Elemek megjelenítése címkék szerint: Ligakupa
2018. január 31. szerda 21:33

B. Braun Gyöngyös - Balmazújváros 28-25

01 bbgy balmaz 0131 1

2018. 01. 31.

Dr. Fejes András Rendezvénycsarnok

Kategória: Fényképek
2018. január 31. szerda 18:13

A győzelem összejött, a továbbjutás nem

Kiesett a Ligakupából a B. Braun Gyöngyös, miután hazai pályán csak három góllal győzött a Balmazújváros ellen. Csapatunk legalább hét góllal kellett volna nyernie az utolsó csoportmeccsen, így az Eger mellett a Balmazújváros jutott a sorozat középdöntőjébe a C csoportból.

01 bbgy balmaz 0131 1

Mitar Markezt és Matej Mikitát nevezte az idegenlégiósok közül a szerdai mérkőzésre Konkoly Csaba vezetőedző, aki mindkettejüknek a kezdőcsapatban szavazott bizalmat. A két szélen Németh Tamás és Gábori Máté, irányítóban Sipeki Levente kezdett, beálló poszton Gerdán Tibor és István Péter váltotta egymást, a kapuban pedig Tóth Mihály állt, akit először láthatott hazai pályán védeni a gyöngyösi közönség. Eseménytelenül telt a mérkőzés első négy perce, az ötödik perc derekán Mitar Markez szerezte a találkozó első gólját, majd még kettőt lőtt a balmazújvárosiaknak, akik azonban a jól védő Tóth Mihály erőfeszítései ellenére is mindhárom találatra válaszolni tudtak, sőt a 9. percben a vezetést is átvették (3-4), és őrizték is, hiába iratkozott fel Németh Tamás és Mikita Matej is a gólszerzők közé, a 15. perc elején 7-6-os vendégvezetést mutatott az eredményjelző. Tóth nagy védése után Németh egyenlített, aztán Mikita volt eredményes, de a vendégek rendre válaszolni tudtak, így nem sikerült magunkhoz ragadnunk a vezetést, és a 18. percben ismét egygólos előnybe került a hajdúsági alakulat. A 20. percben Gerdán góljával vettük át a vezetést, a balmazújvárosiak egyenlítő találata után pedig Mikita harmadszor vette be a vendégkaput (11-10). Öt perccel a félidő vége előtt Lele Ákos adott nagy passzt Istvánnak, aki először növelte kétgólosra a különbséget a csapatok között (13-11). Az utolsó másodpercekben Lele Ákos állította be a játékrész végeredményét: 14-11.

01 bbgy balmaz 0131 2

A vendégek kezdték jobban a második félidőt, az első öt percben egyenlítettek (14-14). A 38. percben Urbán Egon tartotta nálunk a vezetést, a 39. percben pedig a harmadik büntetőnket hibáztuk el. A 40. percben fordítottak a vendégek (15-16), és hiába talált be Lele, a 43. percben már kettővel ment a Balmazújváros (16-18). A negyedik büntetőnk is kimaradt, és bár Urbán növelni tudta góljaink számát, a különbség is nőtt, bő negyedórával a meccs vége előtt már hárommal mentek a vendégek (17-20). Sipeki zárkóztatta csapatunkat, majd Markez csökkentette egy gólra a különbséget (19-20). István Péter lőtte az egyenlítő találatot, majd ő állította be a 21-21-et is tíz perccel a vége előtt. Piros lapos, végleges kiállítás miatt fogyatkozott meg a vendégcsapat, majd Urbán Egon két góljával fordítottunk 23-21-re. Hét perccel a vége előtt ismét egyenlő volt az állás, majd Sipeki módosított 25-23-ra, s Lele őrizte kétgólos előnyünket. Negyven másodperc volt hátra, amikor a vendégek időkérése után Tóth Gergő robogott végig egy megszerzett labdával, ezzel végleg eldöntve a mérkőzés kimenetelét, de hiába nyertünk 28-25-re, kiestünk a Ligakupából.


Férfi kézilabda Ligakupa

B. Braun Gyöngyös – Balmazújvárosi KK 28-25 (14-11)
Gyöngyös, 400 néző
V.: Szakállas, Varasdi

Gyöngyös: Hudák, Holló M., Tóth M. (kapusok) – Urbán 4, Németh T. 4 (1), Sipeki 3, Igó, Gábori, Gerdán 1, Lele 3, Tóth G. 1, Markez 4, Mikita M. 3, István 5. Edző: Konkoly Csaba.

Balmazújváros: Fábián, Kovács J. (kapusok) – Móricz, Karap 3, Bernáth, Kiss R. 1, Nagy N. 5 (1), Hornyák 1, Csontos 7, Turcsán, Rázsi, Veres 3, Bodnár 2, Kapusi, Tóvizi 2, Teleki. Edző: Tréki Tamás.

Kiállítások: 2, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 5/1, ill. 1/1.

01 bbgy balmaz 20180131 b 58

Értékelések:

Tréki Tamás: - A mérkőzés előtt nem számolgattunk, úgy jöttünk ide, hogy felkészülésnek szánjuk ezt a meccset. Jó kapusteljesítményünk és védekezésünk volt, a hazai csapat pedig talán a kelleténél többet hibázott, így sikerült előnyt kidolgoznunk, ahonnan bár tudott fordítani az ellenfelünk, de azt az előnyt már nem tudták kiharcolni, ami a továbbjutásukhoz kellett volna. A fiatalok jól teljesítettek.

Bodnár Máté: - Az volt a célunk, hogy játsszunk egy jó mérkőzést a bajnokság előtt mindenféle eredménykényszer nélkül. A két kiesett játékos rosszul jött, ha az nincs, meg is lehetett volna a mérkőzés.

Konkoly Csaba: - Sok hibával játszottunk a helyzetkihasználást és a védekezést tekintve is, aminek keressük az okait, próbálunk meccsről meccsre építkezni, több-kevesebb sikerrel. Csak annak örülhetünk, hogy a győzelmet megszereztük.

Sipeki Levente: - Nagyon csalódott vagyok a továbbjutást illetően. Tömérdek helyzetet hagytunk ki ismét, és amíg ezen nem tudunk javítani, nem fogunk tudni továbblépni.

Kategória: Híreink
2018. január 29. hétfő 11:40

A továbbjutásért játszunk a Ligakupában

Utolsó csoportmeccsére készül a B. Braun Gyöngyös a Ligakupában. Együttesünk szerdán a Balmazújvárost fogadja a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

01 bbgy eger 20180112 04

Gyöngyösön dől el, hogy melyik csapat követi a Ligakupa középdöntőjébe a címvédő Eger-SBS Eszterházy együttesét a C csoportból. Az egriek százszázalékos teljesítménnyel jutottak tovább a csoportból, a másik továbbjutó hely megszerzésére azonban még a kétpontos Balmazújvárosnak és az egyelőre pont nélkül álló mieinknek is lehet esélyük. Mivel Balmazújvárosban hat góllal maradtunk alul, a szerda esti, hazai találkozón legalább hét góllal kell nyernünk, hogy továbbjussunk a középdöntőbe. Ha hat góllal nyernünk, az idegenben lőtt több gól fog rangsorolni a csapatok között. Emellett a szerdai találkozót is szeretnénk a felkészülésnek alárendelni.

– Elsődleges célunk továbbra is a védekező és támadótaktika gyakorlása lesz, a másodlagos célunk pedig, hogy végre úgy lépjünk pályára, hogy győztesen hagyjuk el azt. Van bennünk bizonyítási vágy, szeretnénk megmutatni, hogy jobb csapat vagyunk, mint a Balmazújváros – fogalmazta meg a célokat Konkoly Csaba vezetőedző.

A szerdán 18 órakor kezdődő Ligakupa-meccs lesz a B. Braun Gyöngyös utolsó mérkőzése a bajnokság tavaszi folytatása előtt, február 3-án, szombaton ugyanis már a K&H liga listavezetője, a Telekom Veszprém érkezik Gyöngyösre.

Ligakupa, C csoport

B. Braun Gyöngyös – Balmazújvárosi KK

2018. január 31. szerda, 18:00
Dr. Fejes András Sportcsarnok

V.: Szakállas, Varasdi

Kategória: Híreink

Egygólos vereséget szenvedett a B. Braun Gyöngyös az Eger vendégeként a Ligakupa első fordulójából elhalasztott mérkőzésen. A pénteki találkozón debütált gyöngyösi mezben István Péter, és a sérüléséből felépült Tóth Mihály is bemutatkozhatott.

01 eger bbgy hl

Harmadik Ligakupa-mérkőzését játszotta pénteken Egerben a B. Braun Gyöngyös csapata, amely elsősorban az új csapatszerkezet megszilárdítására kívánta felhasználni a találkozót, természetesen amellett, hogy az első Ligakupa-győzelméért harcolt. A második félidőben mutatott gyengébb teljesítményünk miatt ez nem jött össze, így a Balmazújváros elleni szerdai találkozón legalább hét góllal kell nyernünk ahhoz, hogy továbbjussunk a csoportkörből. A megyeszékhelyi gárda ebből a szempontból tét nélkül léphetett pályára, a továbbjutásuk már a meccs előtt biztos volt.

Az egri mérkőzésen először lépett pályára gyöngyösi színekben a Balmazújvárostól igazolt István Péter, aki hat góllal mutatkozott be. Ugyancsak pályára léphetett Tóth Mihály, aki sérülése miatt nem állhatott eddig kapuba.


Férfi kézilabda Ligakupa, 1. forduló

Eger SBS Eszterházy – B. Braun Gyöngyös 23-22 (9-8)

Eger, 600 néző
V.: Bíró Á., Kiss O.

Eger: Stochl, Repóth (kapusok) – Kiss G., Szepesi I. 5, Vaskó 1, Szabó P. 1, Lezák 4, Bajorhegyi 1, Nagy D., Radojevic 5, Takács 1, Dobó 2., Füzi 2, Szepesi N. 1, Tóth R. Edző: Tóth Edmond.

Gyöngyös: Hudák, Tóth M., Holló M. (kapusok) – Urbán 4, Németh T., Sipeki 2, Igó Á. 1, Gábori, Loncar, Gerdán 2, Lele 3, Tóth G. 1, Mikta M. 3, István P. 6. Edző: Konkoly Csaba.

Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 0, ill. 2/0

Értékelések:

Konkoly Csaba: - Sajnos a második félidőben nem sikerült megvalósítani, amit az első félidőre építve elterveztünk, Stochl ellenszerét pedig nem találtuk. Javulnunk kell, ez egyértelmű, mert bár a végére sikerült kozmetikáznunk az eredményen, a második félidőben nem sok közünk volt a játékhoz. Ebből sokat kell felejtenünk, és inkább az első félidőben mutatott teljesítményünkre kell építenünk.

Tóth Mihály: - A második félidőben sok technikai hibával játszottunk, szerencsére a végére kozmetikáztunk, de a győzelem elmaradt, amit nagyon sajnálunk.

Tóth Edmond: - Megint egy jó mérkőzést tudtunk játszani, jó ellenféllel szemben, és ez jól szolgálta a felkészülést a bajnokságra. A Ligakupa szabályai miatt csak részfeladatokat tudtunk gyakorolni. A második féldiőre sokat javult a védelmünk, amihez hozzájött egy nagyszerű kapusteljesítmény. Sok ziccert kihagytunk, remélem, a bajnokságban ez nem lesz jellemző.

Szepesi Noel: - Jó meccset játszottunk, jó védekezést mutattunk extra kapusteljesítménnyel. Az utolsó tíz percben fel tudott zárkózni a Gyöngyös, de szerencsére a győzelmet így is meg tudtuk szerezni. Pörgős, jó meccs volt, élveztem.

A Ligakupa C csoportjának állása: 1. Eger 8 pont, 2. Balmazújváros 2 p., 3. Gyöngyös 0 p.

Következik:

B. Braun Gyöngyös – Balmazújvárosi KK

2018. január 31. szerda, 18:00

Dr. Fejes András Sportcsarnok

V.: Szakállas, Varasdi

Kategória: Híreink

Bő egy hónap alatt harmadszor mérkőzik meg az Egerrel a B. Braun Gyöngyös csapata, amely a bajnokság idegenbeli találkozója után Ligakupa-meccsen fogadta a megyeszékhelyieket, pénteken pedig Egerbe utazik a Ligakupa 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésre. A találkozón új játékos mutatkozhat be együttesükben a Balmazújvárostól igazolt István Péter személyében.

01 istvan peter

István Péter (89-esben) a gyöngyösi védők gyűrűjében még 2016-ban.

Egerben lép pályára pénteken a B. Braun Gyöngyös csapata, amely december 20-a óta harmadszor mérkőzik meg az Eger SBS Eszterházyval, ezúttal a Ligakupa első fordulójából elhalasztott mérkőzésen néz szembe egymással a két Heves megyei együttes a megyeszékhelyen.

– A célunk hasonló lesz, mint eddig volt a januári meccseinken: szeretnénk minél többet gyakorolni, elsősorban a védelem belső hármasát kell összehangolnunk, miután Mikita Matej is visszatért a válogatottól. Természetesen az eredmény is fontos, mindent megteszünk, hogy megnyerjük a mérkőzést – mondta Konkoly Csaba vezetőedző.

Ebben Gerdán Tibor mellett egy másik újonnan igazolt játékos is segítségünkre lehet, a pénteki, egri mérkőzésen ugyanis már akár pályára is léphet a Balmazújvárostól frissen igazolt beálló, István Péter, akivel támadásban szeretnénk betölteni a Hegedüs Márk visszahívásával keletkezett űrt. A huszonnyolc esztendős István Péter Tiszavasváriban kezdte pályafutását, majd Nyíregyházán kézilabdázott, 2010-től pedig a Balmazújváros játékosa volt.

Csapatunk múlt hét pénteken a Mátraházán edzőtáborozó Vác ellen játszott felkészülési mérkőzéssel hangolt a folytatásra. A találkozón elsősorban taktikai feladatokat oldottak meg a játékosaink. A kapusok megosztották egymás között a félidőket, fontos feladat volt a belső hármas posztok erősítése, Sipeki Levente folytatta az irányító szerepkör gyakorlását, Lele Ákos a balátlövő poszton csiszolta lassan százszázalékos formáját, míg Gerdán Tibor védekezésben építette a kapcsolatokat a többiekkel. A mérkőzés nagy részében vezetni tudtunk az NB I-es rivális ellen, a második félidőben azonban többször hibáztunk, így a váciak két góllal megnyerték a felkészülési találkozót. Konkoly Csaba vezetőedző értékelése szerint az állóképesség javítása szempontjából is fontos volt a jó iramú mérkőzés, amelyen csak kevés pihenőt kaptak a játékosok.

A 26-ai, egri mérkőzés után január 31-én a Balmazújvárost fogadjuk ugyancsak a Ligakupában, majd február 3-án, a Veszprém elleni hazai mérkőzéssel kezdjük a bajnokság tavaszi szezonját.

Férfi kézilabda Ligakupa, 1. forduló

Eger SBS Eszterházy – B. Braun Gyöngyös

2018., január 26. 18:00

Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok

V.: Bíró, Kiss

Kategória: Híreink

01 bbgy eger 0112 1

2018. 01. 12.

Dr. Fejes András Sportcsarnok

Kategória: Fényképek

Az Eger ellen játszotta első hazai mérkőzését 2018-ban a B. Braun Gyöngyös csapata, amely a Ligakupa első fordulójában szoros csatát vívott a megyeszékhelyiekkel. A több fiatal játékossal felálló mieink többször vezettek a találkozón, végül mégis kétgólos vereséget szenvedtek, ám a fordulatos meccs jó alkalom volt a gyakorlásra.

01 bbgy eger 0112 1

Németh Tamás első támadásunkból lőtte a találkozó első gólját, de hiába lett volna alkalmunk a másodikat is belőni, egri válasz érkezett. Oliveira góljával ismét hozzánk került az előny, de a vendégek a 3. perc végén ismét egyenlítettek (2-2), majd a vezetést is magukhoz ragadták. A 6. perc legelején Urbán Egon zárkóztatta a mieinket, a 8. percben pedig Lele egalizált egygólos egri vezetésnél (4-4). Emberhátrányban, kapus nélkül, egygólos vezetésüknél támadtak a vendégek a 12. percben, amikor Oliveira labdát lopott, és az üres kapuba juttatta (5-5). Néhány másodperccel később, Hudák védése után ismét brazil átlövőnk volt eredményes, ezzel visszaszereztük a vezetést. Martins is betalált (7-5), és mivel szabálytalanul próbálták megfékezni, ismét emberelőnybe kerültünk. Lele másodszor adott szenzációs labdát Martinsnak, beállónk pedig ismét élt a lehetőséggel, 8-5-ös vezetést kidolgozva. Időkérés után a vendégek 8-7-re zárkóztak, a mieink pedig emberhátrányba kerültek, de Lele labdaszerzésének köszönhetően Urbán Egon visszaállította a kétgólos vezetést (9-7). A 20. percben így is összejött az egalizálás az Egernek, és a vezetést is átvették (9-10). Martinst állították ki a játékvezetők, Veres Balász azonban emberhátrányban is eredményes tudott lenni, ezzel egy gólra csökkentve a 23. percre kialakult hátrányunkat (10-11). Négy és fél perccel a félidő vége előtt Oliveira egyenlített, majd Lele tette ugyanezt (12-12). Két perccel a játékrész vége előtt büntetőből vezettek újra az egriek, Konkoly Csaba pedig időt kért. Gól a dudaszóig nem esett, így 12-13-as vendégvezetéssel indult a második félidő.

01 bbgy eger 0112 2

Egri találattal kezdődött a második játékrész, és hiába tudtunk válaszolni kétszer is, a 35. perc végéig megmaradt a kétgólos vendégvezetés, majd háromra nőtt (14-17). Lele csökkentette a különbséget, majd egy megszerzett labdával Oliveira robogott végig, és hatodik góljával egy gólra zárkóztatta csapatunkat (16-17). A 40. percben újra kettő volt az egriek előnye, ám egy újabb labdaszerzés után Németh harcolt ki büntetőt, amit Lele értékesített (17-18). A 42. percben Oliveira újabb találatával lett 18-19, majd Németh egyenlített. Holló Márk nagyszerű védése után Sipeki indult, és kapott labdát, amivel 20-20 volt az állás. A 46. perc elején a vezetésért támadtunk, amikor Konkoly Csaba kért időt, majd Lele hétméteresből szerezte vissza az előnyünket, amit Holló Márk szenzációs védéssel őrzött meg. Lele büntetőből lőtte hatodik gólját (22-20), a vendégek pedig időt kértek a 49. perc végén. Egygólos gyöngyösi előnnyel kezdődött a mérkőzés utolsó tíz perce, de nem sikerült megőriznünk a vezetést, az 53. percre az egriek léptek meg kettővel (22-24). Sipeki gólja tartotta lőtávolban csapatunkat, majd Holló Márk hárított büntetőt. Emberelőnybe kerültünk, de nem tudtunk élni a lehetőséggel, 25-23-as vendégvezetésnél pedig tőlünk állították ki a játékvezetők Gerdán Tibort, és mindössze három perc volt hátra a találkozóból. Konkoly Csaba időkérése után is a vendégek tudtak eredményesek lenni, két perccel a vége előtt hárommal vezettek (23-26). Tóth Gergő lőtt gólt szélről, de Holló védése után a kapufát találta el. Nem tudtunk felzárkózni, a dudaszó pillanatában is kétgólos volt a vendégvezetés, a végeredmény: 24-26.


Férfi Ligakupa, C csoport, 1. forduló

B. Braun Gyöngyös – Eger SBS Eszterházy 24–26 (12–13)

Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok, 400 néző.
V.: Hargitai, Markó.

Gyöngyös: Hudák – Urbán 2, Rodolfo 7, Sipeki 2, Martins 2, Lele 6 (3), Németh T. 3. Csere: Holló M. (kapus), Gerdán, Veres 1, Igó, Tóth G. 1. Edző: Konkoly Csaba.

Eger: Repóth – Lezák 4, Füzi 1, Bajorhegyi 2, Kiss G., Dobó Zs. 2, Szepesi 6. Csere: Nagy D. (kapus), Aflitulin 3 (1), Takács 5, Szabó P. 3, Vaskó. Megbízott edző: Váczi Sándor.

Kiállítások: 6, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/1.

01 bbgy eger 0112 st

Értékelések:

Konkoly Csaba: – Egy nappal a mérkőzést megelőzően a juniorválogatott ellen játszottunk, a találkozó éreztette hatását a játékosokon. Ezzel együtt hiába fordítottuk a magunk javára az eredményt a második félidőben, a végére sajnos elfogytunk. Több fiatal játékosnak is lehetőséget biztosítottam, akik néha belehibáztak, de nem rajtuk múlott. Ennél a két meccsnél jobb és speciálisabb terhelést nem adhattam volna a csapatnak.

Sipeki Levente: – Küzdöttünk, hajtottunk becsülettel. A balatonboglári találkozó miatti fáradtság érződött a csapaton. Amíg a kiélezett szituációkban nem tudunk jó döntéseket hozni, addig nagyon nehéz lesz nyerni.

