2017. december 29. péntek 09:14

Nehéz tavasz előtt állunk

Tizenöt mérkőzéséből ötön szerzett pontot, és nyolc egységgel a tabella 11. helyén várja a tavaszi folytatást a B. Braun Gyöngyös csapata az élvonalbeli kézilabda-bajnokságban. Együttesünk a Szeged elleni pontszerzéssel az elmúlt évek legnagyobb bravúrját érte el, de akadtak olyan mérkőzések is, amelyeken nem sikerült hozni a kötelezőt. Az év végéhez közeledve Konkoly Csaba vezetőedzővel értékeltünk.

01 bbgy bfured 1013 52

– Amikor bemutatkozott a B. Braun Gyöngyös vezetőedzőjeként, azt mondta, az első évre a tizedik hely megszerzését érzi reálisnak, ahonnan a következő évben előre lehet lépni. Ha a tabellára nézünk, ettől nem áll messze a csapat, de a hullámzó teljesítmény miatt mégis van bennünk hiányérzet. Hogy értékeli a csapat őszi szereplését?

 A teljesítményünk hullámzásának több összetevője van. Az egyik ezek közül biztosan az, hogy a férfi vonalon újnak számítok. Ennek van pozitív oldala, de megvannak a maga tanulságai is, amit le kell tudnom vonni. Egy másik összetevő, hogy a csapatunk átlagéletkora nagyon alacsony, és a fiatal játékosok értelemszerűen nem rendelkeznek elég rutinnal ahhoz, hogy kiegyensúlyozott formát tudjanak nyújtani. Ne feledjük el azt sem, hogy volt két játékosunk, akikről munka közben derült ki, hogy mégsem tudják hozni azt a szintet, amit mi vártunk tőlük – Ante Maricra és Ivan Dumencicre gondolok. Ehhez jöttek hozzá azok a sérülések, amik vagy a tavalyi szezon hozadékaként jöttek elő, vagy félrediagnosztizálásból származtak. Így kellett teljesítenünk egy rendkívül szoros mezőnyben, ahol a napi forma ingadozása is döntő jelentőséggel bír. Ennek ellenére jól kezdtünk Vácon, és bíztam benne, hogy az a győzelem lendületet ad a csapatnak, de sajnos nem így történt, a kötelező mérkőzéseinket nem tudtuk hozni. Az év vége egy kicsit jobban sikerült, talán valamelyest kárpótolt bennünket, és a Budakalász vagy a Szeged ellen megszerzett pontoknak is óriási jelentősége lett.

01 bbgy szeged 1206 m 73

– A Szeged elleni pontszerzés egyértelműen az utóbbi évek egyik legnagyobb gyöngyösi kézilabdasikere, ami után mindenki abban bízott, hogy a Vác elleni hazai mérkőzést is simán hozzuk majd, de ez a siker elmaradt. Mi lehet az oka, hogy néhány nap alatt ilyen sokat tud változni a játékunk képe?

 Sokat beszéltünk erről a játékosokkal, és megint csak azt tudom mondani, több összetevője van a dolognak. Az a három jó mérkőzésünk talán „túlnyugtatta” a csapatot, és a fiúk úgy gondolták, nem kell újabb erőket mozgósítani, elég lesz annyit beleadni, amivel addig pontokat tudtunk szerezni. Ez a pszichés oldala a dolognak, de talán nagyobb szerepe volt a sérüléseknek. Sipeki Levente, Hegedüs Márk vagy Tóth Mihály kiesése a védekezésünket vetette vissza, amit akarattal tudunk pótolni. Duris elvesztése azonban olyan szituációt teremtett, amire nem voltunk felkészülve, szétesett a támadójátékunk, és ezt már nem tudtuk megoldani lelkesedéssel. Elbizonytalanodtunk, és az addig jó védekezésünk sem úgy működött, mint korábban, ez pedig már sok volt a csapatnak. Az utolsó, egri mérkőzésre már jobban fel tudtunk készülni, sikerült is kidolgozni a helyzeteinket, de értékesíteni nem tudtuk azokat. Azt is látni kell, hogy a mai kézilabdában a jó kapusteljesítmény elengedhetetlen a sikerhez. Amikor végre jöttek a győzelmek, a kapusaink is jobb százalékkal védtek, mint korábban. Egerben azonban az ellenfél kapusa mutatott kiemelkedő teljesítményt.

 Több mérkőzés utáni értékelésen emelte ki a jó küzdőszellemet, és valóban a vesztes meccseinken is végig harcoltak a játékosok. Meg lehet ezt a motivációt őrizni a tavaszi szezonra?

 Muszáj lesz. A technikai, taktikai hiányosságinkat csak ezzel a motivációval tudjuk ellensúlyozni. Frázisnak hangzik, de nagyon igaz ránk, hogy csapatként kell dolgozunk, és együtt kell akarnunk a győzelmet – csak így lehet esélyünk. A mi csapatunknak legalább három-négy ember kiemelkedő egyéni teljesítményére van szüksége ahhoz, hogy ellenfeleink fölé tudjunk kerekedni. Ha ez nincs meg, akkor nagyon nehéz dolgunk van. A játékosokat meccsről meccsre egyre jobb teljesítményre kell sarkallnunk, amihez a társakra hatalmas szükség van. Bízom benne, hogy sérültjeink felépülésével könnyebb lesz a helyzetünk, Hegedüs Márk már visszajött, Sipeki Levente felépülésének fontos szerepe volt győztes meccseinkben, most Kovacsics Péter és Lubomir Duris gyógyulására várunk, ami január közepére, végére várható, és igaz ez Tóth Mihályra is, aki január közepén elkezdheti terhelni a lábát. Azt remélem, hogy februárban már legerősebb összetételünkben állhatunk fel.

01 bbgy bfured 1013 27

 Milyen célokat tűzött ki a csapat elé tavaszra az őszi szereplés ismeretében?

 Nehéz csatákra, nagy küzdelemre kell készülnünk, a közvetlen riválisok elleni hazai meccseket hozni kell. A Vác ellen elherdáltuk a lehetőségünket, a Fradi vagy az Orosháza ellen nem tehetjük meg ugyanezt. Kérdés, hogy a téli edzőváltás hogyan hat ellenfeleinkre, de biztos, hogy szükségünk lesz idegenbeli győzelmekre is, még akkor is, ha az ebben a mezőnyben bravúrnak számít. Fontos lesz a budakalászi mérkőzésünk, és a Csurgó ellen is lehet esélyünk, ha tovább tudjuk fejleszteni a támadójátékukat, és nem lesz több sérültünk. Nagy csata lesz a Cegléd elleni hazai meccsünk, amit szintén szeretnénk megnyerni, és igaz ez a Dabas elleni derbire is. Ugyanazt a szoros küzdelmet várom, miközben még jobban kell figyelnünk kell a többiekre. Egy ilyen kiélezett mezőnyben a szurkolók is sokat segíthetnek, a Szeged, a Budakalász vagy a Fradi elleni mérkőzéseinken nekik is köszönhettünk a pontszerzést. Szeretnénk a bizalmukat meghálálni, hogy valóban a nyolcadik emberként működjenek közre a hazai meccseken. Az elnökséggel a csapat stabilizációját tűztük ki célul, ami hosszú folyamat, és még csak az út elején járunk. Türelemre van szükség mindenkitől, de bízom benne, hogy az elvégzett munka meghozza majd a gyümölcsét, és mihamarabb elkezdhetjük a felzárkózást a középmezőnyhöz, még akkor is, ha továbbra is a tizedik helyet tartom reális célnak.

Tabella

  • 01 kh liga

    1. MOL-PICK SZEGED 6
    2. HE-DO B. Braun Gyöngyös 5
    3. Grundfos Tatabánya KC 5
    4. Telekom Veszprém 4
    5. Csurgói KK 4
    6. Ceglédi KKSE 4
    7. Sport36-Komló 4
    8. Dabasi KC VSE 3
    9. Ferencvárosi TC 2
    10. Mezőkövesdi KC 1
    11. CYEB Budakalász 1
    12. DVTK-Eger 1
    13. Balatonfüredi KSE 0
    14. Vecsési SE 0

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner