2017. augusztus 14. hétfő 14:04

Túl a negyedik héten

Túl van a felkészülés fizikálisan legmegerőltetőb részén a B. Braun Gyöngyös csapata, amely a héten az erőnlét fejlesztése után a gyorsaság és a robbanékonyság növelésére helyezi a hangsúlyt, pénteken pedig az Orosháza ellen készül a szeptemberi bajnoki rajtra.

bbgy cegled 0721 02

A Dabas elleni dupla edzőmérkőzés jelentette a felkészülés elmúlt heti programjának csúcspontját a B. Braun Gyöngyös számára, amely pénteken két alkalommal is megmérkőzött az NB I-es újonccal, a mérlege pedig egy győzelem és egy vereség volt.

– Nem voltunk könnyű helyzetben, mert kisebb sérülés és betegség miatt egyik beállónkra sem számíthattunk, de az első meccsen aratott győzelem után a második találkozón is sikerült 55 percig tartani magunkat – értékelt Konkoly Csaba. – A Dabas jó játékerőt képvisel, kilenc NB I-es játékossal bővítették soraikat, komplett csapat benyomását keltették. Úgy érzem, védekezésben sikerült előre lépnünk, támadásban pedig néhány olyan hiba is felszínre került, amelyeket már a szombati edzésen javítani tudtunk, így azt mondhatjuk, hogy a két találkozón sikerült elérnünk azt a célt, amit előzetesen kitűztünk magunk elé.

A szombati edzés után a játékosok négy napig önállóan készülnek, szerdától azonban már ismét együtt gyakorolnak, és a taktikai munkára helyezik a hangsúlyt.

– Túl vagyunk a felkészülési időszak felén, a futótávokat most már rövidítjük, és a kondiedzéseken sem az erőnlét növelése, hanem a gyorsaság fejlesztése lesz a legfontosabb célunk. Egyre több taktikai munkát végzünk, igyekszünk növelni a játékunk pontosságát és a precizitásunkat, hogy a bajnoki rajtot a lehető legjobb formában várhassuk. A mostani pihenő remélem, jót fog tenni azoknak, akiket ilyen-olyan sérülés vagy betegség sújtott, aztán pénteken egy újabb mérföldkő következik, az Orosháza ellen gyakorolunk majd, talán az eddigi legkeményebb ellenfelünk lesz a felkészülés során.

Az Orosháza elleni, ingyenesen látogatható edzőmérkőzés pénteken 17:30-kor kezdődik a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

A B. Braun Gyöngyös felkészülési mérkőzései:

2017. 08. 18. péntek 17:30 B. Braun Gyöngyös - Orosházi FKSE

2017. 08. 29. kedd 17:30 B. Braun Gyöngyös - Mezőkövesdi KC

2017. 09. 01. péntek Ceglédi KKSE - B. Braun Gyöngyös

Kategória: Híreink
2017. július 14. péntek 10:06

Vácott kezdjük a szezont

A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a 2017/2018-as idény NB I-es bajnokságainak fordulónkénti párosítását. A B. Braun Gyöngyös csapata Vácott kezdi az új bajnoki szezont, a második fordulóban pedig megyei rangadót játszik.

Az élvonalbeli bajnokságok lebonyolítása változatlan: a férfibajnokságban az alapszakaszt követően alakul ki a végeredmény a 3-14. helyért, az alapszakasz első két helyezettje pedig oda-visszavágó alapon bajnoki döntőt játszik. Az első forduló játéknapja 2017. szeptember 10., az utolsó, huszonhatodik fordulóé 2018. május 6., a bajnoki döntő hivatalos időpontjai: 2018. május 13. és 20.

A B. Braun Gyöngyös csapata Vácott kezdi az új szezont, a második fordulóban pedig a megyei rivális, Eger SBS Eszterházy csapatát fogadja. A Pick Szeged a negyedik, a Telekom Veszprém a tizenhatodik fordulóban látogat a Dr. Fejes András Sportcsarnokba. A két újonccal a kilencedik és a tizenharmadik fordulóban találkozunk, előbb a Dabas, majd az FTC ellen lépünk pályára. A mérkőzések pontos időpontjait július 27-ig egyeztetik a csapatok.

Időközben eldőlt csapatunk első felkészülési mérkőzésének időpontja: A Mátraházán edzőtáborozó Ceglédi KKSE alakulatával július 21-én, 17:30-tól játszunk a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

01 mksz logo sz

A B. Braun Gyöngyös mérkőzései az NB I. 2017/2018-as szezonjában
1. forduló, 2017. szeptember 10. vasárnap
Váci KSE - B. Braun Gyöngyös

2. forduló, 2017. szeptember 17. vasárnap
B. Braun Gyöngyös - Eger SBS Eszterházy

3. forduló, 2017. szeptember 24. vasárnap
Telekom Veszprém - B. Braun Gyöngyös

4. forduló, 2017. október 1. vasárnap
B. Braun Gyöngyös - MOL-Pick Szeged

5. forduló, 2017. október 8. vasárnap
Sport36-Komló - B.Braun Gyöngyös

6. forduló, 2017. október 15. vasárnap
B. Braun Gyöngyös - Balatonfüredi KSE

7. forduló, 2017. október 22. vasárnap
Ceglédi KKSE - B.Braun Gyöngyös

8. forduló, 2017. november 5. vasárnap
B. Braun Gyöngyös - CYEB Budakalász

9. forduló, 2017. november 12. vasárnap
Dabas KC VSE - B. Braun Gyöngyös

10. forduló, 2017. november 19. vasárnap
B. Braun Gyöngyös - Grundfos Tatabánya KC

11. forduló, 2017. november 26. vasárnap
Csurgói KK - B. Braun Gyöngyös

12. forduló, 2017. december 3. vasárnap
B. Braun Gyöngyös - Orosházi FKSE- LINAMAR

13. forduló, 2017. december 10. vasárnap
FTC - B. Braun Gyöngyös

14. forduló, 2017. december 17. vasárnap
B. Braun Gyöngyös - Váci KSE

15. forduló, 2017. december 20. szerda
Eger SBS Eszterházy - B. Braun Gyöngyös

16. forduló, 2018. február 4. vasárnap
B. Braun Gyöngyös - Telekom Veszprém

17. forduló, 2018. február 11. vasárnap
MOL-Pick Szeged - B. Braun Gyöngyös

18. forduló, 2018. február 18. vasárnap
B. Braun Gyöngyös - Sport36-Komló

19. forduló, 2018. február 25. vasárnap
Balatonfüredi KSE - B. Braun Gyöngyös

20. forduló, 2018. március 10. szombat
B. Braun Gyöngyös - Ceglédi KKSE

21. forduló, 2018. március 18. vasárnap
CYEB Budakalász - B. Braun Gyöngyös

22. forduló, 2018. március 25. vasárnap
B. Braun Gyöngyös - Dabas KC VSE

23. forduló, 2018. március 28. szerda
Grundfos Tatabánya KC - B. Braun Gyöngyös

24. forduló, 2018. április 22. vasárnap
B. Braun Gyöngyös - Csurgói KK

25. forduló, 2018. április 29. vasárnap
Orosházi FKSE- LINAMAR - B. Braun Gyöngyös

26. forduló, 2018. május 6. vasárnap
B. Braun Gyöngyös - FTC

Kategória: Híreink
2017. május 15. hétfő 12:54

B. Braun Gyöngyös - Csurgói KK 23-29

01 bbgy cskk 0513 1

2017. 05. 13.

Dr. Fejes András Sportcsarnok

Fotó: Cseh Balázs

Kategória: Fényképek

Nem sikerült győzelemmel búcsúznia a B. Braun Gyöngyös csapatának az élvonalbeli férfi kézilabda bajnokság 2016/2017-es idényétől. A szezonzáró találkozón a Csurgót fogadták a mieink, és bár az első negyedórában szorosan tudták tartani a mérkőzést, a második tizenöt percben kialakított 3-4 gólos vendégelőnyt a végéig meg tudták őrizni a Somogy megyeiek, akik 13-10-es félidei vezetés után 23-29 arányban megnyerték a találkozót. A mieink a 12. helyen zárják a bajnokságot, és jövőre is az NB I-es mezőnyben versenyeznek.

01 bbgy cskk 0513 1

Rendhagyó volt a szezon utolsó mérkőzésének elején a csapat bemutatása, Nagy Attila klubelnök ugyanis ajándékcsomaggal köszönte meg a szezon végén távozó játékosaink eddigi munkáját. Rózsavölgyi Gergő, Tomas Reznicek, Rodolfo Oliveira, Juhász Károly, Miralem Becirovic, Országh Ádám és Bíró Imre kapusedző fogott kezet az elnökkel, ők jövőre máshol folytatják pályájukat. Pótlásukról már folynak a tárgyalásuk.

Matej Mikita góljával az első támadásunkból megszereztük a vezetést, de a vendégek egyenlítettek, és az első percekben szorosan alakult az eredmény. Juhász Károly és Hegedűs Márk góljai után a 8. percben döntetlen volt az állás, majd Oliveira találatával ismét magunkhoz ragadtuk az előnyt (4-3). Matej Mikita révén a 14. percben szereztük a következő találatunkat, 5-4-re módosítva az állást. A 19. percben először nőtt kétgólosra a különbség a csapatok között, a 20. percben pedig már hárommal vezettek a vendégek (5-8). Hiába kértünk időt, nem sikerült közelebb férkőzni a csurgóiakhoz, Reznicel góljával is csak a háromgólos különbséget tudtuk tartani a 24. percben (6-9). Juhász Károly, majd Becirovic is betalált, de a távolság nem csökkent a csapatok között (8-11). Németh Tamás lőtte a kilencedik gyöngyösi gólt, Hegedűs Márk kiállításával pedig emberhátrányba kerültünk két perccel a félidő vége előtt. Németh Tamás góljával zárult a játékrész, a különbség azonban nem változott, 13-10-es vendégvezetésnél vonultak pihenőre a csapatok.

01 bbgy cskk 0513 2

A második félidő első tíz percében Hegedűs Márk kétszer, Juhász Károly és Vladan Loncar pedig egyszer-egyszer talált be, de a vendégek így is növelni tudták az előnyüket (14-18). Loncar lőtte a 15. gyöngyösi gólt, de a Csurgó egy értékesített büntetővel vissza tudta állítani a négygólos vendégelőnyt (15-19). A találkozó harmadik negyedórájának végén 19-22 volt az állás, Becirovic kettő, valamint Loncar újabb egy góljával tartottuk magunkat. Emberelőnyben játszhattunk két percig, de nem tudtunk faragni a hátrányunkból, a vendégek négygólos előnye konzerválódni látszott (20-24). A 23. percben Vladan Loncar ötödik góljával 22-25-re zárkóztunk, majd Holló Márk büntetőt hárított, Loncar pedig ismét eredményes tudott lenni, aminek köszönhetően még egy góllal közelebb férkőztünk a vendégekhez. A lendületünk sajnos megtört, három perccel a vége előtt már öttel ment a Csurgó (23-28), és a végéig még egyet közé tudtak tenni, kialakítva a 23-29-es végeredményt. Szurkolóink a hazai csapat legjobbjának Vladan Loncart választották.


B. BRAUN GYÖNGYÖS – CSURGÓI KK 23-29 (10-13)

01 bbgy cskk 0513 eleje

Gyöngyös, 400 néző
V.: Dobrovits Cs., Tájok P.

GYÖNGYÖS: Hudák, Rózsavölgyi, Holló M. – Urbán 1, Németh T., 3 (1) , Kovacsics, Sipeki, Reznicek 1, Duris, Hegedűs 3, Loncar 5, Oliveira 1, Juhász K. 4, Jóga, Mikita M. 2, Becirovic 3. Edző: Bíró Imre.

CSURGÓ: Balogh T., Bartucz – Varjú 4, Faluvégi 9, Halász, Pordán 5, Oslak 1, Radjenovic 2 (1), Hanusz 1, Géczi, Hadziomerovic 1, Rodrigues, Mikita J. 3, Astrashapkin 3 (1). Edző: Sótonyi László.

Kiállítások: 6, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/2.

01 bbgy cskk 0513 st

Értékelések:

Sótonyi László: - Annak ellenére, hogy gyakorlatilag tét nélküli volt a mérkőzés, mind a két csapat nagyon jól küzdött. Azt gondolom, ma nekünk működött jobban a támadójátékunk, ennek köszönhetjük a győzelmet. Ennek a társaságnak nagy része már nem lesz velünk jövőre, ezért örülök, hogy győzelemmel sikerült zárnunk ezt a szezont, amiben sokszor kellett a csapatnak talpra állnia, és mindannyiszor sikerült, ehhez gratulálok a fiúknak.

Pordán Bálint: - Nagyon motiváltan, agresszívan kezdtük a mérkőzést, és bár a második félidőben volt egy kis megingásunk, jól zártuk az évet.

Nigrínyi Tibor: - Jobban örültem volna, ha a mérkőzés csak 54 percig tart, mert akkor csak két gólos különbség született volna. Az utolsó öt percben a nagy akarásba sajnos sokszor belehibáztunk, így alakult ki a nagyobb különbség, az ellenfél ugyanis kihasználta a hibáinkat. Motiváltan léptünk pályára, szerettünk volna jó játékkal búcsúzni, ami helyenként sikerült. Viszontagságos szezonon vagyunk túl, bízom benne, hogy a következő jobban alakul majd.

Kovacsics Péter: - Jó mérkőzést játszottunk, főleg az őszi találkozóhoz képest, amikor nagyon elvert bennünket a Csurgó. Örülök, hogy az utolsó mérkőzésen mindenki pályára lépett, és hozzá tudott tenni a játékunkhoz.

Kategória: Híreink

Megkezdte szereplését a Gyermekbajnokság országos elődöntőjében a Gyöngyösi Kézilabda Klub U12-es fiú és U11-es lánycsapata. U14-eseink az ország legjobb nyolc csapata között versenyeznek, és a többiek is kiválóan szerepelnek.

01 bbgy cegled 0422 25

Egy forduló után a harmadik helyen állnak a Gyöngyösi Kézilabda Klub országos elődöntőben szereplő utánpótláscsapatai. Az U12-es fiúgárda Kismárton Ádám és Danyi Bence vezetésével Fehérgyarmaton kezdte elődöntős szereplését, ahol a Balmazújváros elleni győzelemmel és a listavezető Debrecen elleni vereséggel zártak a fiúk, így a hajdúságiak és a Salgótarján mögött a 3. helyről várják a folytatást. Vasárnap Füzesabonyban a Fehérgyarmat és a Balmazújváros ellen lép pályára csapatunk. A Majzik Heni által edzett U11-es lánycsapat Debrecenben játszotta az országos elődöntő első fordulóját, a Miskolccal és a Debrecennel szemben is alulmaradtak a lányok, akik a tabella harmadik helyét foglalják el a Tiszavasvári és a Miskolc mögött. Legközelebb szombaton játszik a gyöngyösi alakulat, Törökszentmiklóson a Tiszavasvári és a Debrecen lesz az ellenfelünk.

Második számú U12-es alakulatunk a régióbajnoki címért van versenyben, s az egy évvel idősebbek között a harmadik helyen áll a tabellán mindössze két ponttal lemaradva az éllovas Törökszentmiklóstól és a második Tiszaföldvártól. Köves Péter és Kovács Tibor csapata Hatvan és Egerben játszik egy-egy fordulót a hátralévő időszakban.

U14-es fiúcsapatunk már a kelet-nyugati döntőben szerepel az ország legjobb csapatai között, ahol nyolccsapatos mezőnyben megy a verseny a pontokért. Pápa János tanítványainak a döntő eddig három fordulójában nem termett babér, így a hozott négy pontjukkal a tabella nyolcadik helyén állnak, május 20-án Veszprémben azonban még javíthatnak pozíciójukon, ha a Győr vagy az Éles ellen sikerül pontokat szerezniük. Bármi is lesz azonban a vége, a gyöngyösi fiatalok elmondhatják magukról, hogy az ország legjobb nyolc csapata közé tartoznak.

01 bbgy cegled 0422 26

Második számú U14-es fiúcsapatunk a Palóc Pumákkal volt nagy versenyben a Sterbinszky Amália régió első helyéért, a két együttes tegnap találkozott egymással, s a Balassagyarmaton rendezett találkozón a Palóc Pumák diadalmaskodtak, ezzel megszerezve a bajnoki címet, a mieink pedig a második helyen zárják a küzdelmeket. Temesvári martin csapata egy évvel fiatalabb a mezőnynél, így óriási eredmény az ezüstérem is.

A Kiemelt Serdülő Bajnokságban a B. Braun Gyöngyös csapata az összesített hetedik helyért van versenyben, együttesünk két ponttal vezeti a tabellát a második helyezett Dabas előtt. Rosta István tanítványai a rájátszás öt mérkőzése közül hármat megnyertek, legutóbb Budakalászon könyvelhettek el hatgólos sikert. A fiúk csütörtökön hazai pályán játszanak, 16 órától a Csurgó együttesét fogadják. Azt követően még két mérkőzés serdülőinkre, a Komló elleni hazai találkozó és a Dabas elleni idegenbeli meccs, a végső helyezések szempontjából mindhárom megméretésnek komoly tétje lesz.

Az Országos Serdülő Bajnokságban szereplő gyöngyösi lánycsapat a C csoport alsóházi küzdelmeiben érdekelt, ahol az összesített ötödik helyért futnak versenyt a csapatok. A mieink a Salgótarjánnal vannak versenyben a z első helyért, Bahrim Liliána csapata szombaton 16 órától a Kálváriaparton biztosíthatja be első helyét a nógrádiak legyőzésével.

U13-as lánycsapatunk számára véget ért a bajnokság, a Majzik Heni vezetésével készülő alakulat a Sterbinszky Amália régió régióbajnoki címéért volt versenyben az U13-as bajnokság II. osztályában, ahol a mieink a második helyet szerezték meg, egyetlen ponttal lemaradva a bajnoki címet elhódító Salgótarján mögött.

Kategória: Híreink
2017. május 05. péntek 08:11

Gyöngyösiek az EB-selejtezőkön

A magyar férfi kézilabda-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn 25-25-ös döntetlent játszott az olimpiai bajnok dán csapattal. A pályára lépő keretben nem szerepelt gyöngyösi játékos, de a B. Braun Gyöngyös szélsője, Országh Ádám segítette a nemzeti csapat felkészülését. Lubomir Duris a szlovák válogatottban négy gólt szerzett Montenegró ellen.

01 bbgy mkc 0325 49

Lubomir Duris a szlovák válogatottban is fontos szerepet játszik.

A B. Braun Gyöngyös több játékosa is különböző válogatottaknál szerepelt az elmúlt napokban, a 2018-as Európa-bajnokság selejtezőin. A Dániával döntetlent játszott magyar nemzeti csapat felkészülését segítette Országh Ádám, míg Kovacsics Péterre a B-válogatottnál várnak feladatok. A szlovák válogatottban Mikita Matej és Lubomir Duris is pályára lépett Montenegró ellen. A 27-27-es döntetlennel zárult találkozón irányítónk négy gólt szerzett. Vladan Loncar Bosznia-Hercegovina válogatottjához kapott meghívót, ám végül nem került be a Finnországban 32-27-re diadalmaskodó keretbe.

A B. Braun Gyöngyös a válogatott-héten a magyar juniorválogatott ellen lépett a pályára, az edzésmunka pedig az itthon maradt játékosokkal folyt. A gyöngyösi keret hétfőn találkozik legközelebb, amikor elkezdi a felkészülést a bajnoki szezon utolsó találkozójára, a Csurgó elleni, hazai mérkőzésre.

Kategória: Híreink

Kétgólos győzelmet aratott a B. Braun Gyöngyös ellen a magyar férfi juniorválogatott Balatonbogláron. Válogatottak nélkül utazó csapatunk hasznos felkészülési mérkőzést játszott, amelyen két ifjúsági korú játékosunk is lehetőséghez jutott.

rozsav junior

Rózsavölgyi Gergő ezúttal a nemzeti csapat kapuját védte. Fotó: MKSZ

A magyar férfi juniorválogatott vendégeként lépett pályára a B. Braun Gyöngyös csapata Balatonbogláron. A találkozóra a válogatott játékosok nélküli kerettel utaztunk, Mikita Matej és Lubomir Duris ugyanis a szlovák válogatottal, Vladan Loncar pedig a bosnyák válogatottal készül. Országh Ádám a magyar válogatott Dánia elleni EB-selejtezőre való felkészülését segíti, míg Kovacsics Péter a magyar B-válogatottal dolgozik, Rózsavölgyi Gergő pedig a juniorok kapuját védte a keddi mérkőzésen. Bíró Imre és Nigrínyi Tibor a felforgatott keretben két ifjúsági korú játékosnak is lehetőséget tudott adni, így Veres Balázs és Tóth Gergő is elutazhatott a csapattal.

– Hasznosnak vélem a találkozót, bár meglehetősen felforgatott kerettel álltunk ki a juniorok ellen. A felkészülésnek rendeletük alá a meccset, amelyen mindenki játéklehetőséghez jutott, és külön öröm, hogy két ifistával is kiegészülhettünk. Örülök, hogy segíthettük a juniorválogatott munkáját, további sok sikert kívánok nekik – mondta Nigrínyi Tibor.

A B. Braun Gyöngyös csapata már biztos bennmaradóként készülhet a szezon utolsó mérkőzésére, a Csurgó elleni hazai találkozóra, amelyet május 13-án rendeznek a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

MAGYARORSZÁG U21  B. BRAUN GYÖNGYÖS 26-24 (14-11)

Balatonboglár
V.: Kiu G., Kiu T. 

MAGYARORSZÁG U21: Pásztor, Rózsavölgyi (kapusok), Borzas 3, Déber 1, Fekete, Füzi 4, Gábor 5, Horváth L. 1, Kovács M., Nemes R. 4, Máthé D. 3, Mikita B., Schmid 2, Szilágyi, Ubornyák 2, Varjú 1. Szövetségi edző: Gyurka János.

GYÖNGYÖS: Holló M., Hudák (kapusok), Becirovic 1, Hegedűs 3, Jóga, Juhász K. 7, Keresztes, Németh T. 4, Reznicek 2, Rodolfo 3, Sipeki, Tóth G. 1, Urbán 2, Veres 1. Edző: Bíró Imre.

Kiállítások: 6, ill. 4 perc.

Következik: B. BRAUN GYÖNGYÖS – CSURGÓI KK

Gyöngyös, 2017. május 13. szombat, 18:00
V.: Dobrovits Cs., Tájok P.

Kategória: Híreink

Négygólos vereséget szenvedett Balmazújvárosban a B. Braun Gyöngyös csapata. Ez azt jelenti, hogy - köszönhetően hazai, hatgólos őszi sikerünknek - pontazonosság esetén is mi vagyunk a jobbak az újvárosiakkal szemben, így biztosan bennmaradunk az élvonalban. A találkozó első tizenöt percében jó játékkal négygólos vezetést dolgoztunk ki, a második negyedórában azonban a hazaiak megfordították a meccs képét, és a szünetben ők voltak előnyben (14-10). A második játékrész kiegyenlített játékot hozott, de hiába tudtuk többször is megközelíteni a házigazdákat, fordítanunk nem sikerült, így vereség lett a vége (25-21).

bbgy balmaz 1210 04

Mikita átlövésgólja volt az első, amely a mérkőzésen esett, ezzel sikerült magunkhoz ragadnunk az előnyt, majd Hudák védésével őrizni is tudtuk. Hegedűs góljával 2-0 volt ide a 4. perc elején, aztán Hudák Henrik büntetőt hárított, így az első öt perc hazai gól nélkül pergett le a meccsből. A 6. perc elején született meg a házigazdák első találata, majd az egyenlítést jelentő másodikat is sikerült belőniük. A 9. percig kellett várni a következő találatra, amit Hegedűs szerzett, ezzel ismét előnyhöz juttatva a mieinket (2-3). Röviddel később Oliveira is beköszönt, majd a hazaiak második hétméteresüket belőtték, fél perccel később pedig Kovacsics Péter is értékesített egyet, visszaállítva a kétgólos vendégelőnyt (3-5). Mikita talpról szerezte a hatodik gyöngyösi találatot, majd Kovacsics a 15. perc elején 3-7-re módosította az állást. A házigazdák időkérés után szépítettek, a 16. perc derekán pedig már csak két góllal voltak lemaradva (5-7). Egy eladott labdával robogott végig a Balmazújváros, a 18. percben pedig egyenlíteniük is sikerült (7-7). Időt kértünk, ami után Hegedűs hiába talált a kapuba, a vonalra lépett, így a hazai csapat támadhatott, és vehette át a vezetést (8-7). A balmazújvárosiak 5-0-s sorozatát Reznicek állította meg (8-8), de Sipeki kiállításával emberhátrányba kerültünk. A 24. percben már 10-8-ra vezettek a házigazdák, aztán egy indítás végén háromra növelték előnyüket. Reznicek szerezte a 9. találatunkat, Sipekit pedig másodszor is kiállították a játékvezetők. A 28. percben büntetőből állította be a 12-9-es állást a hazai gárda, egy perccel a félidő vége előtt pedig már néggyel vezettek (13-9). Loncar lőtte a 10. gyöngyösi gólt, a félidő utolsó találatát pedig büntetőből szerezték a hazaiak, a szünetre 14-10-es előnyt kidolgozva.

Nem indult jól a második játékrészt, a szabálytalanul védekező Hegedűst kiállították a játékvezetők, de a kivédekezett hazai támadás után Oliveira be tudott találni, ezzel 14-11-re módosítva az állást. Loncar góljával lett 14-12, a Hudákot váltó Rózsavölgyi Gergő pedig a 35. percben kapta első gólját (15-12). Visszaállt a négygólos különbség a két csapat között, majd először a mérkőzésen emberelőnybe kerültünk, amit Hegedűs váltott gólra (16-13). Rózsavölgyi Gergő nagyot mentett, de Paul Teodor is jó hatékonysággal védte a hazai kaput. A 40. percben Kovacsics büntetőgóljával zárkóztunk két gólra (16-14), és két percre emberelőnybe kerültünk. Hosszú gólcsend és sok támadásbeli hiba következett mindkét oldalon, majd Hegedűs lőtte a 15. gólunkat, amire szinte rögtön válaszoltak a hazaiak (17-15). Egy balmazújvárosi indításgól után Hegedűs volt eredményes (18-16), a 49. percben pedig ismét hárommal vezettek a vendéglátók (19-16). A 21. hazai gól után időt kértünk, ekkor már ötgólos hátrányban voltunk (21-16). Reznicek faragott belőle egyet, majd Országh Ádám szerzett indításgólt (21-18). Ő szerezte a 19. gyöngyösi találatot is, amire volt válaszuk a hazaiaknak, de nekünk is: Loncar lőtte a 20. vendéggólt (22-20). Három perccel a vége előtt, 23-20-as állásnál hét emberrel támadtunk, de csak kapufáig jutottunk. Egy pereccel a vége előtt még időt kértünk, majd Kovacsics hetesből lőtt gólt (23-21). A döntetlen kiharcolásának reményében kijöttünk emberfogásra, de a hazaik így is betaláltak, majd még egyet közé tettek, ezzel kialakítva a 25-21-es végeredményt.


BALMAZÚJVÁROSI KK – B. BRAUN GYÖNGYÖS 25–21 (14–10)

Balmazújváros, 700 néző.
V.: Medve, Tarnavölgyi

Balmazújváros: Paul – Mateo 2, Stojnovic 3, Balázs S. 1, Simovic 1, Vranac 6 (4), Kekezovity 6. Csere: Jordán 1, Bali, Temesvári, Martínez 1, Rasic 1, Vakhnovich 2, István 1. Edző: Tréki Tamás

Gyöngyös: Hudák – Országh 2, Oliveira 2, Juhász K., Hegedűs 5, Mikita 2, Kovacsics 4 (3). Csere: Rózsavölgyi (kapus), Németh T., Sipeki, Reznicek 3, Duris, Loncar 3, Jóga, Becirovic. Edző: Nigrinyi Tibor

Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3

Értékelések:

Nigrínyi Tibor: - Idegenben nagyon nehéz pontokat szerezni, ez ma hatványozottan igaz volt.

Hegedűs Márk: - A jó kezdésnek köszönhetően kisebb előnyt szereztünk, amit nem sikerült megtartani. Nagyon jól küzdöttünk végig, de nem sikerült győznünk.

Tréki Tamás: - Egyik félidőt sem úgy kezdtük, ahogy kellett volna, de a remek védekezésünknek és az ehhez párosuló kapusteljesítménynek köszönhetően sikerült megnyerni a mérkőzést.

Balázs Sándor: - A közönség megérdemelte már a jó teljesítményt tőlünk hazai pályán. A jó védekezésnek köszönhetően megnyertük a mérkőzést.

Kategória: Híreink
2017. április 27. csütörtök 09:23

B. Braun Gyöngyös - Cegléd 35-27

01 bbgy cegled 0422 2

2017. 04. 22.

Dr. Fejes András Sportcsarnok

Fotó: Magyari Máté

Kategória: Fényképek
2017. április 22. szombat 17:02

Fontos két pontot szereztünk a Cegléd ellen

A Cegléd elleni hazai győzelemmel nagy lépést tett a biztos bennmaradás felé a B. Braun Gyöngyös csapata a K&H férfi kézilabda ligában. A kiegyenlített első félidőt követően a második játékrész elején a magunk javára tudtuk fordítani a mérkőzést, és a 40. percre kidolgozott hétgólos vezetés a végéig kitartott a sérültek miatt tartalékosan érkező, és a második félidőre elfáradó vendégekkel szemben. Egy hét múlva Balmazújvárosban játszunk, ahol ezzel az eredménnyel sokkal nyugodtabban léphetünk pályára.

01 bbgy cegled 0422 2

Vendégtalálattal indult a mérkőzés, a kapuban kezdő Hudák Henrik hiába hárított, a kipattanót Hódi egy kis szerencsével belőtte a szélről. Hegedűs gyorsan válaszolt, majd a vezetést is megszerezhettük volna, de két lehetőséget is elszalasztottunk, így Andelic két góljával a ceglédiek vezettek 3-1-re az 5. perc derekán. Oliveira szépített egy betörés után, majd Perisic góljával tartották kétgólos előnyüket a vendégek (2-4). Hegedűs gólja után Országh Ádám egyenlített, a 10. perc végére azonban a Cegléd visszaállította kétgólos vezetését (4-6). Emberelőnybe kerültünk, amit Juhász Károly váltott gólra, majd jó védekezésünknek köszönhetően Sipeki szerezhetett gyors gólt, amivel ismét egyenlő volt az állás (6-6). A forgatókönyv megismétlődött, a 15. perc végére ismét kétgólos előnyt dolgozott ki a vendégcsapat, majd Juhász szépített, Hudák nagy védése után pedig Hegedűs egyenlített (8-8). Perisic negyedik góljával megint a Pest megyeieknél volt az előny, de ezúttal nem léptek el kettővel, mert Juhász harmadik góljával egalizált (9-9). Becirovic találatával a 20. percben végre magunkhoz ragadtuk a vezetést, Nagy Károly pedig időt kért. Németh Tamás kínai figurából szerzett gólt, amivel kettő volt ide (11-9), majd a ceglédiek zárkóztak a mieinkre. Loncar szerzett gólt, majd jött a vendégek válasza, öt perccel a félidő vége előtt egy góllal vezettünk (12-11). Ismét Loncar talált be, de Perisic és Hódi góljaival a Cegléd egyenlíteni tudott (13-13). Reznicek révén szereztük vissza a vezetést három perccel a félidő vége előtt, majd egy kivédekezett ceglédi támadás után Nigrínyi Tibor időkérése állította meg a játékot. Loncar harmadik gólja után Perisic talált be, de Németh Tamás találata megakadályozta, hogy a vendégek megint egyenlítsenek (16-14). A hátralévő egy percben nem esett több gól, így ezzel az eredménnyel zárult az első félidő.

01 bbgy cegled 0422 1

Hegedűs góljával kezdődött a második játékrész, majd a ceglédi válasz után Országh Ádám találata is belefért az első percbe. Újabb vendégtalálat következett, amit követően Kovacsics Péter büntetőből állította vissza a háromgólos gyöngyösi vezetést (19-16). Emberelőnyben játszhattunk, a ceglédiek azonban így is büntetőt harcoltak ki. Gólt nem szereztek belőle, Hudák hárított, majd Országh az addigi legnagyobb különbséget állította be a csapatok között (20-16). Hegedűs ötödik góljával 21-16 volt ide a 35. perc elején, de Sipeki kiállításával most mi kerültünk emberhátrányba. Újabb kiállítás következett, a vendégek játékosa, Dávid Máté második kétpercesét kapta. Kovacsics hétméterest értékesített, amivel már hat gól volt az előnyünk (22-16). Hudák jó formában védett, így Oliveira góljával tovább nőtt a különbség, majd Országh is hozzá tudott tenni (24-16). Kovacsics gólja ellenére a 45. percre a vendégek öt gólra zárkóztak (25-20), majd fiatal szélsőnk harmadik büntetőjét lőtte be, ezzel hatra hizlalva a hazai előnyt. Kovacsics belelndült a gólgyártábsa, a 48. perc elején 27-21-re módosította az állást, majd a vendégek válasza után időt kértünk. A vendégek mínusz négyre zárkóztak, de Duris egy megszerzett labdával ismét ötgólos különbséget állított be (28-23). Kovacsics Péter hatodik gólját szerezte az 52. percben, amivel továbbra is őriztük az ötgólos előnyünket (29-24). Országh Ádámot állították ki a játékvezetők, az ötgólos előnyt azonban Kovacsics újabb büntetőgóljának köszönhetően őrizni tudtuk (31-26). Három perccel a vége előtt is ugyanez volt az állás, amikor Rózsavölgyi Gergő állt be Hudák helyére a kapuban. Oliveira indításgóljával eldőlni látszott a meccs, két perccel a vége előtt 32-26-ra vezettünk. Mikita is feliratkozott a gólszerzők közé, és belefért még egy vendégtalálat is. Urbán Egon gólja után a végeredményt Sipeki Levente állította be, 35-27-es győzelmünkkel nagyon fontos két pontot szereztünk. A szurkolók a hét gólt szerző Kovacsics Pétert választották a mérkőzés legjobbjának.


B. BRAUN GYÖNGYÖS – CEGLÉDI KKSE 35-27 (16-14)

01 bbgy cegled 0422 bev

Gyöngyös, 600 néző
V.: Andorka M., Hucker R.

GYÖNGYÖS: Hudák, Holló M., Rózsavölgyi – Országh 4, Urbán 1, Németh T. 2, Kovacsics 7 (4), Sipeki 2, Reznicek 1, Duris 2, Hegedűs 5, Loncar 3, Oliveira 3, Juhász K. 3, Mikita M. 1, Becirovic 1. Edző: Nigrínyi Tibor.

CEGLÉD: Bősz, Mojsilov, Pallag – Lászlai 3, Hódi 4, Szabó B. 2, Müller 2, Andelic 6, Imregi, Fiar, Perisic 8 (1), Bíró 1, Dávid M. 1. Edző: Nagy Károly.

Kiállítások: 4, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/1.

01 bbgy cegled st 0422

Értékelések:

Nagy Károly: - Tisztességesen felkészültünk a Gyöngyös játékából, de sok meghatározó játékosunkat nélkülöznünk kellett, ezért hiányos kerettel, sok fiatal játékossal érkeztünk. Sokáig így is jól tartottuk magunkat, de sok hibát követtünk el, amit a tapasztalatlanság rovására írok. A második félidőben erőnlétileg is kezdtünk elfogyni, amit a Gyöngyös jól kihasznált, és meglépett tőlünk. Egy taktikai váltással feljebb tudtunk kapaszkodni, de a végét jobban bírta a Gyöngyös. Az utolsó perceket sajnálom leginkább, lehetett volna ez egy szoros meccs is, ekkora különbség szerintem nem volt a csapatok között.

Lászlai Szabolcs: - Jól küzdöttünk, de a második félidőben megérződött, hogy kevesen vagyunk, így vereség lett a vége.

Nigrínyi Tibor: - Tartottunk a mérkőzéstől, mert az őszi szezonban Cegléden súlyos vereségbe szaladtunk bele. Akkor nyugodtunk meg, amikor megláttuk, milyen kerettel érkezett az ellenfelünk. Számítottunk rá, hogy a végére elfáradnak majd, és ez így is lett, bár a végeredmény szerintem sem tükrözi a reális különbséget. Nagyon boldogok vagyunk, fontos győzelmet szereztünk.

Kovacsics Péter: - Nagyon keményen készültünk a mérkőzésre, nem akartunk kellemetlen meglepetésbe beleszaladni, ha felépülne valaki a ceglédieknél. Próbáltunk koncentráltan játszani, és odafigyelni a befejezésekre, ami szerencsére sikerült is. Most nagyon boldogok vagyunk.

Kategória: Híreink
1. oldal / 59

Tabella

  • K&H liga

    1. B. Braun Gyöngyös 0
    2. Balatonfüredi KSE 0
    3. Ceglédi KKSE 0
    4. CYEB Budakalász 0
    5. Csurgói KK 0
    6. Dabas KC VSE 0
    7. Eger SBS Eszterházy 0
    8. FTC 0
    9. Grundfos Tatabánya KC 0
    10. MOL-Pick Szeged 0
    11. Orosházi FKSE-LINAMAR 0
    12. Sport36-Komló 0
    13. Telekom Veszprém 0
    14. Váci KSE 0

banner





banner