Váczi Sándor: – A játék képe megfelelt a felkészülés azon szakaszának, ahol jelenleg a két csapat jár. Kiváló erőfelmérőnek bizonyult a találkozó. Ezúttal nekünk jött ki jobban a lépés, de ez lehetett volna fordítva is.

Lezák Áron: – Ez a találkozó jelentette számunkra az év első mérkőzését. A játék több elemében is akad még javítani való, de ezúttal küzdelemmel és lelkesedéssel sikerült ezeket kompenzálni.

Kategória: Híreink
2018. január 10. szerda 09:10

Pénteken az Eger érkezik Ligakupa-meccsre

Ligakupa-mérkőzésekkel és a férfi juniorválogatott elleni vendégjátékkal készül a február eleji bajnoki folytatásra a B. Braun Gyöngyös csapata, amely hétfő óta Gerdán Tiborral a keretben végzi a munkát. Konkoly Csaba vezetőedző szerint a legfontosabb feladat az új csapatszerkezet megszilárdítása.

01 nigrinyi konkoly

Hidegzuhanyként érte a csapatot Hegedüs Márk szegedi visszahívása – fogalmazott Konkoly Csaba, a B. Braun Gyöngyös vezetőedzője annak kapcsán, hogy beállónkat anyaegyesülete, a MOL-Pick Szeged Matej Gaber sérülése miatt visszarendelte.

– Szerencsére az egyesületnek sikerült gyorsan lépnie, és Gerdán Tibor személyében rutinos védőjátékost szerződtetünk, így védekezésben tudjuk pótolni Márkot, és sikerül csökkentenünk Pedro Martins terhelését – mondta Konkoly Csaba.

A B. Braun Gyöngyös a tabella 11. helyéről várja a bajnoki pontvadászat folytatását, de a február 3-ai, Veszprém elleni, első mérkőzést megelőzően is várnak feladatok csapatunkra, amely csütörtökön Balatonboglárra utazik a férfi juniorválogatotthoz, pénteken pedig Ligakupa-mérkőzésen fogadja az Eger alakulatát.

– Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy a megváltozott szerkezetű csapattal gyakoroljunk, erre remek lehetőséget kínálnak a januári mérkőzések. Sérültjeink állapota javul, így mindent összevetve bizakodóak lehetünk. Elsődleges feladatunk most Gerdán Tibor beépítése a csapatba, de a sérüléséből felépült Sipekire és a most már százszázalékos formában játszó Lelére is fontos feladatok várnak támadásban.

A férfi juniorválogatott elleni, csütörtöki mérkőzésre fiatal csapattal utazunk, az utánpótlásban szereplő Veres Balázs, Igó Ádám, Tóth Gergő és Manazya Felicián is elutazik a csapattal. Pénteken az Eger érkezik Gyöngyösre Ligakupa-mérkőzésre, majd január 26-án mi utazunk a hevesi megyeszékhelyre, 31-én pedig a Balmazújváros látogat a Dr. Fejes András Sportcsarnokba. A januári tervek között szerepel egy Vác elleni edzőmérkőzés is, a Pest megyei csapat ugyanis Mátraházán edzőtáborozik.

Kategória: Híreink

Balmazújvárosban kezdte Ligakupa-szereplését a B. Braun Gyöngyös csapata, amely a tavalyi kiírás két döntősével – a Balmazújváros mellett az Egerrel – került össze a sorozat csoportkörében. Fiatal csapattal utaztunk a kedd esti találkozóra, három ifjúsági játékosunk is pályára lépett, és bár mindent megtettek, nem tudtuk tartani a lépést a házigazdákkal, akik a félidei háromgólos vezetésük után (16-13) hatgólos győzelmet arattak (31-25).

balmaz bbgy hl

Idén a Magyar Kupában már találkoztunk az NB I/B-ben szereplő Balmazújvárossal, az egy hónappal ezelőtti mérkőzésen kétgólos hazai győzelem született, amivel a Hajdú-Bihar megyeiek jutottak tovább. A keddi találkozóra nem utazhattunk teljes kerettel, mert a Ligakupa szabályai szerint csak két idegenlégiós nevezhető a mérkőzésekre. Konkoly Csaba vezetőedző választása Rodolfo Oliveirára és Vladan Locarra esett, mellettük ifjúsági csapatunk játékosának is bizalmat szavazott a vezetőedző: Veres Balázs, Igó Ádám és a kapus Felisz Manazya is lehetőséget kapott a játékra, Igó Ádám hatvan percen át állt helyt beállóban.
A mérkőzés ezúttal is szorosan indult, a 7. percben 6-5-re vezettek a házigazdák, majd tíz perc játék után egyenlő volt az állás (8-8). Az első negyedóra végén újra a vendéglátóknál volt az előny (10-9), amit a huszadik percben is őriztek (12-11). Öt perccel a játékrész vége előtt kettővel vezetett a Balmazújváros (14-12), a szünetre pedig háromgólosra hizlalta előnyét (16-13).
Fordulás után tovább nőtt a különbség a csapatok között, a hazaiak négy góllal is elhúztak (19-15), a 40. percben pedig már 22-16-ra vezettek. Tizenöt perccel a vége előtt is őrizte hatgólos előnyét a Hajdú-Bihar megyei alakulat (24-18), és az 50. percre sem változott a játék képe: 26-20-ra vezettek a vendéglátók. Nem sikerült fordítanunk, sőt közelebb zárkózni sem tudtunk, öt perccel a meccs vége előtt már hát gól volt oda (29-22), és ez a különbség megmaradt a lefújás pillanatában is: 31-25.

Szombaton Csurgón, bajnoki mérkőzésen lép pályára csapatunk, a Ligakupában pedig 2018 januárjában, az Eger ellen játsszuk következő mérkőzésünket.

Kategória: Híreink
2017. november 18. szombat 10:52

Oliveira és Loncar utazik Balmazújvárosba

Két mérkőzés is vár jövő héten a B. Braun Gyöngyös csapatára, amely kedden megkezdi szereplését a Ligakupában, szombaton pedig bajnoki mérkőzésre utazik Csurgóra.

01 oliveira balmaz

Visszavághat a férfi kézilabda Magyar Kupa második fordulójában elszenvedett vereségért a B. Braun Gyöngyös a Balmazújvárosnak, amely 30-28-as hazai győzelemmel vette el a továbbjutás lehetőségét együttesünktől. A két csapat az Eger társaságában a Ligakupában is egy csoportban szerepel, így lesz lehetőségünk törleszteni. A B. Braun Gyöngyös kedden kezdi szereplését a sorozatban, méghozzá épp a Balmazújváros ellen, amely a Magyar Kupában azóta a Budakalászt is búcsúztatta. A Ligakupa szabályai szerint legfeljebb két idegenlégiós szerepelhet a keretben, ami választás elé állította Konkoly Csabát és a csapatvezetést.

– Abból indultunk ki, hogy azokat, akik eddig a legnagyobb terhelést kapták, megpróbáljuk pihentetni, és végül úgy döntöttünk, hogy Vladan és Rodolfo kerül be a keretbe. Dolgozik bennünk a visszavágási vágy, és vannak pozitív változások a játékunkban, amit a játékosok is éreznek már belülről: a védekezés és a kapusok közötti összhangra gondolok, ami például Tatabányán már nagyon jól működött. Ezért most a támadójátékunk fejlesztésére koncentrálunk, és természetesen a heti munkában fontos szerepet kap a hétvégi bajnokira való felkészülés is – mondta a vezetőedző.

A balmazújvárosi vendégjáték után a bajnokságban is vár feladat csapatunkra: szombaton Csurgón lépünk majd pályára a két pont megszerzésének reményében.

Férfi kézilabda Ligakupa, csoportkör, 1. forduló

Balmazújvárosi KK – B. Braun Gyöngyös

2017. november 21. kedd, 18:00
V.: Szakállas, Varasdi

Kategória: Híreink
1. oldal / 3

Tabella

  • 01 kh liga

    1. Telekom Veszprém 50
    2. MOL-Pick Szeged 46
    3. Grundfos Tatabánya KC 42
    4. Balatonfüredi KSE 40
    5. Sport36-Komló 26
    6. Csurgói KK 25
    7. CYEB Budakalász 24
    8. Dabas KC VSE 20
    9. Eger SBS Eszterházy 19
    10. Ceglédi KKSE 17
    11. B. Braun Gyöngyös 17
    12. FTC KN KFT 16
    13. Váci KSE 16
    14. Orosházi FKSE-LINAMAR 6

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner