2018. február 24. szombat 17:44

Balatonfüred - B. Braun Gyöngyös 34-26

Küzdelmes mérkőzést játszott Balatonfüreden a B. Braun Gyöngyös a K&H férfi kézilabda liga 19. fordulójában. A hazaiak végig vezettek a találkozón, de a 35. percig tapadtunk rájuk. Ekkor azonban a fürediek egy jó sorozattal kilenc góllal megléptek, ami túl soknak bizonyult ahhoz, hogy a Gerdán Tibor és Németh Tamás nélkül felálló mieinknek legyen esélye a pontszerzésre. Megyünk tovább, készülünk a március 10-i, Cegléd elleni mérkőzésre.

bfured bbgy hl

Nem utazhatott teljes kerettel Bataonfüredre a B. Braun Gyöngyös a K&H liga 19. fordulójának mérkőzésére. Gerdán Tibort azért kellett itthon hagynia Konkoly Csaba vezetőedzőnek, mert a két csapat megállpodása szerint a szezon közben Füredről igazolt Gerdán az egymás elleni meccseken nem léphet pályára, Németh Tamást pedig betegség döntötte le a lábáról.

Balatonfüredi találattal indult a mérkőzés, de Mikita Matej révén a második perc derekán válaszolni tudtunk, ahogy Markez a második hazai gól után is döntetlenre alakította az állást. 3-2 után ezt nem tudtuk megismételni, így Kasparek találatával a házigazda fürediek kétgólos előnyt dolgoztak ki (4-2). Markez volt eredményes, de az ötödik perc végére a Balaton-partiak visszaállították kétgólos előnyüket, amit Urbán csökkentett egyre a hatodik perc közepén (5-4). Egy perccel később, 6-4-es hazai vezetésnél Sipeki kiállításával fogyatkoztunk meg, de Urbán Egon emberhátrányban is eredményes tudott lenni. A kilencedik perc legelején Urbán második góljával 7-6 volt az állás, de Semenov még emberelőnyben gólt tudott lőni. Büntetőt hibáztunk, így a vendéglátók lehetőséget kaptak rá, hogy hárommal meglépjenek, s éltek is vele (9-6). Hétméteresből zárkóztunk Krivokapics révén, de a hazaiak szinte minden támadásukat góllal tudták befejezni, így nem sikerült közelebb kerülni ellenfelünkhöz, sőt a 13. percre négygólos hátrányba kerültünk (11-7). Duris, majd István Péter zárkóztatta a mieinket, az első negyedóra letelte előtt mínusz kettőre jöttünk fel (11-9). Sipekit másodszor is kiállították a játékvezetők, de Krivokapics emberhátrányban is betalált (12-10), majd 13-10-es állásnál mi kerültünk emberelőnybe. Krivokapics a huszadik percben büntetőt értékesített, ezzel két gólon tartotta csapatunkat (13-11). Továbbra is felváltva potyogtak a gólok, Krvatski találatára Kovacsics Péter, Szitáéra pedig István Péter válaszolt (15-13). Markezt állították ki a játékvezetők a 24. percben, a létszámfölényt pedig gólra váltották a hazaiak, akik így megint hárommal vezettek, szűk hat perccel a félidő vége előtt több mint tizenkét perc után ismét négy góllal léptek meg (17-13). Krivokapics csökkentette a különbséget, de szinte azonnal érkezett a válasz hazai oldalról (18-14). Ismét emberhátrányba kerültünk, ezúttal Mikitának kellett két percre elhagynia a pályát, azonban sikerült gólt szereznünk, ezúttal Kovacsics talált be (18-15). Hornyák két góljával két perccel a félidő vége előtt már öttel vezettek a hazaiak (20-15), majd két percig mi játszhattunk létszámfölényben. Krivokapics talált be a játékrész utolsó percének kezdetén, amivel be is állította a félidei eredményt: 20-16.

Úgy indult a második játékrész, ahogy az első befejeződött, a remek formában kézilabdázó Krivokapics hatodszor volt eredményes, és 20-17-re módosította az állást. Bóka, majd Kasparek növelte a hazai gólok számát, aztán Debreczeni kiállítása után Lele büntetőjével és Gábori mezőnygóljával 22-19-re zárkóztunk. A 36. percre visszaállt az ötgólos különbség (24-19), amit tovább is tudtak növelni a házigazdák, a 38. percben már 26-19-re vezettek, ez volt az addigi legnagyobb különbség a mérkőzésen. A füredi Topic kiállításával emberelőnybe kerültünk, Lele pedig hetesből lőtte a huszadik vendéggólt (26-20). A találkozó utolsó harmadának elején tovább nyílt az olló, a vendéglátók 29-20-ra léptek meg, számunkra pedig kezdett elúszni a pontszerzés esélye. Markez kozmetikázott az eredményen, amit négyperces gólcsend követett. Markez törte meg a jeget, majd Gáborit küldték ki két percre a játékvezetők 29-22-es állásnál. Az 50. percben jártunk, amikor Loncar góljával mínusz hatra zárkóztunk (29-23), a fürediek válasza után pedig az 55. percig kellett várni a következő találatra, amit Urbán szerzett, 30-24-re módosítva az állást. Loncar góljával az 57. percben 31-25 volt az állás, a 38. percben azonban ismét nyolc volt közte (33-25). Loncar büntetőt hibázott, de javított, megszerezve 26. találatunkat. Erre is volt válaszuk a vendéglátóknak, akik az utolsó másodpercekben hétméterest hibáztak, így az eredmény már nem változott, a Balatonfüred 34-26-ra megnyerte a mérkőzést. Számunkra a Cegléd elleni, hazai találkozó lesz a következő feladat, március 10-én.


 

K&H férfi kézilabda liga, 19. forduló

Balatonfüredi KSE – B. Braun Gyöngyös 34-26 (20-16)

Balatonfüred, 600 néző
V.: Bócz, Wiedemann

Balatonfüred: Fazekas, Andó (kapusok) – Németh B., Bóka 2, Déber, Varsandán M., Karvatski 4, Hornyák 5 (1), Szita 5, Topic 5, Debreczeni 2, Kasparek 4, Semenov 4, Kemény 1, Horváth L. 1, Máthé 1. Edző: Csoknyai István.

Gyöngyös: Hudák, Tóth M., Holló M. (kapusok) – Martins, Urbán 4, Kovacsics 2, Sipeki, Gábori 1, Duris 1, Loncar 3, Lele 2 (2), Krivokapics 6 (2), Markez 4, Mikita M. 1, István P. 2, Tóth G. Edző: Konkoly Csaba.

Kiállítások: 10, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 2/1, ill. 6/4.

Értékelések:

Konkoly Csaba: - Gratulálok a Balatonfürednek, nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, amihez mi csak statisztálni tudtunk. A védekezésünkről mindent elárul a 34 kapott gól, a támadásunkról pedig a 26 szerzett találat. Volt olyan szakasza a meccsnek, amikor látótávolságon belül volt az ellenfelünk, de sajnos a második félidőben sem tudtunk megújulni. Dolgozunk tovább, nekünk a folytatásra kell koncentrálnunk, és a védekezésünket újra stabillá tenni.

Urbán Egon: - Védekezés nélkül elég nehéz nyerni ebben a sportágban, nekünk pedig ma nem állt össze a védelmünk, és a kapussal sem jött létre a kapcsolat. Emiatt az első félidőben négy góllal el tudott húzni a Füred. A második félidőre szerettük volna keményebbé tenni a védelmünket, sajnos ez nem jött össze, így még négyet közé tudtak tenni a hazaiak, akiknek gratulálok.

Csoknyai István: - Szerintem mindkét csapat megérdemli a gratulációt, ellenfelünk is nyílt sisakkal küzdött, és mi is jó tempót mentünk, már-már Bundesliga szintű mérkőzést játszottunk. A védekezés ma nem játszott főszerepet, bár Andót ki kell emelnem, fontos pillanatokban védett. A támadásunkon akartunk javítani erre a meccsre, most ez sikerült, de igazán akkor lehetünk elégedettek, ha emellett a védekezésünk is jól működik majd.

Andó Arián: - Gratulálok a Gyöngyösnek, hajtós meccsbe vittek bele bennünket. Az első félidőben a védekezésünkben voltak hiányosságok, ezért ellenfelünk meccsben tudott maradni. A második félidőben ezen sikerült javítanunk, így fel tudtuk őrölni őket.

Tabella

  • 01 kh liga

    1. MOL-PICK SZEGED 20
    2. Grundfos Tatabánya KC 15
    3. Csurgói KK 15
    4. Telekom Veszprém 12
    5. Balatonfüredi KSE 12
    6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 11
    7. Ferencvárosi TC 10
    8. Sport36-Komló 9
    9. Dabasi KC VSE 6
    10. Ceglédi KKSE 6
    11. CYEB Budakalász 6
    12. DVTK-Eger 5
    13. Mezőkövesdi KC 3
    14. Vecsési SE 0

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner




banner