2017. november 09. csütörtök 12:36

Dabasra utazik vasárnap a B. Braun Gyöngyös

A Dabas ellen folytatja szereplését az élvonalbeli férfi kézilabdabajnokságban a B. Braun Gyöngyös csapata. Konkoly Csaba legénysége keményen készül az összecsapásra, amelyen mindkét pontot szeretné megszerezni.

01 bbgy budak 1102  m 02

A Vác ellen aratott idegenbeli siker óta nem aratott győzelmet a B. Braun Gyöngyös csapata a K&H férfi kézilabda ligában, de a legutóbbi fordulóban megtörni látszott a jég a Budakalász elleni pontszerzéssel. Konkoly Csaba vezetőedző abban bízik, hogy ennek köszönhetően csapata elindulhat a győzelmek útján.

– A hazai pontszerzés jó hatással volt a fiúkra, és ez megfelelő alapokat kínál az építkezésre. Ugyanúgy készülünk a Dabas elleni meccsre, mint bármelyik másik mérkőzésünkre, nem változtattunk a módszereinken, igyekszünk javítani a hiányosságainkon, és fejleszteni az erősségeinket. Meg akarjuk szerezni a győzelmet, mert ez a két pont nagy lépést jelentene számunkra – mondta a vezetőedző.

A Dabas persze nem lesz könnyű falat: az NB I. egyik újonca eddigi nyolc mérkőzésén csak a Balatonfüredtől és a Tatabányától szenvedett vereséget, és tizenkét pontjával a tabella ötödik helyén áll. Ellenfelünk keretében több olyan játékos is szerepel, aki korábban Gyöngyösön is megfordult, így például a kapus Holló Balázs, vagy éppen Bakos Dávid és Országh Ádám is ismerős a gyöngyösi szurkolóknak, akik közül reméljük, sokan ellátogatnak majd a Pest megyei városba. Holló Márk a drukkerektől érkező segítség mellett az elvégzett munkában is bízik.

- Azt gondolom, ha tudunk javítani a védekezés hatékonyságán és a kapusteljesítményünkön, minden esélyünk meglehet a győzelemre – sommázta várakozásait a fiatal kapus.

A Dabas elleni mérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik.

K&H férfi kézilabda liga, 9. forduló

Dabas KC VSE – B. Braun Gyöngyös

2017. november 12. vasárnap, 18:00

OBO Aréna – Dabas, Iskola utca 5.

V.: Felhő F., Öcsi T.

Tabella

  • 01 kh liga

    1. MOL-PICK SZEGED 14
    2. Csurgói KK 10
    3. Grundfos Tatabánya KC 9
    4. Telekom Veszprém 8
    5. Balatonfüredi KSE 8
    6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 7
    7. Dabasi KC VSE 6
    8. Sport36-Komló 6
    9. Ferencvárosi TC 4
    10. Ceglédi KKSE 4
    11. CYEB Budakalász 4
    12. Mezőkövesdi KC 3
    13. DVTK-Eger 3
    14. Vecsési SE 0

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner




banner