2018. március 07. szerda 10:40

Csak a győzelem lehet a cél a Cegléd ellen szombaton

Határozott célkiűzéssel, mindkét pont megszerzéséért lép pályára szombaton a B. Braun Gyöngyös csapata a Cegléd elleni hazai mérkőzésen. A keret teljes, mindenki bevetésre kész, és a felkészülésre is volt idő, így szurkolóink segítségével megszerezhető a győzelem. A találkozó előtt szurkolói ankétra várjunk szimpatizánsainkat.

01 bbgy komlo 20180217 b 46

A tavaszi szezonban minden mérkőzésnek és minden pontnak óriási jelentősége van, ezért is volt rendkívüli jelentősége az ötödik helyezett Komló elleni pontszerzésnek. A közvetlen riválisok ellen azonban ennél is több kell, hazai pályán kötelező a győzelem, ha szeretnénk elérni a céljainkat. Így a soron következő, Cegléd elleni mérkőzésre is nagyon komolyan készül a B. Braun Gyöngyös csapata.

– A szokásosnál is több edzéssel készülünk a Cegléd ellen, volt elég időnk, így sokat videóztunk, ellenfelünk támadó- és védekezőjátékára is felkészültünk. A mérkőzésig hátralévő időben is kemény munkát végzünk, a hangulat jó, a csapatunk teljes, így minden okunk megvan a bizakodásra. Célunk nem is lehet más, mint a két pont megszerzése, egyértelműen győzelmi céllal készülünk a meccsre – mondta Nigrínyi Tibor, csapatunk másodedzője.

A Cegléddel tavaly októberben találkoztunk legutóbb, akkor kiélezett mérkőzésen kétgólos győzelmet aratott ellenfelünk, amely jelenleg négy győzelemmel és négy döntetlennel a tabella tizedik helyén áll, három ponttal és két hellyel megelőzve a mieinket. Az őszi mérkőzés óta a ceglédiek irányítását Jakab László vette át Nagy Károlytól, de a mi csapatunk háza táján is történtek változások. A télen szerződtetett István Péter például még nem játszott az októberi mérkőzésen.

– Nagyon jól érzem magam Gyöngyösön, az elmúlt két hónapban úgy érzem, jól beilleszkedtem a csapatba, és sikerült a taktikát is magamévá tenni – mondja beállónk. – Keményen készülünk a szombati mérkőzésre, aminek meg kell, hogy legyen az eredménye. Bízom benne, hogy egy győztes mérkőzéssel tudjuk meglepni szurkolóinkat szombaton.

A szombati találkozó előtt, 17 órától szurkolói ankétot rendezünk a csarnok büfé melletti helyiségében, ahová várunk mindenkit, aki érdeklődik a klub tevékenysége iránt. Ebben a hónapban összesen négy mérkőzésen lép pályára a B. Braun Gyöngyös, amely a Cegléd elleni hazai bajnoki után március 17-én Budakalászra utazik, majd 24-én, 16 órától a Dabas együttesét fogadja tévés mérkőzésen. Az utolsó márciusi feladat a Tatabánya elleni hazai meccs lesz majd 28-án, 18 órától.

K&H férfi kézilabda liga, 20. forduló

B. Braun Gyöngyös – Ceglédi KKSE

2018. március 10. 18:00
Dr. Fejes András Sportcsarnok
V.: Horváth P., Marton B.

A B. Braun Gyöngyös hátralévő bajnoki mérkőzései:

2018. 03. 17. szombat, 18:00 CYEB Budakalász - B. Braun Gyöngyös
2018. 03. 24. szombat, 16:00 B. Braun Gyöngyös - Dabas KC VSE (TV: M4 Sport)
2018. 03. 28. szerda, 18:00 B. Braun Gyöngyös - Grundfos Tatabánya
2018. 04. 21. szombat, 18:00 B. Braun Gyöngyös - Csurgói KK
2018. 04. 28. szombat, 18:00 Orosházi FKSE LINAMAR - B. Braun Gyöngyös
2018. 05. 05. szombat, 18:00 B. Braun Gyöngyös - FTC

Tabella

  • 01 kh liga

    1. Telekom Veszprém 50
    2. MOL-Pick Szeged 46
    3. Grundfos Tatabánya KC 42
    4. Balatonfüredi KSE 40
    5. Sport36-Komló 26
    6. Csurgói KK 25
    7. CYEB Budakalász 24
    8. Dabas KC VSE 20
    9. Eger SBS Eszterházy 19
    10. Ceglédi KKSE 17
    11. B. Braun Gyöngyös 17
    12. FTC KN KFT 16
    13. Váci KSE 16
    14. Orosházi FKSE-LINAMAR 6

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner