2018. február 14. szerda 13:46

A Komló ellen bizonyíthatunk szombaton

„Ez a csapat többre hivatott annál, mint amit a tabella jelenleg mutat” – fogalmazott Krivokapics Milorad, a B. Braun Gyöngyös frissen szerződtetett átlövője, aki szerint a szombati, Komló elleni mérkőzésen mindent megtesznek majd, hogy ezt be is bizonyítsák.

01 csapat int

A Veszprém és a Szeged elleni találkozókkal kezdte a bajnokság tavaszi idényét a B. Braun Gyöngyös csapata, amely első két tavaszi mérkőzésén csak részcélokért küzdhetett, szombaton azonban már a győzelemért léphet pályára hazai közönsége előtt.

– Számunkra most kezdődik igazából a tavasz, a Veszprém és a Szeged ellen csak részcélokat tűzhettünk ki magunk elé, amiket többé-kevésbé meg is tudtunk valósítani – mondta Konkoly Csaba vezetőedző. – Becsületes, kemény, munkát végeztek a fiúk a felkészülés során, fizikálisan százszázalékos állapotban vagyunk, sérültjeink is felépültek, így abban bízunk, hogy végre megmutathatjuk, mire vagyunk képesek valójában. Nem lesz könnyű dolgunk a Komló ellen, de egyértelműen a két pont megszerzéséért fogunk harcolni, és az utána következő mérkőzéseken is mindent megteszünk majd, hogy felkapaszkodjunk a tabellán a célként megfogalmazott tizedik hely környékére – fogalmazott a szakember.

A Komlóval legutóbb októberben találkoztunk, az idegenbeli mérkőzésen szoros első félidő (10-9) után 25-21-es vereséget szenvedtünk. Ellenfelünk első tavaszi mérkőzésén döntetlent játszott a Csurgóval, majd győzelmet aratott hazai pályán az Orosháza ellen, jelenleg a négy 17 pontos csapat között foglalnak helyet a tabella 6. helyén. A mieink a rendkívül szoros alsó mezőnyben, a 12. helyről várják a találkozót, amelyen a téli átigazolási időszakban szerződtetett, egykori válogatott Krivokapics Milorad is segítségünkre lesz.

01 krivo 2

– Edzésről edzésre sikerül mind jobban beilleszkednem a csapatba. Sajnos a Veszprém és a Szeged elleni meccsek előtt nagyon kevés alkalmam volt megtanulni a Gyöngyös játékát, azóta azonban jónéhány közös gyakorláson túl vagyunk, és az alapján, amit tapasztaltam, őszintén mondhatom, hogy ez a csapat többre hivatott annál, mint amit a tabella mutat, és ezt be is fogjuk bizonyítani – mondta a rutinos átlövő.

A B. Braun Gyöngyös számára minden mérkőzés hatalmas téttel bír a tavaszi idényben, hiszen a végelszámolásnál minden egyes pontnak óriási jelentősége lesz. A pontokért folytatott küzdelemben szurkolóink támogatására is számítunk. Számukra fontos információ, hogy változott a Dabas elleni, március 24-én játszandó mérkőzésünk kezdési időpontja, a találkozó 18 óra helyett 16 órakor kezdődik majd, és azt az M4 Sport élőben közvetíti.

K&H férfi kézilabda liga, 18 forduló

B. Braun Gyöngyös – Sport36-Komló

2018. február 17. szombat, 18:00

Dr. Fejes András Sportcsarnok

V.: Bacs, Bóna

„Ez a csapat többre hivatott annál, mint amit a tabella jelenleg mutat” – fogalmazott Krivokapics Milorad, a B. Braun Gyöngyös frissen szerződtetett átlövője, aki szerint a szombati, Komló elleni mérkőzésen ezt be is fogják bizonyítani.
A Veszprém és a Szeged elleni találkozókkal kezdte a bajnokság tavaszi idényét a B. Braun Gyöngyös csapata, amely első két tavaszi mérkőzésén csak részcélokért küzdhetett, szombaton azonban már a győzelemért léphet pályára hazai közönsége előtt.
- Számunkra most kezdődik igazából a tavasz, a Veszprém és a Szeged ellen csak részcélokat tűzhettünk ki magunk elé, amiket többé-kevésbé meg is tudtunk valósítani – mondta Konkoly Csaba vezetőedző. – Becsületes, kemény, munkát végeztek a fiúk a felkészülés során, fizikálisan százszázalékos állapotban vagyunk, sérültjeink is felépültek, így abban bízunk, hogy végre megmutathatjuk, mire vagyunk képesek valójában. Nem lesz könnyű dolgunk a Komló ellen, de egyértelműen a két pont megszerzéséért fogunk harcolni, és az utána következő mérkőzéseken is mindent megteszünk majd, hogy felkapaszkodjunk a tabellán a célként megfogalmazott tizedik hely környékére – fogalmazott a szakember.
A Komlóval legutóbb októberben találkoztunk, az idegenbeli mérkőzésen szoros első félidő (10-9) után 25-21-es vereséget szenvedtünk. Ellenfelünk első tavaszi mérkőzésén döntetlent játszott a Csurgóval, majd győzelmet aratott hazai pályán az Orosháza ellen, jelenleg a négy 17 pontos csapat között foglalnak helyet a tabella 6. helyén. A mieink a rendkívül szoros alsó mezőnyben, a 12. helyről várják a találkozót, amelyen a téli átigazolási időszakban szerződtetett, egykori válogatott Krivokapics Milorad is segítségünkre lesz.
- Edzésről edzésre sikerül mind jobban beilleszkednem a csapatba. Sajnos a Veszprém és a Szeged elleni meccsek előtt nagyon kevés alkalmam volt megtanulni a Gyöngyös játékát, azóta azonban jónéhány közös gyakorláson túl vagyunk, és az alapján, amit tapasztaltam, őszintén mondhatom, hogy ez a csapat többre hivatott annál, mint amit a tabella mutat, és ezt be is fogjuk bizonyítani – mondta a rutinos átlövő.
A B. Braun Gyöngyös számára minden mérkőzés hatalmas téttel bír a tavaszi idényben, hiszen a végelszámolásnál minden egyes pontnak óriási jelentősége lesz. A pontokért folytatott küzdelemben szurkolóink támogatására is számítunk. Számukra fontos információ, hogy változott a Dabas elleni, március 24-én játszandó mérkőzésünk kezdési időpontja, a találkozó 18 óra helyett 16 órakor kezdődik majd, és azt az M4 Sport élőben közvetíti.
K&H férfi kézilabda liga, 18 forduló
B. Braun Gyöngyös – Sport36-Komló
2018. február 17. szombat, 18:00
Dr. Fejes András Sportcsarnok
V.: Bacs, Bóna

 

Tabella

  • 01 kh liga

    1. Telekom Veszprém 46
    2. MOL-Pick Szeged 42
    3. Grundfos Tatabánya KC 40
    4. Balatonfüredi KSE 36
    5. CYEB Budakalász 24
    6. Csurgói KK 23
    7. Sport36-Komló 22
    8. Dabas KC VSE 20
    9. Eger SBS Eszterházy 19
    10. Ceglédi KKSE 17
    11. FTC KN KFT 15
    12. B. Braun Gyöngyös 14
    13. Váci KSE 12
    14. Orosházi FKSE-LINAMAR 6

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner