végéig megőrizte előnyét. Mikita gólja után, 22-27-es állásnál, másfél perccel a vége előtt a ceglédiek még időt kértek, Duris pedig még kozmetikázott az eredményen, de de ez a lényegen nem változtatott: 24-27-re alulmaradtunk. Március 17-én Budakalászon lépünk pályára.


K&H férfi kézilabda liga, 20. forduló

B. Braun Gyöngyös – Ceglédi KKSE 24-27 (6-13)
Gyöngyös, 700 néző
V.: Horváth, Marton

01 bbgy cegled 0310 eleje

Gyöngyös: Tóth M. – Urbán 2, Markez 3, Gerdán, Mikita 7, Duris 5, Németh T. 3. Csere: Hudák, Holló M. (kapusok), Martins, Kovacsics, Sipeki, Gábori 1, Lele 1 (1), Krivokapics 2 (1), István P. Edző: Konkoly Csaba

Cegléd: Pallag – Radovic 3, Radnic 8 (5), Juhász 3, Grbovic 3, Borsos 5, Lászlai 2. Csere: Mojsilov (kapus), Hódi 1, Szabó B. 1, Hajdu T. 1, Megyeri. Edző: Jakab László

Kiállítások: 12, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 3/2 ill. 6/5.

Értékelések:

01 bbgy cegled 0310 st

Jakab László: - Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy elterveztünk. Jól működött a hatosfalunk, amit kimagasló kapusteljesítménnyel tudtunk párosítani. Sikerült megakadályoznunk a gyöngyösi szélsők indulását, ez is fontos célunk volt. A második félidőre a Gyöngyös felerősödött, mi pedig egy picit leültünk. A közönséget kiszolgáltuk, gratulálok a srácaimnak, és a Gyöngyösnek is.

Juhász Károly: - Kedden játszottunk a Veszprémmel, amit jól sikerült felhasználnunk, és igazából az első félidőben el tudtuk dönteni a találkozót. A második félidőben volt egy kisebb holtpontunk, de szerencsére volt akkora előnyünk, hogy ezt átvészeljük.

Konkoly Csaba: - Gratulálok a Ceglédnek a megérdemelt győzelemhez. Nagyon dühös vagyok, mert kétheti munkánk veszett kárba, abból, amit gyakolrotunk, szinte semmit sem láttam viszont a pályán. Hat lőtt góllal egy félidőt nem lehet zárni, és ez jól mutatta azt a tanácstalanságot is, amit egyelőre nem értek. A második félidőben, főleg a végjátékban voltak jó pillanataink, de technikai hibáink miatt nem tudtunk túlnőni az árnyékunkon.

Gábori Máté: - Gratulálok a Ceglédnek. Sok taktikai, technikai hibát vétettünk támadásban és védekezésben is, nem tudtunk gyors gólokat szerezni, és a helyzeteinket sem sikerült kihasználni. Az első félidőben megpecsételtük a sorsunkat. Próbálunk tanulni a hibákból.

Tabella

  • 01 kh liga

    1. Telekom Veszprém 50
    2. MOL-Pick Szeged 46
    3. Grundfos Tatabánya KC 42
    4. Balatonfüredi KSE 40
    5. Sport36-Komló 26
    6. Csurgói KK 25
    7. CYEB Budakalász 24
    8. Dabas KC VSE 20
    9. Eger SBS Eszterházy 19
    10. Ceglédi KKSE 17
    11. B. Braun Gyöngyös 17
    12. FTC KN KFT 16
    13. Váci KSE 16
    14. Orosházi FKSE-LINAMAR 6

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner