2017. október 20. péntek 17:08

Ceglédi KKSE - B. Braun Gyöngyös 24-22

A Cegléd volt a B. Braun Gyöngyös ellenfele a férfi kézilabda NB I. 7. fordulójában. A mieink győzelmi reményekkel, két pontért utaztak a Pest megyeiekhez, akik az első félidőben szinte végig hátrányban voltak, ám a félidő hajrájában egyenlíteni tudtak, így 12-12-es állásnál ért véget a játékrész. A második játékrészben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a végjátékban pedig a hazaiak bizonyultak jobbnak, akik így otthon tartották mind a két pontot.

01 cegled bbgy 02

A házigazdák kezdték a mérkőzést, de Hudák védésének köszönhetően nem tudtak előnyre szert tenni, így Németh Tamás büntetőből szerzett találata vezetést ért a 3. perc derekán (0-1). Markez lőtte a másodikat, majd ismét Németh volt eredményes, öt perccel a mérkőzés kezdete után három góllal vezettünk (0-3). Martins is feliratkozott a góllövők közé, majd a 8. percben megszületett a házigazdák első találata (1-4), és a mérkőzés első kiállítása, mi kerültünk emberhátrányba. Egy újabb ceglédi gól után Duris állította vissza a háromgólos előnyünket. A hazaiaktól is kiküldtek egy játékost a játékvezetők, majd Mikita jutott a kiállítás sorsára, a Cegléd pedig betalált, ezzel 3-6 volt az állás. Markez lőtt gólt, de a 15. perc elejére két gólra tudtak zárkózni a vendéglátók (5-7). Az első negyedóra végén már csak egy volt közte, amikor Martins talált be (6-8). A 20. percben, 7-8-as állásnál emberelőnybe kerültünk, amit Németh váltott gólra (7-9). Tíz perccel a játékrész vége előtt kettős emberelőnybe kerültünk, Gábori pedig visszaállította a háromgólos vendégelőnyt (7-10). Hudák ziccert védett, ezzel pedig azt akadályozta meg, hogy egy gólra zárkózzanak a hazaiak. Időt kértünk, ám nem tudtunk gólt szerezni, helyette a Cegléd zárkózott fel 9-10-re. Lele, majd Markez lőtt gólt, közben pedig Juhász Károly is betalált, így 4 perccel a félidő vége előtt 10-12 volt az állás. Nagy Károly időkérése és egy hazai találat után Markezt állították ki a játékvezetők, majd a Cegléd egyenlíteni tudott fél perccel a játékrész végét jelző sípszó előtt, és a következő harminc másodpercben nem is esett gól, így maradt a 12-12 a szünetre.

01 cegled bbgy 13

Lele lőtte a második félidő első gólját, amire rögtön érkezett a ceglédi válasz (13-13). Mindkét oldalon kimaradt egy-egy büntető, majd a hazaiak először vezettek a mérkőzésen (14-13). Kovacsics volt kénytelen elhagyni két percre a pályát, majd Markez egyenlített (14-14), majd 15-14-es ceglédi vezetésnél is ő egalizált. Tíz perc telt el a második játékrészből, amikor Németh talált be, ezzel 16-16-ra módosítva az állást. Nem sokkal később Mikitát állították ki a játékvezetők, ez volt a kilencedik kétperces büntetés a mérkőzésen. Ismét Németh volt eredményes, ám gyönyörű pörgetett találata ismét csak egyenlítést ért (17-17). Ceglédi góljával vettük vissza a vezetést a 45. perc elején, majd egy ceglédi találat után Duris talált a kapuba (18-19). Lele lőtte a huszadik gólunkat, ám a vendéglátók ismét átvették a vezetést, sőt nyolc perccel a vége előtt már kettővel vezettek (22-20). Martins szépített, de az egyenlítés elmaradt, így a hazaiak visszaállíthatták kétgólos előnyüket (23-21). Négy perccel a vége előtt Németh indításból szépített, majd Holló védése után szalasztottunk el egy újabb lehetőséget az egyenlítésre (23-22). Másfél perccel a mérkőzés vége előtt büntetőből szerzett gólt a Cegléd, majd támadásban hibáztunk, ezzel elveszítettük a mérkőzést (24-22). Ez maradt a végeredmény, legközelebb a Budakalásszal találkozunk.

 

01 cegled bbgy 14

Ceglédi KKSE - B. Braun Gyöngyös 24-22 (12-12)

Cegléd, 500 néző

V.: Hargitai G., Markó G.

Cegléd: Pallag, Mojsilov (kapusok) - Juhász 2, Lászlai 4, Hódi 2, Radnic 3, Radovic 3, Szabó B. 2, Müller, Perisic 3 (1), Tóth K. A., Aleksza, Elezovic 2, Dávid, Csapi. Edző: Nagy Károly.

Gyöngyös: Hudák, Holló (kapusok) - Martins 3, Urbán, Németh T. 6 (1), Kovacsics, Dumencic, Gábori 2, Duris 3, Loncar, Lele 3, Markez 5, Mikita, Tóth M. P., Igó. Edző: Konkoly Csaba

Kiállítások: 8 perc, ill 12 perc.
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/1.

Értékelések:

Konkoly Csaba: - Nagyon felpörögtünk erre a mérkőzésre, mindenki nagyon akarta a győzelmet. A védelmünk összeállt, és az első félidőben támadásban is sikerült az ellenfél védekezésére megtalálni az ellenszert. Az utolsó tíz percben gyermeteg hibákat vétezttünk, amit ellenfelünk megbüntetett.

Holló Márk: - A védekezésünk sokat javult, összeszedték magukat a srácok, de a végén túlzottan akartunk, ami miatt sok technikai hibát vétettünk.

Nagy Károly: - Az utolsó pillanatig küzdöttünk, játékosaink nagyot harcoltak, de a támadójátékunk továbbra is nagyon gyenge. Küzdelmes, de gyenge színvonalú mérkőzést játszottunk.

Lászlai Szabolcs: - Kezdünk visszatalálni a nyári formánkhoz. Ma egy kicsit bealudtunk az elején, de aztán magunkra találtunk. Ha ezen az úton megyünk tovább, rossz nem sülhet ki belőle.

Tabella

  • 01 kh liga

    1. Telekom Veszprém 50
    2. MOL-Pick Szeged 46
    3. Grundfos Tatabánya KC 42
    4. Balatonfüredi KSE 40
    5. Sport36-Komló 26
    6. Csurgói KK 25
    7. CYEB Budakalász 24
    8. Dabas KC VSE 20
    9. Eger SBS Eszterházy 19
    10. Ceglédi KKSE 17
    11. B. Braun Gyöngyös 17
    12. FTC KN KFT 16
    13. Váci KSE 16
    14. Orosházi FKSE-LINAMAR 6

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner