2017. október 24. kedd 15:31

Szépen menetelnek a gyöngyösi utánpótláscsapatok

Elveszítette veretlenségét az első osztályú bajnokságban a B. Braun Gyöngyös ifjúsági csapata, de így is előkelő helyről várhatják a folytatást. Többi csapatunk is menetel a bajnokságokban, a lányok is megkezdték a küzdelmeket, és jó eredményekkel mutatkoztak be.

01 matrakupa 2017 111

Elszenvedte első vereségét az első osztályú bajnokságban a B. Braun Gyöngyös ifjúsági csapata, amely 42-30 arányban maradt alul vasárnap a Balmazújváros vendégeként. Mátyási-Kőrösi Fruzsina és Kiss Dániel tanítványai kilenc pontjukkal a tabella előkelő, negyedik helyén várják a folytatást. Október 27-én, 16 órától a Dabas ellen lépnek pályára hazai környezetben, a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

Nem bírt a Balmazújvárossal serdülőcsapatunk sem, amely 28-24 arányban maradt alul az idegenbeli találkozón. Temesvári Martin és Danyi Bence legénysége az ifjúsági mérkőzés előtt, október 27-én, 14:30-tól ugyancsak a Dabas ellen játssza következő mérkőzését. Serdülőink az ötödik pozíciót foglalják el a tabellán.

Második számú serdülőcsapatunk a III. osztályú bajnokságban a Veresegyház legyőzése után a Salgótarjántól és a Dunakeszitől elszenvedett vereséggel folytatta szereplését, s a Pásztó elleni idegenbeli találkozóra készül, amelyre október 28-án kerül sor.

Lány serdülőink a III. osztályú bajnokságban legutóbb a Főnix ISE vendégeként arattak 32-19-es győzelmet, korábban az Aranyszarvas, a Nagykovácsi és a Balassagyarmat legyőzésével gyarapították pontjaik számát Bahrim Liliána tanítványai, akik eddig csak a DKA együtetsével szemben maradtak alul, és a tabella második helyén várják a folytatást. Október 28-án a Salgótarjánt fogadják az ifjú hölgyek.

U14-es fiúcsapatunk az első osztályú bajnokságban legutóbb Gyömrőn lépett pályára, ahol a PLER-től elszenvedett vereség mellett a Debrecen legyőzésével gyűjtöttek pontokat Kismárton Ádám és Temesvári Martin fiai, akik a második helyről várják az október 29-én esedékes, következő fordulót.

Az U12-es bajnokságban a Gyöngyösi Kézilabda Klub csapatai vasárnap Egerben játszottak, ahol egymással is találkoztak. A házi derbit első számú csapatunk nyerte, amely a Salgótarjánt is le tudta győzni. Második gárdánk az Egerrel találkozott, s hétgólos verséggel zárt.

Az U13-as lányok 2. osztályú bajnokságában a gyöngyösi együttes három fordulón van túl, és a második helyen áll. Lányaink az első fordulóban elszenvedett két vereség óta négy alkalommal is győztesen hagyták el a pályát, így előkelő helyről várhatják a november 18-i, következő fordulót.

Újabb fordulót rendeztek az U11-es lánybajnokságban, ahol a gyöngyösi együttes mindkét mérkőzését megnyerte. A fiatalok legközelebb november 26-án lépnek pályára, akkor hazai környezetben játszhatnak.

Tabella

  • 01 kh liga

    1. Telekom Veszprém 20
    2. MOL-Pick Szeged 20
    3. Grundfos Tatabánya KC 16
    4. Balatonfüredi KSE 16
    5. Dabas KC VSE 14
    6. Sport36-Komló 12
    7. Eger SBS Eszterházy 9
    8. CYEB Budakalász 8
    9. Ceglédi KKSE 7
    10. Csurgói KK 6
    11. Orosházi FKSE-LINAMAR 4
    12. B. Braun Gyöngyös 3
    13. Váci KSE 3
    14. FTC 2

banner




További részletek: www.szerencsejatek.hu
Kéz
Játssz Okoslottóval, regisztráld a szelvényed és nyerj! Lottózz bárhol, bármikor Okoslottóval Havi nyeremény: utazás Heti nyeremény: eMag vásárlási utalvány Főnyeremény: 10millió forint!